Pesti Hírlap, 1892. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-30 / 270. szám
15 út csinálásánál is nagyon radikális szert •*t Rászent a községekre, hogy a gyalázatosan nyagolt megyei útra, ne mint eddig szokásban ,■ földet, hanem jó minőségű rostált kavicsot vinnék, ellenkező esetben a törvény teljes szigorával fog velük elbánni. A jámbor falusiak markukba nevettek, — ,,láttak már ők karrón varjut!" — s minden a régiben maradt. Szalontáról kiindulva, Sélley legelőször is szemügyre vette az útszélén levő kavics garmadákat s azt tapasztalta, hogy rendeletét kutyába sem vették, mert a kavicsnak csúfolt „kopka“ nagyobb része földből áll. — Melyik községnek a garmadái ezek ? — kérdé a haragvó főszolgabíró. — A tulkai oláh atyafiaké, — volt a felelet. Sélley kiparancsolta az útra a tulkai elöljáróságot és ott a garmadákon botoztatta meg őket. Bezzeg inukba szállt a bátorság erre a többi község nagyrészt oláh lakosságának, hordták is eszük nélkül az útra a tisztára megrostált kavicsot, nehogy a tulkaiak sorsára jussanak. Lett is utána oly jó út, hogy a megyében nem volt párja, melyet még az előtt 20 esztendővel, ,,Sélley-utjának“ nevezett a vidék lakossága. Szerencse, hogy régen volt, mert mit szólna mostanában hozzá a Tribuna. A szabadon járó őrült. (Szemerédy viselt dolgairól.) (Saját tudósítónktól.) A Pozsonyban történt agnoszkálás alkalmával, mint azt már megírtuk, kétségtelenül megállapították, hogy a legutóbb Bécsben elkövetett három rablásnak és gyilkossági kísérletnek Szemerédy Alajos volt a tettese. Kétségtelen továbbá az is, hogy e többszörös gonosztettet mindenkor bizonyos rendszerrel, körültekintéssel és a rendőri felügyeletnek ügyes kijátszásával követte el. Megtörténhetik az is, hogy a legközelebbi napokban még egész sereg Budapesten és a külföldön elkövetett bűncselekedet derül ki Szemerédyre. A londoni hasfelmetsző titokzatos alakjával, egy bécsi dohánytőzsdében történt rablómerénylettel, ahol a tettes az elárusítónő szemei közé paprikát szórt s más Bpesten előfordult gyilkossággal már úgyis kapcsolatba hozták a gonosztevőt. Szinte érthetetlen e számos bűncselekmény mellett, hogy Szemerédy mint játszhatta éveken át Budapesten egy közönséges, egyszerű, szegény kolbászelárusítónak a szerepét, mialatt Bécsben és egyebütt vérben és rablásban dolgozott. De nem csupán ez az, ami gondolkodóba ejti az embert, hanem még inkább az, hogy mint járhatottkelhetett szabadon a fővárosban éveken át olyan ember, aki Brazíliából a hóhér kötele elől menekült haza, akit mint katonaszökevényt itthon várfogságra ítéltek s a ki előbb a lipótmezei, utóbb az angyalföldi tébolydában mint őrült volt ápolás alatt ? E kérdés tárgyában tudósitónk ma künn járt a lipótmezei és angyaföldi tébolydában s ott Szemerédy ottani tartózkodásáról és elbocsáttatásáról a következő információkat nyerte. Szemerédy Alajost kétszeri időközben közel két évig ápolták a lipótmezei tébolydában. A katonai hatóság szállíttatta oda 1886-ban a rendőrség közvetítésével, mivel a fogságban olyan viseletet tanúsított, mely elmezavarra mutatott. A tébolydába minden akadály nélkül fölvették s állítólag a tartalékalapból fedezték a költségeit. Egy szobában helyezték el a többi betegekkel, bár a külseje és beszédmodora ritkán árulta el, hogy az elméje meg van háborodva. Magába zárkózott, mogorva életet folytatott a tébolydában. Ha valaki — orvosait kivéve — megszólította, rángatódzás fogta el, félénken hátrált s a mellett