Pesti Hírlap, 1993. június (2. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-11 / 134. szám
2. (152.) ÉVFOLYAM 134. SZÁM 1993. JÚNIUS 11., PÉNTEK Pestig Hírlap Graz Óratornyán békésen himbálódzott az Európai Közösség csillagoskék zászlója. A Schlossberg oldalában szerelmesek csókolództak, mókusok rohangáltak a fákon, s távol-keleti turisták fényképeztek. A lámpaoszlopokat fehér burájukig eltakarták a vörös futórózsák, s mindenfelé virágzó fák és bokrok sorakoztak. A kilátóból tornyok, templomok sokasága látszott, s a szél idáig sodorta a hegy lábánál álló kintorna hangjait. Csak a Mura vize folyt sebesen, a helybéliek és a külföldi látogatók lassan baktattak a sétautakon, csodálták a piros különböző árnyalataiban játszó óvárosi háztetőket és a grazi operaház timpanonos homlokzatát, amely érdekes kontrasztot alkotott az előtte tornyosuló fémvázas, kardos alakot formázó, modern szoborral. A kulturális hónap zárónapjára érkezőket csendes, vasárnap délutáni nyugalommal fogadta a város. Június hatodikán délelőtt a városi múzeumban nagy könyvadományt helyeztek letétbe a szarajevói könyvtár újjáélesztésére, kora délután pedig Alfred Stingl, Graz főpolgármestere, Helmut Strobl, a kulturális ügyek városi tanácsosa és Marschall Miklós, Budapest főpolgármester-helyettese együtt adott tájékoztatást a magyar újságíróknak. Ahogy a polgármester szavaiból kiderült, az EK által kezdeményezett kulturális hónap nemcsak kiállítások, koncertek, előadások összesége, hanem azt a célt is szolgálja, hogy a béke üzenetét a művészetek fejezzék ki. Ezekben a hetekben az Európa minden tájáról érkezett művészek Grazban együtt beszélgettek, alkottak, s talán közel kerültek egymáshoz is. Strobl tanácsos részletesen ismertette a kulturális hónap szervezését, s két fő célját. A rendezők hangsúlyozni akarták a városuk művészeti értékeit, bemutatni építészeti emlékeiket, az irodalmukat és nemzetközi hírű dzsesszmuzsikusaikat, hiszen ennek a zenei műfajnak még főiskolája is működik Grazban. Európa kultúrájának, művészetének is helyet adtak, s igyekeztek segíteni abban, hogy ez alatt a hónap alatt minél több új alkotás is szülessék. Sajnos Antwerpennel, az idei kulturális fővárossal folytatott közös munka nem volt jelentős, mert mire kiderült, hogy Graz lesz a partnerváros, addigra a belgiumi koncepció már készen volt. A megvalósult rendezvények száma meghaladta az ebben az időszakban szokásosat, sőt több lett annál is, mint amennyire előzőleg megbízást adtak. Az itteni művészek lelkesen és tevékenyeken vettek részt a munkában, szinte minden programnak volt külön egyegy rendezője. A szervezők aggódtak is az esetleges túlkínálat miatt, de a műsorok zömére nagyon sokan kíváncsiak voltak. A befejezés után már csak a brüsszeli beszámoló van hátra, ahol a főpolgármester tájékoztatja az Európai Közösség vezetőségét arról is, hogy a jövőben Graz szeretné továbbgondozni a kulturális városok hálózatát, és folytatni kívánja az alkotóművészek meghívását továbbra is. Marschall Miklós szerint az „európai gondolat” sokak számára kompromittálódott, és ezért egyre fontosabb szerepe, súlya van egy-egy ilyen rendezvénynek. A graziak bebizonyították, hogy ez az „európai gondolat” létezik, sőt a közép-európai térségben is él és lélegzik. Ezt szeretné kifejezni az 1994. március 11-én kezdődő és április 10-ig tartó budapesti kulturális hónap is. A magyar főváros szeretné kultúráját, európaiságát bemutatni, emellett pedig láthatóvá tenni a kontinens kortárs művészetét. Jövőre Budapest partnere Lisszabon lesz, és a két város sok közös programot tervez. A rendezvények költségeit nálunk a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzat és az Országos Idegenforgalmi Hivatal fedezi. A szervezők remélik, szponzori segítséget is kapnak. A budapesti kulturális hónap létrejöttét az is segíti, hogy a