Pesti Hírlap, 1890. június (12. évfolyam, 149-178. szám)
1890-06-26 / 174. szám
_______________________ lyokat is teljes objektivitással és alapossággal mérlegeljem. (Éljenzés.) Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ha a kérdés akként dőlne el, hogy a megye székhelye csakugyan Szatmárra tétetnék át, ugyancsak kormányférfiúi feladatomnak fogom tartani tevékenységem egész súlyával és hivatalos ügykörömben rendelkezésre álló minden eszközzel odahatni, hogy a mai székhelyre háruló nagy hátrány anyagi és szellemi érdekei fejlesztése által paralizáltassék. Annyit legyenek szívesek válaszként tudomásul venni, hogy felhozott érveiket mindenesetre a kérdés eldöntésénél teljes méltánylattal fogom kísérni. (Hosszantartó lelkes éljenzés.) Most a küldöttség báró Fejérváry honvédelmi miniszterhez ment, ki a következő választ adta: Tisztelt uraim ! Ami az igen tisztelt alispánjuk által előadott kívánságot illeti, méltóztatnak belátni, hogy én most határozott választ nem adhatok. A kormány ebbeli elhatározása igen sok tényezőtől függ, melyek a minisztertanácsban majdan elő fognak adatni. Meg lehetnek győződve, hogy nemcsak magam részéről, de valamennyi minisztertársam részéről méltattatni fognak azon indokok, melyeket a belügyminiszter fel fog hozni s melyek utójára egyedül lehetnek mérvadók az elhatározásra nézve. Egy dolog iránt biztosíthatom önöket, hogy Szatmár-Németi város, melyben — fájdalom, régen volt — tartózkodtam, (éljenzés) mindenkor számíthat nemcsak jóakaratomra, de kötelességszerü támogatásomra minden oly ügyben, mely igazságos. (Élénk éljenzés.) Innen a küldöttség gróf Szapáry miniszterelnökhöz ment, kihez Nagy László alispán a következő beszédet intézte : Nagyméltóságu miniszterelnök úr! Kegyelmes urunk! Szatmár vármegyének határozatából jelentünk meg nagyméltóságod előtt, nemcsak azért, hogy üdvözletünket s köszönetünket kifejezzük nagymltságodnak, hanem egyszersmind, hogy erkölcsi súlyát növeljük Szatmár megye határozatának, mely szerint székhelyét Nagy-Károly városából Szatmár- Németi sz. k. városba óhajtja áttenni. Az indokokat, melyek bővebben a határozatban foglaltatnak, talán felesleges fejtegetni, hiszen 1874-ben a magyar minisztérium egy törvényjavaslatot nyújtott be, amelyben az áthelyezést javasolta, törvényerőre azonban nem emelkedhetett az akkori politikai viszonyok miatt. De midőn Szatmár megye most a kormány ezen határozatához járul hozzá, egyszersmind bizonyságát szolgáltatja annak, hogy a nagyméltóságú minisztérium a távolból is megérthette a helyzetet s a megye közigazgatásának gyors és biztos eszközlésében a legfőbb, emeltyűt megtalálta. De azóta a helyzet is megváltozott, a mennyiben Nagy-Bánya s Felső- Bánya sz. k. városok, valamint Kővár vidékének egyik járása a nagy-somkuti járáshoz csatoltatott. Ezen városok elvesztették önkormányzatukat, vagy Somkút ott végezte ügyeit. Méltányosságból is óhajtandó volna, hogy a megye székhelye hozzájuk közelebb hozatnék, hogy régi jogaikat ismét érvényre emelve, a veszteség megújuló fájdalmával, megküzdjenek. Nem akarjuk hosszan indokolni ezen kérelmünket, csak azt akarjuk hangsúlyozni, hogy Szatmár vármegye ezen határozathozatala 129 szótöbbséggel történt, amely nagy abszolút többséget képez. Ez a tudat vezérelt bennünket, vezérelte a küldöttséget, hogy itt nagyméltóságodnál azt az igazságot, azt a méltányosságot, azt a pártatlan bíráskodást fogja találni, mely nagyméltóságodat hosszú pályáján mindig kisérte. Tudjuk mi és értjük azon nehézségeket, amelyek felmerülnek és midőn azt