Pesti Hírlap, 1883. november (5. évfolyam, 301-330. szám)
1883-11-08 / 308. szám
Budapest, 1833. Csütörtök, november 8. évf. 303. (1748.) vám Előfizetési árak: Stefiii évre......................................14 frt — kx y« térre....................................7 „ — , ledérre...................3 „ &é s á%y hóra..........................................1 , 29 , Egyed szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. A .JUgraromág it a Nagyvilágiatal nagy képet lappal együtt, egész évre........................SO frt. félévre...............................10 B ■egyedérre......................t , ainalik na alattk. POLITIKAI NAPILAP. |g|) Szerkeszíési iroda: Budapesti, nádor-utca 7. sz., X. ecíifi hová a lap szellemi részét illető a mir.de közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. szia, köré az előfizetések és a lap szétMÉRLésére vonatkozó felszólamlások ietézendők. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Franciaország részére pedig egyedül AUDOU? MOSSIS-nél PÁRIS-ban, 49, Rue Kotredarme des Victoirn. Eldorado. Nincsen szebb keresztényi erény, mint boldogítani — másokat. Szeresd felebarátodat jobban, mint tenmagadat, ez Krisztus urunk tana, csakhogy második hatványra emelve. Elolvasva azt az előterjesztést, melylyel Kállay Béni közös pénzügyminiszter a magyar delegáció négyes albizottságát egy hosszú csevegésben delektálni jónak látta: örömmel győződtünk meg, hogy ő excellenciája ilyen második potenciára emelt keresztény. A keleti ezeregy éj ragyogó tündérképei közé méltán sorolható az, melyet ő excellenciája a bosnyák- hercegovinai állapotokról művészi kézzel vázolni kegyeskedett. Ha az ember összehasonlítja azt az ott létező boldog állapotot az itthonival, félő, hogy fölkerekedünk mindannyian s itt hagyva a düledező kapufélfát, fölcsapunk bosnyákoknak, hercegovnknak. Mert ha hitelt adhatunk ő excellenciája szavainak, — pedig hogy ne adnánk — akkor azok az állapotok oda alá rendkívül boldog állapotok lehetnek. Bosznia és Hercegovina paradicsom s bolondba ki itt marad e siralom völgyében, mikor még elevenen idvezülhet. Azok a lázadók, akik ezelőtt három évvel fegyverrel mertek támadni az örökükbe tolakodó pogányok ellen, aztán leveretve elmentek Montenegróba menekülteknek, hol úri mód élhettek munka nélkül a testvéri vendégszeretet ingyen kenyerén, még azok is belátták már tévedésüket és seregesen szállingóznak vissza elhagyott hónukba, úgy hogy a csődülés ellen csaknem kordont volt kénytelen húzni az atyáskodó közös kormány, csak azt eresztvén be, aki személyesen jelentkezve, szentül megfogadta, hogy ezentúl méltóképen fogja magát viselni a rá várakozó boldogságra. A rablókat, tolvajokat, azokat be sem eresztették. Azokat ott hagyták jutalmul Montenegrónak, eddigi érdemeiért. Akik pedig visszatértek, nem tudnak hova lenni széles jó kedvükben, hogy itt olyan paradicsom van, szidják vezetőiket, akik ezt eddig belátniuk nem engedték és zászlókkal, bandériumokkal vonulnak az újoncozási helyekre könyörögve, hogy az ég szerelméért vegyék föl őket osztrák katonának. Persze nem lehet valamennyinek eleget tenni, mert az évi újoncjutalék csak 1200 ember. A többi vérző szívvel kénytelen haza menni földjeit szántani. Aztán milyen szépen vannak driklírozva ezek az osztrák-bosnyák katonák ! Öröm nézni. No az is igaz, hogy jól tartják őket. Extra rituális konyhája van kinekkinek az ő vallási meggyőződése szerint. Természetes aztán, hogy ha, nagy ritkán, előfordul