Pesti Hírlap, 1893. február (15. évfolyam 32-59. szám)
1893-02-01 / 32. szám
1893. február 1. PESTI HÍRLAP 3 A tótok. (A mai ülésből.) Hát az is csak nagy baj, mikor a krumpli megbetegszi magát, vagy mikor az anyaföld (nasa matyer) megharagudja és nem terem zabot, de az se nem jó, mikor a szegi állatok tüdejébe belemegy a tüdőgyulladás és azok a boldogtalan marhácskák elkezdenek köhögni és sínylődni, mint a hektikus ember. Borzasztó aztal elnézni. De hát arra való a magas diéta, hogy ne engedje. Abba töri övé fejet az excellenciás Wekerle és a Bethlen Ondrej gróf, hogy ne hagyják a jószágot tönkre menni. A tótra még rá lehet mondani, hogy nem ember, az had menjen meghalni Amerikába, ha itten meg nem élheti, de az ökörnek itt élni-halni kell. Hát éljen egészségben. Folyt is ma a tanácskozás az országházban a ragadós tüdőlob elleni javaslatról. Gyönyörűség volt elnézni a tisztelt házat. Az alföld hiányozta magát belőle, Erdély se nem volt ■ott, csak a felvidékiek. De annak mind olyan szomorú képe volt. Igazán sírva lehetne fakadni. Segítsél engem, kérlek múzsa, hogy legyek képes megénekelni tótok mai viselkedését, diadalmaskodását. Először az általános vita folyt, aztán a részletes folyt — a Garam vize sem folyja oly szípen, csendesen, ahogy ez folyt. A magyarok is belebeszéltek, ki jó tanácscsal, akinek pedig az nem volt, mint például Vajaynak, csak szíp szóval, még az az okos Gál Jenő is beszélte a Neuman szájával . . . Vajay védte öregmarhákat, a nagyságos pan Bottlik az összes marhabetegségeknek beszüntetését kívánta. Talán gondolja, hogy rendeleti uton is nem volna nem lehetséges. A gróf Károlyi Sándor nem nagyon vigasztalta bennünket, hogy azt mondja, nem sokat fogja érni a dolog. Mindenki beszélt, mindenki járta kedviben totóknak, csak a kis harangocska nem, a melyik a Dezső Banffynak van a kéziben, az nem akarta tótul beszilni. Nem akarta csingilingit mondani. Csenget vele Banffy, csak nem szolja. — Zatraceni! — dörmögte a nagymiltosagu baro — eso je to ? Harangocska nem adja hangot. Fordulja ijedten a mi nyitrai Schoberunkhoz, a jegyzőhöz : — Én megsiketültem, barátocskám. Mondja neki a mi Schoberunk: — Ne filj kegyelmes uram. Nye bojsza! Nem te siketültél meg, hanem a harang repedt meg keservűben. A szegény állatocskák sorsa miatt, ügy volt. A harang repedt meg. — Ez rossz jel, dörmögte pán Krajtsik. Szmrty, szmrty! (Marháknak nagy halála líszen.) Nosza, hamar hoztak másik csengetyit. A Regele úr szaladta érte. Az aztán csendesen, szípen sirdogatta az egész ülés alatt. De szükség se nem volt rá, mert senki se nem van ellenünk. Lárma se volt, mély csöndesség volt, mint a temetéseknél. Csak egyszer került ütközetre, mikor a pán Lajoska (a Bornemisza nagyságos úr) azt indítványozta, hogy a lebunkózott marháknak a halotti költségeit az állam fizesse, úgy temettessenek el, mint a nevezetes emberek: ország pénzéből. Az előadó és a kormány némi módosítással akarta ezt, de a tótok felkiáltottak : — Szavazzunk! Ott ültek szanaszét a ház szélein, a házban is a széleket szeretik, mint az országban. Az elnök kérdést föltette: — Azok a képviselők, akik a Bornemiszától a módosítást elfogadják, felméltóztatni álljanak. Felállt az égisz ellenzék. Nasi kamarati. Felállt az Albertko Apponyi, — oh de derék szál ember, mintha csak itt nőtte volna a Kriván alatt, oh de szép tót megvolna, ha tót anya szüli. Felállt az Atzél Béla. Az se nem resz ember mi tőlünk. Hát egyszerre csak, mint mikor kukorica suhog, feláll a pan Ucsu is. Igen az Ucsu, aki még mióta a világon van, soha fel nem állott, miniszteri akaratnak a szeme közé. Bizonyosan az Ucsu valamelyik ükapja vezette a fehér lovat is pan Árpádnak. De Ucsu