Pesti Hírlap, 1890. január (12. évfolyam, 1-30. szám)

1890-01-28 / 27. szám

a _______________________ Kijelentette, hogy ő szakit, mert szerelmének új tárgya van s ott, Klagenfurt felöl ragyog az ő boldogságának csillaga. És ez a csillag elemi erővel vonzotta őt Min­den héten hozzá repült, hol Bécsbe, hol máshova. Hiába volt könyörgés, hiába jó tanács, hiába fenyegetés,­­ hű maradt csillagához, a kinek az ő virágnyelvén „morva ibolya“ volt a neve. Ez a dolog koránt sem volt tréfa, mert már vagyonából húszezer forintot szítt a kékséges tá­volba az a csillag s a mi még belőle megvolt, csak arra szolgálhatott volna, hogy „valamihez lásson.“ Környezetének nem volt más hátra, mint a leány ,,szivére“ és „eszére“ beszélni. Felvilágosítot­tuk azt a hölgyet Sándor anyagi helyzetéről, figyel­meztettük kétséges állapotára, majd Sándort is rá­vettük, hogy megírja „szívhasgató hangú"­ lemondó levelét. Erre az a csillag azt válaszolta, hogy ő anyá­nak érzi magát (!) s ő nem hagyja el Sándort soha. Tudatta, hogy lemondott állásáról, (tanítónő volt) Pestre jön s ha Sándor eltaszítja magától, Itt a fő­városban a legfeltűnőbb módon vet véget életének Ez a fenyegetés részben megrémítette Sándort, részben pedig extázisba hozta, mert a határtalan szerelem bizonyítékának tekintette. A kocka el volt vetve. Sándor nem hallgatott senkire s egy napon kicsibe múlt, hogy nem sikerült öngyilkossá lennie arra a hírre, hogy erőszakkal tépik szét e végzetessé vált viszony szálait. A láz eme napjaiban csak egy segíthetett volna még, az anyai szeretet erélye, de ahoz hiába fordul­tunk akkor, mint a miként hiába fordultak segélyé­hez most, a meghurcoltatások napjaiban. És folyt az utazás Bécsbe, m­íg egy krajcár volt Sándor zsebében, mikor pedig elfogyott, jött a „morva ibolya,“ a ki elillatozta a szegény teremtés vagyonát, s egész életét. Ekkor már régen felbomlott Sándor régi „csa­ládi élete“ , nálam tartózkodott. Uj fészek alapításához az ifjú párnak pénze nem volt s így nem volt más hátra, mint a leány szüleinék írni, azoknak a szülőknek, a­kik három éven át tudták, sőt saját házukban ápolták ezt a vi­szonyt. A szülők föl lettek világosítva mindenről. El lett mondva nekik, hogy bele kell nyugodniok a helyzetbe, ha azt idáig engedték fejlődni. Erre sürgönyileg felelt az apa: „Mindent ak­ceptálok, mindent koncedálok.“ Majd jött a levél is, mely ezt a két sort kibővítette: „Ha már megtörtént, a­mi történt, hát ő belenyugszik. Kívánsága csak az, hogy tisztességesen éljenek s ne csatangoljanak szál­lodáról szállodára. Ő gondoskodik róluk. Vesz nekik házat itt Pesten, Sándor pedig kapjon valami válla­latba.“ Erre aztán a boldog pár haza utazott, a kék szinü wörthi-tó partjára. Megérkeztük után a család összes tagjaitól le­velet kaptam, melyben mint Sándornak és Mari­nak önzetlen barátját áldanak s hívnak, hogy láto­gassam meg őket. Én bizony nem iparkodtam, hogy a „karrier“ embereket megismerjem, de egy napon a legkomo­lyabb felszólítást kapom, hogy rögtön menjek Sándor ügyeinek elintézése végett. Elmentem. Szíves fogad­tatás. Sándor iránt teljes bizalom, semmi kétely. Az apa előadja, hogy Sándornak dolgoznia kell, de Sándor költői lélek, így hát ő nem akarja az ak­ták közé ölni. Minthogy Sándor szeretne valami iro­dalmi vállalatot, ő tehát erre módot nyújt neki egész