Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-31 / 257. szám
ffSI MEGYSMhd&p Magadra kiálts! Fiatal író első drámája a Katona József Színházban• Csemnői > I szüret »két perc múlva nyolc óra aftt mondják a darab első stbail percében, egy kisvárosi ügyészségi irodában. S ezt a munkakezdés előtti öt percet az író, Salamon Pál felhasználja arra, hogy naturalista hűséggel bemutasson két embert Surányit, akit már hétfő reggel, s nyilván egész héten át a vasárnapi meccs izgalma foglal el, és ügyészünket, aki ezzel tér ki a kedvenc csapat méltatása elől, nem volt ideje elmenni a mérkőzésre. (Később megtudjuk, hogy szívből utálja a futballt.) Ehelyett arról mereng, miszerint hétfőn a legrosszabb. De szombaton is rossz, mert akkor az ember már pontosan tudja, ez nem az a szombat, amitől valamit várhat. A vasárnap — maga a halál. Legjobb a péntek, akkor még van remény. Az öt perc eltelt, és kezdődik a hát első tárgyalása: egy gyerek, miközben a szülők vendéglőben, vacsoráztak, teleette magát orvossággal. A kérdés: keressék a felelőst, vagy ejtsék el a vádat? Negyedóra múltán azt mondja az egyik tanú — egy fiatal orvosnő — a vizsgálat vezetőinek: mondják, maguk nagyon unatkoznak? — s elkezdődik a dráma. A szülők remegnek, nehogy őket hibáztassák. A körorvos azért szállította a beteget a közeli szanatóriumba, hogy tíz perccel hamarább szabaduljon meg tőle. Az ügyeletes orvosnő megijedt , két éve dolgozik az üdülőszanatóriumban, közben maga is „üdülővendéggé" vált, leszokott a cselekvésről. A főorvos nem vállalta a műtét rizikóját, továbbküldte a gyereket a megyei kórházba. A felelősséget feltehetően csak azért nem tudták tovább passzolni, mert a beteg időközben meghalt. De mégis: most már az ügyész tart, joggal, a rázós eset bolygatásának egzisztenciális következményeitől. Az orvosnő, aki ragaszkodik annak felderítéséhez, hogy tulajdonképpen mi is történt itt, végül magára marad. . (Azaz, lesz egy stabil pártfogója. Amikor „izgágasága" miatt főorvos-főnöke erőszakkal az idegklinikára szállíttatja, mellé áll az osztály főorvosa. De ez az idegorvos olyan fehér hajúan atyai, bölcs és pozitív, mint maga az áldást osztó jóisten, semmit nem tesz, nem is tehet.) Ez az alaphelyzet jó apropó a fiatal, tehetséges Salamon Pálnak, hogy szenvedélyesen társadalmi támadja az egyéni megalkuvást, amely három szinten játszódik a darabban: előbukkan a vitákban, amelyeknek legtöbb résztvevője a közönyös cselekvéstelenséget vagy a bűnrészességet ne-verd-a-fejed-afalba bölcsességnek álcázza. A hivatalosabb megbeszéléseken, ahol kerülik a sarkokat és éleket. És a felvonások közé beiktatott telefonbeszélgetésekben, amelyekben kialakítják vagy legalábbis ki próbálják alakítani a dolgok adott, hivatalos irányát. És megmutatkozik a megalkuvás egy negyedik szinten is: a cselekvésekben. Kár, hogy az igazság szándékát hordozó hősök mintha kissé túlzottan kételkednének olykor önnön véleményükben. Gyakori határozatlanságukkal szemben a darab tulajdonképpeni vádlottja, a főorvos rendíthetetlen kősziklának hat. S bár köztudott, hogy a kívülről magunkra aggatott és racionálisan biztosság megtervezett magalátványosabb, impozánsabb és hamisabb, mint az átélt — mely újból és újból kritikát támaszt saját stabilitásával szemben — darab e két szimpatikus hősétől mégis megkérdezhetjük: ha ők sem biztosak magukban, miért várják, hogy környezetük komolyan vegye őket? Kételkedésük oka tán magányuk. Nem is igen próbálják egy szélesebb környezet támaszát keresni. Itt van például Fráter Anna. Két éve él, dolgozik a városban. Miért csak a főnökének vannak barátai? Miért nem szerzett munkájával, magatartásával annyi hitelt, hogy ne lehessen egyszerűen bezárni az idegosztályra, ha nem éppen útjában áll?valakiMindez nem von le a darab valós erényeiből. Salamon Pál, azonfelül, hogy felkészült színpadi szerzőként mutatkozik be, forró érzelmiséggel és hideg ésszerűséggel veti fel kérdéseit, langyossággal aztán senki nem vádolhatja!