Pesti Hírlap, 1890. március (12. évfolyam, 59-89. szám)
1890-03-01 / 59. szám
1890. március 1. PESTI HÍRLAP Szőlő azt hiszi, hogy" a kormány jogosultnak érezheti magát a többség bizalmára először is azért, mert országos és alaptörvényeink szerint" az azokban megállapított állami jog alapján áll és úgy államjogunknak, mint közjogunknak sértetlen megvédése nemcsak politikai programjának egy sarkalatos pontját képezik, hanem mert azon biztosítékot véli vele szolgáltathatni, hogy addig, míg a parlament többségének és a koronának bizalmát bírja a kormány, ebbeli törekvéseinek nagy súlyt és hatályt is lesz képes szerezni. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Jogosítottnak érezi magát a kormány, hogy kérje ezt a bizalmat azért is, mert az állami élet egész terén az igazgatás minden ágazatára kiterjeszkedőleg rendszeres programmal lépett fel. Megjelölte nemcsak az elérendő végcélokat, de a módozatokat is, melyek mellett ezek elérhetők és megjelölte egyúttal a helyes egymásutánt is, amelyben azon célok felé törekedni kell. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Jogosítottaknak érezzük magunkat — folytatja szónok — a bizalom kérésére azért, mert kétségtelen, hogy eredményeket tudunk felmutatni (Élénk helyeslés jobbfelől. Mozgás baloldalon.) és hogy ezen eredményekkel s a felállított programmal szemben nem hallottunk itt felállítani oly programmot, amely azokkal valamely tekintetben egyenértékűnek volna tekinthető. (Élénk helyeslés jobbfelől. Zaj a baloldalon, s amely csak megközelítőleg is kiterjeszkednék az igazgatási feladatoknak oly tág terére, hogy ne mondjam egészen felölelné azokat. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Feljogosítottnak érezzük magunkat a bizalom kérdére azért is, mert határozottan, világosan, minden félreértés nélkül praecizirozott elvi álláspontokat jelöltünk meg, úgy, hogy mindenki állást foglalhat a mellett, vagy az ellen és az alkotmányosság követelményeinek megfelelőleg, ezen határozottan fölállított és praecizirozott programaiból könnyen megítélheti, hogy megvalósulhat-e az, vagy nem, s hogy egy államférfiú köteles-e levonni abból a politikai konzekvenciákat ? (Élénk helyeslés jobbfelől.) Végre, tehát, jogosítottnak érezzük magunkat a politikai bizalom kérdése ,azért is, mert nem a hatalom megosztására, hanem egy államférfiú teljes erejét igénybe vevő munkálkodásra, nagy kérdések megoldására szövetkeztünk. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Szövetkeztünk elvi alapon, amely az együttműködést, a kabinet szolidaritását nemcsak lehetővé, hanem addig, amíg a mandátumot, a bizalmat bírjuk, egyúttal kötelességé is teszi. (Zajos helyeslés jobbfelől.) A vita folyamán többször hallottam fölemlíteni azt, hogy igen szépek a felállított programmok és elvek, de ez a sok szép vágyódás mind hajótörést fog szenvedni azon összeköttetésnél fogva, melylyel a mai kormány a múlttal bír. (Élénk helyeslés balfelől.) Engedelmet kérek, tehát, hogy jelezzem összeköttetésünket a múlttal. (Halljuk! Halljuk!) Ismétlem, nem adom fel semmiben azon egyéni nézetemet, hogy az én legjobb meggyőződésem szerint annak a múltnak megvannak a maga elvitathatlan érdemei és erényei. De a mi összeköttetésünk a múlttal először is az, hogy kötelesek vagyunk elismerni, hogy azon nagy kérdések megoldásának, melyeket talán mi leszünk szerencsések véghez vinni, alapja a múltban rejlik, ott készíttetett elő, ott érleltetett meg. (Helyeslés jobbfelől.) Nem elég, t. hát, nagy kérdéseket felállítani — s itt csak a közigazgatás reformjára gondolok — hanem ha okszerűen akarjuk megoldani a kérdéseket, úgy megfelelően elő is kell azokat készíteni. (Igaz! ügy van a jobboldalon.) És én azt hiszem, hogy aki nem akar igazságtalan bírája lenni a múltnak, aki nem akar dicsekvéssel indulni a jövőnek, az kénytelen elismerni, hogy a kérdések akkor készíttettek elő, mert különben nem lennének azok ma sikerrel megoldhatók. (Igaz ! ügy van a jobboldalon.) De összeköttetésünk a múlttal