Pesti Hírlap, 1892. október (14. évfolyam, 271-301. szám)

1892-10-09 / 279. szám

1892. október 9. PESTI HÍRLAP lázasan kopogtattam az ajtón s midőn kihallatszott a­­ „szabad“ (a mely az ő ajkáról hangzott el), hirtelen beléptem. A mama fölsikoltott, lelkem üdve szintén fel­­sikoltott. És fölálltak mind a ketten. — Budapestről jön? kérdezte a mama. — Egyenesen onnan — válaszoltam én gyönyör­­ittasan. És beszélni akartam tovább és hangoztatni édes szavakat, de hiába, mert a mama is, a lelkem üdve is — kifutott az ebédlőből, ijedten, elhalványulva. Én pedig költséget és fáradságot nem kimélve, utaztam vissza Budapestre és gúnyos kacagást hallat­tam, midőn újból elolvastam legutolsó levelének a hetedik oldalán foglaltakat, a melyben betegápolónak ajánlkozott. Egy úr, a ki fél a kolerától. — A szomszédom óvintézkedése. — Van nekem egy szomszédom, a ki azt hiszi, hogy a kolerára inklinálva van és a ki ennélfogva minden lehető óvintézkedést elkövet. Miután a szom­szédom mind e mai napig nem került be a barakk­­kórházba, hát igen valószínű, hogy eljárása utánzásra méltó, ámbár az is igaz, hogy azok sem kerültek mind a barakk-kórházba, a­kik szilvát reggeliznek és bor nélkül isszák a szüretlen vizet. Elmesélem tehát, (esetlegesen követendő pél­dául) egy napi életmódját. Reggel nyolc órakor föl­kel, az az első dolga, hogy a fürdő­kádban lévő vízbe megfelelő mennyi­ségű sósavat önt és megfürdik. Mikor a karbolos le­pedővel megtörülközik és forralt vízben az arcát is megmossa, valamint citromsavas vízzel a száját is rendbehozza: az inasának csenget, hogy vigye be neki a karbolos ruhát. Felöltözvén, átmegy a szalonjába, a­hol már az asztalra van készítve a két gyorsforraló, a tea, a sonka, meg a zsemlye. A spirituszt mind a két gyors­forraló alatt meggyujtja s a­mig a víz abba a hely­zetbe jön, hogy le lehet vele önteni a teát, addig a másik edényen megmelegíti, illetőleg süti és pirítja a sonkát és zsemlét is. Hogy pedig az esetleg éjjel lenyelt bacillusokat meg­ölje, a reggeli készítés tartama alatt megiszik egy po­hár konyakot, a­melybe, hogy ne valami kellemes le­gyen, koleracsöppeket önt. Ha a reggeli készen van, akkor sublimátban mossa meg a kezeit s úgy tér a reggeliző asztalhoz, hogy a keze semmihez se, még a ruhájához se ér­jen. Nem valami különös jóétvágygyal ugyan, de mégis elfogyasztja a reggelit, amely után egy adomás köny­vet vesz elő, hogy némi derültséget szerezzen s lehe­tőleg jó kedélye legyen. Az adomás könyv után a lapokat futja át s miután azoknak a kolera állására vonatkozó híreitől megijed, hát ismét egy pohár koleracsöppes konyak­kal erősiti meg fölzavart idegeit. Kimenés előtt a karbolos keztyüdobozból egy pár uj keztyűt vesz ki s azt felhúzza, valamint föl­huzatja a cipőire is a kaluconikat, amelyek szubli­­mát oldattal vannak megmosva. Azután távozik, meg­hagyván az inasnak a szellőztetést és a fertőtlenítést. Az utcán óvatosan kerüli a kövezet ama részeit, amelyek foltot mutatnak. Kikerüli a piszkos embereket és minden igyekezetét arra fordítja, hogy az orrán át jusson kellő levegőhöz. A hivatalba érvén, keztjüit leveti és azonnal megkarbolozza. A látogatókkal kezet nem szerít, illő távolba áll meg tőlük s megint az orrát veszi igénybe a levegő miatt. A hivatalos órák végével keztyüjét felhúzza, kalucsniját felhuzatja és a vendéglőbe megy, a­hol szublimát oldattal mossa meg a kezét s a belső zsebéből kiveszi a tiszta selyempapírba csavart saját asztalkendőt, amely forralt és sósavas vizben volt kimosva. Ezzel készen lévén, a poharába vizet, abba citromsavat önt, de csak a végből, hogy a poharat az esetleges bacillusoktól megtisztitsa s hogy a kana­lát, villáját és kését ebbe a vizbe megmoshassa. A vizet azután kiönti, hogy a helyébe ásványvízzel ke­vést vörös bor jöjjön. A leves elfogyasztása előtt a levesbe hőmérőt tesz s csak akkor kezdi azt kanalazni, ha a leves hőfoka olyan, a melyben a bacillus már nem élhet meg. A pecsenyéhez zsemlyeszeleteket