Pesti Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 170-195. szám)
1990-11-01 / 170. szám
I. évfolyam 170. szám GAZDASÁG 1990. november 1., csütörtök Pesti© Hírlap HOGY A TEVES CSŐDÖT MEGELŐZZÜK, KÜLFÖLDI TŐKEERŐS PARTNER KELL MI LÁTHATÓ AZ ORION TÉVÉJÉN? BESZÉLGETÉS KOVÁCS LÁSZLÓ VEZÉRIGAZGATÓVAL Azt, hogy nehéz gazdasági helyzetben vannak nagyvállalataink, szinte már közhelyszerűen hangoztatja boldog-boldogtalan. De miért az áldatlan állapot? Erre is képes bárki legalább négy-öt elfogadható indokot felsorolni. Ám ahhoz, hogy igazán kielégítő választ kaphassunk kérdéseinkre, nem árt beszélgetni egy olyan államigazgatási felügyelet alá tartozó nagyvállalalat vezérigazgatójával, akinek a véleménye mérvadó lehet. Arról nem beszélve, hogy az Orion Rt. alighanem joggal tekinthető tipikusnak. MOLNÁR LÁSZLÓ — Milyen gazdasági helyzetben van az Orion Rt. ? — A miénk az egyik legismertebb, bár messze nem a legnagyobb cég. Az államigazgatási felügyelet alá tartozó vállalatok közül a századik közül vagyunk. Jelenleg nagyon nehéz a helyzetünk. Minket sem hagytak érintetlenül az elmúlt időszak gazdasági változásai. Például teljes mértékben megszűnt a hadiipari termelés. — Ez mekkora veszteséget jelent? — Szerintem a számszerű adatok nem tartoznak a közvéleményre. Azt azért elárulhatom, hogy a hadiipari termelés nem volt meghatározó, mert összesen körülbelül tizenöt százalékos bevételt jelentett. Ám ennek ellenére, a kiesés rendkívül érzékenyen érinti a vállalatot, hiszen jelentős nyereségforrásnak számított. A legnagyobb baj, hogy ezzel egy időben omlott össze az egész szocialista piac. Emiatt a professzionális elektronikai profilunk exportbevétele is minimálisra csökkent. A korábbi években megszokott 800 milliós egymilliárdos bevételünk, amelyet a fentiekből, a mikrohullámú berendezésekből és számítástechnikai termékekből tudtunk „realizálni”, visszaesett 250- 300 millió forintra. Ezalatt az összbevételünk értendő. Az exportnál ennél nagyobb a veszteségünk, hiszen az említett iparágak elsősorban a szocialista piacra épültek. A híradástechnika, illetve a „nehéz híradástechnika” területén Magyarország vezette a volt szocialista tábor iparát. Azt sem lehet mondani, hogy minőségi megalkuvásról lett volna szó, mert az általunk szállított berendezések megállták a helyüket a japánokéval szemben is. A csehszlovák posta például teljes egészében „lecserélte” hálózatát Orion gyártmányokra, hiszen ezek szolgáltatásaikban azonos értékűek a beszerezhető nyugati eszközökkel. —Milyen arány volt a hazai és a külföldi piac között ? — Nagyjából egyharmad volt a hazai piaci termelés. Most ezek az eladások is érezhetően csökkentek, de a drasztikus visszaesés főként az exportban következett be. Jelenleg megfordult az arány: évi termelésünk kétharmada jut el a hazai vevőkhöz, és csak egyharmad hagyja el az országot. — Lett volna progresszív megoldás is ? — Igen, a magyar híradásipar reprezentánsai, így az Orion, a BHG, a Finommechanikai Vállalat, a Telefongyár és a BRG alkalmasak lettek volna arra, hogy a magyar telefonhálózat fejlesztését akár önállóan is megvalósítsák. Ha egy ilyen jellegű feladatot kapott volna ez az iparág háromnégy évvel ezelőtt, vagy akár az elmúlt évben, amikor ennek a fejlesztési programnak a többlépcsős tárgyalása zajlott, akkor a megrendeléstől számított négy-öt éven belül Magyarországon mindenhol lehetne