Pesti Hírlap, 1879. október (1. évfolyam, 270-300. szám)

1879-10-10 / 279. szám

Budapest, 1879. 279. szám. Péntek, október 10 Előfizetési *tnk: _____ Hirdetések: Neryodevr. » \ 50 jj Mi AWB ■ B B BBt fl 1 B&k ----* "’S.-.-"- i»fcvTI MIDI AD .r*—i“' 0-adftpMt, kidcr­ito» 7. UL, »inden késiemén* iaténe&e«. fcirm m előfizetések és a l»p Bewnealette» levelek cfitat4B- politikai napilap, “üstssti. __________________________________________________________________________________________________________ ________ V h UH \ v _ ____­ | " - és szombaton a képtár ; vasárnapodon — Orsi. képzőművészeti társulat tárlata. (Ön- megcefclnniete. — Közvagoáid a sorokét' NAPTÁRi LÁTNIVALÓK. d. e. 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények gárát, saját­ ház.) — Magyar tudományos ut végén a vám mel­é. — Városka* * Péntek katholikus: Ferenc B. Nem*Ut­ nuzena. (Muzeum-körut.) valamelyike; a könyvtár pedig minden akadémia. (Ferenc-József-tó? saját­ ház.) — régi a városház-téren, az uj a Lipót­protestáns • Gedeon Nyitra: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és hétköznapon 9—1-ig. — Országos képtár Iparauteua. (Sugárút, a képzőmű­vészeti utcában 24. sz. a. — Városi vigadó (redoule* ** ) csütörtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akad. palotájában, társulat háza. — Királyi vár és várkert az aldunasoron. — Állatkert a vára?* i­ görögorosz: Chariton kedden és pénteken az ásványtár; szerdán Nyitva, vasára., az erd. és pént. 9—1-ig. Budán, az advar távollétében mindig ligetben. ___________ -A­­rtoll mnLAr A mai szám tartalma: A horvátoknak. — Politikai hírek. — A Hecht­-ügy az országgyűlés előtt. — Politikai szemle. — Fővárosi ügyek. — Látogatás Haymerle bárónál. — Plon-Plon herceg a nejénél. — A legújabb jégsarki utazások. — Az új külügyminiszter. — A repesztések. — Táviratok. — Bolond apróságok. — Napi hírek. — Törv. csarnok. — Közg. hirek. — Szinh. és mulat.: Szinl. — Vízállás. — Tárca : Bulwer Lytton és a magyar emigráció. — Regény: A vörös jezsuita. (Folyt.). — Hirdetések. A horvátoknak. A horvát-magyar kiegyezés munkálatai aggasztólag labyrinthszerű jelleget kezdenek öl­teni. Odáig tehát eljutottunk volna szerencsésen, ahol a szóbeli tárgyalások megindulhatnának, de tőszomszédságába jutottunk egyúttal azon pontnak is, melyen túl két fél kezdi egymást meg nem érteni. Ez különben előre látható volt. Szinte tudtuk, hogy a horvátok, midőn túlhajtott kö­veteléseikkel fellépnek, annyira el lesznek biza­kodva, hogy aligha lehet majd okosan szólani velük, de egyszersmind a horvát bizottság any­­nyira enyagírozta magát, miszerint valószínűt­lenné vált, hogy ugyanezen bizottsággal más alapokon lehessen tárgyalni. Másrészt azonban Magyarország állás­pontja oly tiszta, s oly világos, hogy ha a ma­gyar kormány legalább némileg meg akar fe­lelni a magyar érdekeknek, úgy kénytelen to­vábbra is feltétlenül ragaszkodni azon elvekhez, melyeket a regnikoláris deputáció renunciuma fejt ki. Előttünk áll tehát az összeütközés, a sza­kadás. S a bonyolulat annál teljesebb, mivel a ■horvát deputáció nem hajlandó teljesíteni a magyar küldöttségnek a szóbeli tárgyalásokra vonatkozó kívánságát. Nagyon értjük ezen derék urak eszejárását. Bizonyára kényelmesebb és jutalmazóbb foglalkozás köztudomásra jutó s népszerűséget hajhászó ékesszólással szerkesz­tett emlékiratokban hadonázni Horvátország fiktív jogai mellett, mintsem esetleg titkos ülé­sekben reális érvekkel válaszolni a magyar biz­tosok ellenvetéseire. Annál jogosabb