Pesti Hírlap, 1879. július (1. évfolyam, 179-209. szám)
1879-07-01 / 179. szám
1879. július 1. és őt kell kérnünk, hogy kormányozza az országot, melyet most Said basa kormányoz. Ha ő felsége nem veszi figyelembe a követelést, akkor a nép elszánja magát és oly uralkodót fog a trónra ültetni, aki óhajtásait meghallgatja.“ E kiáltvány példányaiból még a palotában is találtak és nagy volt a rémület annak lakói közt. A szultán környezete el akarta hitetni Abdul Hanoiddal hogy e lázító irat valódi szerzője Kheireddin basa, de a nagyvezérnek mégis sikerült meggyőzni a szultánt, hogy ez nem egyéb nyomorult rágalomnál. Egyelőre sikerült ugyan helyreállítani az egyetértést a padisah és nagy vezére közt, de a helyett a minisztériumban a régi kutya-macska barátság uralkodik, melynek következtében semmiféle reform se jöhet létre. Egy londoni hírlap, az imperialista irányú „Morning Post“ jelenti, hogy Napoleon Lajos hg. végrendeletét végre felbontották, s abban azon óhajtás volna kifejezve, hogy a párt Viktor hercegre ruházza át reményeit. Úgylátszik, hogy a bonapartista párt viszonyait e végrendelet nem nagyon tisztázta. A pártlapok azzal vigasztalják magukat, hogy immár az imperializmus mélyebb gyökereket vert. Egyébiránt a „Gaulois“ és „Pays“ máris egy csinos legendát költöttek a jövendőbeli császárság javára és helyére. E két lap nagy elérzékenyüléssel beszélt, hogy a Szt. Ágoston templomban tartott gyászisteni tisztelet alkalmával egy fehér galamb lebegett az ájtatos gyülekezet feje fölött, s háromszor lebocsátkozott azon kőből faragott sasra, mely az egyik falpárkányzatot díszíti. A Gaulois elismerésre méltó szerénységgel jelzi, hogy néhány hölgy a galambban a szentlélekre ismert, míg Cassagnac Pál a „Pays“ben azon véleménynek ad kifejezést, hogy a megölt herceg lelke szállt a galambba. A republikánus lapok konstatálják, hogy a kormány rendkívüli elnézést tanúsít azon államellenes párttal szemben, mely a zuluföldön történt gyászesetet nyolc napon át a köztársaság elleni heves polémiára zsákmányolta ki, de egyúttal arra is utalnak, hogy veszélyes volna e türelmességet nagyon túlhajtani. FŐVÁROSIÜGYEK. — A fővárosi pénzügyi s gazdasági bizottság mai ülésében Viola főjegyző felolvasta a közraktári kölcsön felvétele ügyében kiküldött albizottság jelentését, mely a következőkben kulminál : az első építkezési szükséglet 1.538.790 frtra rúg, beleértve azon 700.000 frtot is, melynek viselését a kormány elvállalta. Az albizottság a kérdésben forgó összegnek fggő adósságként fölveendő kölcsön megkötését javasolja. Az első három év alatt a főváros csak a kamatot fizeti és a tőke törlesztést csak a negyedik évben kezdi meg és azt 10, esetleg 16 évre fölosztva teljesítendi. A fölveendő összegekre nézve három ajánlat érkezett, melyek közül az I. hazai takarékpénztár az egész 1.60,000 frt kölcsönt hajlandó a főváros közjavadalmainak lekötése mellett utalványozni 6% kamattal és oly föltételekkel, miképen megfelelnek az albizottság most körvonalazott javaslatának. A bizottság ennélfogva — Mohamedánok, — félelem, — különös magas, szikár, barna emberek, kiknek egész öltözete gyapotnadrágból s fehér sipkából áll ; a sok homok és légy miatt minden második ember csak félszemü. Éghajlatuk mindamellett igen kitűnő : egész nap szép az idő ott és a tél soha sem áll be. E rémitő közlésnél, melyet szándékosan mondtam el hallgatóimnak, mindnyájan az ijedtség kifejezésével tekintenek reám. — Nincs telök ! — kiált föl a vén Bikoff, a bakter, kinek mély hangját még ünnepélyesebbé teszi orrának hiánya; — hát hogy a manóba élhetnek azok? De isten büntetéssel sújtotta az átkozott pogányokat; nem érdemlik, hogy telök legyen! — Ah, Szergej Mihajlovics! suttogja Miazoff, — nem veszed észre, hogy a barin csak tréfál ? Hogy ne volna telök ? Hisz az lehetetlen ! A társaság elhallgat és látom, hogy Sapogin