Pest Megyi Hírlap, 1980. január (24. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-18 / 14. szám
4 A PEST MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE „Egyforma szó... a baráti országok Budapesten működő kulturális intézményeit bemutató — az igen-igen szép, „Egyforma szó a szánkban” címet viselő — sorozat keretében kedden kora este a Csehszlovák Kultúrközpontba kalauzolták el a nézőket. A mindvégig kedves hangvételű, változatos tematikájú bő félóra jó alkalomnak bizonyult arra, hogy megtudjuk: miként igyekszik a magyarországi érdeklődők kedvébe járni a jelzett intézmény; hogy hány és hányféle formában ad hírt az északi szomszéd politikai, társadalmi, művészeti eseményeiről. A kamerák elé kért vendégek kiválasztása is-e tág határú programnak megfelelően történt, s így meseírónővel éppen úgy megismerkedhettünk, mint kiváló muzsikusokkal, vagy a hegymászók legjelesebbjeivel. Érdeklődés és ízlés dolga, de aligha tévedünk, ha azt állítjuk: ez utóbbiak szerepeltetése tűnt a legizgalmasabonak, mert nem csak amúgy, ünnepi öltözetben emlékezgetve láthattuk őket, hanem lepergettek a nyaktörő vállalkozásaisról szóló filmei is. navas gerincek, leküzdhetetlennek tetsző ormok egész sora gyönyörködtetett a képernyőn. És amíg a följebb-följebb araszoló bátrak hidegvérű igyekezetét bámultuk, namely nézőnek az is eszébe juthatott, hogy lám, lám, így is gazdagabbá, érdekesebbé lehet tenni a szóban forgó vállalkozás adásperceit. Tehát nemcsak örökösen az épp soron levő helyiségcsoportot mutatni, hanem — a változatosság felüdít mondás jegyében ' holmi odaillő felvételeket is hasznos besorolni. * Iepülők. A közvéleménykutatók szakzsargonja ezzel a szóczörnnyel jelzii, hogy hány szem mered erre vagy arra a műsorra: nézettség. Hát ami a franciák most futó repüléshistóriai sorozatát illeti, annak aligha lesz alacsony az a bizonyos, majd legutolsó traktus után kiszámított nézettsége. Nézzük? Sokkalta inkább bámuljuk azokat a régi felvételeket, amelyek az ember levegőbe igyekvésének tragédiáit és diadalait rögzítették. Legutóbb — szintén kedden késő este — a legendás óceánrepülő Lindbergh történelmi vállalkozását izgulhattuk végig, de úgy, hogy mind az amerikai indulás szorongató perceit, mind pedig a franciaországi földet érés kaotikus mámorát alkalmunk volt átélni. Egyúttal pedig Egon Ervin Kiseknek, a legendás — amúgy prágai illetőségű — riporternek a tisztelői megint elújrázhatták a nagy mondást, miszerint: Jegyezd fel, Kisch! Azaz, vetődjön papírra minden arra érdemes esemény, illetőleg — újabb, filmes világunkban — valamennyi fontosnak tetsző történésre szegeződjön rá a kamera. Mert ha egykor Lindbergh nagy kalandjánál nincs jelen a hírre éhes operatőr, hát akkor most, annyi év után — egészen pontosan 53 esztendő elteltével —, hogyan is láthatnánk, milyen kicsi masinával vivődött végbe az a nagy diadal. Kaptam—csaptam. Úgy tudjuk, hogy megesett esetek átköltése adja az alapot Zimre Péter bűnügyi (bírósági?) sorozatának, amely alkalomról alkalomra a szemünk elé kerül. Legutóbb, szerdán — Kaptam-csaptam címmel — egy házaspár együttesének széthullását figyelhettük végig. Találóbb talán, ha így fogalmazunk: figyelhettük volna végig, mert majd egy órán át a tisztelt bíróság, a van kérdése, nincs kérdése szokványmondatokat hallgatni, több mint untató elfoglaltságnak bizonyult. Talán azért, mert eredeti pen,rátákként az átplántált ügyek érdekeseknek tetszhetnek, talán azért, mert e