pirittat, a me­lyeknek azonban a héjját levágja, valamint a felületét is, számítván arra, hogy a szakács, vagy pincér ba­­cillusos keze hozzáérhetett. Ebéd után a számlát kiállíttatja s a karbolos bankjegyből nem fogad vissza semmit, mert a visz­­szaadandó pénzzel esetleg bacillusokhoz is juthatna. A szivarnak, a­mit szivartácájából vesz ki, a felső le­velét lebontja és így gyújt rá. Mindennek megtörténte után karbolos zsebéből kiveszi a keztyűt, felhúzza (a kalucsnit ismét felhú­zatja) és elmegy haza. A folyosón az inas már várja és leveszi a lábáról a kalucsnit, a­miket ott a folyo­són a szeme láttára mos meg szublimáttal. Szunnyad egyet, hogy azután sétálni induljon, megtétele után a kellő óvintézkedéseknek. Útja azon­ban csak olyan helyeken visz át, a­hol koleraeset még nem történt Hogy pedig e tekintetben csalódás ne érje, hát végigtanulmányozza a koleraesetek kimu­tatását. A vacsorája épen úgy megy végbe, mint az ebédje. Ekkor is egyedül ül az asztalnál és ekkor is föláll, ha valaki mellé ül. Kevéssel éjfél előtt tér haza. Otthon, az egész nap kiállt aggodalmak és ijedelmek folytán a hideg rendesen kirázza, mi azonban igen jól esik neki, ab­ban a tudatban, hogy utána forróság, izzadás követ­kezik, a­mi a kolera jelenlétét teljesen kizárja. De még jól esik neki azért is, mert ilyenkor mindig or­vost hivat, a­ki káromkodva jön, de a­ki azután megnyugtatja, belédiktálván néhány pohár kitűnő konyakot, a­melytől úgy alszik, mint a duda. . . . íme, a szomszédom napirendje, a­mi azt is igazolja, hogy a kolera Budapesten nem igen lehet valami veszedelmes, mert máskép ezt az embert nya­kon csípné, ha igaz ugyanis az, hogy a félénkek felé igen szívesen nyújtogatja a markát. Egy elv diadala. Ma egy ember nagy feltűnést keltett a főváros­ban a megelégedett ábrázatával. Ez olyan ritka tünemény manapság Budapesten, hogy a járókelők összecsoportosultak és álmélkodva mondogatták: — Ni, egy ember, a ki úgy látszik, elége­dett. . . . Várjon ki ő és­ merre van hazája? Egy utcasarkon megszólították : — Uraságod úgy látszik, elégedett a jelen álla­potokkal ? — Úgy van. — És ki ön, ha szabad kérdeznünk ? — Hogy ki vagyok? Nem sejtenék azt önök? — Gebhardt főorvos ? — Ah, hagyják el . . Az csak volt elégedett ember. A­mióta a járványbizottság komolyan akcióba lépett a kolera ellen, azóta . . . hisz értenek engem, ugy­ e ? — Talán csak nem a közös hadügyminiszter? — De uraim, hiszen az kétségbe van esve — a magyar nyelv miatt! — No, akkor bizonyosan nemzeti szinházbeli művész, a­ki Bécsből jön ? — Elégedett nemzeti szinházbeli tag ? Képzel­hető ilyesmi? — De a bécsi dicsőség . . . — Az igaz, egy kicsit megveregették a Halb­­assenből került művészek vállát odafönn ... és még most is veregetik. — Talán egy nagy hazafi, a­ki örvend, hogy a magyar huszár hamarabb ért Berlinbe, mint a német lovag Bécsbe? De hiszen a német még jobban lefőzött ben­nünket ! — Hogyan? — Azzal, hogy a hamburgi fekete huszár még gyorsabban belovagolt Budapestre, mint a mi vitézeink Berlinbe. — De hát kicsoda ön tulajdonkép­p? — Nos, hát megvallom, hogy én egy a rég­múltból idelátogató szellem vagyok. — Ah, ah . . . csak nem az 1831-iki év szel­leme, a­ki eljött gyönyörködni 1892-ben és a kelenc­­házi kolerazendülésben ? — Az igaz, hogy ez is elég mulatságos . . . Clio majd ezt a címet adhatja ennek a zendülésnek: „A nép ostobaságának forradalma a hatóságok os­tobasága ellen.“ De én még­sem az vagyok. * A kolera Budapesten. 