Pest Megyi Hírlap, 1979. szeptember (23. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-15 / 216. szám

Külföldre viszik a paprikát Első osztályú árut exportálnak A nagykőrösi Arany János Termelőszövetkezet az idén 15 hektáron termeli a paradicsompaprikát. A hosszúháti és ludasi paprikaföldeken minden nap több mint ötvenen sze­dik a paradicsompaprikát, s eddig több mint 12 vagonnal szedtek le. A múlt héten az exportszállítások is megkezdőd­tek. A Hungarofruct exportvállalat minden héten nagyobb mennyiségű első osztályú paradicsompaprikát szállít az NSZK-ba Nagykőrösről is. Képünkön: munkában a paprikaszedők. Barcza Zsolt felvétele Képzőművészeti világhét A gyerekek vizuális nevelése Legyenek az öröm forrásai A rajzok, festmények, szob­rok kedvelői szerte a földke­rekségen a képzőművészeti világhétre készülnek, már hó­napok óta. Nos, végre elérke­zett a várva várt nap, meg­kezdődhetnek a tanácskozá­sok, ünnepségek, s megnyit­hatják kapuikat a kiállítások. Városunk sem maradt el az események sodrától. A Nagy István nevét viselő képzőmű­vész kör kiállításának szom­bati megnyitása méltó kö­szöntése a képzőművészeti vi­lághétnek. Persze nem sza­bad, hogy ez a kiállítás lelkiismeretünket teljesen meg­nyugtassa, s azt mondjuk: mi megtettük a kötelességünket. A képzőművészeti világhét­nek az idén, a nemzetközi gyermekévben a legifjabbak vizuális nevelésének gondjai, eredményei adnak témát. Gondoljunk hát mi is a nagy­kőrösi gyerekekre. Vigyük őket múzeumba, kiállításokra. Legyenek a rajzórák a jövő héten az öröm forrásai. Ad­junk a gyerekek kezébe ezen a héten, s valamennyi utána következőn ceruzát, színest, festéket. Mert rajzolni jó. Al­kotni, kifejezni önmagunkat, még ha ügyetlenül is, minden­nél jobb. F. P. Dolgozók iskolája Lehet jelentkezni A dolgozók általános isko­lájába szeptember 18-ig le­het jelentkezni a Kossuth La­jos Általános Iskola központi épületében. A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XXIII. ÉVFOLYAM, 216. SZÁM 1979. SZEPTEMBER 15., SZOMBAT A párttagság értékelte Nagyobb figyelem a beruházásra Lemaradás a hálózatszerelésben A DÉMÁSZ Nagykőrösi Üzemigazgatóság MSZMP- alapszervezetének idei cselek­vési programja, melyet az alapszervezet tagsága a ja­nuári taggyűlésen fogadott el, 4 pontba foglalja a legfonto­sabb tennivalókat. Ezek közül az első az üzemigazgatóság gazdasági eredményeinek vizs­gálata, különös tekintettel a villamosenergia-elosztás, a há­lózatszerelés árbevételére, va­lamint önköltségére. Ehhez kapcsolódik az üzemigazgató­ság üzemzavar-elhárításának, úgynevezett sötét cím elhárí­tásának és rendelkezésre állá­sának, összességében a fogyasz­­tói kiszolgálás helyzetének vizsgálata. A hatás A következő tennivaló a lét­számhelyzet elemzése, különös tekintettel a munkaerő jobb kihasználására és a munka­­szervezés korszerűsítésére. Fokozott figyelemmel kíséri a pártszervezet az üzemigaz­gatóság idei nagyobb beruhá­zásait. Ilyen munka a szabad­­szállási 120/25/20 kilovoltos ál­lomás építése, a nagykőrösi 120/20 kilovoltos állomás épí­tésének megkezdése és a tele­­mechanizációs központ beru­házásának