Pesti Hírlap, 1886. augusztus (8. évfolyam, 211-241. szám)
1886-08-01 / 211. szám
Budapest, 1886- VIH. évf. 211. (2728) szám. Vasárnap, augusztus 1. Előfizetési árak: _____ / Szerkesztési iroda: Egész évre. .. 14frtkr. | ■ Budapest,Bodor-utca 7.sz.,1.emelet, Félévre .... 7 . — » titlURSt xn. fflBNH Hl IH Hl — BBk m ■■ hová a lap szellemi részét Negyedévre . \ 3 50IH JSa NP“ /§§«» HSbPb M Wt §M §11 fPSm §9 fin Spefi illető minden közlemény Egy hóra.... 1 20 - 18 mO« M Kg lIsfiBBB H HJ|* lg «Hl US M intézendő. Egyes szám helyben 4 kr. Új HsU in l» flagBj H HMK H hWb |||j&§F Bérmentetlen levelek csak Vidéken 6 kr. H §§| n 1 N MBS ■ ■■ ,smert kezekttel fogadtatnak el. — isi 859___fcfflLJSa Kg SJ m m n SH 8 US Kéziratok vissza nem adatnak. 'Százalék nem adatik. ■ ■ ■ ■ ||| ■■iHII -----. Hirdetések Budapest, flador-utca 7. SZ., földszint, T)AT TT'TIZ’ AT 1VT A T)TT A T't Francziaország részére^pedig hová JZ előfizetések és a lap Ki 11 I II K A N I \ A T I I , AH (V '^■sSr/ egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó fejeze- A VZJA A XJJFU. * \: Párisban, 40, Rue Notredame tanulások intézendők. -—^ des Victoires. Népgyülés és parlament. A dolgok nem mindig úgy sikerülnek, miként tervezve vannak. Lám a holnapi népgyülés is csupán a függetlenségi párt manifesztációja lesz, holott minden párt elvtársainak közreműködésével lefolyó meetingnek kellett volna lennie, így tervezték legalább a mozgalom kezdeményezői. A kizárólagos pártszínezet tagadhatlanul sokat levon a népgyűlés jelentőségéből. A kormánypárt sietett állást foglalni ellene, a mérsékelt ellenzék pedig némi vonakodással követte példáját. Sajnáljuk-e, hogy így történt ? Sohasem vontuk kétségbe e tüntetés jogosultságát, de kezdettől fogva kételkedtünk célszerűségében. S most, hogy a kormánypárt s a mérsékelt ellenzék sajtója kiadta a jelszót a manifesztációk eleme ellen, csak megerősítve látjuk eredetileg elfoglalt álláspontunk helyességét. Tény, hogy a nemzeti önérzet megsértetett Janszki tábornok soron kívüli előléptetése által, s tény az is, hogy kezdve a kormányköröktől egészen a szélső elemek táboráig, országszerte azon meggyőződés uralkodik, mikép e kinevezés nem képezheti az utolsó szót e szerencsétlen ügyben. Szükséges lecsillapítani a fölizgatott kedélyeket. Szükséges valamely megoldás útján fölvilágosítani a magyar nemzetet arról, hogy a legfelsőbb körökben nem akarnak szabadalmat adni a hadsereg tábornokainak a nemzeti közérzület megsértésére. De váljon a népgyűlések útján miféle célt lehet elérni? Azok nekünk se elégtételt nem adhatnak, se másokon elégtételt nem vehetnek. Még csak a nemzeti közakaratot sem fejezik ki, tekintve, hogy két nagy országos párt egészen kivonja magát e mozgalomból. De el lehet általuk érni azt, hogy a kedélyek idő előtt még erősebben elkeseríttessenek, le s fölfelé egyaránt. S el lehet érni — mit a legnagyobb szerencsétlenségnek tartanánk , hogy a kérdés az utcára kerüljön s kizsákmányoltassék a pártpolitika szempontjából, mielőtt az egyedül illetékes helyen, a parlamentben, képezhetné megvitatás tárgyát. Ily hibás irányba terelése az eseményeknek váljon kinek állhat érdekében? Nekünk nem, de bizonyára ellenségeinknek, a kik vannak elegen kívül és belül a monarchián: Bécsben, Ausztriában, a régi centralisták táborában