periratok életre keltésére jó színészek vállalkoznak — a nézők ezt a bíróságosdit váltig szorgalmazzák. Annak dacára, hogy sokkal inkább elandalítanak, mintsem izgalmat keltenek vele. Fiatalok órája! Ezúttal az anyagi gyarapodás adott témát a Fiatalok órája e havi adásának. Mármint az, hogy meddig érdemes házért, kocsiért, miegymásért hajtani, s hogy mikortól válik mániává ez a forinthajsza. Amint ebben a műsorban lenni szokott, a tanulságot már előre elkiabálta számos, riportgúnyába öltöztetett tétel. Ilyesmi: aki túlontúl igyekszik, az végül is nem tud kikeveredni a taposómalomból (lásd a birkák százait őrző juhászokat!), illetőleg a kevesebbnél kevesebb pénz is elég annak, aki hivatását hivatásként vállalja (ezúttal az ezeregynéhány forintból tengődő óvónőre gondolunk). Mi mást mondhatnánk? A Fiatalok órájának szemlélői azt szeretnék, hogy ne nézzék őket ennyire kiskorúaknak ... Akácz László TV-FIGYELŐ derstene dalestje. Közben: kb. 29.28: „Kerülj beljebb, és foglalj helyet. .. ” Angol írók elbeszélései. Kb. 20.40: A dalest közvetítésének folytatása. Kb. 21.20: Hangszerszólók. 22.05: A dzsessz történetéből. 22.45: Napjaink zenéje. TELEVÍZIÓ 8.05: Idősebbek is** elkezdhetik. Tévétéma (ism., színes). 8.10: Iskolatévé. Kamera. Film- és tévéesztétikai műsor középiskolásoknak. A szintetizáló játékfilm (ism.). 8.40: Kutatók az Antarktiszon. Olasz ismeretterjesztő film (ism., színes). °.20: Világnézet. A művészet (ism.). 10.00: Mese- mese, mátka. Kisfilm-összeállítás. 1. A jégpálya. Lengyel bábfilm a Füles Mackó kalandjai c. sorozatból (ism., színes). 2. De jó sport a foci (színes). Magyar rajzfilm Frakk c. sorozatból (ism.). 3. Színes birodalom. Csehszlovák bábfilm (ism., színes). 1025: Pulzus. Könnyű, zenei panoráma (ism.). 11.05: Életet az éveknek. Nyugdíjasok műsora (ism.). 11.35: Puskaporos hordó. Magyarul beszélő amerikai film (ism., színes). 15.03: Csata fekete-fehérben. Sakkműsor gyerekednek. Amikor a több kevesebb. 15.20: Idesüss! Ajánlóa műsor gyerekeknek. 15.45: Hírek. 15.50: Reklám. 15.55: Focifarsang. Nemzetközi nők és öregfiúk teremlabdarúgó-tornája. Közvetítés Miskolcról (színes). 17.35: Nyitott boríték. 18.05: A siklósi vár. Rövidfilm (színes). 18.25: „Játszani is engedd . .. ’* IV. tétel. — A zsűri. 18.55: Reklám. 19.00: Egymillió fontos hangjegy. Vincze Viktória és a Korál együttes műsora (színes). 19.15: Idősebbek is elkezdhetik. — Tévétorna (színes). 19.20: Esti mese (színes). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: Vers — mindenkinek. Vörösmarty Mihály: Előszó. Elmondja: Nagy Attila (színes). 20.05: A nagy ékszerész. Tévékomédia (színes). 21.15: Műkorcsolya EB. Női szabadonválasztott gyakorlatok. Közvetítés Göteborgból (színes). Kb. 23.03: Tv-híradó, 3. (színes). 2. MŰSOR 17.05: A magyar dráma 30 éve. Szeptember. Tévéjáték Sarkadi Imre drámájából (ism., színes).18.40: Tamkó Sirató Károly. Portréfilm (ism.). 19.30: Tv-híradó (színes). 20.00: A fal. Jugoszláv rajzfilm (ism., színes). 20.05: Zenés Tv- Színház. Verdi: Otelló. Opera (ism., színes). 22.10: Tv-híradó, 2. (színes). POZSONYI TV 14.00: Női kézilabda-mérkőzés. 17.05: Fehér szalag a hajadban. Szlovák film. 19.00: Híradó. 20.00: Vadnyugati hölgy. Amerikai film. 21.45: Melódiák. 22.30: Tv-jelenetek. 23.40: Zenés műsor. 2. MŰSOR 19.30: Ravi Shankar Indiai zeneszerző. Portréfilm. 20.10: Parasztok. 10. rész. 21.00: Műkorcsolya EB. KOSSUTH RÁDIÓ 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról mindenkinek. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Népdalok. 9.00: Minden versek titkai. 9.30: Fúvószene. 9.50: Szerkesztői üzenetek. 10.08: Az öreg fazék titka. Lakatos Menyhért mesejátéka. 10.46: A Magyar Rádió és Televízió gyermekkórusának madrigálfelvételeiből. 11.14: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvünk. 12.15: A vasárnapi koktél folytatása. 13.00: Már csak két évtized . .. 13.10: Richard Strauss vezényel és zongorázik. 14.03: Körülmények. 15.12: Rádiólexikon. 15.42: Filmdalok. 15.56: Halálodra magad maradsz. Hans Fallada regénye rádióra alkalmazva. IV. (befejező) rész. 17.10: Metronóm. 17.30: A zeneirodalom remekműveiből. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Életek. Novellafützér Sarkadi Imre novelláiból. 19.44: Színes népi muzsika. 20.29: Mozart: Figaro házassága. Négyfelvonásos opera. 23.25: Kamaramuzsika. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI RÁDIÓ 7.00: Az unitárius egyház félórája. 7.30: Edward Power Biggs barokk szerzők műveiből orgonái. 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája. 9.00: Offenbach operettjeiből. 9.30: Világvasárnap. 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színnada. 11.30: A láthatatlan múzeum. 12.00: Jó ebédhez szól a nóta. 12.57: Öcsi és a repülő bácsika. Astrid Lindgren regénye rádióra alkalmazva. 14.03: Az európai popzene csillagai. 14.33: Táskarádió. 15.30: Embernek maradni. 16.00: Híres zenekarok albuma. 16.35: Slágerek mindenkinek. 17.35: A vasárnap sportja. Totó. 17.55: Mit üzen a rádió? 18.33: Nótakedvelőknek. 19.20: Válogatott felvételek. 20.20: Lovaspóló a Vérmezőn. Erdélyi József versei. 20.38: Társalgó. 22.35: Zenés játékokból. 23.35: Könnyűzene éjfélig. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora. 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora. 8.08: Donizetti operáiból. 9.01: A kamarazene kedvelőinek. 10.10: Új zenei újság. 11.06: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 13.03: Sztárok sztereóban. 13.45: Visszakérdezés. Riport. 14.00: Így láttam Kodályt. 14.16: Művészlemezek. 15.10: A Nyugat lánya. Részletek Puccini operájából. 16.18: Új lemezeinkből. 17.26: Rádiószínház. 18.10: Kapcsoljuk a Kaffka Margit Gimnázium dísztermét. Híres kamaraművek. — A Magyar Rádió hangversenysorozatának II. része. Kb. 19.03: A magyar széppróza századai. 96. rész. Kb. 19.20: A hangverseny-közvetítés folytatása. 2010: A cambridge-i St. John’s Kollégium énekkara angol szerzők műveiből énekel. 2010: Töltsön egy órát kedvenceivel. 21.30: Közkívánatra! 23.00: Zenei panoráma. TELEVÍZIÓ 8.10: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétéma (ism., színes). 8.15: Nyitva van az arany kapu. Gyermekjátékok, népdalok (ism., színes). 8.45: A könyvtár mindent tud. Ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (Ism.). 9.15: Óvodások filmműsora. Kisfilm-összeállítás. 1. Kezdődjék a játék. NDK bábfilmsorozat (színes). 10. rész: Indiai Bábszínház. Kvak-kvak. Olasz animációs film.2. 5. rész: Az egér (színes). 9.35: Borik és csapata. Magyarul beszélő csehszlovák ifjúsági filmsorozat. 4. rész: A detektívek (ism.). 10.25: Hírek. 10.30: Vasárnap délelőtt (színes). 12.30: Népzenei találkozó Kecskeméten (színes). 13.40: Tengerre. Magyarul beszélő NDK tévéfilmsorozat. IX/4. rész: Az összeütközés (színes). 14.55: Műsorainkat ajánljuk (színes). 15.20: Reklám. 15.25: Focifarsang (színes). Nemzetközi nők és öregfiúk teremlabdarúgó-tornája. Közvetítés Miskolcról. 