előkészítése. További fontos feladat az alapszervezet gazdaságpoliti­kai tevékenysége hatásának vizsgálata. Elemezni kell, hogy ez a munka miként hat a ter­melésre, a munkaszervezésre és a munkahelyi légkörre. Az első három feladat vizs­gálata félévenként és évenként esedékes, míg legutóbb emlí­tett hatások elemzése folya­matos. Az üzemigazgatóság az első félévi árbevételi tervét 99,7 százalékra teljesítette. A tava­lyinál ez 3,8 százalékkal ma­gasabb érték. A villamosenergia-elosztás árbevételi tervét az üzem­­igazgatóság teljesítette, ez 5,7 százalékkal volt magasabb az előző évinél. Lemaradás csu­pán a hálózatszerelési tevé­kenységnél mutatkozik. Ezzel együtt az üzemigazgatóság el­ső félév­es tervét 92,4 százalék­ra teljesítette. A hálózatszere­lést a félév során több alka­lommal, de különösen az év elején állandósult anyaghiány hátráltatta, és emiatt az egész hálózatszerelési tevékenysé­get többször át kellett szer­vezni. A villamosenergia-elosztás és a hálózatszerelés önköltsé­gét is kedvezőtlenül befolyá­solták ezek az említett átcso­portosítások. Az üzemzavar-elhárítás tavalyihoz viszonyítva kedve­­­zően alakult, bár az üzemza­varok száma és a kiesett idő is növekedett. Az üzemzava­rok miatt­­ kiesett kilowattóra csak 75 százaléka a tavalyi­nak. A rendelkezésre álló energia ezrelékében kifejezve a kiesés mindössze 0,2 ezre­lék, kevesebb az 1978. első fél­évinél. Kedvezően alakult az egy üzemzavarra eső kiesett kilowattóra mutatója is. A sö­tét cím elhárításánál is javu­lás mutatkozik, az előző év azonos időszakához viszonyít­va. A feltételek A munkaerő jobb kihaszná­lásában és a munkaszervezés korszerűsítésében megfelelő gépek és személyi feltételek hiányában az üzemigazgatóság nem léphetett előre a kívánt mértékben. Mint említettük, a cselekvé­si program előírásainak meg­felelően a pártszervezet fo­kozott figyelemmel kísérte az üzemigazgatóság kiemelt be­ruházásait. A szabadszállási állomás építészeti munkái el­készültek, jelenleg a technoló­giai szerelés folyik. A nagykő­rösi állomás építési munkái is megkezdődhetnek ebben a fél­évben. A telemechanizációs központ beruházási program­jának elkészítése folyamatban van. A közérzet A párttagság megállapítot­ta, hogy az alapszervezet gaz­daságpolitikai tevékenysége kedvező hatással volt a terme­lés alakulására és a dolgozók munkahelyi közérzetére. Egresi Tibor (Megjelent a DÉMÁSZ Üzemi Híradó szeptemberi számában.) A haladás szolgálatában Szegényebbek lenniük nélkülük Emlékezés Mentovich Ferencre és Szász Károlyra Mentovich Ferenc és Szász Károly nevét Nagykőrösön két utca, egy emléktábla, Szász Károlyné síremléke és az Arany János Múzeum szá­mos tárgya őrzi. A tisztelet­­adásból ennyi elegendőnek is látszik, hiszen egyikük sem volt a város szülötte, s itteni tanárkodásuk sem tartott so­káig. Igaz, nehéz időszakban, az 1850-es években vállalták az ifjúság nevelését, s ezért felesleges az éveket számlál­ni. Itt éltek, dolgoztak, élvez­ték a város vendégszeretét és védelmét. Erre is szükségük volt, hiszen mindketten be­csülettel részt vettek a sza­badságharcban, s a felsőbb hatalmasságok előtt viselt