hagyományos Tavaszi Fesztivál keretei között rendezik meg, ami ezáltal négyhetessé válik. A Fesztivál szervezői és igazgatója, Klenjánszky Tamás is Grazba látogatott tapasztalatcserére. Elmondta a sajtó képviselőinek, hogy a budapesti programtervezet már elkészült, s a megszokott programok mellett a tavasz kiemelkedő rendezvénye lesz Peter Brook társulatának vendégjátéka és a Gulbenkian Balett előadása. Délután a magyar sajtó képviselői is ízelítőt kaptak a grazi rendezvények hangulatából. A városi múzeum udvarán egy wurlitzer óriási fotóját állították ki, két oldalán hangfalak ontották a slágerzenét. A kulturális hónapra érkezett New Jersey-i főiskolások mulattak itt, osztrák sörökkel és faszén fölött sült húsokkal telerakott asztalok mellett. A következő program egy rendhagyó, s nagyon nyomasztó hangulatú kiállítás volt, amely Richard Zach, a Hitler börtöneiben alkotó költő életművét mutatta be. Verseit egy hideg, nedvességtől csöpögő falú pincerendszerben állították ki, s néhány költeményét fejhallgatón keresztül, neves osztrák művészek előadásában is meghallgathatták a látogatók. Este nyolckor kezdődött a záróhangverseny, amit „Egyszer az életben Mahler nyolcadikja, élő előadásban Grazban”-szöveggel hirdettek a plakátok városszerte. A több mint háromezer fős koncertterem, amely a Waagner-Biro nevet viseli, s nem más, mint egy hatalmas szerelőcsarnok, zsúfolásig megtelt. Az Esz-dúr szimfónia előadása előtt vette át Marschall Miklós az európai kulturális hónap zászlaját, és mindenkitől a budapesti viszontlátás reményében búcsúzott. A hangversenyen a Grazi Szimfonikus Zenekart Fabio Luisi dirigálta, s a több száz fős karban a szlovák, lengyel, német és horvát együttesek mellett énekelt a Kollár Éva vezette magyar Monteverdi Kórus is. Az „Ezrek szimfóniájának” előadásán jól megfértek egymás mellett gyerekek és öregek, színes bőrűek és fehérek, frakkosok és zsakettesek, öltönyösök és népviseletbe öltözöttek, farmeresek és nagyestélyit viselők. A fesztivál stílszerű záróképe volt a néhány, csarnokba tévedt, s a lelkesen muzsikáló művészek felett köröző galamb látványa. GRAZ ÁTADJA A KULTURÁLIS HÓNAP ZÁSZLAJÁT BUDAPESTNEK A béke üzenete Idén tizenegy hónapon át Antwerpen volt Európa kulturális fővárosa, az európai kulturális hónapnak pedig a stájer tartomány fővárosa adott otthont, április 24-től június 6-ig. Az Ausztriában megrendezett programokon felléptek pármai színészek, londoni zenekarok, spanyol művészek, norvég orgonisták, volt szlovák filmhét, bemutatkozott a ljubljanai színház, s számos tudományos és kulturális tanácskozást, előadást is tartottak. A grazi rendezvények között szerepeltek operalátogatások, a közönség láthatta a Pillangókisasszonyt, a Rózsalovagot, a Jenura című Janácek-darabot, a városi színházban megnézhette a Leonce és Léna, a Woyzeck és a Szentivánéji álom előadását. A Beethoven-, Csajkovszkij-, Mahler-hangversenyek mellett rendeztek dzsessz -és popkoncerteket is. Marschall Miklós átveszi Helmut Strobltól a zászlót, mögöttük Alfred Stingl Grazi pillanatkép RÉFI ZSUZSANNA FOTÓ: V. PAIZS GÁBOR Az eveART Galéria szeretettel várja az érdeklődőket Kovács Péter rajzkiállítására, amely ma este hét órakor nyi AJÁNLÓ dik. A kiállítás megtekinthető: 1993. június 11-től július 2-ig, 14—18 óra között (Budapest, Király u. 98/B.). A Vigadó Galéria és a Goethe Intézet DIALOG III címmel kiállítást rendez Manfred Graf F.va Hauss és Misch Ádám festőművész munkáiból. A tárlatot ma délután 5 órakor Wehner Tibor művészettörténész nyitja meg. Bruno Goyeneche: A város színei Nizza és a Cote d’Azur című kiállításának megnyitója fél hétkor lesz a Francia Intézetben (Bp. Fő u. 17.). A Szolnoki Városi Művelődési Központban Pattantyús József képzőművész kiállítása nyílik ma délután 5 órakor. A tárlatot megnyitja: Dr. Kerékgyártó István szociológus. Tollas