tízezer forintig. De hát ennek a foganatosítását rám bízza, mert Sándor „inpraktikus“ ember s „nem szabad pénzt szagolnia“. Sőt Sándornak azt sem szabad tud­nia, hogy ő van a dologban, mert akkor ugyan nem töri magát valami nagyon a betűk után. Minden szépen fejlődött s örömmel tértem haza, azon hiszemben, hogy, ha Sándor ki is fordí­totta magát a régi fészekből, legalább újba hempe­­redett. A család intencióinak kivitelére aztán kísérletek történtek, mikor legnagyobb meglepetésemre Sándor azt írja, hogy ő nem marad. Én rögtön válaszolok, hogy maradjon, mert lakásukat csak november 7-én foglalhatja el. Erre ő indulatos levelet ír nekem, hogy én is ellensége vagyok, mert akadályozom szán­dékában. E levél után az apától kapok tudósítást, hogy Sándor megszökött tőlük, Viktinból térítették vissza. „Most már tudom, hányadán vagyok s tudom, mit tegyek. Kérem, ön ne írjon többé Sándornak,“ — írta az após. Én bizony írtam, de gondoskodva volt róla, hogy soraim ne jussanak kezeihez. Sándor tőlem levelet nem kapva, dühöngött, őrjöngött, mig egy napon az elfogatási parancs, immár meggyűlölt paradicsomát elvesztett paradi­csommá tette. Ott női rabruhába erőszakolták, a m­ miatt ő több napig nem evett s a leghevesebb szívbajba esett. Az orvosok digitálist, rendeltek neki, mit ő egy őrizetlen pillanatban egy hajtókára kiivott, a­minek majdnem áldozata jön. Csak két hétig volt vizsgálati fogoly, azon túl megfigyelés alatt állott. Az orvosokat a leghevesebb tudományszomj ösztökélte a legszigorúbb vizsgálatra, mely alatt Sán­dor testileg-lelkileg a legkizőbb gyötrelmeket szen­vedte két hosszú hónapon keresztül. Foganatba lett hozva a górcső, a villanyos battéria s igen sokszor a hypnotizmus s mindennek az eredménye, hogy ebben az ügyben nem ő bot­lott, hanem a természet. Ennyi megkmoztatás után érkezett haza ő, — dehogy ő, helyette a legmélyebb szánalomra indító emberrom. Halvány, megnyúlt arcában lázasan villognak szemei s zokogva átkoz mindenkit a holtaktól az élőkig. Halni akar s pisztolyért könyörög. .. ♦ Mindezt pedig azért mondottam el, hogy a tár­sadalom részvéttel nyújtsa feléje kezét, ne büntesse őt büntetlenül. Ha lesz hozzá elég emberségünk, meg­menthetjük őt az életnek, a munkának, a­mire az első izgalmak után lesz neki ereje, tehát lesz joga is. Pongrátz Béla: Napi hírek. — (Revivalsy Gyula síremlékére) újabban befolyt két Nádor-féle zenemű árából 1 frt 20 kr. és 35 kr. felülfizetés. Evvel befolyt 304 forint 90 krajcár. — (Személyi hírek.) Andrássy Gyula gróf egészségi állapotáról — mint Fiuméból, távirják — naponkint kétszer visznek hirt Zichy Ágost gróf fiu­mei kormányzónak. A beteg gróf állapotában eddig semmi újabb veszélyes momentum nem merült fel. — (A király­ ma Bécsben általános kihall­gatást adott, melyen a többi közt Sahn Hugó her­ceg, gróf Pálffy altábornagy, Eichoff titkos taná­csos stb. jelentek meg. — (Kanonok-beiktatás.) Pozsonyi tudósí­tónk sürgöny­i, hogy az odavaló főtemplomban ma iktatták be új hivatalaikba Boreczky báró olvasó­kanonokot, dr. Rimély éneklő kanonokot, Blasko­­vits Ferenc őrkanonokot, továbbá Varga Mihály nagyszombati kanonokot és Cselka Nándor ó­budai lelkészprépostot a pozsonyi főkáptalan tagjai sorába. A beiktatások után Rimély belvárosi plébánosnál fé­nyes ebéd volt.