telefonálni, még a legeldugottabb kis faluban is, mert ez az iparág erre igenis alkalmas. Ezt két évvel ezelőtt egy világbanki felmérés is igazolta, melyben ugyancsak az szerepelt, hogy a magyar híradásipar képes lett volna a Magyar Posta kidolgozott fejlesztési programjának megvalósítására. — Ön hárminkét éve dolgozik az Orionban, ezelőtt műszaki igazgatóként tevékenykedett. Az elmúlt időszak politikai életében sem lehetett járatlan, így bizonyára tudja, hogy miért bukott meg az a program, miért nem jutottak lehetőséghez a magyar cégek ? — Tényleg hosszú ideje prionosnak számítok, viszont vezérigazgató csak másfél éve vagyok. A „politikai forró dróthoz” nem volt sok közöm, mert hiszen pártonkívüli voltam világéletemben. Pályafutásomat is elsősorban a szakmai-műszaki érdeklődés határozta meg. Az ország irányításában részt vevő közgazdászok a nyilvánosság előtt hivatalos érvként mindig azt szokták felhozni, hogy nincs rá „magyar pénz”. Ebből a megfontolásból kiindulva írtak ki nemzetközi pályázatot, s várják azokat a vállalkozó nemzetközi cégeket, amelyek ezt az egyébként tényleg hihetetlenül nagy feladatot megoldanák. Azért nem érzem egészen helyesnek ezt az álláspontot, mert a jelentkezőknek sem lehet határtalan hitelnyújtási lehetőségük, hogy ezt a projectet finanszírozzák. Amelyik cég ezt a pályázatot megnyeri, az egészen biztos, hogy egy nagy nemzetközi bankkonzorciumhoz fordul. Bemutatja azt az üzleti elképzelést, amelyből az elkövetkezendő húsz évben Magyarországon megvalósítandó feladataiból mekkora bevétele lesz, s abból miként fizeti vissza a felvett kölcsönt. Ha az üzletet megvizsgálja egy elismert, nagy nemzetközi pénzintézet, akkor nem a kivitelező cégnek, hanem az üzletre adja a pénzt. Állítom, hogy ezt a lehetőséget a Magyar Posta is megkaphatta volna. Most viszont már késő, a pályázatot nyilvánvalóan külföldi cégek nyerik el, így viszont az összes pénz kivándorol az országból. Ezenkívül a magyar híradásiparnak, amely csaknem negyvenötezer embert foglalkoztat, nem lennének ekkora foglalkoztatási gondjai. Ez azért is furcsa, mert meg lehetne nézni, hogy a német postánál használtak-e német berendezésen kívül bármilyet is. De tovább is sorolhatnám. Mindenki a sajátját használja, hiszen az egy jól felfogott nemzeti érdek. Nem szabadna megfeledkezni arról sem, hogy az ilyen termékek stratégiai jelentőségűek. —Maradjunk az Orion falain belül, mennyire fenyeget a munkanélküliség rémei — Miután kapacitásunkat „le kellett építeni”, ez maga után vonta a létszámleépítést is. Az elmúlt évben több mint ötszáz fővel lettünk kevesebben. A természetes lemorzsolódás mellett létszámstoppot rendeltünk el. Ám a foglalkoztatási gondok nemcsak az Orionra jellemzőek, hanem az egész magyar híradásipart sújtják. Ezt azért is merem egyértelműen kijelenteni, mert ezt az iparágat a Magyar Híradásipari Egyesülés fogja össze, s ennek a szervezetnek január elseje óta soros elnöke vagyok. Az a kísérletünk, hogy az iparág számára valamiféle állami segítséget kapjunk, kudarcba fulladt. Próbálkoztunk azzal a javaslattal, hogy több minisztérium részvételével egyeztető tárgyalásokat hívjunk össze, ám finoman fogalmazva is, nem jártunk eredménnyel. A legújabb tenderek kiírása úgyszintén azt vetíti előre, hogy kizárólag csak külföldi részvétellel kívánják megvalósítani a fejlesztéseket. Jelenleg háromezer-kétszázan dolgoznak nálunk, s minden