Pesti Hírlap, 1887. augusztus (9. évfolyam, 210-238. szám)
1887-08-01 / 210. szám
■fyratjTTr«kjpskí* ■i'- I • vy Budapest, 1887.'_____________________________IX. évf. 210. (3088.) szám._________________________Hétfő, augusztus 1. Előfizetési árak: Szerkesztési iroda: ^ ^7 / __ ,* ^jj g jj^j lap szellemi részét Kiadóhivatal • « vífpripir fial Budapest nádor-utca l SZ„ földSont, nAT jrpjjr A T M A DTT A TV Francziaország szére pedig hová az előfizetések és a lap rl J| | I I K A I M A Fl I | A T JoHI1 F- JoKES & ClE- Páris' Szétküldésére vonatkozó felszí 1 V/XjA 1 JJ.VXXA HXH JJ lXli « INTÉZET fi ban, 31 bis, rue du Faubourg támlások intézendő. Montmartre. Az áldás. Gazdagon hullatja acélos magvait a learatott kalász. Serényen folyik a cséplés a pörkölő hőségben s meglátszik, hogy tud dolgozni jól is, sokat is, ha akar, a magyar. Adott az isten bő termést, jó búzát széres ez országban mindenütt, ahol csak a bűnösen könnyelmű emberek el nem rontották áradással. Áldás fakadt ki a száraz rögökből s épen idejére, mivel az elmékben és szívekben úgyis kiapadóban vannak a helyes és igazán jó cselekedetek áldásos forrásai. Imhol a természetben is lakozik szánalom. S ami jótéteményt veszünk tőle, azt nem kell megfizetni sem hízelgéssel, sem lealázó szolgálatokkal, sem a szorongó lelkiismeret egy-egy föláldozott darabjával, mint ahogy meg kell fizetni a hatalmas emberek kedvezéseit. Csak az az igazi áldás, amit becsületes munkánk árán kapunk kérges markunkba a jótevő anyatermészettől. Ebből keletkezik az igazi vagyoni erő, a becsületes gondolat, a polgári jellem és a férfias függetlenség. Emellett Magyarország még csakugyan földmivelő ország. Ami ipara van, az kevés, szinte semmi. A kereskedéshez is kevés a közünk. Városi népünk nem bír döntő szereppel. S valljuk meg, hogy értelmiségi produkciónktól is sokszor éhen maradnánk az esztendőben. Agrikol nép vagyunk. Nemzeti erőink a haza földjében gyökereznek. Művészetünk, irodalmunk, de még tudományunk is a „föld“ jellegét viseli magán. Ebbe nyúlnak le társadalmi rendszerünk és állami életünk gyökerei. S mióta szabaddá lett a tulajdon, nem a föld változott meg, csak a gyökerek szaporodtak, a melyek faji és nemzeti életünket a haza szent talajával összefűzik. S nem is magyar az, a ki nem ragaszkodik földjéhez és nem érzi magában a földművelés iránt való nemes hajlandóságot. Azután hozzá van fűzve a földhöz és ennek terméséhez egész gazdasági jólétünk. De még ennél is több. Szellemi életünk elevensége vagy hanyatlása. Közszellemünk mozgása. Erkölcseink alakulása. Nemzetünk szaporodása. A házasság, születés, halál, mind-mind híven követi a termések változásait. Az idén új vért és új erőt fog hozni az egész magyar élet véredényeibe a bő termés. Fölrendít sok mindent, amit sorvadónak hittünk. Tápot ad a közlekedésnek, kereskedésnek, iparnak, szellemi keresetnek. Talán még a megcsappant erkölcsi öntudatot és az egyén függetlenségi érzetét is föleleveníti. A műveltség is gyorsabban tenyészik talán tovább, mert ez is oly növény, mely jobban terem ha pénzzel, mint ha frázisokkal öntözik. Örülhet mindenki a termésnek, nemcsak a földbirtokos, bérlő és földműves. És kívánhatja mindenki, hogy minél több pénzzé változzék a szép és sok piros búza. Tudjuk ugyan mindnyájan, hogy a búza ára nem valami fényes. De mégis jobb a tavalyinál valamivel. Tavaly ilyenkor a jó minőségű új búza 8 frt 5 krért kelt a budapesti piacon. Ma 8 frt 45 krt is adnak érte. Csak megmaradjon az ára, amiben különben a kereskedők nem nagyon bíznak. De hát tavaly gyönge közepes termés volt, az idén pedig bő termés. Szent bizonyos tehát, hogy gazdáink régen nem látott pénzösszegekhez jutnak. Mit tesznek vele, az persze először is az ő dolguk. Sok el fog menni az adóba, az adósságok kamataira s bizonyosan az áldomásra is. Azonban az irodalomnak is kötelességében áll, hogy a költekezésbe még idején beleszóljon. Legyen óvatos mindenki, de kiváltképen a gazdaközönség a költekezésben. Nemzetünknek a takarékosság nem erénye. Könnyűkezűek vagyunk valamennyien, kezdve a pénzügyminiszteren s végezve a napszámoson. Le kell szokni erről az óriási hibáról, mely máris annyi ezer birtok elharácsolására s annyi ezer család felfordulására vezetett. Legyünk mérsékletesek s bánjunk okosan a pénzzel. Ha a német, francia és olasz akkor szorongatja legjobban a pénzes erszény nyakát, mikor az még tele van, mi se szorongassuk akkor, amikor már üres. Becsüljük meg a krajcárt. Amit kiadunk, csakis a föltétlenül szükséges és hasznos, produktív célokra fordítsuk. Birtokainkat őrizzük meg. Ne akarjunk uralkodni a jövő rovására. Gyermekeinket neveljük tisztességgel munkára. Ne nézzünk mindig az állam és a hivatalok felé. S hacsak lehet, takarítsunk, habár keveset is. Míg nem lesznek tőkéink, ki leszünk szolgáltatva minden pénznek és minden hatalomnak. Ez képezi kiinduló pontját minden másnak. A nagy Széchenyi gróf is ezt dörögte szüntelen fülébe az egész nemzetnek. S ezt kell fölirnia jelszó gyanánt a szivébe minden magyar embernek. És el kell olvasnia ezt a felirást gyakran; különösen mikor jó termése , volt s az égen látni kezdi az ismeretes nagybőgőket. