Pest Megyi Hírlap, 1978. május (22. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-25 / 121. szám
Gazdára találtak a betakarító gépek Évekig hiányoztak az Agroker-telepekről a takarmányok begyűjtésénél a tömegmunkát elvégző betakarító gépek; idén az Agrotröszt minden eddiginél több, korszerűbb berendezést importál. A beérkező első szállítmányok kivétel nélkül vevőre találtak. Az NDK-ból hozzák be az E—280-as és az E—301-es önjáró szálastakarmány-betakarító gépeket. Csehszlovákiából importálják az SPS—420-as gépet, e ezekből az év első négy hónapjában a mezőgazdasági üzemek annyit vásároltak, mint tavaly egész évben. Halásztanya — az utókornak A gemenci Duna-ártéri halászok tanyájának,berendezéseinek, felszereléseinek, kicsiny mását készítette el Budapesti Mezőgazdasági Múzeum részére, a sárközi Decsen lakó Nagy József, a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság nyugdíjas halásza. A tapasztott sövényfalú halásztanya nádfedeles teteje levehető, s úgy jól látszik a belső berendezés : például nyár- és fűzfából faragott asztal, a padokkal, továbbá a döbögőnek nevezett bádogkályha, amelynél a halászok és favágók melegedtek. A tanya körül szintén kicsiben látható egy-egy bárka és csónak, tízféle ősi háló, többnek a neve a néprajzkutatóknak is csemege. Ilyen a piritty, amivel a tuskó mellett lehet a jó halat, a pontyot kimeríteni, továbbá a Dunán éjjeli halászatnál csuhé- és dobóháló. A kece, valamint a varsa rekeszháló, a balinháló. A hatvanöt éves Nagy József, aki nyugdíjas korában is halászgat, a gemenci Sió-torkolati mű telepén barkácsolta az utókornak szánt makettet. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XX. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM 1978. MÁJUS 25., CSÜTÖRTÖK Javult az ellátás Fejlődő kereskedelmi hálózat Maglódon, a nagyközségi tanács végrehajtó bizottsága legutóbbi ülésén foglalkozott község élelmiszer- és iparcikk- ellátásával, a vendéglátóipar helyzetével. A beszámoló megállapította, hogy az új ABC-áruház megnyitásával csökkentek a háziasszonyok bevásárlási gondjai. A korszerű üzlet minden igényt kielégít. Bevezették a konténeres anyagmozgatást, amelynek a szállító vállalatok is hasznát veszik. A községben azelőtt szétszórt és kis alapterületű boltok működtek, ezek közül az ABC megnyitásakor négyet bezártak. A maglódi üzletek tavalyi forgalma meghaladta az 52 millió forintot. Nőtt a kereslet a félkész és készételek iránt, javult a kínálat a déligyümölcsökből is. A jó ellátás elsősorban a FŰSZERT monori fiókjának köszönhető. A kenyérellátás Maglódon is sokszor gondot okoz. Sokszor van baj a minőséggel, kevés a péksütemény és a választék is szegényes. Örvendetes, hogy a tej-, tejtermékellátás színvonala jelentősen javult tavaly. A Budapesti Tejipari Vállalat időben és jó minőségben szállítja a tejtermékeket az üzletekbe. A húsáruk közül a füstölt árut a ceglédi Szovjet—Magyar Barátság Tsz-től szerzi be az ÁFÉSZ, a meleg és fagyasztott csirkét a hernádi Március 15. Tsz szállítja. Az utóbbi időben a zsírszalonnát és malachúst a Monorvidéki ÁFÉSZ-tól vásárolják. A vendéglátóegységek Maglódon is elavultak, korszerűtlenek, nem felelnek meg a mai követelményeknek. Tavalyi forgalmuk 15 millió forint volt. Az idén a legfontosabb feladat az étel- és üdítőital-forgalom emelése. Ennek érdekében a szövetkezet új anyagi ösztönző rendszert vezetett be. A kisvendéglőt a közelmúltban korszerűsítették. Bővíteni akarják a konyhai személyzet számát is, hogy az esti órákban is kaphatóak legyenek a melegételek. A tüzelő- és építőanyagellátás jelentősen javult, idén adták át rendeltetésének az új olajkutat. Szilárd tüzelőanyagból — kivéve az NDK brikettet — nincs hiány. Építőanyagokból változtak az igények. Ma az új típusú gerendákat keresik a családi ház építők. Ezekből azonban egyelőre nincs elegendő. A