dol­gaik leírása bizony nem volt alkalmatos ajánlólevél a ta­nári pályához Nagykőrös mégis vállalta őket, s­ok várost. Akkor sem feledkez­­­tek meg róla, amikor orszá­gos hírességekként már más­hol tették a dolgukat Filozófus, műfordító Indokolatlan volna hát meg­feledkezni róluk éppen most, amikor, mitagadás halvá­­nyulóban van emlékük szerte az országban. Talán egyetlen diák sincs, aki Mentovich vagy Szász Károly verseit ol­vasná. S ha valami csoda folytán valakinek mégis kezé­be kerülne egyik vagy másik művük, az joggal mondhatná, hogy akadt jobb költő kor­­társaik között is. Ha más nem hitt tanártársuk és barátjuk Arany János. Való igaz, nem voltak köl­tőzsenik, de jól írtak, becsü­lettel szolgálták a múzsákat. Egyszerre többet is. Termé­szettudósok voltak, költők, írók. Mentovich Ferenc korá­­­nak egyik leghaladóbb filo­zófusa. Új világnézet című könyve még 1953-b­an és 197*­­ben is megjelent. Szász Ká­roly műfordításaival alkotott maradandót. Dante-fordítása még Babits Mihálynak is mér­tékül szolgált, s nemrégiben E. A. Poe Holló című versét Latinovits Zoltán is Szász Károly fordításában mondta el. Lévén szerinte ez a leg­jobb. Szerencsés gondolat Mindent egybevetve csak­nem lehetetlen felsorolni, hogy mi mindennel foglalkoz­tak. Mentovich Ferenc az ed­dig elmondottak mellett volt újságíró, nevelő, dolgozott lő­porgyárban, részt vett az er­délyi politikai harcokban, ta­nított matematikát, természet­rajzot, irodalmat, szónoklat­­tant. Szász Károly pedig volt minisztériumi fogalmazó, hon­véd hadnagy, tanfelügyelő, minisztériumi osztálytanácsos, református püspök, a Magyar Tudományos Akadémia má­sodelnöke. Tanított irodalmat, matematikát. Egyébként jó barátok vol­tak. Együtt adtak ki forradal­mi verseket. Kapcsolatukat egyáltalán nem zavarta, hogy Mentovich materialista filozó­fus, Szász ugyanakkor egyhá­zi vezető volt. Tették a dol­gukat azzal a meggyőződés­sel, hogy koruknak, a tudo­mánynak, az irodalomnak s a politikai életnek szüksége van rájuk. S ez nem volt ön­hittség. A múlt század máso­dik felének tudományos és művészeti élete észrevehetően szegényebb lett volna nélkü­lük. A világirodalom remek­műveinek jelentős hányadát Szász Károly tollából ismerte meg az ország. Mentovich a darwinizmus, a mechanikus materializmus egyik első ha­zai művelője és harcosa volt. Ismeretterjesztő írásaival az egész országot tanította. Szerencsés gondolat volt hát, hogy a nagykőrösi Arany János Múzeum kiállítással, a­z Arany János Társaság pedig emléküléssel rója le tisztele­tét a két egykori körösi tanár emléke előtt. A nagykőrösiek talán jobban örültek volna, ha nagyobb hírességekkel is­merkedhetnek meg közelebb­ről a múzeum s a társaság jóvoltából. Egyszerűen azért, mert az ember vonzódik sosem halványuló fényű csil­­­lagokhoz. Mégsem vallották kárát az emlékezésnek. Családkutatás A kiállított dokumentumok­ból, dr. Novák László mú­­zeumigazgató, Fekete István irodalomtörténész és dr. Vá­rai­­ Jenő családkutató előadá­saiból talán többet sejthettek meg a múlt század második feléről mintha ezúttal is Arany Jánosra emlékeztek volna. Arany János ugyanis fölé