házigazdámhoz közélg s valamint fülébe súg. — Igazad van, Alexei Feodorovics, szinte elfelejtettem. Barin, teszi hozzá, felém fordulva, te tudsz olvasni, ugyebár? — Tudok. Miért ? — Hát látod, Dmitri Ivanoff, a levélhordó, egy ujságlapot hagyott itt nekünk és azt mondta, valami fontos történet olvasható benne ; tudod mi szegény ördögök negramozni (tudatlanok) vagyunk és Arkadi apó, a pap, ma este nem jöhet át hozzánk. Légy oly kegyes nekünk a fontos történetet fölolvasni. (Vége köv.) PESTI HÍRLAP: ez ajánlatot pártolja, s azt a pénzügyi s gazdasági bizottság el is fogadta. A második tárgy a kőbányai sertésszállásokhoz építendő utat illeti. Az út kiépítése, úgyszintén a múlt ülés alkalmából felemlített homokbánya helynek kijelölése a sertéskereskedelem érdekében sürgősnek találtatott és a bizottság a gyors kivitelt fogja javasolni. Huszár Adolf szobrász azon kérelemmel fordult a fővároshoz, hogy a szedreskertben egy műterem építése céljára olcsó áron engedjen át neki 6—900 négyszögöl telket. A bizottság kötelességének tekinti hazánk jeles művészét tőle kitelhetőleg támogatni és egyhangúlag a telek átadása mellett nyilatkozott. A kérdés csak a felett forgott, hogy minő módon tétessék lehetővé, hogy a telek ne legyen a kitűzött cél alól elvonható. Minden eshetőségek kikerülése végett a bizottság elhatározta, hogy a kérdéses telket folyamodónak 30 évre ingyen átengedi. Tavaszy András bizottsági tag azt javasolja, hogy a telek örök áron 5 fztal négyszögölenként adassák el a művésznek. Minthogy ezen javaslat nem talált viszhangra, a többség szavazata ellen Tavaszi külön véleményt jelentetett be. Ezután kisebb lényegtelen tárgyak intéztettek el. A főváros tisztviselőinek nyugdíjszabályzatát a jogügyi bizottság már letárgyalta. — A fővárosi magánépítési bizottság mai ülésén a várkert építő bizottság az öntő utcától, hol a román stylü bástyatorony van, az alagútig terjedő várbástyák ujjáalakításának — a dalmű színház építő bizottsága pedig a színpad, nézőtér és festőterem tetőzetének terveit mutatta be, melyek jóváhagyattak. “ szmáUFIPészet. 4 * (Nagy falragaszok) hirdetik minden utcasarkon, hogy Bianchi Bianca k. aki rövid időn egyszerre a bécsi színház kegyencévé lett szép és tökéletesen iskolázott hangja folytán, nemzeti színpadunkon lép föl háromszor. Első föllépte az „Alvajáró“ban lesz, melyet az igazgatóság azzal keserít meg a közönségnek, hogy a vendégművésznő mellett Bak Béla urat is föllépteti. Nem látjuk át, mert kelljen a nemzeti színház igazgatóságának a közkedveltségű Odry szerepét ez este oly énekessel adatni, kinek azért külön föllépti díjat fizet, s ki két ízben bebizonyitá, hogy a nemzeti színpadra nem való. * (Soldosné asszony) háromszor lépett föl Debrecenben. Szombaton este a „Sárga csikó“-ban, vasárnap a „Piros bugyelláris“-ban, s hétfőn a „Vereshajú“-ban. *(Felekiné aszonynak)a nemzeti színház érdemes művésznőjének, tegnap leánygyermeke szü dDOBÁNY és IRODAJOHL AKADÉMIAI ÜLÉS. A szünidők előtti ez utolsó ülésen Pulszky Ferenc elnökölt. Elsősorban Zichy Antal tett jelentést Széchenyi István gróf hátrahagyott és akadémiánk által megvett nagybecsű kéziratairól. E kéziratok legbecsesebb részét a naplók képezik, melyeket a megdicsőült már fiatal korában kezdett el írni és e szokását egész élte alkonyáig megtartotta. A becses anyagot, melynek előleges átvizsgálásával értekező volt megbizva, értekező 5 osztályba vélte sorolhatónak. Ezeket egyenként ismerteti, kiemelve belőlük egyes jellemző vonásokat. Az egész gyűjteménynek kétségkívül legbecsesebb, legtartalmasabb része az V. osztály, mint amely a nagy államférfiunak életpályáját foglalja magában. Ez adatokból, bármily jellemzők s becsesek legyenek is, értekező véleménye szerint gr. Széchenyi István életrajza még nem állítható össze. Sok dolgot, melyben magának is főrésze volt, fölületesen érint, végre