fűrészelt fenyőárukból nem megfelelő az ellátás, javult viszont a nyílászáró szerkezetek választéka, a cement- és a cserépellátás.A beszámolót követően hosszú és alapos vitára került sor. Kiss István, az Alsó-Tápiómenti ÁFÉSZ igazgatósági elnöke hozzászólásában elmondta, hogy még ebben az évben a volt iroda épületében cukrász- és hidegkonyhai készítményeket előállító üzemet nyitnak. Az átalakítást a TOVÁL végzi. A Steinmetz kapitány utcai régi élelmiszerbolt helyén egy új presszót adnak át rendeltetésének novemberben. Maglód-nyaralón július 1-én új élelmiszerboltot nyitnak. Az elkövetkező években is nagy gondot fordítanak Maglódon a kereskedelmi ellátás további javítására, az üzletek választékának bővítésére. G. J. ERDŐT TELEPÍTENEK Helikopteres növényvédelem Gombán NAPSÜTÉSRE VÁR A HATÁR Az elmúlt napok szeszélyes időjárása bizony nem volt kegyes a földeken dolgozókhoz. A járás termelőszövetkezeteiben és az állami gazdaságokban ennek ellenére folytatódnak a mezőgazdasági munkák. • Mivel foglalkoznak jelenleg? — kérdeztük Szászik Károlytól, a 4 ezer 200 hektáron gazdálkodó gombai Fáy András Tsz elnökétől. — A gondos talajelőkészítő munkálatok és a vegyszeres gyomirtás megtette hatását. Szépen sorol a 650 hektáron az elvetett kukorica. A közmondás szerint a májusi eső aranyat ér, azonban most már inkább napsütésre lenne szükség a növények további fejlődéséhez. Kibújt a földből a 230 hektárnyi napraforgó, a tavasszal telepített 46 hektár lucerna is jól fejlődik. — Mi a helyzet a gabonafélékkel? — Ezer 163 hektáron termesztünk kalászosokat. A növénytermesztési ágazatban ettől várjuk a legszebb eredményt. A jó termésátlag érdekében a jövő héten sor kerül a másodszori lombtrágyázásra és a helikopterrel végzett vegyszeres gyomirtásra. Ha nem következik be valamilyen elemi csapás, minden bizonnyal tartani tudjuk a hektáronkénti 40 mázsás tervünket, sőt, csekély mértékben túl is teljesíthetjük. Lassan megkezdődik a 94 hektárnyi szőlő és a 106 hektáros gyümölcsös permetezése, rovar- és gombakártevők ellen. Ezt is helikopter segítségével végezzük. — Hogyan tettek szert a helikopterre?— Egyelőre csak béreljük a növényvédelmi állomástól, de szó van róla, hogy a járás több termelőszövetkezetével közösen vásárolunk egy ilyen gépet. — Ebben az évben is folytatták az erdőtelepítést? — Tavasszal különböző lombos fákat és gyorsan növekvő fűzfákat telepítettünk. Ősszel néhány hektáron fenyőt ültettünk. Az erdészetben most folyik a fák ápolása. — Az állattenyésztésben milyen terveik vannak? — Nagyüzemi módszerekkel 172 ezer jérce nevelését és 10 és fél millió tojás termelését vállaltuk. .Kisebb vállalkozás a fácántenyésztés. Éppen a napokban várjuk a Hortobágyi Állami Gazdaságból érkezőket, amelyeket mi napos fácánonevelünk tovább. — Melyek a közeljövő legfontosabb feladatai? — Már most el kell kezdeni a felkészülést az aratásra. Gépműhelyünkben megkezdték a traktorok, kombájnok és a különböző erőgépek nagyjavítását. Remélhetőleg az aratás előtti gépszemlén kifogástalan porban lesznek. Távlati állócéljaink között szerepel egy kétezer férőhelyes üszőtelep építése. A nagyberuházás terveinek elkészítésével már meg is bíztuk az AGROKER-vállalatot. A tervek előreláthatólag az év végéig elkészülnek. A telep átadása után, a járás többi szövetkezetével együttműködve lehetőségünk nyílik az üszők nagyüzemi rekkel való nevelésére.módsze r.L. Vasárnap Járási tűzoltóverseny Május 28-án, vasárnap a monori sporttelepen rendezik meg a járási tűzoltóversenyt. A délelőtt 9 órakor kezdődő rendezvényre több mint 130 raj nevezett. Új üzlet Mendén KORSZERŰ BERENDEZÉSEK A hét elején Mendén, a Fő utcában új élelmiszerboltot nyitottak. A több hónapig zárva tartott egységet az üzemeltető, az Alsó-Tápiómenti ÁFÉSZ korszerűsítette, bővítette. Eredetileg a hónap végére tervezték az átadást, de