emelkedett korának. Mentovich Ferenc és Szász Károly viszont tipikus alakja volt azoknak az éveknek Ami folytatható A rendezők szerencsés el­képzeléseit dicséri az is, hogy a napokban megtartott emlék­ülésen nemcsak a két tanár­ról, hanem családjukról, őseikről és leszámozottaikról is szó esett, arról a két csa­ládról, mely egymással ro­konságba is került, s melyek­ben ma éppúgy akadnak köl­tők, írók, matematikusok, mérnökök, tanárok, mint száz évvel ezelőtt. S nem is akár­milyenek. Lehetséges persze, hogy e tény leginkább csak a genetikusokat érdekli, hi­szen a Szász és a Mentovich család története jó példája lehet a tehetség öröklődésé­nek. Ám, mint az Arany János Társaság ülésén kiderült, en­nél többről van szó. Neveze­tesen arról, hogy amit az ősök a reformkor tájékán megkezdték azt ma is lehet folytatni. Ez a munka pedig az emberi haladás szolgálata. Igaz, akadt olyan Szász is, aki Ady Endrének csaknem halálos ellensége volt, de ez a tény legfeljebb sietteti a régebbi nemzedékek emléké­nek halványulását. Az is két­ségtelen, hogy a két család tagjai a szabadságharc után már nem tartoztak a társa­dalmi változásokat akarók élcsapatához. Koruk túlzások­tól mentes emberei voltak. Olyanok, akiket legfeljebb tudós könyvek és lexikonok a tartanak számon, de nem történelem. Olykor ilyen em­­­berekről is érdemes tanulni. Farkas Péter Osztják a személyi számokat A jövő héten, szeptember 17-től szeptember 22-ig a kö­vetkező utcák lakói vehetik át személyi számaikat a Tomory utcai városgondnoki irodá­ban : Eötvös K., Ságvári E., Sirató, Földváry, Tárogató, Mészáros J., Pásztor, Tabán, Bástya, Bárány, Csipvári, Aulich, Sweidel, Knézich, Kurucz, Esze Tamás, Honvéd, Kárpát, Pöltemberg, Nagy Sándor, Kiss Ernő, Lachner, Leidingen, Dembinczki, Lázár Vilmos, Gyep, Fűzfa és Szilva utca, valamint a Lencsés-Vilá­gos és Kálmánhegyi-dűlő. Olvasóink írják Sötét, kátyús utca A Berzsenyi utca 14. számú ház sarkán fél év óta nem ég az utcai villanylámpa. Már vagy tízszer tettünk panaszt emiatt a DÉMÁSZ-nál. Má­sik nagy gondunk, hogy az utca vége felől, hónapokkal ezelőtt több kocsi földet el­hordták a környékbeli útépí­tésekhez, azzal, hogy majd pótolják, de ezt máig sem tet­ték meg, így, akár csak egy kis eső után is, kisebb tó ke­letkezik az utcákon. A városi tanács műszaki osztályán már több alkalommal hiába tünk ez ügyben panaszt tet­t írja szerkesztőségünkhöz kül­dött levelében Mocsai Pál nevű olvasónk. Az illetékesek most már remélhetőleg felfi­gyelnek a Berzsenyi utcaiak panaszára, s haladéktalanul segítenek a gondjaikon. Piaci jelentés Pénteken nagy zöldség- és gyümölcspiac volt. A szemes­­termény-piacon a búza liter­je 5,50, az árpa és a kukori­ca 4,50, a köles 8 forintért kelt. A gyümölcs- és zöldségpia­con az étkezési szőlő 10—16, az alma 6—16, a körte 10— 14, az oltott szilva 7, a görög­dinnye 2,50—3, a dió 35, az uborka 6—8, a paradicsom 3 —5, a burgonya 5,30—6, a fe­hér és kelkáposzta 8, a vö­röshagyma 7—8, a fokhagy­ma 30, a főznivaló kukorica csöve 1,50, a petrezselyem­gyökér és a sárgarépa csomó­ja 3,50—5 forint ■ volt. A baromfipiacon a tyúk párját 150—200, a