★0 darab első felvonásában az ügyész unalmában legyeket fogdos. Az baj, hogy csak látjuk ezt a a mozdulatot, de nem eléggé, hogy egy kis érezzük vidéki irodában vagyunk, amelyet valóban ellepnek a legyek. Szóval a legyek nincsenek jelen, és ez baj. S így nincs jelen a rendezésben, a színészmozgatásban, a díszletekben a környezetnek az a leragadtsága , amelyről többek mellett ez a tehetséges és merész darab szól. A szereplők jöhettek volna nyolcadik kerületből, a Petőfi a Sándor utcából, vagy akár Ausztriából. Pedig Salamon Pál nem általánosít, ő a helyszínt és a cselekményt egy hazai, vidéki városba helyezte. bel A szerepek megformálásaBásti igazgató főorvosa emelkedik , ki magasan. Belép a tárgyalóterembe, ahol tulajdonképpen ő a vádlott, de egy perc múlva már a jegyzőkönyvet diktálja, j Ügyes, megalkuvó, fölényes mindvégig. Váradi Hédi azt, amit az első felvonásban jól megteremtett, nem viszi eléggé végig a másodikban. Olyan gyerekesen viselkedik az idegklinikán, hogy elhisszük egy pillanatra, valóban idegbeteg. Kálmán György ügyésze épp annyi rokonságot mutat egy Camus figurával, mint a szerző által megírt hőssel. P. A. A Csemői Állami Gazdaság szőlőinek zömét a II-es számú 1 üzemegységben szüretelik, 723 holdról. Hét brigád gyűjti a szőlőt, s a nyársapáti pincegazdaság dolgozza fel. Kilenc ezer mázsára szerződtek. A szüreti szerszámok kikerülnek a használatból. Míg a szőlőterület növekszik, a feldolgozás egyre inkább központosított munka lesz.★ A Béke brigád egy hónap óta szüretel, minden reggel 7-től délután 5-ig. Míg elhajt a megrakott kocsi a nyársapáti telepre, leülnek a sorok közé. A férfiaknak, a nők cigarettára gyújtókülön csoportba húzódva beszélgetnek. A szőlő- tőkék lombja már összezsugorodott, s reggelente sülik az ujjat a fagyos fürtök. * I — Olyan munka ez, mint más — mondják az emberek.) A régi szüreti szokások eltűntek, helyüket a szüret utáni birkavacsora foglalta el. Ez nem ér ugyan a régi színes mulatságok nyomába, de a két évvel ezelőtti emlékezetes. Az asszonyok nevetgélve mesélik. 3 Néhányan sokat ittak. Úgy látszik, a borból atavisztikus erő tör fel, szőlőkaró után vágyott.1. Többen meg is ragadták ... 3 * I Felszedelőzködik a brigád ! harminchat dolgozója. Egy-egy 3 sort fognak. Marik Gyuri a 3 legfiatalabb puttonyos fürttel 3 a kezében jár az asszonyoktól 3 a kocsiig. Bekap egy-egy szemet. Egy vödörrel is kitesz ez 3 estére. Vízhordó jár a csapat 3 után, bort itt nem szabad in 3ni. Halad így is a munka. 3 * Hát a zsebnek nagy esemény-e a szüret? — A szőlő tavasszal, nyitás 33 kor és permetezéskor jól fizet 5 —, mondja Bálla János üzem- 3 egységvezető. 2500 forintot is 3 keresnek. Most csak 1200 körül. Szőlőt nem visznek haza, mint a tsz-ben. 3 * Bencsik Dánielnek 600 négy- 3 I szögöle otthon is van. Cseme-nyeszelő. — A szűkebb család szűre-33 teli? 3 — Szűkebb? Hat gyermekem van, öt fiam. Tizennégy éve szüretel már 3 itt, ugyanebben a brigádban. 3 Együtt kezdett a gazdasággal. 3 — Hogy-hogy nem maga hát 3 a brigádvezető? — Keveset tanultam én ahhoz, hogy brigádvezető legyek. 