s a feudális-klerikális reakció köreiben; az udvar közelében s attól távol; Horvátországban s a román nemzetiségi túlzók körében. A kik titkon örvendve dörzsölik kezeiket, vagy nyíltan ujjonganak, ha a korona s a magyar nemzet közti egyetértés ragyogó napja hirtelen elsötétedik s az utóbbi farkasszemet néz a hadsereggel. A kik kárörvendve tapsolnak, ha a katonaság szuronyainak kell rendet teremtenie a magyar főváros utcáin. Akik annál közelebb jutnak különböző — de Magyarországra nézve egyaránt veszélyes — aspirációik valósulásához, mentői inkább lazulnak a korona s a nemzet közti bizalomnak kötelékei. Oly stádiumig jutottak volna-e el azonban a dolgok, hogy mindezen tekintetek mellőzésével már a nagy tömegek ingerültségéhez forduljunk ? Ezt talán még a legszélsőbbek se mernék állítani. Még Magyarország alkotmányán nem történt csorba. Még a királynak, mint legfelsőbb hadúrnak eljárása mindenben megfelel a kiegyezési törvénynek, melynek a közös ügyekről szóló 11 ik §-a világosan kimondja, hogy ő felsége a hadügyet illető alkotmányos uralkodó jogainál fogva mindazzal rendelkezik, ami a hadsereg egységes vezetésével és belső szervezetével öszszefüggésben áll. Formailag tehát Janszki előléptetése és b. Edelsheim-Gyulay nyugdíjazása ellen nem lehet kifogást emelni. Igaz ugyan, hogy ez csak az érem egyik oldala. Ha alkotmánysértés nem történt is, mindenki hajlandó az országos főhadparancsnok nyugdíjaztatását annak tulajdonítani, hogy ez ügyben közel állott a magyar kormányelnök álláspontjához. Valamint Janszki soron kívüli előléptetése nem jelenthet mást, mint hogy jutalomban akarták részesíteni azon éles kritikáért, melyet Tisza Kálmán róla mondott. Az előbbi úgy, mint az utóbbi indok, egyaránt sértő a magyar nemzetre nézve, melynek egész törvényhozása és közvéleménye magáévá tette a kormányelnök ama kritikáját. Hosszú láncolatában a Janszki-ügyet jellemző tapintatlanságoknak e nyugdíjazás és előléptetés bizonyára nem vallanak szerencsés inspirációra. De hát minden újabb riposte egy-egy végzetes hiba legyen ebben az odiózus ügyben? Mert ily hiba lesz az is, ha a népgyűlések fölkavarják az izgatottság parazsát, epés kifakadásokkal sértegetik a hadsereget s következményeikben utcai botrányokra s a fegyveres hatalom közbelépésére vezetnek. Íme mert nem tartjuk célszerűnek a függetlenségi párt lobogója alatt meginduló népgyűlési mozgalmat. Íme mért utalnak Magyarország alkotmányos szabadságának és nyugalmának érdekei arra, hogy ez a kérdés a parlament színe A „PESTI HÍRLAP” TÁRCÁJA. Janszkiságok. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Mennyi jóakarat kezd megint kárbaveszni. És mennyi rosszat nyeltünk le — hiába. A nemzeti érzület imhol farkasszemet néz megint a k. k. Armeegeisttal s a régi kérdés ismét közöttünk áll egész merevséggel. A katonai vasat nem lehet hajlítani, engedelmeskedni kell neki, vagy el kell törni! Ipolyi Arnold a rokonszenves és tudós püspök pár év előtt az akadémiai székből megleckéztette a magyar ifjúságot keményen, amiért nem töri magát a tiszti kardbojt után. Mikor több tiszt van a csehek és horvátok közül külön-külön a hadseregben, mint amennyi magyar! Mindenki hallgatott, még csak azt sem mondták, hogy hiszen azok azért vannak többen, mert épen a csehek és horvátok. Iparkodtunk, nyelni s