Pesti Hirlap Vasárnapja, 1937. január-június (59. évfolyam, 2-26. szám)
1937-05-30 / 22. szám
GYERMEKKÓRUSOK Most vasárnap Kőszegen, egy héttel utóbb, június hatodikén a Margitszigeten, a „Júniusi hetek“ ünnepségeinek keretében fognak újból fölcsendülni Bartók és Kodály híres gyermekkórusai. A budapesti hangversenylátogatók számára jólismert és megszokott kép fog a vidéki nagyközönség és a látogató idegenek elé tárulni. Váltakozó színű és szabású iskolai formaruhás gyermekcsoportok, fiúk és leányok vegyesen, fognak felsorakozni az előadóemelvényen. Valamennyiük arcán rajta lesz az együttes éneklés boldog öröme, az előadásra váró újszerű, friss, lelkesítő, magyar muzsikának szeretete. Teli tüdővel és teli torokkal fogják fújni azokat a csodálatos kórusokat, amelyek pillanatok alatt varázshatalmukba ejtik nemcsak a fogékony fiatal lelkeket, hanem kivétel nélkül mindenkit, aki szabadon, gátlások és elfogultságok nélkül tárja ki lelkét a zene fenséges szépségei előtt. Alig másfél évtizede indult el hódító útjára az új magyar muzsika, amely vitathatatlanul a kórusirodalomban, ennek keretén belül pedig elsősorban a gyermekkórusokban találta el azt a hangot, amely a legművészibb formákban, a legmagasabbrendű muzsika nyelvén, a legszélesebb, zeneileg alig nevelt, rétegekhez szólott. Kodály Zoltán kezdeményezte ezt a mozgalmat és Boros Endrében, a Wesselényi utcai polgári fiúiskola lelkes karvezetőjében találta meg azt a munkatársát, akinek segítségével hódító útjára indulhattak az első, ma már szinte patinás gyermekkórusok. Jól emlékszünk még azokra a hangversenyekre, amikor a Wesselényi utcai polgáristák először állottak ki nagyszerű produkcióikkal. Mintha egy új világ tárult volna fel a Zeneakadémia pódiumán. Kodály Zoltán népi dallamaihoz, ősi eredetű gyermekjátékok énekes szövegeihez nyúlt ezekben a kórusokban. A magyar nép lelke szólalt meg ezekben a dallamokban, a magyar népi élet játékos formái nyilatkoztak meg bennük. Csoda-e, ha ez a friss népi levegő úgy csapott be az unalmas iskolai karénekórák fülledt légkörébe, mint a hús, üdítő tavaszi szellő egy áporodott levegőjű, lezárt szobába? Az első karvezető és az első iskolai énekkar után, az új kórusok sorjában hódították meg a többi iskola karvezetőit és a többi iskola kórusait. Az „Éneklő ifjúság“ évről évre megrendezett hangversenyein egyre több kórus lépett fel, egyre többen csatlakoztak az új mozgalomhoz. Hamarosan bekapcsolódtak a vidéki iskolák is. Sokszor nem is volt elegendő hely a Zeneakadémia nagytermében. Nemcsak a pódiumot, hanem az orgonaülést és az oldalerkélyeket is ellepték az iskolai dalosok. A zsúfolt nagyteremben szinte több volt a dalos, mint a hallgató. Hol innen, hol onnan, a terem különböző részeiből csendült fel egy-egy lelkes tapssal jutalmazott kórus. A mozgalomhoz, persze, nemcsak az iskolai énekkarok, hanem a fiatal zeneszerzők is csatlakoztak. Kodály Zoltán mellett, aki évről évre újabb nagyszerű alkotásokkal lepte meg híveit, az ő szellemében alkotó ifjú zeneszerző-nemzedék is porondra lépett. Egyre több és több szép és értékes alkotás gyarapította a mozgalomhoz csatlakozott iskolai kórusok műsorát. Az elmúlt év nagy művészi eseménye volt, hogy Bartók Béla, az új magyar muzsika másik nagy vezéregyénisége is megszólalt ebben a műfajban. Előbb Kecskeméten, majd kétszer egymásután Budapesten csendültek fel nagyszerű alkotását amelyek nem hiába várattak magukra ennyi ideig. Rendkívüli hangadási és szólamvezetési nehézségeikkel csak azok a kórusok birkózhatnak meg sikerrel, amelyek már végigjárták az eddigi gyermekkórusok magas iskoláját. De a nehézségekkel megbirkóztak nemcsak a budapesti, hanem a vidéki iskolák kórusai is és annál nagyobb siker jutalmazta bátor vállalkozásukat. Örülnünk kell, hogy az idegenforgalom számára művészi programot összeállító illetékesek végre belátták, hogy a gyermekkórusok nem maradhatnak ki azok közül az események közül, amelyek a külföld előtt hivatottak föltárni a magyar kultúra életerejét, legjelentékenyebb eredményeit. A kis művésznő, aki amilyen kicsi, annyira szeret nagynak látszani, illetve magyarán szólva, feltűnési viszketegségben szenved, nemrég hivatalos volt egy koktélpartira. A művésznő, tekintve, hogy több befolyásos film- és színházi ember is kapott meghívót, igen gondosan öltözködött s elhatározta, hogy a kitűzött idő után egy órával érkezik csak a vendéglátó házhoz, hogy a hatás nagyobb legyen. Szegényke azonban tévedett, mert egy órával a kitűzött idő után még azok a bizonyos befolyásos film- és színházi emberek sem voltak jelen. Amikor ezt a feltűnési viszketegségben szenvedő művésznőcske szomorúan konstatálta, így szólt a jelenlevő Muráti Lilihez: — Jaj, de korán jöttem későn... * Pipi, Vaszary Piri kislánya így szólt művésznő mamájához: — Anyukám, adj tiz fillért, ott van egy szegény ember, annak akarom adni... Vaszary Piri kinyitotta a retiküljét: — Látod, Pipi, ezt szeretem, hogy ilyen jószivü vagy... Itt a tiz fillér... Hol van az a szegény ember? Pipi átvette a tiz fillért és a játszótér felső sarkára mutatott: — Ott van. Szegény, fagylaltot árul... * Jávor Pál mesélte: — A napokban egy csinos aszszonyka a férje jelenlétében így panaszkodott nekem: „Mit szól hozzá, ez a rettenetes ember nem engedi meg, hogy fogyókúrát tartsak“. Ebből a panaszból azután a következő párbeszéd fejlődött ki a házastársak között: — Igen — mondta a feleség —, egyáltalán nem törődsz azzal, hogy elhízom. Nem engeded meg, hogy fogyókúrát tartsak ... Hát nem szeretsz? — Éppen, hogy szeretlek — felelte a férj. — Minden dekádhoz ragaszkodom ... * A bonviván az első felvonás szünetében igy szólt a primadonnához: — Álmomban megkértem a kezedet. Mit jelent ez? A primadonna igy válaszolt: — Azt, hogy álmodban okosabb vagy, mint ébren ... (mja) Bartók Béla, Kodály Zoltán: Légrády Testvérek kiadása és nyomása, Budapest, V., Vilmos császár út 78. szám. A melléklet szerkesztéséért és kiadásáért felelős: BÓNYI ADORJÁN. Nyomdaigazgató: KERTÉSZ ÁRPÁD.