vágócsirkét 70—100, a pulykát 250—300, a kacsát 180, a tyúktojás darab­ját 1,80 forintért árulták. A halászati szövetkezetnél az élő halat 20—28, a csirkecom­bot 50, a csirkeaprólékot 24, s a libaaprólékot 25 forintért mérték. SPORT -SPORT- SPORT -SPORT - SPORT Atlétáink országos versenyen Két napon keresztül a fő­városi BEAC- és MAFC-pá­­lyán csaknem ezer 13—14 éves atléta versenyzett az orszá­gos serdülő B-korcsoportos atlétikai bajnokságon. A szín­vonal javult a múlt évihez ké­pest: csak a nevezési szintet elért fiatalok állhattak rajt­hoz, az Nk. Pedagógus SE fia­taljai közül a következők: Fiú diszkoszvetésben (29 in­duló): 5. Horváth László 38,12 méter, egyéni rekordjával szépen helytállt. Leány ge­relyhajításban (23) Szőke Ág­nes 21,64-es a középmezőny­ben végzett. Az 5 km-es gya­loglásban a két évjárat együtt indult, de külön értékelték őket. Rendkívül sok verseny­bíró volt és 15 fiatalt kiállí­tottak. 14 éveseknél (22 fő): 0. Csipe József 30:41 perc. 13 éveseknél (34): 7. Boros Al­bert 31:57; 18. Radics Ernő 33:14; 20. Farkas Tibor 33:21 22. Árvai József 33:22 perc. Kondicionáló torna A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa Nagykőrösön, az idén is szervez női kondicio­náló tornát. Az első foglal­kozás szeptember 18-án pén­teken este 7 órakor lesz a Pe­tőfi Sándor Általános Iskola tornatermében. Az összejöve­telek hetenként kétszer, hét­főn és pénteken este 7 óra­kor lesznek. Minden érdeklő­dőt szívesen látnak és vár­nak. Jelentkezni a Petőfi is­kola tornatermében, Medve László testnevelő tanárnál le­het, a foglalkozások ideje al­att . MAI SPORTMŰSOR Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 16 óra: Nk. Kinizsi ifi—Dunakeszi VSE ifi. NB-s férfi bajnoki mérkőzés. Sportlövészet Tormási lőtér, 9. Konzerv Kupa-viadal. Szentendre: me­gyei bajnokság. Torna Kossuth iskola tornaterme, 15. serdülő fiú II. osztályú megyei egyéni bajnokság. A VASÁRNAPI SPORTMŰSOR Asztalitenisz Kiskunlacháza: ÉGSZÖV MEDOSZ—Nk. Kinizsi II., Tököl: T. KSK ifi—Nk. Kini­zsi ifi, megyei férfi csapat­bajnoki mérkőzés. Birkózás Sportotthon, 11. országos serdülő kötöttfogású verseny. Go-kart Székesfehérvár: az országos bajnokság 5. fordulója. Kézilabda Kinizsi-sporttelep, 10.30: Nk. Kinizsi—III. ker. TTVE (Bp.), NB II-es férfi bajnoki mér­kőzés. Labdarúgás Ifjúsági sporttelep, 9: az ifjúmunkás és szakmunkásta­nuló olimpia városi kispályás selejtezője. Kinizsi-sporttelep, 10: Nk. Kinizsi serdülők— Maglódi KSK serdülők me­gyei, 15: Nk. Kinizsi II.—Ecse­­ri KSK, összevont járási II. osztályú bajnoki mérkőzés. Maglód: M. KSK—Nk. Kini­zsi, felnőtt és ifjúsági össze­vont járási I. osztályú bajno­ki mérkőzés. Sakk Vác: V. DCM II.—Nk. KI ŐSZ, megyei I. osztályú csapatbajnoki mérkőzés. Sportlövészet Tormási Kupa-verseny,lőtér, 9. Konzerv Horgászok közgyűlése A Kinizsi Horgász Egyesü­let holnap, szeptember 16-án délelőtt 11 órakor a Pesti út melletti Tőzeges-tó város felő­li végénél tartja soron követ­kező közgyűlését. Előtte 8 órakor horgászversenyt tar­tanak, díjazással. H­ loziműsor A leprás nő: Színes lengyel film. Előadások kezdete: 4, 6 és 8 óra.

Next