erőfeszítésünk arra irányul, hogy a lehető legkevesebb embertől kényszerüljünk megválni. Ám a consumer elektronika terén, tehát a televíziógyártásban is komoly gondjaink vannak. Ezek jobbára újkeletűek. Magyarország kapuit megnyitották az egész világ közszükségleti ipara előtt, ráadásul egészen minimális behozatali vámszabályok vannak életben. Ennek következtében a hazai előállítás szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetbe került. A magyar iparnak a jelenlegi technikai szintjén kellene egy csapásra versenyképessé válnia az egész világ iparával. Ez természetesen egyik pillanatról a másikra nem megy. Talán ebből adódóan is ma Magyarországra könnyebb behozni bármilyen szórakoztató elektronikai terméket, mint Európa többi országába. — Hogyan lehetne védekezni, s hogyan lehetne jobban preferálni a gyengébb magyar ipart? — Ezt már évszázadokkal ezelőtt kitalálták. A hazai ipart egyelőre valami módon mindenképpen védeni kell és fokozatosan kellene felkészíteni az „Európához csatlakozáshoz”. E folyamat végeredménye lehet, hogy megszűnnek a behozatali és kiviteli vámok egyaránt. A fő gond az, hogy a súlyos válsággal küszködő magyar ipart felkészülés nélkül kényszerítik olyan megmérettetésre, amelyben biztosan alulmarad. — Gondolja, hogy a magyar ipar rövid idő alatt fel tudná venni a versenyt? — Igen. Ma sem a megjelenéssel, a szolgáltatásokkal, azaz nem a minőséggel van baj, hiszen az Orion új termékcsaládja összehasonlítva a Nyugaton kapható hasonló választékkal, „többet tud” azok túlnyomó részénél. Két alapvető probléma van: az egyik, hogy a mi önköltségeink nagyobbak, mint a külföldieké. A másik az a téves reflex, mely szerint a magyar vásárlóközönséget évtizedek óta rászoktatták arra, hogy ami külföldi, az biztosan jobb is. Hadd elevenítsek fel ennek igazolására egy anekdotát: hazánk legnagyobb kereskedőzsenijének, Demján Sándornak, a Skála volt vezérigazgatójának volt egy óriási húzása. „Lement” az áruházban az ingosztályra, és látta, ki van írva, hogy román ing. A kutyának sem kellett... Azonnal levetette a táblát, kiíratta, hogy import ing, és lám, az emberek vitték, mint a cukrot, másnapra elfogyott az összes. Megítélésem szerint ez jellemzi ma a magyar kereskedelmet. Persze hozzátéve azt, hogy a kereskedők ma jóval nagyobb profitot képesek termelni külföldről behozott áruból, mint a hazaiból. A szórakoztató elektronika mekkora részt jelent az Orion egész produktumában? — A korábbi háromprofilos vállalatból lényegében véve egyprofilos céggé váltunk, hiszen össztermelésünk 85-90 százalékát teszi ki a consumer elektronika. Hajdanában ez a profil csak 60 százalékos részarányt jelentett. Ezek nagy tömegben gyártott termékek, nagyon nagy az anyaghányad és kicsi a hozzáadott érték. Egy negyvenezer forintot alig meghaladó tévécsoda, amely már mindent tud, a képernyőre kiírja, hogy a hangerőt éppen növeljük vagy csökkentjük; jelzést ad a monitoron, azaz a képernyőn a kontrasztról és a fényerőről; információt szolgáltat a színekről; „tudatja velünk”, hogy hányas csatornán áll éppen a készülék; a műholdprogramok vételére alkalmas; a legmodernebb olasz designnal rendelkezik; a legkorszerűbb extra lapos és sarkos képcsővel készül, teletextes és videocsatlakozással ellátott. Egy ilyen készülék előállításában mindössze 500 forint munkabére van az Orionnak. Tehát, ha „nulla darab” munkással tudnánk előállítani