tömérdek a kivágás és törlés, mely nyilván az ő rendeletére, meghitt kéz által, de tán túlzott szigorral is, a könyvek egyes lapjain végrehajtatott. Még csak egy megható vonást közöl a dicsőültnek volt hitvestársa iránti magasztos szerelméről s Wesselényivel való ifjúkori barátságáról s egy meleg apostrophát intézve a sokat szenvedett nagy emberhez, kinek nemsokára emlékszobrát emelendjük fel, jelentését végezi. Utána Szász Károly tett jelentést a pázmándi ünnepélyről, bemutatva a Horváth Endre fölött az akadémia nevében tartott emlékbeszédét. A jelen volt tagok kívánságára Szász K. szép beszédét fel is olvasta, mely nagy tetszéssel fogadtatott. Az ülés után folyóügyek intéztettek el. Titkár Weninger Vince halálát jelenti a társulatnak s indítványára az akadémia az elhunyt tagtárs fölött jegyzőkönyvi részvétét fejezi ki. Jelenti továbbá, hogy Szász Károly az irodalmi bizottság elnökévé, Szilády Áron pedig annak előadójává választott meg. A legutóbbi nagygyűlésen megválasztatott külföldi tagok közül Fouqne, Tazar és Waitz megválasztatásukat meleg szavakban köszönték meg az akadémiának. Elnök ezek után jó szünnapokat kívánt a tagoknak, mire az ülés véget ért. * (A „Nemzeti Hrap“),mai 1617-dik számával vesz végbúcsut olvasó közönségétől és munkatársaitól, s mától kezdve megszűnik. Megszűntét azért sajnáljuk őszintén,mert a kormánypárti lapok közül legkomolyabban volt szerkesztve, s a hasábjain megjelent dolgozatok gyakran értékesek is voltak. Politikai irányával nem rokonszenveztünk, de irodalmi érdemeit elismerjük. *(Dr. Dárday Sándor) „Közigazgatási Lapok“ című szakközlönye mától kezdve szintén megszűnt. * (A szombathelyi kath. főgymnasium) ez évi értesítőjét vettük, dr. Kunc Adolf igazgató által szerkesztve. A tüzetes értesítést egy jóravaló dolgozat előzi meg, az ó-héber költészetről Dallos József tollából. Az intézetben 15 tanár van alkalmazva, csinos gyűjteményekkel rendelkezik s a lefolyt évben 388 tanuló látogatta, kik közül 24-en tettek érettségi vizsgát. Mikor a yankee izzad. Izzadunk mindnyájan. Szeretnénk megszabadulni a nagy melegtől, de tiltja az etiquette. Sokkal praktikusabb e tekintetben az angol, de legpraktikusabb a yankee. Ilyenkor (az „ugorka-idényben“) igen meleg szokott lenni náluk; a hőség ott sokkal nagyobb, mint itt, s nem tartozik a ritka esetek közé, hogy 30 forint melegben kell dolgozniok a szorgalmas, sétálniok a, lusta yankeeknek. S azért úgy a new-yorkiak, mint átalában . Egyesült Államok lakói nyáron nem viselnek nyaklóvalót. Mi a nyakravalót illetőleg igen konzervatívon vagyunk; nálunk minden embernek nyakravalót kell viselnie, ha a tisztességes emberek közé akar Boroztatni. New Yorkban ilyet nem is látunk nyáron, de még gallért sem. Nem tagadható, hogy a nézőre rész benyomást gyakorol, ha pl. színházban a nagyszámú és díszes férfiközönség közt egyetlenegy nyakravalót vagy gallért sem lát, mert az említett pipere-cikkek az ízléssel bíró ember előtt nem minden fontosság nélküliek . Hanem ez annyira elterjed szokásottan, hogy maga a köztársaság elnöke sem viselt nyakravalót a múlt nyáron; hogy e nyáron visel-e ? azt nem tudom, de nem is hiszem. De nem csak a nyakravaló és gallér terén hoztak reformokat a tisztelt óceántúli urak, hanem a cipőt, kalapot és kabátot is igyekszenek egyszerűsíteni, kényelmessé tenni, sőt amennyire lehet, meg is csonkítani. Mindenik new-yorki kalap egy-egy kis monstrumná mondható. Szalmából készítik, tetején van egy dió nagyságú szerelő, oldalán pedig (karimája felett) szintén akkora hét—nyolc lyuk van, azon célból, hogy a viselő feje szellősen maradjon. De a számos lyukon át behatoljának a forró napsugarak; ezt tehát azzal akadályozza meg a yankee, hogy kalapja alatt nagy szőlőlevelet visel, körülbelül olyat, mint amilyenre nálunk a vajat szokás kenni. Cipőjével sem bánik valami kényesen. Nagy darabokat hasít ki belőle, úgy hogy inkább harisnyát mint cipőt hord. Kinek daganata vagy tyúkszeme van a lábán, az kivágja a fölötte levő bőrdarabot és többé nem „genirozza“ semmi. De azért ez is igen tisztességes, sőt finom viselet! Mikor jutunk mi eddig! A yankee nevetve fog ki a nagy melegen, mi pedig kínoztatjuk magunkat, holmi jeges kávéval vagy fagylalttal iparkodván elűzni a hőséget. Hát még a kabát! „Egy ingben“ járni mily élvezet, mily „boldog élvezet!