is köztük az a másutt oly gyakori eset, hogy a káplárpálca alól egyik-másik kereket old, az olyanra azt mondja a többi, hogy sült bolond, soha se volt ilyen jó dolga életében. De nem csak a katona, a civilbagázs is boldog, vidám, megelégedett. Lázadás ! micsoda ? merne csak erre célozni valaki, menten agyonköveznék. Tanta mutatio rerum, három rövid év alatt. Azért is haza lehet ereszteni a megszálló csapatokból egy jókora csomót: a rend, a nyugalom olyan szilárd, hogy nincs mitől félni, „ha csak nagyobb mérvű, kívülről jövő agitációtól nem kell tartanunk.“ No a csendőrséget, azt jó volna szaporítani. Addig a katonaságot nem is lehet jelentékenyen apasztani. Mert itt ott mégis csak fölmerül egy egy rablási eset. Mais, que voulez vous, messieurs, az ember csak nem szakíthat rögtönösen a megszokott nemzeti passzióival! Aztán egy csapással pusztítsunk ki minden romantikát? Qualle idée! Csak tartson az a rablás még egy ideig. Jó az. Elevenebbé teszi a közéletet. A katasztert is megcsináltuk Boszniának. Jövő évre kész lesz. Persze, nem azért, amiért másutt, hogy t. i. fölemeljük a földadót. Hja, Bosznia gyenge természete ezt nem viselné el. Itt kímélni kell a nemzeti érzékenységet s a nép averzióját afféle adók iránt, a minőkbe otthon vagyunk szerelmesek. Itt csak a valósággal megművelt föld fizet adót, azt is úgy, hogy a gazdája learatja a termését, a vásárra viszi, eladja a piaci ár szerint s az adószedő medzslisznek a markába szúrja minden tizedik garasát. Hogy ott adó miatt eladnák valakinek a tehenét, — olyan nincs. Külömben jámbor nép az, csak akkor tartozván fizetni a tizedjét, ha van neki miből, hát fizet. Foglalásra nem is kerül a dolog, mert már az intőcédulát is exekuciónak nevezik s eszék nélkül viszik be tőle még a restanciát % : ■ ' $ Az erdőkről, persze bajos kitalálni, hogy mit is mondott a miniszter ? Egyszer azt mondta, hogy azt magáénak tartja az állam is, a bég is, meg a kmet is, aztán mindenütt elpusztították és most legelő. Azután meg azt, hogy e tartományoknak főkincse az erdő. íme most is abban sántikálunk, hogy 200 ezer frt árát eladjunk. Hátha még pénztőke is keveredik a fatőkék közé, mekkora gsertet lehet itt csinálni ! Hát hisz az is meglesz. Egy nagy magyar APESTI HÍRLAP“ TARCAJA. Turgenyev. — Daudet Alfonztól. — Tiz vagy tizenkét éve volt, Flaubert Gusztávnál a Murillo utcában. A lakás kicsiny, takarosan díszített, algeriennel kárpitozott szobákból állott és a Monceaux-parkra szolgált, az arisztokratikus, szabályos kertre, mely lombokból és cserjékből zöld függönyt font az ablakok elé. Minden vasárnap szoktunk itt találkozni öten-hatan, kiválasztott barátok, mindig ugyanazok. Tolakodók zárt ajtókra találtak. Mikor egy vasárnap, mint rendesen, fölkerestem az agg embert és a barátokat, Flaubert mindjárt az ajtóban elfogott . Nem ismeri Turgenyevet ? . . . Itt van. És nem várva meg válaszomat, betolt az ajtón. Mikor beléptem, egy karcsú, fehér szakállú öreg úr kelt föl a pamlagról, ahol egy rakás vánkoson úgy nyújtóztatá hosszú testét, mint egy boa konstriktor. Nagy szemei csodálkozva tekintettek rám. Mi franciák rendkívül kevéssé ismerjük az idegen irodalmakat. Szellemünk ép oly javíthatatlan gugyonülő, mint testünk és az utazás elleni idegenkedésünk okozza, hogy amint kilépünk országunk határából, nem tudunk jobban olvasni, mint kolonizálni. Véletlenül azonban alaposan ismertem Turgenyev műveit. Az „Egy orosz nemes emlékiratai“ olvasása mely hatással