mégis felállót és rázta azt a nagy fejér fejét fenyegetőn, mintha mondaná: . — Zaplaty krajina, zaplaty. (Fizess ország, fizess !) Erre a csodálatos látványra megtürölgette a szemeit a Gyuri Kubinyi, a Valér Smialovszky és az osviceni pan gróf Pongrácz. Azután összenéztek. A szemeik azt telegrafioztak: — Vigyis! Felforrt bennük is a jó vér és felálltak ők is. Ha már Ucsu is feláll, maradhat-e még ülve felvidéki követ ? Kormány megrezzent. Jéghideg futotta végig minisztereknek övék hátán, kezin, lábán, agyvelejét attól a gondolattól, hogy az Ucsu van helyezve ellentétben kormánynyal. Hát ezért rázza az a rossz vén ember tizenkét év óta folytonosan a fejét ? Most látjuk már, mi gomolygott eddig benne. — No ez rossz jel — gondolta magában a Wekerle. Az, hogy az elnöknek harangja megrepedt az se jó, de hogy az Ucsuka megtántorodott, azt már soha se nem lehetett volna elhinni. Az Ucsu erősebb volt a harangnál és ő is elrepedt. Jaj nekünk! Amint ott állottak a tót követek kevélyen, mint az erdei fenyők, hát csak egyszerre elkezdi magát háborogni a Tisza Istvánnak a lelkiismerete. Krajtsik szeme élesen fürkészte. Oda lopózott a háta mögé, mint Mephisto és súgta neki: — Te is vagy a mienk Pista? Tisza István lesütötte a szemét, habozott, tűnődött tanácstalanul, mig egyszer csak megpillantotta a Csernátonyt. Ravaszok ezek a Tiszák! Mingyárt találta magának vigasztalást. A Csernátony pedig egy cseppet se nem törődte a themával; gondolt talán magában : „Engem nem a beteg marhák választottak, hát semmi közöm hozzájuk.“ De diktum faktum nem lehet a dolgot sokugy toldani. Annyian álltak fel, hogy immár azt kiabálta a Kubinyi: — Vagyunk többsig! A mely szóra megindulának a jegyzők összeolvasni a szavazókat s úgy tanultatott, hogy a tótok hattal voltak többen. Szvatopluk óta ez volt az első diadaluk, de ezt ma senki se nem irigyelte tőlük, mert betegek szegényeknek az állatjaik. Ökröcske, tinócska mind köhög, bőg, fuldokol odahaza, míg itten az elnök busán kihirdeti, hogy az ország költségén fogják őket agyonverni. Sírjál, sirassál őket kis harangocska az elnök kéziben. A nebuló ott állott előttünk s ráesett a lámpa világossága. Beillett volna kisértetnek. Arca a rémülettől fakó, orra a sok pálinkától krumpli, haja borzas, az egész alak nyurga és köpönyeg helyett egy fehérszürke pokróc volt rajta. — Ki vagy ember ? kérdeztem elkeseredve. — Megmondok, instálok, (összetette a kezét) a Kaszperek vagyok. Lencsi most már nem is sikoltott, hanem viharként harsogott. De a szakácsnő összeszedte magát, hozzánk jött s jól hátba vágta a kisértetet. — Nini, hiszen ez a vice ?! a tót házmesterünk. S Kaszperek Janó, a viceházmester, elkezdett integetni a fejével, hogy úgy van. — Nagy tolvaj, folytatta Julcsa, most is tele a zsebe lopott kolbászszal. Ejnye, ez talán a mi kolbászunk! S Kaszperek Janó arra is bólintott a fejével, hogy igen. A kamaránknak ablaka van a vakudvarra, a vakudvar falán pedig végig megy a kéményseprő kis vaslépcsője, azt egészen eltakarja a csurgató. Azon járt fel Janó a falra a kamra ablakáig s ott egy kampós dróttal minden szombaton kihuzgálta a pompás fokhagymás kolbászokat, amelyeket az anyósom küldözget vasárnapra. Nyomban agyon akartam csapni, de a feleségem nem engedte. Hadd fusson, mondta, örüljünk, hogy nem az a másik Kaszperek volt. S még szivart is adott neki az útra. Bársony István. Az első kérvény. — A polg. házasság ellen. — A célba vett egyházpolitikai reformok s nevezeesen a polgári házasság ellen immár felérkezett a képviselőházhoz az első kérvény. Egy borsodmegyei kis községnek, Palkonyának 187 lakosa küldte fel s mint a kérvény szövegéből kitetszik, ugyanily tartalmú kérvénynyel szándékoznak