Pesti Hírlap, 1892. március (14. évfolyam, 61-91. szám)
1892-03-26 / 86. szám
Budapest, 1892 XIV. évf. 86. (4760.) szám. Szombat, március 26.’ Blvázete&i aran: Egész évre Félévre .14 frt — kr. 7 » — »Negyedévre . V . 3 » 50 » Egy hóra. ... 19 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Buvarest, nádor-utca 7. sí, feltolni, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP aaentesszesi iroda: Budapesisa, navor-utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét ülető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük tvldéki előfizetőinket, hogy az előfizetést az illető postahivataloknál idejekorán szíveskedjenek me újítani, mert különben a lap küldése megszakítást szenvedhet. Az előfizetés a hó bármely napjától kezdhető, s kívánatra a kiadóhivatal egy hétig mutatványul küldi a lapot minden díj nélkül. Húsvéti számunkhoz minden előfizető részére egy teljes regény — igen érdekes mű — lesz mellékelve. Ez mi számunkban pedig szenzációs francia regény közlését kezdjük meg, melynek időközben megjelenő folytatásait az újonnan belépő előfizetők külön lenyomatban kapják meg. Örömmel jelenthetjük ez alkalommal, hogy Jókai Mór, lapunk fényes nevű dolgozótársa, a Pesti Hirlap számára Tre n k című érdekfeszítő történeti regényt ír, melynek közlését szintén már a jövő negyedévben kezdjük meg. Előfizetési árak: egy hóra . . . . . . 1 frt SO kr. két hóra. . . . . . , 2 ,, 40 „ negyed évre ..... 3 „ 50 „ Az előfizetési dijak postautalványnyal a Pesti Hírlap kiadóhivatalához (Budapest, V. ker., nádor utca 7. sz.) címzetdek. A haladás apostolának emléke. Nagy esemény az az emberiség művelődéstörténetében, midőn oly korban, mely sok tekintetben magán viselte még a középkor barbarizmusának bélyegét kiválik a milliók közül egy egyszerű származású férfiú, akinek nemes idealizmusa messze megelőzi korát és a ki életét a humanizmus, a haladás és felvilágosodás ügyének szenteli. A ki életcéljául tűzi ki magának az iskola és a tanítás reformálását, hogy műveltebbé, jobbá, erkölcsösebbé tegye az emberiséget, aki minden községben iskolát akart látni és az iskolalátogatást kötelezővé szerette volna tenni minden gyermekre nézve tizenkét éves koráig. A ki korszakalkotó és világszerte elterjedt munkája, az Orbis pictus által mint úttörő reformálta a tanítás módját, behozván általa az iskolába a reális irányt és ismereteket. A morvaországi származású Komenskyről van szó, aki Comenius név alatt egyik leglelkesebb fáklyavivője lett az emberi polgárosodás ügyének a XVII-ik században. Utaltunk arra a sötét háttérre, melyről oly fényesen domborodik elénk a tanítás és a közoktatásügy ezen elévülhetlen érdemű újítójának alakja. Valóban ama kor sivár viszonyait kell mindenekelőtt szem előtt tartanunk, hogy teljes érdeme szerint latolhassuk meg Comenius szellemének szabad szárnyalását és úttörő működésének horderejét. A vallási üldözések és háborúk, a fanatizmus és babona, a szellemi sötétség és brutális önkény kora volt az, melyben Comenius igéit hirdette. Hunnok és vandálok nem dúltak volt valaha kegyetlenebből, mint a kereszt jelvénye alatt harcolók. A katholicizmus és a protestantizmus harca elkeseredett dühvel tombolt végig Európán. Az emberben fölébredt és kitört a bestia, mely vért szomjaz. Fordult és sivataggá változtatott vidékek, kifosztott és fölperzselt városok romjai, nyomor és ínség s az erkölcsök iszonyú elvadulása jelölték Európa azon nagy területeit, melyeken a háború fúriái dúltak. Németország lakosságának több mint kétharmad részét vesztette el a harminc éves háború következtében és ott, hol azelőtt virágzó városok környékén élénk forgalom uralkodott, most éhes farkascsordák kalandoztak az országutakon. Az egyház, megfeledkezve a keresztény vallás megalapítójának szelid tanairól, tűzzelvassal dúlt az eretnekek ellen. Európa nagy részében az inquisitio ülte véres orgiáit. A szívek kővé, az idegek érzéketlen szálakká váltak. A kegyetlenség raffineriája a legszörnyűbb tortúrákat találta föl az eretnekséggel bevádoltak gyötrésére. Az Atlanti-óceántól a Kárpátokig szüntelenül villogott a hóhérbárd, füstölögtek a máglyák és gyönyörködött az ítélőmesterek és pribékek szeme az áldozatok vonaglásaiban. Majd a legörjöngőbb babona hurcolta százával és ezrével az áldozatokat a kíspadra és a máglyára, mint „boszorkányokat“ és „boszorkánymestereket.