“ De már az valóban neveletlennek mondható ember, ki kabát nélkül mer utcára menni ! Nálunk igen, a Panama-szorostól éjszakra nem. Itt sem sétálnak ugyan kabát nélkül, de valami rövid út kedvéért nem is ölti fel. És ott ez is igen tisztességes. Hejh, mikor mondhatjuk majd erre, amit úgy szeretünk mondani: „Tout comme chez nous!“ Izzadunk tehát és ha eddig tűrtünk, tűrünk továbbra is, mert nem hiszem, hogy találkoznék egyhamar oly merész reformátor, ki a mi társadalmunkba is át akarná e szokásokat ültetni. Mi majd csak megyünk a városligetbe, Rákos-Palotára, Gellért-, János- és Sas hegyekre ,hűselni, bennt a városban hadd izzadjunk ! És itt, amint a kirándulásokról szólok és bámulom azt a bábeli rendetlenséget, mely nálunk a kocsik meneténél uralkodik, eszembe jut valami, szintén északamerikáról, annak nagyvárosairól. Ha okosnak tartjuk azt a szokást, hogy ott nyakravalós gallér nélkül járnak az emberek, mikor melegük van, bölcsnek kell mondanunk az ottani utcai forgalom rendszerét. A kocsik négy sorban haladnak, két sor jön, kettő megy. Ezen rendet megzavarni semmikép sem lehet, és nem is szabad. A nők irányában különösen lovagiasak a yankeek; minden „police-man“ (minden utcasarkon áll egy) köteles a hölgyeket az utca egyik feléről a másikra átvezetni és ezt oly ■eleganciával végzi, hogy azt gondolná az ember, szívességből teszi. A „police-man“ a hölgyeket kezeknél fogja, füttyent, mire az első kocsisor megáll, második füttyentésre a kocsisor megindul, és e műveletet minden kocsisornál végzi, mig csak az utca másik felére ér a hölgygyel. Nincs is aztán ott sem kocsisok épületes veszekedése, sem előrehajtás, elgázolás, s más egyéb nagyvárosias utcajelenet, minőkhöz ami jóval kisebb Budapestünkön oly bő alkalmunk van hozzászokhatni. És az a new-yorki becsületes polgár, kinek családja valami kirándulásra ment vasárnap délutánján, egy pillanatig sem aggódik sorsuk felől, vagyis legalább nem fél, hogy mikor a kocsisor közé jutnak felülni óhajtva, valamely jó kedvű kocsis csupa vigyázatlanságból rájuk hajtat. a letett. Az újszülöttet a szt. Pál napra való tekintettel, Paulának vagy Pálmának fogják keresztelni. *(A nubiai fejedelmi család) nem csak a nagy közönségben, hanem a művész világban is kiváló érdeket kelt . Tegnap Huszár Adolf szobrász és Feszty Árpád fiatal festész is gyönyörködtek az afrikaiak gyönyörű idomaiban és pompás bronzeszmükben. El is határozták mindketten, hogy ha lehetséges, Huszár mintázni fogja őket, Feszty pedig egy afrikai tájat fog festeni, és rája a núbiai magas uraságokat. (Fiatal festészünk, mint halljuk, már tanul is „arabusul“ és hogy a pálmás forró vidéket ne csak fejből fesse meg, a télre Afrikába kel át.) • * (Meissonier) Pária leghíresebb festőinek egyike még 1869-ben megkezdte a zuluk által megölt, de akkor még „császári herceg“ arcképét festeni. A közbejött 1870-iki bukás folytán az arckép befejezetlenül került a művész lomtárába, most azonban ismét előkereste és gyorsan bevégezte Meissonnier, s Eugénia császárnénak küldi ajándékba. * (A Széchenyi-szobor) már elkészült. A bécsi cs. kir. éreöntőde műve, melynek igazgatója, a közelebb lefolyt időben nálunk is járt s ez alkalommal a szobor sikerülését fölötte dicsérte s kijelentette, hogy a cs. kir. ércentőde mindig büszke leendő művére. Ez alkalommal az igazgató a szoborért járó utolsó részletet (12,000 irtot) is fölvette.