a főrendiházhoz is fordulni. A kérvényt Kozma János kath. lelkész írta; aláíróinak mintegy fele, számszerint 84 nő, akik közül alig egy-kettő asszony, a többi leány. Általában úgy a férfi, mint a nő-aláírók túlnyomó része elemi iskolába járó gyermek. A kérvény nyilván hetekig tartott izgatásnak a szüleménye, amit az a körülmény is tanúsít, hogy 1892. dec. 27-ikén irta alá a szerkesztője s épen egy hónappal később érkezett az a képviselőházhoz. Milyen lelkiismeretlenség volt szükséges ahhoz, hogy zsenge gyermekek lelkét ilyen agitációval megzavarják! A kérvényt magát a legmagasabb obskurantizmus lengi át; voltaképen nem is kérvény az, hanem egész sora a tiltakozásoknak, tiltakozás még a néptanítók anyagi helyzetének javításáról gondoskodó törvényjavaslat ellen is. Itt közöljük szó szerint e tiltakozások szövegét: 1. Tiltakozunk az úgynevezett általános vallásszabadság behozatala, megengedése ellen, nehogy bármiféle más új, idegen felekezet e vérrelszentelt haza földjén lakóhelyre találhasson; 2. Tiltakozunk a polgári házasság s ennek kapcsán a polgári anyakönyvvezetés behozatala ellen. A házasság minden vallásfelekezetnél egyaránt vallási cselekmény s intézmény; ettől egy pár száz hitetlennek kedvéért nem állunk el; de meg van már nekünk szegény adózó népnek úgy is elég terhünk, miért raknának t. honatyáink minden szükség nélkül uj terheket a nyakunkba? Így akarnak-e rajtunk könnyíteni? Elveszik hitünket? És méghozzá e címen elveszik keserves keresményünket is ? Oh szegény magyar nép, kényezhetsz jövő sorsodon, kilátásodon ! 3. Tiltakozunk a zsidó vallás befogadása ellen, az ellen, hogy hazánkban a Talmud az evangéliummal egy rangba helyeztessék. Megvan a zsidóságnak az ő polgári és politikai joga, autonómiája a vallási ügyekben, nyitva áll előttük minden hivatal, minden állás. Akik közöttük e valláshoz őszintén ragaszkodnak, azoknak sem kell az e fajta fattyúkivánság. 4. Tiltakozunk a már törvényjavaslatba foglalt azon kísérlet ellen, melynél fogva az állam helyesebben az állami kormány a népiskolák állapotának javítása érdekében kilátásba helyezett 50—60 frt állami segély fejében úgy a katholikus, mint a protestáns polgártársak kezéből saját népiskoláikat ki akarja venni, hogy ezáltal is a modern állami központosítás és mindenhatóság egy lépéssel előbbre jusson s a magyar polgár alkotmányos jogainak ez utolsó darabjától is megfosztassék. 5. Tiltakozunk a keresztény szülőknek gyermekeik nevelése tekintetében természetadta jogaik megnyirbálása, elkobzása ellen, mert hiszen az istenadta gyermek a szülők képmása, a szülők természetes tulajdona és nem az államé. ORSZÁGGYŰLÉS. I. A ház harmadszori olvasás után végleg megszavazta ma az ujoncjutalék-törvényt és úgy általánosságban, mint részleteiben letárgyalta a tüdőlábra vonatkozó javaslatot, melyet ama, Wekerle és Bethlen András gr. miniszterek által is akceptált lényeges módosítással fogadtak el, hogy a kártérítést az államkassza fogja viselni és nem az érdekeltek, továbbá, hogy a kötelező állatbiztosításra nézve a kormány minél előbb törvényjavaslatot nyújtson be. Szakszerű és gyakorlati hasznú felszólalás volt minden oldalról és különösen Putnoky Mór, Szalay Imre, Bottlik Lajos, Károlyi Sándor gróf, Gál Jenő, Ugrón Zoltán, Miklós Ödön előadó, Dániel Ernő, Szemere Huba, Ivánka Oszkár, Szalay Károly, Polónyi Géza, Bujanovics Sándor és Jeszenszky László báró szóltak a tárgyhoz és alkalmat adtak Bethlen András gróf földmivelésügyi miniszternek több praktikus eszmét magáévá tenni, több indítvány- és módosításnak pedig visszavonását, vagy elejtését kieszközölni, verve-vel előadott felvilágosításai folytán. Legnagyobb szakértelemmel beszélt azonban