szúró tekintettel mérte végig a vele szóba állót. Legtöbbet foglalkozott könyv- és újságolvasással, a mivel csaknem az egész napot eltöltötte. Senkivel se beszélt bizalmasan, még az ápolókkal sem s azt a benyomást tette mindenkire, hogy üldözési mániában szenved, bár a nyilatkozatai ezt nem árulták el határozottan. Rokonai, különösen két asszony, meg szokták néha látogatni, de ezeket is ridegen, szótlan mogorvasággal fogadta, semmi iránt nem mutatott különösebb érdeklődést s azért később a rokonai mind ritkábban keresték föl. Az tény, hogy Szemerédy jól tudta, hogy a tébolydában van, mert néha kifakadt és keserűen panaszkodott a tébolydás fogság miatt. Mikor a Lipótmezőről 1888-ban mint meg nem gyógyult beteget átszállították az angyalföldi tébolydába, szikrázó szemekkel és fenyegetőn mondta, visszamutatva a lipótmezei kórházra: „Majd megmutattam volna, hogy ki az a Szemerédy, ha ki nem eresztettetek volna!“ Pedig hát csalódott Szemerédy, mert nem bocsátották szabadon, hanem átvitték az angyalföldi tébolydába, ahol 1889. április haváig tartózkodott. Ekkor a tébolydából mint javult beteget kibocsátották, rábízván őt hozzátartozóinak és a hatóságnak a felügyeletére. Hogy ez a felügyelet egyik részről sem történt valami különös gonddal, azt gonosztetteinek egész sorozata bizonyítja. Ezzel kapcsolatban fölmerül az a mindenesetre érdekes kérdés is, várjon Szemerédy ép elmével követte-e el azon cselekedeteket, melyek rája kiderültek vagy pedig mint gyógyíthatatlan elmezavart, akire a hatóság elfelejtett ügyelni s a ki gonosz hajlamait gyilkolással és rablással iparkodott kielégíteni. Tudósítónk e tárgyban dr. Salgó Jakabnak, a lipótmezei orsz. tébolyda jeles főorvosának véleményét kérte ki, aki egyszersmind kezelte is Szemerédyt. Dr. Salgó tudósítónk kérdésére adott válaszában nem tartja kizártnak annak a lehetőségét, hogy Szemerédy még most is, hogy gonosztetteit elkövette, elmebeteg volt, bár nem lehetetlen, — úgymond — hogy valakinek az elméje meg van háborodva s ilyen tetteket mégis józan öntudattal és higgadt megfontolással hajt végre. Erre vonatkozólag a főorvos úr egészen analóg esetet közölt tudósítónkkal, amely nemrég a franciaországi Dijonban történt s a mely a szakembereket még most is élénken foglalkoztatja. Ott tudniillik, egy szolgalegényt gyújtogatás miatt letartóztattak a minthogy elmezavart észleltek rajta, a tébolydában helyezték el. Az osztály főorvosa, megvizsgálván a beteget, baját gyógyíthatatlannak mondta. A szolgalegény aztán egy napon megszökött a tébolydából s alig egy hétre rá, rablógyilkosságot követett el, mire újból elfogták s ismét a tébolydába vitték. Most azonban nem az akkori főorvos, hanem ennek segédje, az alorvos vizsgálta meg a gyilkost és azon határozott véleményt nyilvánította, hogy az illető szolgalegény teljesen épelméjű.. E kérdés fölött most Franciaország legjelesebb elmegyógyászai vitatkoznak s határozatuk kétségtelenül döntő lesz a bíróság eljárására. Hasonló eset különben Budapesten is fordult már elő. NAPI HÍREK. — (Személyi hírek.) Szögyény miniszter este ma Bécsből ide érkezett. — (A stájerországi udvari vadászatok.) Mürzstegből jelentik: A király ma reggel 9 órakor indult vadászatra a Lohngrabenban, a Weitschalpe közelében. Az idő szép, de ködös. A király az eddig kedvező eredmények fölött élénk megelégedését fejezte ki. A király szombaton este fél 9-kor érkezik vissza Bécsbe. (József Ágost főherceg.) Pozsonyból sürgönyzik