tudva, meghoztuk határozatunkat, fogadja azt nagyméltóságod mint személye iránti bizalmi nyilatkozatot, fogadja nagyméltóságod Szathmár vármegyének üdvözletét, fogadja Szathmármegyének határozatát igazságos elintézés végett. (Lelkes éljenzés.) Az alispán ezúttal átadja a miniszternek a megye határozatáról szóló jegyzőkönyvet indokolásával együtt. Szapáry Gyula gróf miniszterelnök megjegyzi, hogy a dolog természetében fekszik, hogy ezen ügyben nem nyilatkozhatik még véglegesen és döntőleg. A kormány az összes indokokat komoly mérlegelés tárgyává fogja tenni és csakis a közönség érdekét fogja szem előtt tartani. Az összes adatok megszerzése és áttanulmányozása után — az átadott indokolás bizonyosan ki is fog terjeszkedni ezek összes adatokra — a kormány csakis a részügy érdekében fog dönteni. A küldöttség teljesen meg lehet győződve jóindulatáról. (Éljenzés.) Szatmár város polgármesterének, Böszörményinek, rövid beszéde után, melyben utalás történt arra, hogy a pénzügyigazgatóság áttétele Nagy Károlyba úgyis tetemes anyagi kárt okozott. Szatmárnak, aminek következtében a város nem is fog tudni teljesen megfelelni kulturális feladatainak, a miniszter bemutattatta magának Boross képviselő által a küldöttség egyes tagjait. Délután fél 5-kor Szilágyi Dezső igazságügyminiszternél tisztelgett a küldöttség, ki Nagy László beszédére válaszolva, mindenekelőtt bocsánatot kért, hogy délelőtt kihallgatáson lévén a királynál, nem fogadhatta a küldöttséget. A küldöttség kérésére nézve ígéri, hogy a dolog minden oldalról megfontolás tárgyává fog létetni, s amennyiben beleszólása is fenn fog forogni, lelkiismerete és kötelességérzete sugallata szerint teljes objektivitással fogja a dolgot elbírálni, s ezek alapján indulva azt a befolyást, ami szólónak ez ügyben juthat, ez irányban fogja érvényesíteni. Többet nem mondhat, de amit megígért, meg fogja tartani. (Hosszas lelkes éljenzés.) A hangulat. A nagy deputáció nincs megelégedve egészen a miniszterek válaszával. Kaptak szép szót, jó szót, de reményt, azt édes keveset. Sajátságos ez a szatmáriak mozgalma. Nagy Károlyt mindenki szereti közülök a mulató helynek. Mert a lakossága derék vendégszerető magyar nép. De mikor arról van szó, hogy melyik legyen a székhely, akkor egy testként egyenesedik fel a vármegye és Szatmári kívánja, azt követeli. Ez pedig egyszerűen onnan ered, mert mindenki tudja, meg vannak róla győződve, hogy a mai tarthatatlan viszonyokon csak így lehet segíteni. Két okból tarthatatlan a szatmáriak helyzete. Először, mert Nagy Károly soha igazi központja nem volt a megyének, olyan távol esik annak majdnem minden részétől. Ha Fericséből, Kis-Bunyból, Váraljáról vagy Kapnikbányáról be akar menni a hatósági tisztviselő a bizottsági ülésre, legalább 3 napra van szüksége, hogy ott egy-két rövid órát tölthessen. Hamarabb jöhetnek Budapestre vasúton mint Nagy-Károlyba a kocsin. A másik ok: egy vaskéz, mely ránehezedik a székhelyre, az egész megyére. Nem haragszik rá senki, de azért szabadulni akarnak tőle, függetleníteni akarják magukat a nyomasztó befolyástól. S kivált mióta látják, hogy ez az oligarchikus hatalom milyen hatalmas ellenfél velük szemben, azóta egyre jobban forrong közöttük a méltatlankodás érzete és hallani sem akarnak Nagy Károlyról. Szatmárra bárhonnan elmehetnek egy nap alatt. Szatmár a lakosság előtt olyan — mondá egyik közülük — mint egy csokor kellő közepén a gyönyörű rózsa. Folyton épül, lakásviszonyai kedvezők, van egy állandó és egy nyári színháza, közúti vashídja, két gimnáziuma, 3 millió