Képes Vasárnap, 1941 (63. évfolyam, 1-52. szám)
1941-11-07 / 45. szám
A rossz álom írta: Tamás Ernő Fátyol Imrének rossz napja volt. Nyugtalanságot érzett és bántotta valami, maga sem tudta, hogy micsoda. Úgy érezte, mintha csalódás érte volna. Egész nap indokolatlan, csöndes szomorúság feküdte meg az idegeit. Nyugtalansággal párosult kiábrándulást érzett. Ebéd után egymagában, hallgatagon ült a kávéházban és később is kerülte a társaságot. Este leverten érkezett a színházba. Amikor belépett a közös öltözőbe, barátja, Babér András, a magánéletben is derűs kedélyű komikus, már festette magát. Bizonytalanul köszöntötte. Barátja, aki éppen a szája körül járt a festékkel, a fogai közt halkan viszonozta a „szervuszt“ és nyugodt közömbösséggel dolgozott tovább a maszkján. Fátyol Imre, a keszeg lírai szerelmes is a tükör előtt ült már és halvány arcát pirosította. Nyugtalansága nem hagyta el és önkéntelenül barátjára tekintett. Megcsóválta a fejét és míg a festékkel mélázva kent színeket az arcán, szelíd kajánsággal gondolta: — Milyen nyugodtan festi magát. Milyen meghitten ül mellettem, milyen ártatlanul. — Gyanakodva figyelte, hogy percekre megállt a munkában. Nyugtalanul, mint aki tart tőle. Ivánként aggódva rá-rárebbent a szeme. — Még nem készül el majd a maszkom! — nógatta magát. Ám mire Baber befejezte a festést és felállt, megint csak rajta kapta magát, hogy lopva, gyanakvón figyeli: — A kis ártatlan, mintha nem is volna az ellenségem! — gondolta. Szeretett volna rákiáltani: mit hallgatsz, szólj már, mondd ki, hogy nem vagy már a barátom. Ellenségemmé szegődtél: „Hűtlen barát, ki mostan elhagyói“ — a Petőfi, nagy költőnk, te megírtad ... Sietve befejezte a műveletet és kifestve, jelmezben, kihúzta magát. Kezét kardjának markolatára tette és szembenézett vele. Jól végigmérte de Baber már indult is, mert jelenése volt. Az ügyelő szólította. A szerelmes színész bólintott — menj, csak menj, hűtlen barát! Újra leült és maga elé meredve, gondolkodott. Hűtlen barát — de miért is érzi most egyszerre, hogy a derűs, jószívű Babér András elfordult tőle. Ellensége, akitől óvakodnia kell. Miért is ez az aggodalmas lelki leshelybeállás? Most mélyen elgondolkozva kérdezte magától, miért is hiszi, hogy Babér András az ellensége. Ez a rossz érzés ellene — miért? Ez a titokzatos érzés egész nap nyomta a lelkét. Igen, igen, — de miért? Nem tudja. Töprengeni kezdett, aztán kutatott az emlékezetében. Történt-e valami, észrevett-e egy mozdulatot, megfigyelt-e talán egy szót, ami ezt az érzést elhintette, majd megnövelte és idegeit egész nap kínozta. Egyszerre megvillant valami az agyában és bevilágított a rejtélybe. Ó, hát ezért! Ó bolondság! Milyen furcsa. Bolond dolog! Ez a titok nyitja, íme. Egy rossz álom! Istenem, egy kínzó álom, amit az idegorvos úgy jelöl meg, hogy „szorongásos“ álom. Ez az! Most már emlékszik tisztán. Reggel felé mélyen elaludt és gyötrő álma volt. Azt álmodta, hogy Babér Andrásról megtudta , rosszat forral ellene. Álmunkban minden fájdalmas érzés többszörösen fáj, miként a gyönyör-érzés is fokozottabb. Kínozta a csalódás álmában, hogy a barátja ellene fordult. Reggelre kelve, álmát elfeledte, de a kínzó érzés megmaradt és naphosszat gyötörte. Ezért figyelte tehát gyanakodva és barátja, szegény nem is sejtette, hogy milyen rosszhiszemű érzésekkel les reá. Ó, bolondság! A „szorongásos“ álom! Mennyire megszenvedik az idegek. Szinte fájdalmasan mosolyodott el. A gondolatsor így megszakadt, mert a színpadra lépett. Az érzések azonban vele maradtak és a deszkákon, a lámpák fényében a fájdalmas szerelem szavait, a csalódottság sirnivaló érzését mélyebb