még egy más szempontból is kell, hogy legyen, és ez az általános politikai igazság. (Helyeslés a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbaloldalon.) Bármilyen legyen valakinek vélekedése a múltról, úgy a törvényhozás, mint a kormányzás terén kénytelen lesz megóvni a folytonosságot és okszerűtlenül cselekszik, ha nem igyekszik azt minden izében megóvni. (Helyeslés a jobboldalon.) És én semmit se tartanék aggasztóbbnak közügyeinkre nézve, mintha oly kormány ülne ezen székekre, amely azt tekintené feladatának, hogy elődeinek tevékenységét ócsárolja. (Élénk helyeslés a jobboldalon. Nyugtalanság a baloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy úgy a törvényhozás, mint a kormányzat kontinuitásának minden körülmények közt való megóvása, a helyes kormányzásnak egyik elsőrendű és alapfeltétele. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignác képviselő úr felhozta azt, hogy a hatalomban maradás a kormány egyedüli célja. (Közbeszólások a baloldalról: Csak Tiszának!) A kormányról volt szó, én utalok nemcsak Helfy, hanem Komjáthy igen. képviselő úr beszédére, aki egyenesen az egész kormányt a hatalomban maradás törekvésével vádolta. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem, csak Tiszát vádoltuk!) T. képviselőház! Ilyen elasztikus vádaknak, mint a hatalomban maradás törekvése, micsoda a kritériuma ? (Felkiáltások balfelől : 15 esztendő !) Egyedüli kritériuma az, hogy az a kormány, amely felállítja a programodat, úgy precízozza-e azt, hogy mindenki hozzászólhasson és ha az a programm nem valósul, vagy nem valósul úgy, amint az felállíttatott, abból mindenki levonhassa a politikai következményeket. Várjon, t. képviselőház, mikor mi ilyen programmot — és pedig a részletekre kiterjeszkedőleg is — felállítottunk, akkor a hatalomban maradás törekvésének vádja valóban illethet-e bennünket? (Tetszés a jobboldalon.) Azt hiszik talán a t. képviselő urak, hogy vágyakodásainak netovábbját az képezi, hogy folyton itt egymással szemben ülhessünk ? (Elénk derültség jobbfelől.) Beszlényi Lajos: Hát tessék átjönni ! (Zaj.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter : Engedelmet kérek, én igen nagyra becsülöm a perspektívát, de hogy ha áll az, hogy a jó ízlésnek egyik előfeltételét, sarkalatos elvét a változatosság képezi, úgy — minden tiszteletem dacára — már mégis csak egy kissé más panorámát is engedjenek nekünk. (Élénk derültség és tetszés jobbfelőli , Szónok ezután Horánszkyval szemben fentartja a miniszterelnök ama állítását, hogy volt egy év, amelyben államháztartásunkban határozott javulás mutatkozott és ez az 1879. év volt, midőn a rendes szükségletek keretében a deficit a korábbi 34 millióról 18 millióra szállott le, csakhogy ebben benfoglaltattak az államadósságok törlesztésére fordítandó milliók is. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Még Eötvös beszédére bátorkodik szólói megjegyzést tenni, ámbár igen tart tőle, mert Ő nagy hatalomra tett szert. (Derültség jobbfelől. Halljuk! Halljuk !) Ő mindig így beszélt: nem akarjuk, ezt fogjuk tenni, ez fog történni! (Helyeslés a szélsőbalon. Zaj.) Polonyi Géza: Követeljük és nem tűrjük! Ezt meg onnan hallottuk először! (ügy van a szélsőbalon. Egy hang a jobboldalon : Polonyitól nem is tűrjük!) Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Bocsánatot kérek, követelni és tűrni egy egyénnel szemben, az mondható, mert az két egyénnek a dolga. (Élénk ellenmondások és zaj a bal- és szélsőbaloldalon. Halljuk! Halljuk! balfelől.) De követelni egy kormánynyal szemben és ezt urbi et orbi enunciálni, az más. (ügy van! ügy van! jobbfelől.) és ha valaki ezt teszi,jogunk van hinni, hogy ez neki sikerülni nem fog. (Élénk helyeslés jobbfelől.) De én természetesnek találom a képviselő úrnak ezen fellépését. (Halljuk!) O. i. azt mondta, hogy nem valami nagyra becsüli a parlamentarizmus tanait, és mint jó politikushoz illik, rögtön fel is állította azt a politikai tételt, melyet ő azzal szembe kiván