17.15: Házigazda: Sáros Imre (ism., színes). 18.09: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor. 18.30: Reklám. 18.35: A közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). 18.45: Esti mese (színes). 19.00: A Hét (színes). 20.00: Hírek. 20.05: Egy hónap falun. Tévéjáték J. Sz. Turgenyev színművéből (színes). 21.30: Telesports 1. Sporthírek. 2. Műkorcsolya EB. Gála. Közvetítés Göteborgból, felvételről (színes). Kb. 23.10: Hírek. POZSONYI TV 13.00: Cirkuszműsor. 14.55: Műkorcsolya EB. 17.10: Méhek völgye. Cseh film. 19.00: Híradó. 19.30: zemen őrnagy 40 esete. 20.55: Szimfónikus zene. 22.10: Szórakoztató műsor. 2. MŰSOR 13.10: Női kosárlabda-mérkőzés. 13.50: Női kézilabda-mérkőzés. 23.30: Ukrán népművészek műsora. 20.55: Éljen szerelmünk napja. Cseh film. 22.25: Kígyók, madonnák és démonok Olaszországban. Dán film. PEST MEGYEI melléklete 1980. január 21—27. HÉTFO 8.25: KOSSUTH RÁDIÓ Csajkovszkij: Vonósszerenád. 9.00: Virág Benedek versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Ki kopog? 10.35: Nyitnikék. 10.35: Sámson és Delila. 11.25: Szabó Ferenc —Komját Aladár: Lenin meghalt — kantáta. 11.33: Rózsaméz. Gion Nándor regényének rádió változata. IV. rész. 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak. 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából. 14.41: Idill. Vértesi Arnold elbeszélése. 14.54: Édes anyanyelvünk. 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjéből. 15.26: Képek és jelképek. Művelődéstörténet gyerekeknek. 16 05: Zenekari operarészletek. 16.30: Madrigálok. 17.09: Radics József néni zenekara játszik. 17.45: Tradíciók, érték, kultúra. 13.00: Pierre Fournier gordonkázik. 18.15: hol volt, hol nem volt ... 19.15: A Rádiószínház bemutatója. 20.03: Peter Dvorsky operaáriákat énekel. 20.33: Duga Ilona és Tihanyi József népdalokat énekel. 21.00: összetett műsor. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: A rádió lemezalbuma. 23.40: Varese: Arcana. 0.10: Várkonyi Mátyás táncdalaiból. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Népdalok, néptáncok. 9.00: Slágermúzeum. 9.50: összkomfortos lakótelep. 10.00: Zenedélelőtt. 12.00: Gabora József népi zenekara játszik, Puskás Sándor nótákat énekel. 12.33: Kis magyar néprajz. Tánczenei koktél. 13.25: Fúvósesztrád. 14.00: Kettőtől ötig — a rádió kívánságműsora. 17.00: Elfelejtettük? Beszélgetés egy budapesti pszichológiai iskoláról. 17.30: ötödik sebesség. 18.33: Zene közelben. 19.35: örökzöld dallamok. 20.33: Senki többet? Harmadszor! 21.50: A tegnap slágereiből. 22.30: Híres énekesek operettfelvételeiből. 23.15: A dzsessz a 70-es években. — 7. rész. 3. MŰSOR 9.30: Bartók-művek. 10.38: Dixieland felvételek. 11.05: A londoni Philomusica zenekar Handel-felvételeiből. 13.07: Operafinálék. 13.55: Simon Preston orgonái. 14.50: Leonard Bernstein zongorázik és vezényel. 16.00: Arcok, művek, korok. 16.30: Huszonöt perc bent. 16.55: A lombardok. Részletek Verdi operájából. 18.03: Zsebrádiószínház. 18.25: Egészségünkért! 18.30: A hét zeneműve. 19.05: Mindenki iskolája. 19.35: A hamburgi Monteverdi-kórus Brahms-műveket énekel. 19.57: Láttuk, hallottuk. 20.22: Mozart-művek. 21.59: Zenei panoráma. POZSONYI TV 19.00 és 21.30: Híradó. 19.30: Komolyzenei műsor. 22.10: Szórakoztató műsor. 22.50: A BAM vasútvonal. 2. MŰSOR 19.55: A külföld sportja. 21.10: Az élet folyója. 