3 A mama el-elszaladt egy kis 3 tejföllel a tanítóhoz, én meg 3 otthon maradtam tehenet őrizni. Melós ember voltam én 3 mindig, az is akarok maradni. 3 * A beszélgetés közben meg 3 I telt a kocsi. Juhász Béla bá 3 esi megmentett nekem egy dagadozó fürtöt, a többit most 3 Fehér Sándor bácsi utolsó útjára kíséri. A nyársapáti feldolgozó 3 üzemben Csala János, a Béke-3 brigád vezetője várja a szállítmányt. A kiskatonák pedig fáradhatatlanul villázzák a futószalagra.s Tapasztalatot gyűjt a hároméves unoka Gyorsan telnek a puttonyok 1965. OKTÓBER 31. VASÁRNAP Hit és szabadság — Majdnem háromezer forintnyi ajándékot kaptam a bérmáláskor ... — A rokonság. A szülői Megmérgeznék az életünket, ha nem a templomban esküdtünk volna ... — De hát végtére is. Magyarországon szabad vallásgyakorlás van... Állampolgári jog, hogy bárki templomba járjon ... AZ ELSŐ MONDAT, amely nagyon is „materiális” formában rögzítette, hogy itt sokkal inkább megfogható javakról, mintsem vallásos világnézetről van szó : egy falusi párttag szájából hangzott el. A második „szerzője” pártonkívüli, községi tanácstitkár a megye egyik kis községében. A harmadikat egy állampolgári öntudattal felvértezett ember mondotta a kélőbbi mondat felelevenítése kapcsán. Nos, hát kezdjük azzal a bizonyos „harmadik” mondattal: állampolgári jog-e vagy sem, hogy Magyarországon bárki templomba járhasson, egyházi szertartásokon vehessen részt? Közjogilag nagyon egyszerű és tömör a válasz: természetesen jog. Elképzelhetetlen a szocialista demokrácia a lelkiismereti szabadság nélkül megengedhetetlen, hogy bárkit — egyedül csak azért, mert vallásos — hátrány, megkülönböztetés érjen. Mi sem idegenebb, éppen kommunistáktól, mint az, hogy a az ész érvei helyett a szankciók nyomatékával lépjenek fel az idealista világnézetet vallókkal szemben. Igaz, volt idő, amikor templomba járni, már eleve elrendeltetést jelentett az illető káderlapjának szövegezésében, amikor fontosabb volt egy munkás, vagy egy bérelszámoló viszonya a valláshoz, s mint viszonya a munkához, a népi demokrácia államrendjéhez. Ma azt valljuk és gyakoroljuk, hogy a vallás mindenkinek magánügye, s attól még kitűnő munkás, nagy eredményeket elérő mérnök lehet, mert templomban esküdött, vagy mert megkereszteltette a gyermekét. De a kommunisták sohasem tagadták, sőt mindenkor hangoztatták, hogy a materialista világnézet talaján állnak, s az sem titok, hogy a magyar népi demokrácia — amelynek állama a szocialista társadalmat szervezi — elveiben és gyakorlatában e világnézet aktív propagandistája. SAJÁTOS TÖRTÉNELMI VONÁS az nálunk, hogy az állam és az egyház kettéválasztását a proletárdiktatúra államának kellett megvalósítania, s nem a polgári államnak, amely megtette ezt sok évtizeddel ezelőtt például Franciaországban. És nálunk talán az is „sajátos” történelmi vonás, hogy a proletárdiktatúra állama, a kommunisták messze tapintatosabbak, majdhogynem megértőbbek az ideológiai ellenféllel szemben, mint amilyen megértést tanúsít mondjuk a polgári Nyugat e kérdésben. De hát, ha így van, sőt néha túlságosan is „így van”, akkor egyáltalán miért baj az, ha egy párttag gyermeke megbérmálkozik, ha egy tanácstitkár, aki ráadásul még nem is párttag, templomban esküszik? A PÁRT TAGJÁNAK LENNI nem kötelező. Aki belép, pontosabban, akit zése után felvesznek jelentbea párt, a kommunisták tagjai sorába, az magára nézve kötelezően elismerte, hogy azonosítja magát a kommunisták világnézetével, a kommunista etika szerint akar élni, dolgozni, a szervezeti szabályzat betartásával segíteni a párt munkáját és személyes példájával is