tenni, (Halljuk! Halljuk!) és ez a gerintiummal való kapacitálásnak politikai tétele, (Élénk derültség és tetszés jobbfelől.) Hát nekem erre a furkósbot-politikára csak az a megjegyzésem volna, hogy minden botnak két vége van. (Hosszas élénk derültség jobbfelől, a furkósbotnak pedig még azon kívül az a sajátsága is van, hogy akármelyik vége esik az ember markába, nagyokat üthet vele. (Élénk derültség és tetszés jobbfelől.) Befejezésül szóló utal arra, hogy a törvényjavaslat egyik szakasza értelmében a felmerülő hiány a pénztári készletekből fedeztessék. A pénztári készletek teljesen kielégítők ugyan arra, hogy a törvénynek ez a rendelkezése minden fennakadás nélkül végrehajtható legyen, mindazonáltal erre vonatkozólag külön előterjesztése alkalmával fogja a törvényhozást úgy a pénztári helyzet, mint a rendelkezésre álló eszközök miként való felhasználása iránt tájékoztatni. (Helyeslés.) Most kéri a házat, hogy az előterjesztett törvényjavaslatot elfogadni méltóztassék. (Hosszantartó zajos helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon. Tisza Kálmán a terembe lép. Zajos „hoch“-kiáltások a szélsőbaloldalon.) Apponyi Albert gróf konstatálja, hogy a pénzügyminiszter beszéde reá ép oly kedvező benyomást tett, mint a részletes vita alatt a kormány padjairól elhangzott többi felszólalás. És ha mégis kénytelen az egész kormánynak a bizalmat megtagadni: ez a látszólagos ellenmondás jellemzi a parlamentáris helyzet beteg voltát. És az utóbbi állapotnak oka épen a múlttal való azon összeköttetésben rejlik, amelyet a pénzügyminiszter szükségszerűnek mondott. Szóló nézete szerint a bizalmatlanság, melylyel az ellenzék ép a múltnál fogva az egész kormánynyal szemben kénytelen viseltetni, abban a mértékben csökkenni fog, amelyben el fognak foszlani ezen múltnak maradványai, és abban a mértékben erősödik ez a bizalmatlanság, amelyben a múltnak, úgy látszik, legalább theóriában elhagyott maradványai és elmaradt tradíciói az egész kormány működését ismét jellemezni fogják. A tizenötévi romlott kormányzat intézményeit, hogy újjáépíthessük, kérlelhetetlenül el kell távolítani. (Úgy van balról.) Ha a pénzügyminiszter igazságot követel a múltra nézve, tudjon igazságos lenni az ellenzék múltja iránt is, mert a kormány egyes tagjai által hirdetett reformokat éveken át az ellenzéki padokon sürgették, az ellenzék eszméi azok, melyeket a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban a kormány megvalósítani akar. (Helyeslés balról.) De ha ez így van, akkor miért tagadja meg az ellenzék a bizalmat attól a kormánytól, amelynek sok irányelvével rokonszenvez ? Megtagadja a parlamenti élet helyes alapelveinek fenntartása szempontjából, hogy azok a reformok, amelyeket ők is sürgetnek és amelyeknek megvalósítására a kormány most vállalkozik, tisztán, hamisítatlanul és valóban üdvösen léphessenek életbe. (Helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Hogy itt arra állt be, hogy a múlttal szemben a politikában lényeges változásnak kell bekövetkeznie , erre nézve nincs véleménykülönbség. (Helyeslés balfelől.) Véleménykülönbség csak arra vonatkozik, hogy ez a változás a múlttal szemben oly nagy-e, hogy a parlamenti helyzet teljes megváltoztatását követeli és hogy az elkövetett hibák oly nagyok-e, hogy azokból az egész kormányra kiterjedő válságnak kelljen bekövetkeznie. Pulszky Ágost a beállott változás jellemzésére azt a kifejezést találta fel, hogy az „fejlődés“, hogy az „az épület betetőzése.