ezen feltevés, mivel a hor­vátok máris kezdik átjátszani a dolgot azon térre, ahol a kétes értékű frázisok uralma kezdődik. A zágrábi urak hangosan emlegetik, hogy nekik lehetetlen engedniük, mert ezáltal teljesen kompromittálnák a nemzeti pártot, ami­ből ipso facto a horvát közjogi ellenzéknek ura­lomra kerülése következnék. S mi történik akkor Magyarországgal? kiáltanak fel irántunk érzett állítólagos élénk rokonszenvük demonstrálására. Őszintén szólva, ezen jószívű gondosko­dás minket nem nagyon hat meg. Sokkal job­ban szeretnék, ha horvát testvéreink jószívűskö­­désük helyett okosabban gondolkoznának, s reá­lisabb szempontokból vizsgálnák a pénzügyi kérdéseket, melyek a jelenlegi vita alapját ké­pezik. Nem akarunk részletekbe bocsátkozni, mert tudjuk, hogy financiális kérdések boncolása min­dig unalmas a nagy­közönségre nézve. De le­hetetlen teljesen megkerülnünk az összeütközés financiális oldalát. Az összeütközés fő oka abban rejlik, hogy a horvátok csak azt akarnák ezentúl a közös kiadások fedezésére fordítani, ami az ő belügyi kiadásaik törlesztése után mint tiszta jövedelem fönmarad, s épen ezért törtetni akarnák az új szerződésből az ez irányban a régi szerződésbe iktatott kvótát. Minden bizonyítás nélkül azonnal kitet­szik ezen okoskodás ferdesége és erőltetett­­sége, és azonnal tisztában lehetünk azzal, hogy teljes lehetetlen nekünk beleegyezésünket adni ily túlhajtott és merész követelésekhez. Valóban nem lenne másra szükségünk, minthogy elvileg is lemondjunk azon jogról, melyet eddig szintén csak elméletben gyakorol­tunk ugyan, de azért mint kétségbevonhatlan, megirott jogot senki kétségbe nem vonhatott, mindenki kénytelen volt elismerni, hogy a 45/55 százalékos arány Horvátországra nézve kötele­­zőleg létezik. Igaz ugyan, hogy emellett nekünk csak azon tényleges hasznunk volt, miszerint éven­­ként ráfizethettünk Horvátország számlájára; a horvátoknak van tehát legkevesebb okuk a pa­naszra, mert azért józanul csak senki sem fog panaszkodni, hogy helyette más fizet —­s azzal meg épen nevetségessé teszik magukat ezen jó­ hazafiak, midőn azt emlegetik, hogy ők nem tűr­hetik továbbra is azon látszatot, miszerint Ma­gyarország tartja ki Horvátországot. Gondolkozzanak végre komolyan a Dráván túli államférfiak; jusson eszékbe, hogy a jelen horvát-magyar kiegyezés is csak Magyarország jogainak legfrappánsabb kigúnyolásával jöhetett létre; jusson eszekbe, hogy Magyarországnak soha sem lehet alkotmányos kormánya, amely a jelenlegi koncesszióknál többet adhatna Horvát­országnak, lehetetlen, hogy magyar parlament szélesebb alapokra fektetett egyezményt elfo­gadhatna. Szóval alkotmányos viszonyok között ab­­surdumnak tartjuk, hogy Magyarország többet adjon Horvátországnak, mint amennyit eddigelé kaptak a zágrábi urak. Nincs tehát semmi józan célja a zágrábi renitenskedésnek. Újólag ismételjük, gondolkoz­zanak okosan horvát testvéreink, s ne ringatód­­zanak utópiákban, midőn anyagi téren mozgó kérdések elintézéséről van szó , ne üssenek örömzajt azzal, hogy a magyar-horvát kiegye­zés, legalább e pillanatban, füstbe ment. Utó­végre aziránt talán még a horvát utópisták sem lehetnek kétségben, hogy egy esetleges összeüt­közéskor ki húzhatná a rövidebbet ? A P­ESTI HÍRLAP TÁRCÁJÁT Bulwer Lytton és a magyar emigráció. — A „Pesti Hírlap“eredeti tárcája. — A magyar ember a jég hátán is megél. Azon sok emigráns közt, kik Londonba mene­kültek a legyőzött szabadságháború után, alig volt egy-kettő, ki angolul tudott volna. A ma­gyar embernek azon jellemző tulajdonsága van, hogy hamar, könnyen és jól tanul meg nyelve­ket. A magyar nyelvben minden hang meg van, nem úgy mint a németben. A német a világ minden kincséért sem tudná kiejteni a „gyö­nyörű“ szót, henem azt ,jének­“-vé torzítja el. Midőn Hamburgból vagy másm­ért Londonba jöttünk, Pulszky rendesen azon sztereotip mon­dattal fogadott, hogy: „ugyan hogy lehettünk oly bolondok, a világ legdrágább városába jönni.