új tettekre ösztönzi a pártonkívüli milliókat. Személyes példájával is! De mit mond az a becsüetes, a kommunistákat éppen magatartásuk, áldozatkészségük és őszinteségük miatt tisztelő pártonkívüli, aki azt látja, hogy falujának, üzemének egyik kommunistája mást mond és mást tesz? Mi lehet a véleménye az olyan emberről, aki nem szűnik hangoztatni kommunista párttagságát, de háromezer forintért megbérmáltatja gyermekét? Hol van itt a szó a és a tett egysége, amiért annyit küzdöttek éppen kommunisták az elmúlt évek a során, s amelynek egységét éppen e küzdelmek hevében, tüzében sikerült megteremteni? Jogilag igaza van a párttagnak, de mint kommunistának nincs; a szabad vallásgyakorlat lehetőség, de nem kötelesség. Különösen nem azok számára, akik egy materialista világnézet alapján álló párt önkéntes tagjai. És akkor is, ha állami, vagy gazdasági vezetőről van szó... A tanács titkára nem párttag ugyan, de mint állami vezetőt, egy olyan állam egyik vezetőjét figyeli a dolgozó nép közössége, amely mindig és nyíltan vallotta a materializmus igazságát. A vezetőről azt tartjuk és valljuk, hogy rátermettsége, hozzáértése ( és nem utolsósorban tisztán — vagy, ha úgy tetszik: tisztábblátása emelte egy-egy közösség élére. Akarva, akaratlanul úgy tekintik őt is, mint azt, aki tetteiben az állam politikai és ideológiai céljait példázza, fejezi ki. S ez, s így már ismét nem magánügy, nem a lelkiismeret szabadsága, hanem a szabadság lelkiismerete. A VALLÁSOS TÖMEGEK is megtanulták becsülni kommunistákat és zömükben a megtanulták igen sokan becsülni azt, aki tagsági könyvvel, vagy anélkül, nem a vallásos ideológia talaján áll. Mert a lelkiismereti szabadság nemcsak azt jelenti, hogy mindenki lehet vallás«, de azt is, hogy lehet ateista, s hogy a materialista világnézet hirdetése, az idealizmussal szembeni elvi harc nem mond — mert nem is mondhat ellent — a szabad vallásgyakorlás jogának. Nyilvánvaló: az emberi, elvi magatartás megítélésében másnak kell lennie a mércének, ha egyszerű, vagy éppen idősebb párttagról van szó, s megint másnak, ha vezetőről esik szó. Nem könnyű évezredes és már kora gyermekeszméléskor magunkba zárt eszmékkel, világnézeti formákkal szakítani. Van, akinek könnyebb, van akinek nehezebb szerepet játszik ebben nyilván a műveltség, tanulás volt és jelenlegi lehetősége, a környezet, az a „társadalom”, amely a nagy egészeként, még nem zárkózhatott fel a materializmus igazságához. Sok béklyó, családi kapcsolat, nemegyszer szülők, nagyszülők nehezen elviselhető haragja, családi kiközösítés, vagy éppen családon belüli perpatvar nehezítheti és nehezíti is a bátor és nyílt állásfoglalást. Az is tény, hogy sokszor már csak üres formaságnak tűnhetnek az egyházi szertartások, amelyek alkalmat és ürügyet szolgálhatnak holmi ünnepségekre, családi összejövetelekre, avagy csak egyszerűen a békesség-óhajtás húzódik meg mögöttük. Mégis a jog és „illem” oldaláról nézve, a forma tartalmat jelent, elveket, igazságot, váságnézetet. Hogy nem könnyű szembeszállni a maradisággal, a konzervatizmussal? — ki tagadná ... De a kommunisták, a nép soraiból kiemelkedett vezetők egyik és nem is kis feladata éppen az ezek ellen való harc. A harcról való lemondás a holnapról való lemondást jelentené, így és ezért aztán nem egyszerűen illem, hanem becsület, állásfoglalás, példaadás és szocializmus építésének ügye, gondja is mindaz, amiről a három mondat kapcsán szólni, írni kellett. HIT ÉS SZABADSÁG — nem ellentmondás ez, hanem a legnagyszerűbb azonosság. Hinni a holnapban, az emberben kell!