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A nemzeti színház tüzbiztossága hajdan. (Egy kis visszaemlékezés.) Boldog idők voltak azok, amikor még kizárólag a nagy istenség megbízottjára, a gyönge emberiség fölött őrködő őrangyalra volt bízva a nemzeti színház tűzbiztossága s igy közvetve sok száz ember testi épsége a élete! Hej de jól is végezte az őrangyal feladatát! Pedig se uniformisa, se csákánya, se kötél a nyakán nem volt, sőt még látni se láttuk soha; de mert oly sok balszerencse, oly sok igazi veszély között mindig éreztük védő szárnyait, tehát okvetlen jelen kellett lennie, habár soha se láttuk is. A negyvenes évek végén, de leginkább az ötvenes évek elején, mikor még a magyar ember oly szépen összesimult, mikor közös elnyomatásunkban a magyar társadalomnak, úgyszólván ez egyetlen nyilvános gyűl helyén polgár és mágnás, szegény és gazdag, keresztény és nem keresztény oly szépen összefért mulatni, no meg egy kicsit hazafias kötelességet is teljesíteni: Lagrange, Hollósy Kornélia, Lesznyievska Lujza, Stéger, Füredy opera énekesek, Jókainé, Lendvay-Latkócziné, Bulyovszkiné, Lendvay, Egressy, Fáncsy, a jó Szentpéteri bácsi, Tóth József és mások szították a hazafiság vagyis lobogó lángját. Az akkori igazgatók is mindent elkövettek, hogy a szépet a hazafiassal párosítsák. Céljukat el is érték, fáradságukat siker koronázta. Ez évekre esnek a jó operák mellett a kitűnő drámai előadások és a híres álarcos bálok is. Így az opera mint a dráma majdnem mindig zsúfolt házat csináltak. A földszint sűrű zártszékei, a két oldalon lévő keskeny bejáróval, a szűk körre szorított földszinti állóhely majdnem minden előadáson oly zsúfolt volt, hogy a „hollandi“ heringek sem irigyelhették volna sorsunkat! A földszinten két zártszéknyitogató volt: a jobb oldalon férfi, az öreg „Be ré ny i bácsi“, egy alacsony, nagyon kövér, de fürge ősz ember, zsebében nagy, kerek tubákos pikszissel, mely jó „Nagel“féle fris trafik-tubákkal volt megtöltve és rendesen minden este kiürült, mert Birányi bácsi derűre-borura kinálgatta a színházlátogatóknak a tubákat, s azok jó szívvel elfogadták, úgy, hogy némelykor az előadás előtt valóságos prüszkölő hangverseny volt a nézőtéren, mi fölött aztán az öreg Berényi báca jószűeket nevetett. A baloldalon az összes színházi látogatóknak általános „H o rváth nénikéje“, ki nem kevésbbé kövér volt, mint jobboldali kollegája, jó szívből fakadó szavakkal vezetgette a zártszéki tulajdonosokat szűkre kimért helyükre. Nem egyszer utasította szelíden rendre a késedelmezőket, a miben hathatósan támogatta őt B izay, a nemzet bárója, a ki mindig a földszint baloldali állóhelyén foglalt állást, ahol ingyen bérlete volt és a későn érkezőket folyton áradozó élceivel ostorozta. Hét órakor elkezdődött az előadás. Ekkor a jegyszedő a két szárnyú roppant erős ajtókat, melyek — befelé nyíltak — a rendszerint a legutolsó zugig telt ház közönségére rázárta. Az egyik szárnyat jó erősen beriglizte, a másikat nemcsak kilincsre csukta, hanem kulcsra zárta s a kulcsot zsebre vágva, egy félmeszélyre a „Grifbe“, a színészek és a színházi személyzet akkori Eldorádójába sietett. A felvonás végére ismét „post“jára jött, hogy a felvonások közt az egyik ajtó szárnyat kinyissa, melyen már a nemzet bárója rövid gavallér botjával dörömbölt. A következő felvonás kezdetén a kis öreg az ajtót ismét bezárta s csak az előadás után nyittatott ki ismét mindkét szárny, hogy a közönség jó negyed órai vergődés után a színházat elhagyhassa. Jó istenem! ha elgondolom, hogy abban az időben egy vak tűzi lárma folytán százak veszthették volna életüket; valódi tűzveszély esetében pedig az utolsó száz emberig okvetlen mind bennégtünk volna, mert a szűkre szabott helyek túltömöttsége mellett a menekülést lehetetlenné tették volna a keményen beriglizett és bezárt ajtók! Pedig némelykor mily sok tűzzel járó darabokat adtak. Hogy mást ne említsek, a „Viola“ című népdráma előadásának az erdő jelenete alatt Viola, — Szigeti József bátyánk, — a betyárokat ostromló „Olyan száz pálcát vágató“ tőrül metszett Nyúzó fő- Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz. % - j ■, Belpolitikai hírek. —• július 31. Kálnoky gróf külügyminisztert tegnap a felségeseidben egész óráig tartó kihallgatáson fogadta. A miniszter a közelebbi napokban találkozni