nem bántuk már, ha úgy „beleszamaraznak“ is bennünket a hadseregbe, csak benne legyünk egyszer. S ma már megint ott vagyunk, ahol ezelőtt 50 évvel. „Emberanyag“ vagyunk, semmi más. De csak az tudja igazán, hogy mi az az Armeegeist, aki benne volt legalább egy évig ebben a spirituszban. S akinek kiszolgáltatták azon kénkőszagú gorombaságokat, amelyeket itt a műveit magyar fiatalság részére külön tartogatnak. A gorombasághoz azonban hozzá lehet szokni. Az első „marha“ titulus, az igaz, hogy rosszul esik egy kicsit, azonban egy okos ember azt mindig elviseli a hazáért. A hazáért meghalni sem nehéz, az összemarháztatás pedig ennél mégis csak kevesebb. A fal pedig sajátságos egy orgánum. Később már szinte jól eső zene neki a k. k. Rindvieh. De sokkal nehezebb túlesni ama lenézésen, mely a hadseregben minden iránt uralkodik, ami magyar. Nem az osztrák és nem a német szellem az, amitől a magyar ifjúság hazafias érzülete a fegyver alatt legtöbbet szenved, hanem valami más. Egy harmadik szellem: a hadsereg saját külön szelleme. S az a bizonyos hang, amiből a magyar ifjúnak mindig Brennus szava jut az eszébe, ha hallja: „Vae victis !“ A győző hangja a legyőzöttel szemben, mely annál sértőbb, minél inkább bizonyos az, hogy nem az a „győző“ győzte le a legyőzöttet, hanem hamaz. (Itt most éjszak felé böktem a hüvelykujjammal.) S azután a nyelv, a nyelv! Ez a csodálatos szer, mely hol összeolvaszt mindent, hol meg nem enged semmit összeolvadni. Valójában a közös hadsereg tiszti karában minden ismeretág előbbre van, mint a magyar nyelv. Ez ott egyszerűen nem létezik. Aki tudja, az is csak egyre használja: a káromkodásra. , De legyünk ebben is igazságosak. Vannak a közös hadsereg tiszti karának olyan egyénei, akik nemcsak szeretik a magyar nyelvet, hanem tanulják is. Csakhogy ezek majdnem kizárólag külföldiek. Olyanok, akik Bajorországból, Braunschweigből, Poroszországból vagy más német államból léptek át a cs. kir. osztrák közös hadseregbe. És itt már ne haragudjunk többé. Magam ismertem egy derék kapitányt a szegedi ezredből, aki mindig zsebében hordozta a német-magyar szótárt és benne lapozgatva beszélt a magyar legénységgel, ilyenformán: — Holnap korán, nélkül borjú, lesz kimenni gyakorlatnak. A legénység már hozzászokott s a legbolondabb parancsokat is megértette. Szerette pedig főképen H. kapitány a századába osztott egyéves önkénteseket s még a háborúban is megkülönböztette őket, műveit emberhez illő delikateszszel. Egyszer nagy baj volt a században. Valami huncsutság esett és nem találkozott gazdája. A kapitány megdühösödött és kitört belőle a reglement: — Kutyák vágyótok, betyárok, zsiványok vágyótok . . . Hirtelen eszébe jutott, hogy az önkéntesek is ott vannak a sorban. Meg akarta őket különböztetni, azzal, hogy csak a többségre érti: — Mondom zsiványok vágyótok, de nem mindnyájan, — csak valamennyien. Még ezt is elértették neki, úgy ahogy ■ gondolta. Az ilyen azonban kivétel. Rendesen a legnagyobb kínszenvedéssel és lassúsággal megy az, ahogy a német nyelv és a magyar nyelv a hadseregben érintkezik. A magyar ezredeknél „használati nyelv“ gyanánt föl van ugyan véve itt-ott a magyar is, csakhogy azt nem használják. A kapitány és hadnagy nem tud magyarul egy kukkot sem, a Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.