11 járványbizottság ülése. A járványbizottság mai ülésén Gerlóczy Ká­roly első polgármester elnök referált arról, hogy a tegnapi ülésen hozott határozatokat miként hajtat­ják végre. Gebhardt Lajos dr. tiszti főorvos jelenti, hogy a m­em­utat­­kozás, így az elmúlt éjféltől ma­­rag 13 megbete­­­sülés és 3 halálozás fordult elő. A tegnapi ülésen hozott ama határozattal szem­ben, hogy a Teréz- és Ferencvárosok tervezett bú­csúin sátrak állítása tilos, Beliczay Béla, mint a mé­­zeskalácsos ipartestület elnöke, kérvényt adott be az iránt, hogy a mézeskalácsosok este 9 óráig folytat­hassák az elárusítást, mert különben az exisztenciá­­jukban vannak az illető mézeskalácsosok veszélyeztetve. A tiszti főorvos a kérelemhez nem járul hozzá. Ko­­kesch Sándor kerületi elöljáró ellenben pártolja, oly alakban, hogy az elárusítás déli 12 óráig engedtessék meg. Sélley Sándor rendőrfőkapitány az iránt intéz kérdést, várjon az elárusítás tilalma csak e 2 napra szól-e, vagy pedig egyszer s mindenkorra. Az elnök kijelentette, hogy csak a két búcsúnapra, mert akkor nagy népcsoportosulás szokott támadni. A­mennyiben a rendőrség főkapitánya célszerűnek látná, a korcs­mák és pálinkamérések záróráinak korlátozása iránt a saját hatáskörében fog intézkedni. Abban a kérdésben, vájjon a házaló zsibárusok működése megtiltassék-e, Weisz Jakab dr. a mellett szólal föl, hogy a­ házalók ne tiltassanak el a kere­setüktől, mert ezzel több ezer ember exisztenciája lesz veszélyeztetve ; szerinte különben sem lesz ezek­nek módjukban az, hogy a kolerabetegek ruháival üzérkedjenek, mert ezeket dezinficiálják, sőt megsem­misítik. Ezzel szemben Gebhardt Lajos dr. tiszti fő­orvos a tilalom kimondását kívánja, mert bebizonyult tény, hogy Hamburgban is nagymértékben terjesztet­ték a házalók a járványt a fertőzött ruhák széthor­­dásával. A bizottság ezután határozatilag kimondotta, hogy a házaló zsibárusok (handlék) működése az egész főváros területén elliltassék. E határozat szi­gorú végrehajtása fölött a rendőrfőkapitány fog őr­ködni. A tiszti főorvosnál többen panaszkodtak ma, hogy midőn Budapestről el akartak utazni, a pálya­udvarban nem vették föl a málháikat. Az elnök utal e tekintetben a közlekedési vállalatok hirdetésére, a­mely szerint az utasoknak­ valamivel előbb kell ki­­menniök a pályaházakba, hogy a málhák átvizsgál­hatók s dezinfierálhatók legyenek. A „Ferkó“ nevű uszályhajón történt koleraeset miatt a járványbizottság e hajóra 6 napi vesztegzárt rendelt el, olyképen, hogy ez idő alatt a személyzet­ből senki a partra ki nem léphet. A hajót a parttól távolabb horgonyon kell tartani, az élelmiszereket csolnakon fogják a hajóhoz szállítani. A betegek szállításához nappal 12, éjjel 7 or­vost, vagy orvosnövendéket rendelnek ki átmeneti in­tézkedésül, addig, a­míg a központi szállító­telep be lesz rendezve. Verédy Károly budapesti kir. tanfelügyelő az­iránt intéz kérdést, várjon az iskolák internátusaira is kiterjesztessék-e az oktatás megszüntetése, különös tekintettel arra, hogy bejáró növendékek is vannak; továbbá, hogy valamely internátusi növendék megbe­tegedése esetén ez az intézetben legyen-e ápolható, vagy a barakkba szállíttassék. A tiszti főorvos a bejárókra nézve kéri az ok­tatás megszüntetését, a második kérdést illetőleg pe­dig vizsgálatot fog tartani, hogy mennyiben felel meg egyik-másik intézet e tekintetben, hogy ott esetleg be­teget is ápolhassanak. Szabó Alajos dr. kéri, hogy a vámházpalota helyiségeinek tisztítása rendeltessék el, mert most ott a szemét a szó szoros értelmében föl van halmo­zódva s ez a nagy közönségre, de a hivatalnokokra is ártalmas hatással lehet. A járványbizottság elren­delte, hogy a tisztogatást azonnal foganatosítsák. Kiosztották ez alkalommal a bizottság tagjai között a tiszti főorvosi hivatal szerkesztette füzetet, a­melynek a címe ez: ,,Hogy viselkedjünk ko­leraveszély idején.“ Az ülés ezzel, több rendbeli kisebb jelentőségű intézkedés elrendelése után, véget ért. .A vöröskereszt-egyesület igazgató-választ­mánya és egészségügyi tanácsa ma délután tartott a budapesti kerületi vöröskereszt választmányokkal egye­temben, Csekonics Endre gróf elnöklete alatt érte­kezletet a kolerajárvány alkalmából létesítendő nép­ . — Hanem ? — A régi jo­cinkotai kántor szelleme. — És mit keres ön most Budapesten? — Eljöttem, hogy köszönetet mondjak a fővá­ros magisztrátusának, hogy az én szent elvemet dia­dalra segítette. — És mi az uraságok elve? — Ember, ne igyál vizet!

Next