“ A legpiszkosabb kapzsiság játszott bele mindezen barbár üzelmekbe, minthogy a kivégzettek vagyona el lett harácsolva a bírák, a föladók és a fejedelmi kincstár által. Az elmékre mély sötétség ült. Az iskolákban szellemtelen magolással gyötörték a tanulókat, a hajdan híres egyetemek színvonala mélyen alásülyedt. Vad, szilaj erkölcsök és szokások terjedtek el a felsőbb iskolák tanulói körében. A mágia és albhymia hatalmába kerítette a kor különben legkiválóbb férfiait is. Ily korban és ily viszonyok között lépett föl Comenius mint a tanítás és az iskola reformátora és hirdette mint hontalan száműzött emelkedett igéit, melyeknek kiindulási pontját azon mondatában találjuk föl, hogy az embert művelni kell, hogy igazán emberré lehessen. E sötét korban lép föl a szabad gondolkodó bátorságával, mint a humanizmus, ismeretterjesztés és erkölcsnemesítés apostola. E korban ad egész nagyszabású programmot, a közoktatásügy újjászerve A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A gyónás. Főtisztelendő Renaud úr már két óra óta ül gyóntató székében. Meghallgatta hosszú sorozatát a nagy bűnöknek és könnyű vétkeknek, melyeket a bűnbánó férfiak és nők térdepelve súgtak meg neki. Végre egyedül volt s gondolkodni kezdett, mielőtt a szűk helyiséget elhagyta. Esteledni kezdett, egy szép márciusi este homályba borította a kis templomot, melyet a clermontiak oly jól ismertek. Halotti csend uralkodott, melyet alig zavart meg egy szék elmozdítása vagy a hivek valamelyikének köhögése. Renaud isten embere volt — a szó legteljesebb értelmében — az aggályosságig pontos legkisebb kötelességének teljesítésében is és rendkívül boszantotta őt, mikor épen gondolkodása közepette közeledő lépéseket hallott, melyek végül a gyóntató szék előtt állapodtak meg. Valaki letérdelt és halkan kopogtatott a rácsozaton, mely mögött egy ideoda tolható fatábla volt beillesztve. A pap a kopogásról sejtette, hogy nő áll előtte. Egy pillanatra eszébe jutott az ebédlő, hol a vacsora pont hat órára várta, továbbá szakácsnőjének, Annettenek arca, kit gazdájának legcsekélyebb késése rossz hangulatba hozott. A félhomály dacára a mellette térdelő nő szemeiből rögtön kitalálta, hogy fiatalnak kell lennie, tekintetéből pedig, hogy borzasztó vallomásokat kell majd hallania. Az öreg ettől fogva csupán hivatására gondolt. A pap is úgy van, mint az igazi orvos. Úgy az egyik, mint a másik, mihelyt a test vagy a lélek betegágyánál van, elfelejti mindazt, ami hivatásán kívül esik. Renaud lehajtotta galambősz fejét és közelebb vitte fülét, hogy jobban halljon, mert hallása az utóbbi időben nagyot csökkent és a bűnbánó nő a rácson át ráncoktól barázdált arcot és világos kék szemet pillantott meg. Szive hangosan dobogott, lélegzése majd elállott, mikor az imádságot kezdte: „Gyónom a mindenható istennek . . . Atyám, kezdé a nő, miután a pap néhány kérdést intézett hozzá, melyekre alig válaszolt, életem legvégzetesebb órájában folyamodom önhöz . . . Azon a ponton vagyok, hogy bűntettet kövessek el ... Ne kérdezze tőlem, hogy minő bűntettet, úgy se mondanám meg , de el fogom követni, föltétlenül el kell követnem . . . téve hozzá, ezt a szót, kell különösen hangsúlyozva. Atyám, ennek dacára nem vagyok rossz. Hisz látja, még megvan bennem a hit. Arra akarom önt kérni, oldjon fel előre azért, amit tenni készülök. . . Jól tudom, hogy az, amit kérek, nagyon furcsa . . . Ó atyám, ha mindent elmondhatnék önnek, úgy megértené nyomorúságomat és megsajnálna engem ... Ah! folytatá, miközben homlokát a rácsozathoz szorította, mintha képtelen volna a rá súlyosodó fájdalmat elviselni, és a pap hallotta zokogását mely egész valóját megrázta. Idestova harminc év óta gyakorolta hivatását; ez alatt az idő alatt sok furcsa vallomás jutott füléhez, de most valósággal eliszonyodott amaz erkölcsi eltévelyedés fölött, melyet e nő őrületes lépése elárult, kiben elég hit volt a végből, hogy isten bocsánatában higgjen, de egyúttal elég szenvedély is a végből, hogy bűntettre határozza el magát. Minő bűntettre ? Az öreg pap első gondolata az volt, hogy valami féltékenységi drámáról van szó s a különböző jeleket, melyek őt a helyes útra terelhetnék, agyában egyesítve, ezt válaszolta: — Gyermekem, amit ön kiván, az lehetetlen, ön jól tudja, hogy a bűn annál nagyobb, ha előre megfontoltuk . . . kérjen istentől bocsánatot a rossz puszta gondolásáért. Mondja velem együtt: ne vigy minket a kisértetbe. A nő figyelmesen hallgatta szavait; itt hevesen megrázta fejét és azt válaszolta: — Nem, atyám, ez hiábavaló ... el vagyok tökélve . . . meg fogom tenni azt, amire eltökéltem magamat és ha aztán meghalok, úgy elkárhozva . . . elkárhozva . . . elkárhozva halok meg . . . Ah, könyörüljön rajtam, atyám, oldjon fel! — Jöjjön el holnap újra, monda a pap. — És ha nem jöhetek el újra, viszonzá anő, ha talán holnap már . . . Végső erőfeszítéssel vonszoltam magamat ma este ide, nem akartam a dolgot elkövetni anélkül, hogy előre ne kértem volna bocsánatot ... Ah ! téve hozzá, el vagyok veszve, isten eltaszit magától, miként A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.