3. rész. 22.10: Zenés műr.rr HÚSZ FOLYTATÁS Második világháború Hat év történelem címmel nagyobb lélegzetű filmsorozat kezdődik februárban a televízióban. Húsz héten át követhetik nyomon a nézők a második világháború történetét, világpolitikai hátterét elemző szovjet—amerikai dokumentumsorozatot, amelynek anyagát számos, másutt még nem publikált korabeli filmtudósítás gazdagítja. A szerdánként képernyőre került alkotást „A nagy honvédő háború” címmel nemrégiben sugározta a szovjet televízió, s az adások élénk visszhangot keltettek. Levélírók milliói fordultak a tv-hez, kérve egyes epizódok ismétlését. Hatalmas siker kísérte az amerikai bemutatót is. Az Egyesült Államokban „Az ismeretlen háború” címmel vetítették a sorozatot, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság televíziója is sugárzott. KEDD 8.27: KOSSUTH RÁDIÓ Elfelejtettük? Beszélgetés egy budapesti pszichológiai iskoláról. 8.57: Népszerű zenés játékokból. 9.44: Rímek és ritmusok. 10.05: MR 10—14, 10.35: De Falla: Pedro MR 10—14. Iskoláik—őrsök— barátok.. . A felnőttek gyakran azt hiszik, hogy ha azzal a bizonyos „haveri” hanglejtéssel azt mondják egy gyereknek, „szevasz!”, a gyerek máris elhiszi, hogy ez a felnőtt valóban haver: jó pajtás, éppolyan, mint ő, szót lehet vele érteni, sőt, bizalmasan is lehet vele beszélni. A gyerekek emberismerete szerencsére ennél sokkal finomabb: nemhogy nem ,elég nekik az ilyen haverkodó hang, de általában gyanakodva fogadják, ha egy felnőtt ilyesmivel próbálkozik. Bizalmukat, érdeklődésüket megnyerni nem azzal lehet, hogy megpróbálunk ugyanúgy beszélni, mint ők, ez úgysem sikerülhet, s nem is várják tőlünk. Az MR 10—14 — ez a kisiskolásoknak, úttörőknek szóló műsor mégis ezt az alaphangot igyekszik megütni — nem sok sikerrel. A műsor vezetője vidám „szevasztok!” felkiáltással üdvözli ugyan ifjú ■ hallgatóit, ám amikor a riporterek valóban beszélgetni kezdenek a gyerekekkel, a keddi adásban például efféle kérdések hangzottak el: „Milyen gondolatokkal, érzésekkel jöttetek iskolába?”, „Ti, úttörőik, művel tudtok spórolni?” A gyerekek ugyan szerencsére nem zavartatták magukat túlságosan a kényszeredett kérdésektől, beszéltek, beszéltek, s így a műsor zavartalanul gördült előre, hiszen olyan sok kedveset, érdekeket, okosat mondtak. Nekem — a felnőttnek — legalábbis érdekes volt hallgatnom a nyolc-kilenc éves kisfiút, aki geológus akar lenni, ismeri a köveket, de szeret barkácsolni is, és színészkedni is szokott és mellesleg díjat nyert egy találmányával egy pályázaton. És érdekes volt hallgatnom azt a tizenhárom éves kislányt, aki arról beszélt, mikor, milyen élethelyzetekben érzi magát már felnőttnek s mikor még gyereknek.’ — jó volt hallgatnom, milyen pontosan, finoman érzékeli életkorának sajátosságát, környezetének felemás elvárásait s saját vágyainak kettősségét a felnőttkor küszöbén. Nekem tehát mindez érdekes volt, csakhogy én felnőtt vagyok. Korántsem biztos, hogy egy gyerek is azt érzi érdekesnek, neki szólónak, ha egy másik gyereket hallgathat. Manapság írók, képzőművészek — és rádiószerkesztők — könnyű kézzel nyúlnak a gyermeki tehetség, kreativitás és spontaneitás adta adományhoz, könnyű kézzel felhasználják mindazt a még gáttalanul áradó ötletességet, amit gyermeki fantázia nyújt, s el a vannak bűvölve attól a kincstől, amit így találnak. A gyerekek szerencsére nem tudnak erről a kincsről, számukra mindez magától értetődő és ezért nem is olyan érdekes. Ők tőlünk, felnőttektől olyasmit várnak, amit mi tudunk: gondolatot, ötletet, érzést, ami