a szövetkezet házi brigádjának tíz nappal hamarabb sikerült elkészülni. Az ÁFÉSZ 750 ezer forintot fordított a bolt korszerűsítésére. A 33 négyzetméteres eladóteret 100 négyzetméteresre bővítették, kicserélték a bútorokat, s egy modern norvég hűtőpultot is elhelyeztek benne. Az üzlet a lakosság kívánságának megfelelően két műszakban, reggel 6 órától 18 óráig fogadja a vásárlókat. Az ÁFÉSZ vezetőinek ígérete szerint az áruellátás is javul a megszépült kereskedelmi egységben. Női ké ALSÓNÉMEDI—VECSÉS 4:6 A ceglédi összevont járási kézilabda-bajnokságban listavezető vecsési lányok idegenben szerepeltek a legutóbbi fordulóban. Az Alsónémedin lejátszott találkozó kevés gólt, de annál izgalmasabb játékot hozott. Az elmúlt év óta sokat fejlődött hazaiak kétgólos előnyre tettek szert a mérkőzés elején. A megújuló hazai rohamoknál Fodor Katalin, a vecsésiek kapusa bravúros védésekkel tűnt ki, de alsónémedi kollégája is jeleskedett. A közönség lelkes biztatása mellett küzdelmes, sokszor durva belemenésekkel tarkított játék folyt, s a játékvezető a hazaiaknak két sárga lapot is adott. Lassan magukra találtak a vecsési lányok, s a játék kiegyenlítetté vált. A kemény, labda szikrázó mérkőzésen fokozatosan átvették a kezdeményezést a tabella élén álló vendégcsapat játékosai, s 6:4 arányú vecsési győzelem született. Góldobók: Barta és Kutor (2—2), Kari és Ilcsik. Jók: Kutor, Barta és Fodor. KOSÁRLABDA A monori Kossuth iskola kosárlabda-csapata szép sikert ért el az országos úttörő kosárlabda-bajnokságban. A legjobb 12 között a fővárosi Labda utcai általános iskola gárdájával először Budapesten mérkőztek, s egy ponttal nyertek. A visszavágón, Monoron, rendkívül szoros mérkőzésen négy ponttal dobtak többet a monoriak, így bejutottak a legjobb hat közé. Az országos döntőre Zánkán, az úttörővárosban kerül sor. i Az ünnepi könyvhét eseményei KIÁLLÍTÁSOK, IRODALMI MATINÉK A járásban is készülnek az idei ünnepi könyvhét méltó megünneplésére. A községi könyvtárakban kiállításokon mutatják be a legújabb irodalmi alkotásokat, amelyek közül többet a helyszínen is megvásárolhatnak az érdeklődők. A Monorvidéki Áfész monori könyvesboltja is bemutatja a legújabb köteteket, és az erre az alkalomra megjelent könyveket is árusítják. Május 31-én, délelőtt 9 órakor a gyömrői Petőfi Sándor művelődési házban a kulturális napok keretében irodalmi matinét rendeznek, amelyen Lellei Zoltán előadóművész találkozik az irodalom legifjabb barátaival. Június 3-án, 14 órakor a szakmaközi bizottság székházában, Vecsésen Szalai Lenke ifjúsági regényírót látják vendégül. Ugyanezen a napon, 16 órakor az üllői könyvtárba is ellátogat az írónő. Rendezni végre közös dolgainkat — ez a címe annak az irodalmi estnek, amelyet június 3-án délután tartanak a gyömrői művelődési házban. A műsorban fellép Dévai Nagy Kamilla és Oszter Sándor. Június 5-én 16 órára, illetve 18 órára Nyáregyházára és Maglódra várják Szeberényi Lehel írót, aki mindkét helyen dedikálja megjelent I könyveit. G. J. NAPPALI FÉNY - ESTE IS Fejlődik a település SZORGALMASAK A PÉTERIEK A péteri községi tanács évente 140 ezer forintot fordít község fejlesztésére. Mire haszaálják ezt az összeget? — kérdeztük Kalina János tanácselnököt. — Fontos feladatunk a villamoshálózat bővítése. Most cseréltük ki a főútvonalon a lámpatesteket. A pislákoló villanykörték helyett korszerű neonégők varázsolnak nappali világosságot az úttestre. Van még bőven tennivalónk, egyik-másik mellékutcában ugyanis elég gyatra a közvilágítás. Az elkövetkezendő időben ezeket a „sötét szeretnénk eltüntetni.foltokat” Ugyancsak sok pénzt fordítunk a betonjárdák építésére. Eddig hat kilométer hosszúságú gyalogút készült el, de ezt idén szeretnénk néhány száz méterrel megtoldani. Nagy örömünkre a lakosság társadalmi munkával segíti céljaink elérését.Legtöbb esetben csak az