nekünk. József Ágost főherceg az esti gyorsvonattal érkezett ide; az összegyűlt közönség éljenezte. — Lakásáról később a Zöldfa-fogadóba ment, hol adjutánsával vacsoráit. Nyolc órakor már hazament. — (Hartenau gróf.) Gróf Hartenau, vezérőrnagy tegnap Tatáról Bécsbe érkezett s a „Hotel Sacher“-ba szállt. — (A görög udvarból.) Mint Athénből jelentik, György görög király, aki Triesztből a „Sphakteria“ yachton indult hazafelé, kénytelen lesz az osztrák hajókra kiszabott ötnapi megfigyelési vesztegzárt elviselni, mely idő alatt a „Sphakteria“ a görög vizekben fog cirkálni. A görög lapok nagy megelégedéssel veszik tudomásul, hogy Zsófia trónörökösné több kiváló egyénnel egyetértésben, a hatóságok tétlenségével szemben, intézkedéseket tesz az esetleges koleraveszély elhárítására. A trónörökösnének ez első nyilvános föllépte igen kedvező benyomást tett. (Fényes úri esküvő.) Érmellék intelligenciájának majdnem teljes részvétele mellett tartotta f. hó 27-ikén esküvőjét Okolicsányi Géza dr. bpesti ismert nevű ügyvéd Ér-Kölbölkúton, a Bonisok ősi fészkében Bonis László földbirtokos és Okolicsányi Sarolta bájos leányával Ellával. Násznagyok voltak Okolicsányi István nógrádmegyei földbirtokos és Lestyán Adorján kir. közjegyző. Az esketési szertartást Kiss Albert ev. ref. esperes, orsz. gyűl. képviselő végezte, magas szárnyalásu beszédet intézve a fiatal párhoz. Az esküvőt fényes lakoma követte, a melyen a násznagyok a fiatal párra, Okolicsányi Zoltán vőfély a koszorú leányokra mondtak lendületes felköszöntőt. Tósztot mondtak még Kiss Albert, Torma Károly, Pappszász Károly stb. Jelen voltak még: özv. Okolicsányi Károlyné, a menyasszony nagyanyja, özv. Okolicsányi Pálné a vőlegény anyja, Papszász Károly és neje, Dravetzky Málika, Pappszász Ilona és Lestyán Irma koszorú leányok, Erdy Kálmán és neje leányával Klárival, Draveczky Ede és neje, Fáy József, Tolnai Gedeon, Zselinszky Szilárd, Lestyán Ödön, Bonis Elemér, Paál Adorján stb. Régi magyar úri szokás szerint a lakodalomra hivatalos volt a falu népe is, melyet a kastély udvarán vendégelt meg a lakodalmas ház, s a mely a késő esti órákig víg cigány zene mellett mulatott. A fiatal pár fényes paraszt bandérium és az egész násznép kisérete mellett a székelyhídi állomáshoz hajtatott, ahonnan Olaszországba indult nászútra. A lakoma alatt az üdvözlő táviratok egész tömege hirdette a távollévő rokonok és barátok szívből jövő szerencsekivánatait. (Itt a kolera!) Fájdalom, Budapesten ma ez a legújabb és legnagyobb hir. Többé már nem lehet kétkedni benne, hogy a rémséges ázsiai vendég kezd kinyujtózkodni palotasoraink között. Lassan értünk bele. Gyomorhurutok, bélhurutok, kolera-nostrás esetek egész sora előzte meg s úgy lehet, a „gyanús megbetegedések“ közt már napok óta ott szerepelt a valódi kolera is, de ilyenkor a bacillust kereső orvos is rálehet egy kicsit a górcső „objektívjére“, hogy valahogyan meg ne lássa a ficánkoló kolera-bacillusokat kellő tisztaságban. Ez is az emberiesség bizonyos neme s ha már a kolerán nem lehet kifogni, legalább lefülelik annak legnagyobb szálláscsinálóját, a félelmet, melyről ki van derítve, hogy ez mindenféle melegségnél és vízvezetéknél jobb koleravezető. Hogyan jött be, mint jött be, azt nem lehet tudni. Elég baj, hogy itt van. Ma már halálesetek bizonyítják s városszerte megindult a háború ellene. A mentőkocsik helyett (amelyeket óvni kell az injekciótól) nehéz kerekű kolera-fourgonokat lehet látni vászontemítővel