volt rám, és ez a könyv, mely véletlenül jutott kezembe, megmutatta az utat a többinek megismeréséhez. A nélkül, hogy ismertük volna egymást, a mező és erdő iránti szeretet össze- i - i' in mtmmTimmmmmaiimmmmmmi -w ? matrat-t ~'mrr ru kötött bennünket. A természet kedvelése, a mindent átölelő uralmának megértése szellemi ikrekké tett bennünket. A leiró szerzőknek átalában csak szemük van és megelégesznek az ecseteléssel. Turgenyevnek van hallása és szaglása is. Minden érzéke tágasra nyitott ajtón át közlekedik egymással. Munkája tele van erdeiséggel, patak zsongással, égi derűvel, és anélkül, hogy iskolai törvényekkel és iskolabölcsességgel törődnék, lelkét csak úgy himbálja érzelmeinek hullámain. Ez a zene elhat mindenkinek fülébe. A városiak, akiket gyermekkoruk óta bódít a nagy város zaja, soha sem fogják megérteni, nem fogják hallani az ezer hangot, mely a látszólag csöndes erdőben szól, ha a természet egyedül hiszi magát és a hallgató ember nem láttatja jelenlétét. A csónak mérföldnyire van künn, nem látjuk, de a parti erdőt megrezgeti a zaj, mely az alvó vizen át lebeg s mi érezzük a magány borzongatását. Az orosz puszták ébresztették föl Turgenyev szivét és érzékeit. Az ember jó ember lesz, ha sokáig hallgatja a természetet, és aki szereti a természetet, arra nézve soha sem lesznek az emberek közönyösek. Azért kelt szánalmat a szelídség, melylyel egy másik szomorúsága, panasza zengeni látszik, azé a másiké, a ki a szláv regényíró könyveiben leheli ki badalát. Az emberi szív sóhaja ez, melyről egy kreoldal énekel, a biztosító szerep, mely meggátolja a világot a megfulladásban: „Si pas té gagné soupi n’en mouné, mouné’a touffe.“ Mindezt tudtam, mikor Turgenyevvel találkoztam. Már régen trónult Olympusomon, egy elefántcsont széken. Hasonlóan az istenekhez. De soha sem kérdeztem, várjon él-e vagy meghalt e, legkevésbbé sem sejtettem Parisban létét. Elgondolhatni tehát, mennyire meg voltam lepve, mikor egyszerre egy párisi szalonban álltam vele szemben. Vidáman beszéltem el neki a dolgot, kifejeztem csodálatomat és megmondtam neki, hogy olvastam őt a séwarti erdőben. Ott láttam viszont lelkét ; a falura való emlékezésem a könyveire való emlékezésemmel oly bensőleg össze volt fűzve, hogy több elbeszélése az ősz által elhervasztott mezőség vörös színében lebegett szemem előtt. Turgenyev igen elcsodálkozott. — Hogyan ? Ön olvasott engem ? És beszéd egyet-mást könyvelnék csekély kelendőségéről, a homályról, mely nevét Franciaországban fedi. Hetzel könyörületből nyomatta ki műveit. Népszerűsége nem terjedt túl Franciaország határain. Fájt neki, hogy egy neki drága országban ismeretlenül kell élnie, és boszantó tapasztalatairól meglehetős fájdalmas hangon beszélt, de nem keserűen. Balsorsunk 1870-ben még szilárdabban fonta őt Franciaországhoz. Nem is hagyta el többé. A háború előtt Baden Badenben szokta tölteni a nyarat, ezentúl már nem akart odamenni, meg akart elégedni Bougivallal és a Szajna partjaival. E vasárnap épen senki sem jött Flaubert - hez és így meghosszabbodott a bizalmas társalgás. Kérdeztem Turgenyevet munkamódszere felől, és csodálkoztam, hogy műveit nem maga fordítja le, mert tisztán beszélte a francia nyelvet ; szellemének mélysége és finomsága miatt azonban kissé vontatottan. Megvallotta nekem, hogy az akadémiától és szótárától megfagyott szive testében. Reszketve és habozva lapozgatta ezt a szörnyű szótárt, úgy tűnt fel előtte mint Mai számunk 16 oldalt tartalmaz.