átéléssel, igazabb hangon fejezte ki, mint valaha. A nézőtéren valaki felzokogott. Ez pillanatra megzavarta és rekedt hangon mondta a végső szavakat. Zavarodottan lépett ki a színfalak közül. Babérral került szembe. Barátja derűsen közeledett és a kezét nyújtotta. — Remek volt, barátom! Remek. Soha ilyen jól nem mondtad ezt, barátom. Gratulálok! — szólt majdnem lelkendezve Babér, a kövér emberek jószívűségével és önkéntelen közvetlenségével. Fátyol merev szótlansággal fogadta barátja kezét és hallgatott. — Mi van veled ma? Nem ismerek rád. A kezed hideg és kisiklik baráti kezemből, mint a hal — mondotta a színészek patetikus modorában. Csodálkozása most felszínre hozta, most észrevétele vele, ami előbb csak tudat alatt bizsergett benne. — Mintha az öltözőben is ilyen elváltozott lettél volna! Fátyol Imre erőt vett magán és színpadiasan felkacagott: — Ó, bolondság, barátom, András, ne haragudj! Milyen rejtélyes valami a lelki élet. Hajnalban azt álmodtam, hogy intrikáltál ellenem. Felsikolthatnék, barátom, Hermiával: Ó, boldog Isten, milyent álmodtam! Hogy reszketek belé most is, no lám. Úgy tetszett, kígyó rágja szivemet. És te, mosolyogva nézted vesztemet“. Reggel elfeledtem, de egész nap kinzott a rossz álom érzése, homályosan. Ellenségemnek hittelek — de nem tudtam, miért. Babér jóízűen felkacagott. Fátyol folytatta: — Mielőtt kijöttem az öltözőből eszembe jutott. Én is nevettem. Az érzéstől mégsem tudtam szabadulni, a színpadon az színezte hangomat, beszédemet. Tudtam, hogy alaptalan, rossz álom az egész és látod, amint leléptem, mégsem tudtam leküzdeni. Ezért volt hideg a kezem és néma az ajkam. — Azt képzeled, az álomnak alapja van? — kérdezte barátja tréfás sértődöttséggel. — Ó, dehogy! Éppen azért álmodtam szorongva ezt, mert tudat alatt félek, hogy elvesztlek, egyetlen igaz barátomat. Most úgy érzem, hogy felszabadultam és elszállt a rossz érzés, mert elmondtam neked. A komikus divajkodva, de mélyebb értelemmel mondta elgondolkozva — ugyancsak a „Szentivánéji álomból“ idézve, mint előbb a bonviván, színész módon szerepek szavait alkalmazva saját helyzetükre — „Dehát ébren vagyunk, tudjátok ezt? Úgy rémlik egyre alszunk, álmodunk ...“ — Freud álom-elmélete... — kezdte a szerelmes színész, aki szerette fitogtatni olvasottságát. A komikus azonban vidáman közbevágott: — Ej, mit Freud, Zuboly mondja az igazságot — és ezúttal saját szerepét idézte — „Az ember csupa sült szamár, ha azt az álmot meg akarja fejteni“... Shakespeare is kocsmában végezte. Menjünk — éhes és szomjas vagyok. A bölcs és szép szavakra mindig megkívánom a sört. (Bonhuber felv.) Képek a Protestáns Napokról. Baloldalon: a református lelkipásztori konferencián László Dezső kolozsvári Révész Imre püspök. Középen: báró Kemény János előadását olvassa a Protestáns Irodalmi Társaság iroda Vitéz Szombathelyi Ferenc altábornagyot, a honvéd vezérkar főnökét a Kormányzó vezérezredessé nevezte ki. (Brunhuber /elv.: Schindler Szilárd altábornagyot a Kormányzó vezérezredessé nevezte ki, Schweitzer István altábornagyot a Kormányzó vezérezredessé nevezte ki. (Kossá!, utóibi felv ) Angyal Pál egyetemi tanár, a kiváló büntetőjogász tízezredik előadását tartotta az Egyetemen. Gábor Szövetség elnöke megnyitja a reformáció emlékű t fi .J* m 1 1VI 4 Ir ■, EBBE«., _ JjM A főváros gyászünnepe a Hősök temetőjében. Középen vitéz Jány Gus a Kormányzó képviselője, mellette József kir. herceg és Auguszta kir. jobboldalon. Hász István tábori püspök beszédet mond a Hősöket Gróf Ciano olasz külügyminiszter látogatása Hitler vezér és kancellá szállásán. A Führer mögött Ribbentrop birodalmi külügyminiszter A hét