s széltében folyik a karbolozás és a kolerafészkek elpusztítása. Alább lehet olvasni, hogy a legszegényeb népet ronda tömegszállásából „kilakoltatják s barakban szállásolják el. Azonkívül ma az egész nádor-utcát dezinficiálták, mivel a külső nádor-utcában kolera-eset fordult elő. Máskülönben pedig kevés a nyoma a nagy eseménynek. A kolera, mint minden kórság (kivéve az arisztokratikus influenzát) a legszegényebb osztálynál ütött ki s eddig minden koleraeset az „alsó százezer“ körében fordult elő. A szegény nép rossz táplálkozása s kevésbbé tiszta életmódja kedvez a bacillusnak. Ezek nem ihatnak, szegények, savanyu vizet, vagy bort s gyomruk sem tartalmaz elegendő savat, hogy a bacillust elemészsze. A misera plebs contribuens természetesen szokott fatális közönyével veszi a dolgot, de a vagyonosabb osztályoknál sincsen rémülés. Körülbelül már mindenki hozzászokott a kolera gondolatához s legfölebb csak azon fogadkoznak, hogy „mától kezdve nem iszunk vízvezetéki vizet! Sokfelé, különösen a kávéházakban Pasteur-féle szűrőkészülékek vannak fölállítva, másutt forralják a vizet s azután lehűtve isz szák. Szóval védekezik, ki ahogyan bir s ameddig vagyoni eszközei terjednek, mivel a védekezés sokba kerül s ezen akad meg sok minden. Csak az a kérdés, mi lesz az iskolákkal ? Persze amennyi gyerek van, az most mind arra spekulál, hogy bezárják az iskolákat s ez — ha a kolera növekszik — alighanem be is fog következni. Ma persze már nem tekintik a kolerát olyan ragályos bajnak, mint a difteritiszt és az iskolák bezárásával nem sietnek. De annál jobban kellene vigyázni az iskolai vízvezetéki csapokra, ahol a gyerekek — rendesen egy és ugyanazon edényből — tömegesen isznak. Talán jó lett volna az iskolákban elegendő mennyiségű forralt vízről gondoskodni a gyerekek számára; de ha már ez nincs, a szülők okosan teszik, ha gyermekeiknek lehetőleg a szívére kötik, hogy az iskolában ne igyanak s tartsák ki, amíg hazajönnek. A gyermekek különben — úgy látszik, emésztőképességük fokozottabb volta miatt — jobban elemésztik a bacillusokat, mint a felnőttek, vagy épen a gyönge gyomruak s így rájuk nézve kisebb a veszedelem. Ami a védekezést illeti, olvasóinkat már hetek óta elláttuk jó tanácsokkal. Három kardinális jó tanácsot azonban nem lehet eléggé ismételni. Az egyik az, hogy a vízvezetéktől lehetőleg tartózkodjunk s vagy szűrjük, vagy forraljuk a vizet. — A másik az, hogy mértékletesek legyünk ételben, italban s megszokott életmódunkat ne változtassuk. És a mi legfőbb : ne féljünk! — (Kossuth s a budapesti ügyvédi Samara.) Említettük, hogy Maisics Mór dr. és 100 más ügyvéd azt az indítványt nyújtották be a budapesti ügyvédi kamarához, hogy a kamara válassza meg Kossuth Lajost dísztagjává. A beadott kérvény következtében Hodossy Imre kamarai elnök ma délutánra rendkívüli közgyűlést hívott egybe, amelyre a fővárosi ügyvédi kar tagjai rendkívül nagy számmal jelentek meg. Nagy Dezső dr. kamarai titkár felolvasván a kérvényben előadott indítványt, Hodossy elnök előterjeszti, hogy sürgősnek tartotta a dolgot, s ezért a választmány elé sem terjesztette, (helyeslés) indítványozza azonban, hogy a közgyűlés az ügyrend 9. §-a értelmében küldjön ki egy bizottságot, mely az indítványt tárgyalás alá véve, véleményét legott előterjessze. (Helyeslés.) Az indítvány elfogadtatván a hármas bizottságba Pártos Béla elnöklete alatt Maisics Mórert és Várady Károly dr. orsz. képviselőt PESTI HÍRLAP 1892. szeptember 80.