a mi felnőtt világunk sajátja , amit mi nekik átadunk. Ezért egy gyerekeknek szóló műsorban, úgy gondolom, nem gyerekeknek, hanem gyerekekhez kell beszélni. M MINDENKI ISKOLÁJÁBAN Abody Béla negyedóráját hallgathattuk szerdán. Az irodalmi alkotások főszereplőiről és mellékszereplőiről beszélt, vagy ahogy ő fogalmazott: „róluk akarok mondani néhány jó szót.” Negyedóra rövid idő, az a néhány szór valóban csak „néhány” szó volt, de mivel „jó” is volt igazán, minden tudálékosságtól mentes, csak az olvasást, az irodalmat nagyon szerető és ismerő Tanár úr szavai, segítettek megérteni ezeket az irodalmi fogalmakat. A Mindenki Iskolájában tanítani nehéz feladat. Mindenkinek mondani valamit, műveltnek és műveletlennek, érdeklődőnek és annak is, aki csak véletlenül (Folytatás a 2. oldalon) RADIOFIGYELO Televízió A NAGY ÉKSZERÉSZ Tévékomédia. Karinthy Frigyes és Majoros István komédiáját televízióra írta: Ungvári Tamás. Rendező: Karinthy Márton. A „felső tízezer” köreiben mozgó, zseniális, elegáns kasszafúró egy éjszaka akcióra indul hűséges kísérőjével. Cél: az Első Magyar Acél tulajdonosának lakásán a páncélszekrény megdézsmálása. A legendás hírű betörő munkához lát , de alig emeli ki a széfből az ékszereket megzavarják. Nyílik a zaj:*,, és a félhomályból pisztolycső mered rá ... Adás: szombat, január 26., I. műsor: 20.05. A rádió állandó műsorszámai KOSSUTH RADIÓ: 4.25: Rákóczi-induló. 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek. Időjárás-jelentés. Lapszemle. 5.20: Tudósítói jelentések. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés, közlekedés. 5.40: Falurádió. 6.00: Hírek. Lapszemle. Időjárás-jelentés. 6.20: Reklám. 6.30: Hírek. Időjárásjelentés. Belföldi tudósítások összefoglalója 6.45: Szót kérek! 5.00: Hírek. Tudósítóink jelentik. 7.12: Vidéki tudósítások, közlekedés. 7.19: Körzeti időjárás-jelentés. 7.20: Reklám. 7.30: Reggeli párbeszéd 5.52: összefoglaló. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.05: Műsorismertetés. 820: A mai nap kulturális programjából. 10.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 15.00: Hírek. 17.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 18.30: Esti magazin. 21.00: Hírek. 22.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 22.15: Sporthírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelző szolgálat. PETŐFI RÁDIÓ. 4.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.00: Hírek Időjárás. Jelentés. 5.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 5.55: Torna. 6.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 6.35: Reklám. 6.45: Új könyvek. 6.50: Reklám. 6.55: Torna. 6.58: Hallgatóink figyelmébe! 7.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 7.30: Hírek. Időjárás-jelentés. 735: (kb.): Körzeti időjárás-jelentés. 8.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 8.30: Hírek. 9.23: Délelőtti torna. 9.30: Hírek. 10.30: Hírek. 10.50 (hétfőtől péntekig): Munkahelyi testnevelés. 11.30: Hírek. 12.30: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Időjárás, és vízállásjelentés. 14.30 Hírek. Körzeti időjárás-jelentés. 15.30: Hírek. 15.33: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 18.30: Hírek. 20.30: Hírek. 22.30: Hírek. 24.00: Hírek. Időjárás-jelentés. 0.10: Műsorzárás Utána: Idegen nyelvű vízjelző szolgálat. 3. MŰSOR. 8.00: Hírek 8.05: Műsorismertetés. 11.00: Hírek. 13 00 Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 19.00: Hírek. 23.30: Hírek.