építőanyag biztosításáról kell gondoskodnunk, a munka tényleges részét a lakosság végzi. Az úttörők elvállalták, hogy az iskola kerítését kijavítják és újrafestik. A tanácsot így csak az anyagköltségek terhelik. Az iskola pedagógusainak, a szülőknek és a gyerekeknek a hozzáállását dicséri, hogy két tanteremben teljes egészében kicserélték a padsorokat. A tanács támogatja a különböző társadalmi szerveket, ezenkívül a művelődési házat, az ifjúsági klubot, a könyvtárat, és az MHSZ-t. Az utóbbi különösen megérdemli a támogatást, hiszen az MHSZ fiataljai megnyerték a járási, majd a megyei járőrversenyt. Most az országos döntőre készülődnek. víz Nemsokára sor kerül a belelvezetésére, csatornarendszer építésére. Ezt saját erőből megoldani nem tudjuk, de támogatást kapunk a Pest megyei tanácstól a beruházásra. Nos Részt veszünk a Tiszta viraközségért mozgalomban. Ahogy öregednek a fák, úgy pótoljuk őket fiatal csemetékkel. Községünkben főleg a meggyfa népszerű. Kikerültek az utcákra a rózsafák, és a legkülönbözőbb fajtájú virágok. Az utcákon végigtekintve az az érzésünk, hogy nem fogunk az utolsó helyen végezni. K. L. SPORT + SPORT + SPORT + SPORT+ SPORT + SPORT Úttörő-olimpia '78 Legjobbak a pilisiek Két napon keresztül a legjobb járási úttörő atléták adtak randevút egymásnak Monoron. A kellemetlen hűvös, szeles idő, valamint az igen rossz talajú atlétikai pálya egyaránt sokat rontott az eredményeken, de így is akadtak jó teljesítmények. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy az elmúlt évi parádés teljesítményt az úttörő-olimpia országos döntőjében — hét második és hét harmadik hely — nem tudjuk megismételni. Nagy figyelem kísérte a tavalyi ezüstérmes Szolnoki Attila szereplését, aki ezúttal már az úttörők között szerepelt. Nos, a járási bajnokságot ha nem is meggyőző fölénnyel, de megnyerte, a megyei területi bajnokságon pedig a második lett. Így bekerült a megyei döntőbe. Ismét döntőbe kerültek a pilisi kisdobos lányok, de teljesítményük gyengébb volt a tavalyi csapaténál. Döntőbe jutott a vecsésiek négyszer 100 méteres fiú váltója. A Kun Béla térieknek reális esélyük van arra, hogy a megyei döntőben jól szerepelnek. Ugyancsak kiváló formában volt a monorierdei Jansik Mária, aki Nagykátán is első lett kislabdadobásban és dobogós reményekkel indulhat a megyei döntőn. A járási döntőn egyébként a pilisiek szerepeltek a legjobban, a monori Munkásőr követi őket a pontversenyben, a monori-erdei és a vecsési Kun Béla téri iskola előtt. A megyei atlétikai döntővel az év versenysorozata befejeződik , de reméljük az országos döntőn is lesznek versenyzőink. író-olvasó találkozó László Bencsik Sándor íróval találkozhatnak az olvasók június 1-én, csütörtökön 14 órakor Pilisen, az Aranykalász Tsz-ben, és 16 órakor Monoron, a Vetőmag Vállalatnál. Őzvadászat A közelmúltban megindult őzvadászat bőséges munkát ad a MAVAD vecsési telepének. Sorra érkeznek a vadásztársaságok küldeményei az ország minden tájáról, s a vecsési telep brigádjai folyamatos átvétellel, sal és higiénikus feldolgozásmélyhűtött tárolással gondoskodnak a jelentős valutabevételt adó exporttermékek biztonságos elhelyezéséről. A nap kulturális programja MOZIK Gyömrő: K. O. Maglód: Veri az ördög a feleségét. Mende: Liliomfi. Monor: Obeliszk. Pilis: Szabadság katonái, I—II. Űri: Gázolás. Üllő: Luxustutajon. Vecsés: A választ csak a szél ismeri. MŰVELŐDÉSI HÁZAK Mendén, 18-tól: a csillagászati szakkör foglalkozása, és a népi tánccsoport próbája. Monoron, 8.55-től: rendhagyó könyvtári óra (a Kossuth iskolában). Sülysápon, 18-tól 20-ig: a csillagászati szakkör összejövetele. A MONORVIDÉKI ÁFÉSZ ÉRTESÍTI A VÁLLALATOKAT ÉS A LAKOSSÁGOT, HOGY 1978. MÁJUS 27-ÉN 9 ÓRAKOr a PILISEN, A 821. SZ. TÜZÉP-TELEPEN (A MÁV-ÁLLOMÁS MELLETT) árverésre kerül egy pár ló felszereléssel és két gumikerekű kocsi. I