“ Pedig hát Londonban felényivel meg le­het élni, mint most Budapesten. Azon időben, mikor az emigránsok Kossuth és Pulszky köz­benjárása által még pénzsegélyt kaptak az an­goloktól, egy volt tiszt havonkint 3 font fizetést húzott, a tisztek és közhonvédek 30 sillinget. Ez utóbbiak becsületesen megélhettek, a tisztek még henceghettek is. De ezen dicsőség nem volt tartós. Alig húztuk a fizetést tovább egy pár hónapnál, azután pedig azt mondották, „keress kurta, majd magadnak is lesz.“ Egyikünk német nyelvmester, másik zongoramester, vivómester, kereskedősegéd, mesterlegény, s tudja isten mi egyébb lett. Voltak köztünk orvosok is, jelesül Dom­­bory, de ez a krimiai hadjárat alatt alkalma­zást nyert Konstantinápolyban. Dombory ügyes delej­ező is volt, és mivel maga nem győzte a munkát, Figyelmessy Fülöpöt tanította be a de­­lejezésre s segédének fogadta. Utóbb még Figyelmessy is ott hagyta Londont és sir Briece Mihályhoz szegődött Aberdeenbe Skóciába, mint mindennapos delejező. Ezért szabad ellá­tást maga és neje számára s hetenkint 6 frtot kapott. Figyelmessynek Londonban volt egy be­tege, kit nem örömest hagyott el, ez Bulwer Lytton Ede, a hires regényíró volt, kinek neve Európaszerte s igy Magyarországban is ismere­tes. Ki nem olvasta Pelhamjét, Eugen Aramját, Maltraversét, Pompeji végnapjait, utolsó tribun­­ját és mindenek felett remekjét „Regényem“-jét? Engem szólított fel, vállalnám el Bulwert tőle. Szívesen elfogadtam ajánlatát és Figyel­messy látogatási jegyével el­mentem Bulwer szállására. Ő akkor magának külön szállást bé­relt Bayswaterben Barkplacen, hol látogatásokat nem fogadott és egészen elszigetelve mint egy remete élt ott. Itt írta későbbi regényeit „mit fog azzal csinálni ?“ a „furcsa történetet“ és még egyebet._______ Mint a legtöbb angol, kivált az arisztokrá­­ciabeliek, Bulwer is zárkózott, hideg, kimért, udvarias, hallgatag volt. E mellett különc is. Soha más ruhát nem viselt, mint tetőtől talpig fehéret. Bulwer eleinte angolul, utóbb németül szólott hozzám, hihetőleg azt gondolta, hogy én se tudok más nyelvet, mint Figyelmessy, később némelykor franciául és olaszul is társalgott ve­lem. Sokat tartott a befejezésre és azt mondá, hogy ezen gyógymód jót tesz neki. Egy napon valamivel jobbkor találtam hozzá jönni, mielőtt az elfogadási földszinti szo­bába érkezett. Az asztalon egy könyv hevert, Puysegur egyik munkája, melyet lapozgattam. A szoba szőnyege oly vastag, az ajtók oly zaj­talanok voltak, magam pedig annyira elmélyede­t­tem az olvasásba, hogy nem hallottam mikor ■ belépett. Támlányom mögött állott és vállaimon­­ át szemeivel kisérte az enyimeit mig olvastam,­­ Végre egy köhintése tudatá velem jelenlétét.­­ Beszélgetésbe bocsátkoztunk. A spiritizmust vá­­­­lasztá beszélgetése tárgyául. Igen jól tudtam, hogy a spiritizmus gyenge oldala volt. Ismertem Zanoniját, Mattraversét s egyéb munkáit. „Hallott-e ön valaha a skandináv rémről ?“ kérdő teltem. „Levi Laekáról, vagy a világító hulláról, igen mylord.“ „És mit tart ön arról?“ Hat számunk 8 oldalt tartalmaz.

Next