a készüléket, akkor 500 forinttal lehetne olcsóbb. Ám hihetetlenül nagy egy-egy berendezésen az „állami rárakódás”. Ha az állami magatartás változatlan marad, akkor biztosra lehet venni, hogy az Orion a többi híradástechnikai vállalattal együtt tönkremegy. — Ennyire pesszimista? — Nem, pusztán a tényeket sorolom. Azon dolgozunk, hogy a teljes csődöt megelőzzük és ennek ma az egyetlen lehetséges módja az, hogy keresni kell olyan tőkeerős külföldi partnert, amely segít a talpraállásban, és ezzel legalább a finanszírozás megoldható. Ebben az esetben túlélhetjük a jelenlegi gazdasági krízist. „SZOCIALISTA” KFT. CZIBOR VALÉRIA Hat szocialista ország kormánya 1972-ben alapította az Interatominstrumentet, a Nemzetközi Nukleáris Műszeripari Gazdálkodó Egyesülést. A szervezet hozzávetőleg egymillió transzferábilis rubel alapító tőkével olyan jól gazdálkodott, hogy a múlt év végére 12-szeresére növelte vagyonát. Az 1988-as eredményeik után — első alkalommal az elmúlt 18 év során — részesedést osztottak, nem is akármennyit, az alapító tőke 35 százalékát — tudtuk meg tegnap a tagországok 19 cégének termékeiből nyílt kiállítás sajtótájékoztatóján. Miroslaw Herman, az egyesülés igazgatója elmondta, hogy a tagországokban formálódó piacgazdaság új követelményeket támaszt az Interatominstrument elé, ezeknek pedig nem tud megfelelni a húsz évvel ezelőtt, más politikai és gazdasági viszonyok között kötött egyezmény. Ezért javában dolgoznak az egyesülés kft.-vé alakításán. Az egyesülés vállalatai, beleértve a három egykori keletnémet céget, továbbra is részt kívánnak venni a közös munkában. Jirzi Oplestil, az egyesülés kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy termékeik versenyképesek műszaki paramétereik és piaci helyzetük tekintetében egyaránt. Eddigi jelenlétük egymás piacán olyan érték, ami rendkívüli módon segíti munkájukat, s amiről hiba volna lemondani. Dupla előny, hogy például az a nukleáris orvosdiagnosztikai berendezés, amelyet az Interatominstrument egyik tagszervezete 80 ezer dollárért árusít, tőkés piacról 120 ezerért szerezhető be, s ráadásul az egyesülésnek már kiépített szervizhálózata van a tagországokban. Ezért — annak ellenére, hogy megnőtt a verseny — a piaci helyzetét meg tudja őrizni a cég, s ehhez természetesen erősíteni kell az egymás közötti partneri kapcsolatokat. Lázár András, a Gamma Művek kereskedelmi vezérigazgató-helyettese a Reggeli Pesti Hírlap munkatársának elmondta, hogy az Interatominstrument forgalmának 35 százaléka négy magyar vállalat (cégén kívül az EMG, a Szervintern és a Metrimpex) nevéhez fűződik. A Gamma Művek összes termékének 40 százalékát teszik ki a nukleáris orvosdiagnosztikai készülékek, köztük a daganatos, valamint a szív- és érrendszeri betegségek korai felismerésére szolgáló berendezések. Az amerikai Pickercég licence alapján gyártott gamma-kamera, a saját fejlesztésű emissziós tomográf, s nem utolsósorban a szintén magyar fejlesztésű speciális adatfeldolgozó rendszer alkalmasak minden rutinjellegű radiológiai vizsgálat elvégzésére. E készülékek iránt jelentős a nyugat-európai érdeklődés is. Nem véletlen, hogy idén minden eddigit meghaladó, 350 millió forint tőkés exportot értek el, ami kétszerese a tavalyinak. A Gamma Művek az Interatominstrument közreműködésére is számít annak érdekében, hogy az élesedő versenyben megtarthassa hagyományos kelet-európai piacait.