­­ (A budapesti szerbek ünnepe.) A buda­pesti Tököly-intézetben tegnap, szent Száva népünne­pén egyúttal kegyeletesen ülték meg az intézet alapító­jának, dr. Tököly Száva aradi földbirtokosnak névnap­ját is. A szerb templomban ünnepélyes mise volt, me­lyen Kostits Simon lelkész celebrált a Tökölyánum templomi énekkarának éneke mellett. Innen a buda­pesti szerb egyházközség számos tagja Nikolits Fedor báró belső titkos tanácsos, hitközségi elnök vezetése mellett a Tökölyánumba vonult. Az intézet tágas terme alig volt képes befogadni a vendégeket. Az ünnepély folyamán Graits Lázár, az intézet egyik növendéke meleg szavakban emlékezett meg az inté­zet nemes alapítójának érdemeiről, mire az énekkar a Tököly-hymnust énekelte el, melyet Jovanovics szerb költő irt és id. Stojanovits Jenő zenésített. Ezután Popovits S. B., az intézet igazgatója emel­kedett szellemű beszédben ő felségének és a magyar kormánynak az intézet iránt való érdeklődését és jóindulatát méltatta, majd Nikolits Fedor báró elnök­nek az intézet érdekében kifejtett tevékeny működé­séért mondott köszönetet. Végül Nikolits Fedor báró elnök rövid, de tartalmas beszédet intézett az intézet növendékeihez, melyben hangsúlyozta, hogy a Tökölyánum több mint félszázados fennállása óta számos derék férfiat nevelt a magyar hazának és a szerb népnek. Buzdította az ifjúságot kitartó szorga­lomra, az uralkodóház iránt való törhetetlen hűségre és hazaszeretetre. Az elnök e lelkes szavait a szerb tanuló ifjúság s a jelenvolt közönség zajos „zsiv­ó“ kiáltásai követték, mire a Tökölyánum szép ünnepé­lye délután 1 órakor véget ért.­­ (Magyarok és osztrákok bálja Párts­ban.) Parisból sürgönyzik, hogy a nagykövetség véd­nöksége alatt a „Grand Hotel“-ben e hó 25-ikén ren­dezett megyar-osztrák bál fényesen sikerült. Zichy grófné, gróf Zichy nagykövetségi tanácsos szép és szeretetreméltó neje helyettesité a távollevő Hoyos grófnál, ki családi örömeknek néz eléje, s ezért báli mulatságokban nem igen vehet részt. Hoyos gróf nagykövet jelen volt a bálon. Sok más diplomatáknak e nejeiknek, tovább számos kiváló személyiségeknek s a magyar-osztrák kolónia csaknem minden tagjának jelenléte a bált a saison legszebb ünnepélyévé tette . (Halálozások.) Az influenza a művészi körökből is megkövetelte áldozatát. Ma reggel halt meg Pischinger Alajos, egyike a legtevékenyebb és legismertebb fővárosi zenészeknek. Csak ezelőtt egy pár hóval vonult nyugdíjba a m. kir. operaház zene­karából. Tanára volt a nemzeti zenedének, a vakok­­intézetének és az orsz. Fröbel-egyletnek; ezenkívül egy ideig karmestere volt a belvárosi plébániának. Fiatalabb korában igen buzgón foglalkozott magyar népzenetársulatok kiképzésével s számos táncdarabot szerzett. Később a komolyabb zene felé hajlott, egy­házi zenét szerzett, legutóbbi műve egy igen hangu­latos vokál-requiem. Özvegye, gyermekei és unokái, a gyöngéd és gondos családapát siratják benne. — — Zsujtai Némethy Kálmán m. kir. nyug. honv. őrnagy hosszas betegség után január 25-én, életének 48-ik évében elhunyt Újpesten. — (A bécsi jockey-klubból.) Az osztrák jockey-klubban pénteken délután igazgatósági ülés volt, melyben Eszterházy Pál, Auersperg és Montenu­­ovo Alfréd hercegek, Eszterházy Miklós és Kinszky Rudi grófok vettek részt.