“ (Derültség balfelől.) Szóló elismeri, hogy az a feletti kontroverzióban, vájjon csakugyan megbukott-e a miniszterelnök előbbi politikája, igen nagy nehézséget képez a miniszterelnök úr politikájának sajátságos karaktere, mert bármely kérdésnél iparkodjék az ő kijelentését megfogni, bármely kérdésre nézve iparkodjék az ember azt kifejezni, hogy az ő múltban elfoglalt álláspontja micsoda volt, nem lesz lehetetlen e mellett ugyancsak ő tőle egy oly nyilatkozatot találni, amely arra enged következtetni, hogy ő bizony az ellenkező irányt és rendszert sem perkorreskálja. Ilyen az ő híres kijelentése a közigazgatásról, úgy, hogy a miniszterelnök úr a következetlenség vádja és azon vád ellen, hogy ő egymásután ellentétes irányokat képviselni hajlandó, bizonyos joggal védekezhetik azzal, hogy neki határozott iránya és meggyőződése egyáltalán soha sem volt. (Élénk tetszés és derültség a baloldalon.) A miniszterelnök 15 évi kormányzatának alapgondolatát a kormányzati discrecionális hatalom szervezése képezte. E felfogás indokolására szóló a következőket hozza fel: Először is gondosan mellőztetett minden oly törvényhozási intézmény megalkotása, mely a honpolgárok jogainak szabatos körülírását tartalmazta volna. Hiszen a szabadsági jogok terén a gyülekezési és egyesületi jog ma a még megalkotandó feladatok közé tartozik. A miniszterelnök eddigi kormányzati évei alatt e kérdésben az állami és szabadsági érdekek összeegyeztetése a miniszteri önkényre volt bízva. A tisztviselők szolgálati viszonyainak meghatározása, állásuk szilád alapokra fektetése az egész idő alatt consequentet mellőztetett. Pedig ez egy rendezett európai állmnak, akármily közigazgatási rendszer fogadtassák el különben, egyik nélkülözhetlen alapfeltétele. A közigazgatási bíróság behozatala, igaz, hogy elvben vissza nem utasíttatott, de 15 évig elhalasztatott azzal a kijelentéssel, hogy ennek tökéletes formáját még sehol sem sikerült megtalálni, hogy e kérdés megoldása igen nehéz. A választások fölötti elfogulatlan, a bírói garanciának minden kellékével ellátott bíráskodás behozatala szintén mellőztetett, annak létesítése kijátszatott a t. miniszterelnök és pártja által. Szóval azt látjuk, hogy mindazon intézmények megalkotása, amelyek a közhatalmak kellő egyensúlyát a honpolgárok egyéni és politikai jogainak szigorú körülírását és ennek folytán a közhatalom kezelésének biztosítékait tartalmazó cynosuráját nyújthatták volna, rendszeresen mellőztetett. Viszont ezzel szemben azt találjuk, hogy nemcsak negatív alakban jut kifejezésre a dikrecionárius hatalom ezen kedvelése, de pozitív alkotásokban is nyer kifejezést. Ha végig nézünk mindazon törvényhozási alkotásokon, melyek különösen a miniszterelnök úr inspirációja alatt keletkeztek, azt fogjuk találni, hogy azoknak egyik legfényesebb hiánya a hatáskörök körülírásában a legnagyobb konfúzió és határozatlanság. (Élénk helyeslés a bal- és szélsőbaloldalon.) Ebből a szellemből nőtt ki a közigazgatási bizottság abban az alakban, amelyben az törvényeinkben van és amely a megyei életet jóformán teljesen abszorbeáló testületben a hivatalos elem tényleg mindenütt a többséget fogja képezni. (Igaz ! Úgy van a bal- és szélsőbaloldalon.) Ezen szellemből nőtt ki az a folytonos lappangó, néha kifejezésre jutó harc, azon állami közhatalom ellen, amelyet a miniszterelnök legkevésbbé szeret, mert az legkevésébé hajtható az ő politikai alapgondolatának szolgálatába , a bírói hatalom ellen, amely harcnak — és ezt a t. többségnek dicséretére mondom — mert örömömre szolgál, ha valamiben elismeréssel szolgálhatok a t. túloldalnak . . . (Egy hang jobbfelől : Köszönjük !) nem azért mondom, hogy a t. képviselő urak egyikének vagy másikának tetszését nyerjem el, hanem azért, mert igazságos akarok lenni (Élénk helyeslés balfelől.); mondom, a mely harcnak legleplezetlenebb mozzanata az a híres 54. §., amely a bírákat is a főispán felügyelete alá akarta tenni, a túloldal ellenállásán és különösen a túloldal jogászainak ellenállásán szenvedett hajótörést, midőn ők velünk egyetértve, ezzel szembeszállottak. Ezzel az elismeréssel nekik tartozom, de hogy ily intézkedést a t. miniszter úr behozott, politikai rendszerére nem kevésbbé jellemző. (Igaz! Úgy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) És végre legszebb világát termette ez a politikai rendszer a főispáni hatáskörnek kiterjesztésében (Élénk felkiáltások a bal- és szélsőbaloldalon : Igaz ! Úgy van!), a főispáni hatáskörnek, mint állandó miniszteri biztosságnak szer- 3