vagyona, törvényszéke, azonkívül közgazdasági és kulturális központ, szóval: Szatmár a szívükhöz van nőve. A szatmármegyeieknek még a jövőre is szép terveik volnának. Ha Szatmár lenne a székhely, akkor központja lenne egy nagy stratégiai vasút-hálózatnak, melynek fontosságát egyébiránt maga a kormány is belátta, mikor egy nagy katonai laktanya építésének tervezetét elfogadta. Széchenyinek is az volt már a terve 1848-ban, hogy a szatmár-nagybányai vonallal egy harmadik és legfontosabb összekötő pontot létesít Erdélyivel. Szatmárnól pedig most különben is épül egy vonal Fehérgyarmatig, de ez kiépülve Beregszászig, vagyis a przemisli (galíciai) útvonallal kapcsolatba hozva, ez lenne a legnagyobb hadászati vonal, melyen a galíciai hadcsapatokat direkt lehetne Erdélybe vinni. Mindez azonban csak remény és ki tudja, a derék szatmáriak nem hiába fáradtak-e föl ilyen impozáns számban Budapestre, mikor meg akartak küzdeni azzal a bizonyos vaskézzel ... A bankett. Délután 5 óra felé már jó részt összegyülekeztek a deputáció tagjai a vigadó emeleti éttermében, csak a Szilágyi Dezső igazságügyminiszternél járt küldöttségre vártak. A miniszteri látogatásokba belefáradt küldöttek hatalmas étvágyával ültek asztalhoz és előlegben fölfalatoztak egy pár minisztert (in thesi) a miért olyan semleges válaszokat adtak. Egyszerre betoppant a Szilágyinál járt küldöttség. — Nos, mi újság ? — kiabálták mindenfelől. — Ibis redibis — — volt a felelet. A válasz azonban nem vette el az étvágyat, meg a gunyoros hangulatot. Valaki például kisütötte, hogy miért derült ki a komor Baross arca, mikor őket meglátta Hát bizony csak azért, mert eszébe jutott a zóna jövedelme. Sohse jöttek volna fel ezek ennyien, ha ő nem csinál zónát. Ekkor érkezett meg gróf Teleki Géza volt belügyminiszter, kit szűnni nem akaró lelkes tapssal fogadtak. Kívüle jelen voltak Boross Bálint, Chorin, Domahidy és Isaák Dezső képviselők. Az asztalfőt Teleki Géza gróf foglalta el, mellette jobbról Nagy László szatmármegyei alispán, balról Boross Bálint Szatmár város országy. képviselője ült Csakhamar sorra kerültek a fogások és a pecsenyénél fölállott Novák Antal nagyprépost, ki a királyra ürítette poharát. Utána Domahidy István országgyűlési képviselő emelt szót. „Lelkem egész melegével ragadom meg az alkalmat — igy kezdé — hogy e díszes körben, mely Szatmármegye azon osztályát képezi, mely politikai és társadalmi ügyekben döntő befolyással bir s mely osztály létezéséhez s nevéhez van fűzve Szatmármegye történelme, — mint alkotmányos polgár szót emeljek. Én a parlamentnek már annyiszor bekapitulált közintéze — igy folytatta — csak addig támogatok minden kormányt, a meddig önálló meggyőződésemmel összeegyeztethetem irányát s mert a kormány összes működése iránt bizalommal viseltetem s mert a többség törvényes és alkotmányos akaratát, ha az törvényekbe nem ütközik, kell, hogy a kormány tisztelje, ürítem poharamat a kormány összes tagjaiért. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után Nagy László alispán Teleki Géza grófot köszöntötte föl. Még ki se ejtette a nevét, máris olyan frenetikus tapsvihar tört ki, hogy hosszú ideig nem juthatott szóhoz. Ez a taps ismétlődött, mikor Teleki fölemelkedett helyéről. Őt — úgymond — szive vonzalma köti a szatmármegyeikhez, nem holmi fenhéjázó vágyak. Hogy most nem tarthatott velük nem beszélhet mellettük, annak sok oka van , de annyi bizonyos, hogy a közelmúltban is sokszor kellett hallgatnia ott, ahol beszélni akart. Egyet azonban nem tud elhallgatni: szeretetét. Böszörményi