Tibor-est Kárpátalján A nagy sikerű budapesti és müncheni bemutató után — 1993. június 11—15 között — Ungváron és Beregszászon lesz a külföldön élő magyar költő, Tollas Tibor verseiből összeállított „Két part között” c. zenés - irodalmi est kárpátaljai premierje, a szerző és a két művész: Beregszászi Olga és Újlaki Károly előadásában. A művészpárost már jól ismerik Kárpátalján, a szerző viszont — költői minőségében — először lép az ukrán és a helyi magyar tv-kamerák —, valamint az ungvári és beregszászi közönség elé. — Úgy várom a kárpátaljagyarokkal való találkozást, mint még soha semmi mást, mint valami nagy-nagy ünnepet, emberközelséget és közösséget, a múltban oly sokat szenvedett, ott élő magyarsággal. Párizsi utamat halasztottam el a kárpátaljai hívó szóra — mondta Tollas Tibor. A szerző és a művészek a nekik járó honoráriumot a beregszászi magyar színház támogatására ajánlják fel, az előadókörutat a Magyar Műveltség Szolgálat segíti. KULTÚRA 11 LAPSZÉL Az öreg pojáca SZEPESI ATTILA Gyakran látom Óbudán az öreg csavargót. Társai közül, mert hiszen sokan vannak hasonlók, elkoszlott, torzonborz figurák, akiknek busa feje a Neander-völgyi őslények rekonstruált ábrázatát idézi, torz kedélyével tűnik ki ez a kóborkutya-életű vénember. Van benne valami apokaliptikus magamutogatás, szemben a csavargófélék riadt zárkózottságával. Már a gönceit is úgy válogatja össze — a szeméttárolók környéke valóságos „színházi kelléktár” a számára —, hogy messziről az emberek szemébe tűnjön madárijesztő tarkasága. Elkoszlott nyomorúsága így nem nélkülöz némi művészi választékosságot, ami gyakran váltott lomjai sokféleségében is megmutatkozik. Egyik nap veres ing szitalyukacsos kék felöltővel, másnap csukaszürke zakó, mely alól kivillan valami kanárisárga ing ringyrongya. Mindez a külcsínre vonatkozik, és talán szót sem érdemelne, ha az öreg csavargónál nem volna tökéletes egyensúlyban a belbeccsel, kifogyhatatlan derűjével. Katonás léptekkel, vagy épp egy balettáncost meghazudtoló piruettekkel pattan oda egyegy szeméttárolóhoz — persze csak abban az esetben produkálja magát, ha publikuma van —, ott figurázni kezd, a karjával a levegőbe kalimpál, féllábát a magasba emeli, egy percre mozdulatlanná dermed, hajbókol, mint egy libériás ajtónálló —, aztán felcsapja a szeméttartó fedelét, egy-egy ígéretesebb darabot kiemel onnan, folytatódó piruett-figurák közepette a magasba emeli, vizsgálgatja, és vagy a szatyrába süllyeszti, vagy — és ez a gyakoribb eset — visszapottyantja undorodó fintorok közepette. Kedvenc zsákmányai: az üres üvegek. Ezeknek valóságos szakértője. A kihajigált sörös-boros üvegek árából telik meg a zsebében tartott egyetlen üveg, amibe olykor hoszszan belekortyint, bohóc kedélyét erősítendő. Mert — és ezt igazán nem írhatom a rovására — ez az útszéli pojáca „jobban szereti az italt, mint Kossuth Lajos a hazáját”, ahogy apám szokta mondani. Aztán a buszmegállók környékén vagy a piacon folytatja a produkciót. Belenyúl a pultok gyümölcsös ládáiba, vagy egy-egy riadtan hátráló öregasszony szatyrába. Csöppet sem a tolvaj alattomosságával, nyíltan, sőt büszke pojáca-rikácsolás közepette. Az első meghökkenés után kissé bamba vigyor ül ki az emberek arcára, akik elnézik ezt a társadalom alatti figurát, amint lehajol a járdaszél mocskába, félig szívott cigarettacsikkeket gyűjt a tenyerébe, hármat a szájába gyömöszöl, rájuk gyújt, s olyan rodolfói bűvészmutatvánnyal szívja felváltva őket, olyan átszellemült kedéllyel, hogy nincs az a szivarkedvelő, aki kedvenc havannájára rágyújtva utánozni tudná. Sejtelmem sincs, honnan jött ez az öreg paprikajancsi. Azt is csak sejtem, hogy a közeli halálba tart, örök-illumináltan, folyvást a magamutogató nagy produkcióra felsrófaltan, ahogy itt vonul, trappok táncol, csetlik-botlik a századvég mocskában és választékos zűrzavarában.