Pesti Hírlap, 1884. szeptember (6. évfolyam, 242-270. szám)
1884-09-12 / 252. szám
Budapest 1884. fi. évf. 252 (2051.J szám. Péntek, szeptember 12. . —————————————— ■ ■ ....................—........ ■■■■"■ ■■■■■■ i ■■■ ........... ................I— i —«.Elöftaet««Járak: _____ ■»•rkeastézi Írtá*: egísz évre . . . U frt - ki. IgJ §§ BHi»ptSteil, MfiM-Etca 7. SI„ 1. Ciliit ■ tévre . _ , Kiadóhivatal. ..------- a kiadóhivatalban vétetnek fel, SStltMt, BÍÍOI-utca /. S2„ fohSttlt, p)/-\T yrptt/ i y »] i y\yy i y v Francziaország részére pedig áwirá az előfizetések és a lap PíjNIlIKAI NAPIlAP 7t\) egyedül: RUDOLF MOSSE-nl •»átküldésére vonatkozó felszó- ■*- A NvztJ. 1 ' -Tv A I AjXv 1 ■ K .') Pániban, +0, Rue Notred&m« támlások intézendők. * des Victoires. » .««a~~~.ru arai —............aa--......._.........------------------------------------------------------------------------------------------------------ -------------... — A megfékezendő sajtó. Komoly a kérdés: igaz-e, hogy a kormányelnök nagyváradi beszédében kilátásba helyezett rendszabályok le fogják nyűgözni a sajtót, meg fogják semmisíteni a magyar sajtó szabadságát? Alkotmányos életünk restaurálása óta ugyanis ez az első eset, hogy a sajtó megrendszabályozásának ügye határozott alakot ölt, bár hajlam erre mindig mutatkozott. A negyvennyolcadik kormány oly reakcionárius sajtótörvényt készített, hogy az ellen még a nyugodt Kemény Zsigmond is felszólalt, a nép pedig a javaslatot megégette a városháztéren. A Deák párti kormányok, írók és képviselők pedig, küönösen Lónyay alatt, mindig arról beszéltek, hogy a sajtót meg kell fékezni. Lónyay Bécsben állítólag kötelezettséget is vállalt, hogy a magyar sajtót az objektív eljárás kényszerzubbonyában nyögő osztrák sajtóhoz közel viszi, de korábban megbukott, hogysem akár kísérletet tehetett volna a reakcionárius terv keresztülvitelére. A negyvennyolcadik kormányt a nemzetiségi és a forradalmi sajtótól való félelem bírta rá, hogy kísértetet tegyen a cenzúrától szabadult sajtó féken tartására. A Deákpárti kormányokat a pártküzdelmek teljes elfajulása és a botrányos személyeskedés vitte arra, hogy a sajtó megrendszabályozását tervezék. A negyvennyolcadik a kormánynak igaza volt, a Deákpártiaknak nem volt igazuk. Az állam és a társadalom elleni támadás még a legszabadabb elvű kormánynak is kötelességévé teheti, hogy a felforgató sajtót megfékezze. A pártküzdelmek sajtóbeli elfajulása azonban erre nem képezhet elégséges indokot. Pedig a valóban reakcionárius kormányok mindig a pártküzdelmek miatt fegyverezték fel kezüket a sajtó ellen. Szuronynyal harcoltak a toll, börtönnel a szerkesztőségi szoba ellen. Azon számtalan sajtótörvényen, meylyel Franciaország a nagy forradalom óta birt, híven visszatükröződik kormányainak és kormányrendszereinek iránya. Minden reakcionárius kormány először is a sajtót támadta meg, hogy a szabadszót elnyomja. Igaz, hogy valamennyi az állam és társadalom üdvére hivatkozott. Hirdette, hogy mindkettőt a felforgatóból félti, kik veszélyesebbek tollal, mint karddal kezükben. Tényleg azonban a sajtószabadságot támadták meg valamennyien, hogy kifosztogathassák a társadalmat közszabadságaiból. Németországban, Ausztriában a sajtó soha sem volt szabad, ki van szolgáltatva, kis- és nagy ostromállapot nélkül is, az álomügyészség és rendőrség mindenhatóságának. De ez államokban, ekép lenyügött sajtó mellett, nem is képzelhető valódi szabadság. Maga Anglia sem menekülhetett néha a kénytelenségtől, hogy a forradalmi sajtót megfékezze. De miként járt el Anglia Írországban? Nem törölte el a sajtószabadságot egy tollvonással. Nem hozta be a lefoglalást, vagy cenzurát, sem az esküdtszéket meg nem szüntette. Minden intézményt érintetten hagyott Csak azt mondta ki kivételes törvényeiben, hogy bizonyos izgatások esetén, melyek célja a forradalom, gyilkosság vagy gyújtogatás felidézése, a végrehajtó hatalomnak joga van kivételesen eljárni. Egyéb tekintetben azonban a sajtó teljes mérvben élvezheti szabadságát. Támadhatja a kormányt és parlamentet. Kritizálni szabad, de forradalmat csinálni, közönséges bűntettek elkövetésére felhívni, ilyenkor tiltva van. Íme a különbség a francia, a német, s egyáltalán a kontinentális és az angol törvényhozás eljárása közt. Angliának voltak kivételes sajtótörvényei, rövid lejárathoz kötve, de a sajtószabadság sem elvileg, sem a gyakorlatban nem szenvedett csorbát egy napig sem. Tisza Kálmán úgy látszik az angol példát akarja követni, s helyesen teszi. Ha a francia, német, vagy osztrák példa után indulna, hiába hivatkoznék az állami és társadalmi veszélyre, a sajtószabadságot intézményszerűleg tönkre tenné. Ha visszafelé reformálná a sajtótörvényt, nem egyhamar lehetne azt ismét előre reformálni. Ha behozná az osztrák objectív eljárást s az ügyészség önkényétől tenné függővé bármely lap megjelenését, a magyar közszabadságok oszlopát döntené ki, vagyis a magyar nemzettől, az álami és társadalmi veszély elhárítása céljából, oly áldozatot követelne, melyet ez meg nem hozhatna. De a nagyváradi beszéd szerint minderről szó sincs. Sajtótörvényünk, mint annyiszor kimutattam, és a szabadság érdeke miatt reformra szorul ugyan, de Tisza Kálmán nem akarja reformálni a sajtótörvényt. Nem nyúl annak egy paragrafusához sem. Külön törvényt szándékozik alkotni, mely a kormányt egy-két évre, felhatalmazná, hogy nemzetiségi, faji, felekezeti és osztályok elleni izgatás esetén az .