Károly polgármester a sajtóra emelt poharat, dr. Medve Kálmán a főispánra, majd Böszörményi újból az alispánra. Mialatt Hermán Mihály főügyész a jelenlévő országgy. képviselőkre emelte poharát, megérkezett Domahidy főispán, ki csak mint vendég jött a Szatmáriak közzé. Hosszantartó éljenzéssel fogadták és az asztalfőnél adtak neki helyet. A félbeszakadt pohárköszöntőket Unger Gusztáv ügyvéd folytatta Nagy László alispánra mondván tósztot, majd Ilidre László főszolgabíró dörgő taps között a sajtóra emelt poharat, mely most, mikor ők már-már lankadnak, bizonyára föl fogja venni a harcot az igaz ügyért. Zajos hosszantartó éljenzés követte szavait, nemkülönben Novák Antal nagyprépostnak a főispánra mondott felköszöntőjét is. Ekkor egy fiatal ügyvéd, Kelemen Samu állott fel és érces hangon maró gúnynyal emlékezett meg a családi olygarchiáról, mely a demokratikus haladással fölvette a harcot. Poharát üríti a bizottságra, erre a „félrevezetett tömegre“, mint a nagy károlyiak mondják (Derültség). Nyugodjanak meg uraim — folytató — ez csak olyan* uraságtól levetett gondolat. Zajos derültség tört ki e megjegyzésére. Végül Uray Géza, a „Szamos“ szerkesztője a sajtó nevében Somosköy nyug. kir. kúriai bíróra emelte poharát. Egyessi Géza, pedig a sajtó nevében köszönetet mondott a megemlékezésért. pesti Hírlap 1890. jumu: 20.’ Fővárosi ügyek. — A főváros uj javadalmi díj jegyzékével foglalkozott a közélelmezési bizottság ma délutáni ülése Matuska Alajos tanácsnok elnöklete alatt. Tárgyalás alá vette ugyanis a javadalmi bizottságnak már ismert jelentését a fogyasztási adó pótlék, kövezetvámdíj, állás- és helyilletékek és a kikötési díjak (pártjavadalmi) újból való megállapítása tárgyában. A javadalmi bizottság tudvalevőleg a kövezetvám-díj leszállítását javasolja s az ebből származó hiányt a fogyasztási adó emelésével akarja fedezni. Fenyvessy Adolf erősen kifogásolta a gabona-vám és a kézműipar kövezetvámjának leszállítását. A gabona-vámot 21/5 krról 1 krral, a kézműiparét pedig 15 krról 5 krra szállította le a javadalmi bizottság. Hosszas érvelésével Fenyvessy kimutatta ennek helytelenségét s a közélelmezési bizottság mai ülésében indítványára ki is mondta, hogy sem a gabona, sem pedig a kézműipar kövezet-vámjának leszállítását el nem fogadja. A liszt, korpa stb. kövezet vámjának felemeléséhez 10 krról 15 krra hozzájárul a bizottság. Az új fogyasztási adót a disznózsírra, vajra, sajtra, csemegére stb. a bizottság hosszas vita után elejtette. Végül Fenyvessy indítványára az ülés elhatározta, hogy az új javadalmi tariftát házilag fogja kezelni s hogy az ne három évre állapíttassák meg, hanem időről-időre vegye a közgyűlés vizsgálat alá. — Adókivetés. A fővárosi adókivető bizottságok f. hó 26-án, csütörtökön, a következő új helyrajzi számú házakban összeírt adókötelesekre vonatkozó III. oszt. keresetiadó javaslatokat fogják tárgyalni, u. m. I—II. közig. ker. (Tabán) 2166—2190. A III kér. (Óbuda) 1048—1224. A IV. kér. 222—250. Az V. kér. 694-697. A VI. kér. 3458-3471. A VII. kér. 4547—4584. A Vili kér. 5651—5678. A IX. ker. (ferencvárosi) 9177—9230 helyrajzi számig bezárólag. Sport: Siemberg, jun. 24. A lembergi lóverseny-meeting második napja következő eredménynyel folyt le: I. Verkaufsrennen. 300 frt. 3200 m. Gr. Siemiewski St. 3é. p. m. Souvenir fejhoszszal nyerve 1-ső, gr. Baworowski V. 3é. sg. m. Prinz 2-dik, Niente 3-dik. Tot. 5:7. — II. Kaiserpreis, 1000 frt. 3200 m. Schindler L. 3é. p. k. Mizzi ! hoszszal leső, gr. Tarnovski 3é. p. k. Propinacyja 2-dik, At®