­­ (Az influenza.) Budapest kórházaiban az influenzás betegek száma tegnap óta tizenkettővel szeresbedett s igy a divatos betegség a fővárosban most már határozottan apad. Ápolás alatt van ma a kórházakban száznegyvenhat beteg s ezek közül a barokkórház pavilonjaiban száztizenhat, a Rókusban huszonnégy, az uj dologkórházban hat, az üllői-úti uj kórházban pedig kettő fekszik Uj beteg a kórhá­zakba tegnap sem jelentkezett.­­ Az influenza Ko­lozsvárott is apadóban van, Deésen a járvány még mindig nagy mérvben pusztít, Kézdi-Vásár­­he­lyen szintén veszélyes mérvet ölt; Zsibón és Dicső-Szent-Mártonban a járvány terjed és az iskolákat úgy itt, mint Déván bezárták.­­ (A szerb akadémia magyar tagja.) A múlt évben Konstantinápolyban járt magyar akadé­mikusok tudvalevőleg szerbiai szomszédainknak is szolgálatot tettek kutatásaikkal. Fölfedeztek ugyanis egy nagy fontosságú szerb irodalmi régiséget, a Sz. Stepan-Bania monostornak II. Uros István által történt alapításakor kiadott adomány­levelet, melynek eddig csak némely adatai voltak ismeretesek. A bel­grádi tudományos akadémia most hálából a nevezetes okirat felfedezőjét, Vámbéry Ármint, legutóbb tartott ülésében tagjává választotta.­­ (Veszedelmes álom.) A Király­ utca 13-ik szám­i ház egyik földszinti lakásában ma délelőtt egy szegény hülye teremtés rettenetesen összeégett Koha Karolina, 13 esztendős bamba leány az illető, a­kit gyümölcsárusnő édesanyja ma reggel 8 órakor, mint rendesen, magára hagyott otthon. A leány felkelt, felöltözött, s anyja távozása után az izzó vaskályha mellé telepedett, s ott újra elszunnyadt. Eközben a kályhából kipattogó szikráktól a leány ruhája tüzet fogott, s mire a fájdalom felébresz­tette, már egész öltözete lángban állott. A leány éles jajkiáltással kirohant ekkor az udvarra, a­hol a házbeliek rögtön leöntötték vízzel s letépték róla a ruhát, ekkorra azonban már úgy összeégett a bol­dogtalan, hogy ájultan rogyott a földre. A mentők beszállították az üllői­ úti kórházba, a­hol még mos­tanáig sem tért magához. Anyja, a­ki a Dunaparton gyümölcsöt árul, csak délben értesült a szerencsét­len­ségről.­­ (Farsangi krónika.) A jó hírnévnek ör­vendő ,,Thé dansant“ estélyt ez évi március hó 4-én fogják a várszínházban megtartani. A száztagú rendező-bizottság már megalakult s a meghívókat a napokban szétküldik.­­ (A feleség-gyilkos Henri Tourville ha­lála.) Gráfból írják, hogy az annak idejében sokat emlegetett Henri Tourville múlt szombaton a kar­­laui fegyintézetben (Grác mellett) 55 éves korában meghalt. Tourville, angol alattvaló, 1876. nyarán fia­tal, gazdag nejével, ki szintén angol nő volt, beutazta Tirolt s gyalogkirándulást tett vele a Stilfeljoekra, hol, hogy nagy vagyonát magának biztosítsa, a ser­­pentináról, mely Gomagoi és Trafói közt vonul el, a mélységbe lökte. Minthogy neje nem halt meg azon­nal, lábával még mélyebbre rúgta. A helyet, hol ez történt, később fehér márványemlékkel jelölték meg. A tárgyalás 1877. szeptember nyarán volt a bozeni esküdtszék előtt. Megelőzőleg kiszolgáltatási tárgyalá­sok folytak Ausztria és Anglia között. Henri Tour­ville, kit dr. Markbreit Ödön bécsi ügyvéd védett, az esküdtszék által kötél-halálra ítéltetett. A védelem ré­széről beadott semmiségi panasz folytán a legfőbb bíróság a halálos ítéletet 18 évi súlyos fogságra vál­toztatta. Tourville rendkívül erős testalkatánál fogva PESTI HÍRLAP 1990. január 28.

Next