Pesti Hírlap, 1899. január (21. évfolyam, 1-31. szám)
1899-01-01 / 1. szám
A politikai helyzet. Az újév tehát beköszöntött. És pedig beköszöntött anélkül, hogy »peccatur intra et extra murose valami történt volna abból az érdekből, hogy az országot fenyegető veszedelmek, amiket a magyar parlament obstrukciója okozott, elháríttattak volna. A szabadelvű pártnak megvan az a mentsége, hogy az utolsó pillanatig várta az ellenzéki pártok közeledését. Tudatában volt annak az elvi álláspontnak, hogy a többség az ország értelmisége álláspontját képviseli. Tudatában volt annak, hogy az ellenzéki pártok érzik az ország közhangulatát és meggyőződnek afelől, hogy ebben az esetben a zűrzavarokért csak ők lehetnek felelősek. A szabadelvű párt ezenkívül az obstrukció kezdete óta látta, hogy a parlamentben oly ádáz személyi harc dúl, amelynek következménye csak az alkotmányosság lényegének megtagadása lehet, ha a többség az ellenzék kívánságára engedékenységgel felel. Békealkudozások történtek minden oldalról. Nem tagadjuk, észre lehetett venni, hogy a szabadelvű pártban is vannak, akik a béke biztosítása érdekében hajlandók voltak oly koncessziókra, amik az ellenzéki pártok jogosulatlan törekvéseire adják meg a szankciót. Mit bizonyít ez ? Hogy a magyar politika magas színvonalon áll. Hogy mindig vannak, akik remélik, hogy kölcsönös engedmények árán békét lehet teremteni. De az engedmények nem terjedhetnek az alkotmányosság legfőbb föltételeinek megtagadásáig. Ezt a szabadelvű párt minden tagja tudja. A kilépetteknek a szabadelvű párttal való alkudozásairól sokat lehet olvasni a lapokban. Már pontonként is föl vannak sorolva a föltételek. Már olyan híreket lehet olvasni, hogy Bánffy báró a maga állására nézve alkudozott, hogy odahagyja az állását különböző feltételek mellett alkalmas időben, amikor a miniszterelnöki szék elhagyása tényleg nem fog vereség színezetével bírni. Azt sem tagadjuk, akkor sem, mikor már mindenek a mai módon nyilatkoztak. Hát a nagyanyám! Kijelentette, hogy a férfi csak akkor hódító, ha copfja van és harisnyát visel. Mert ő még ilyen emberekbe volt szerelmes, most nyolcvan esztendeje. Hát lehetnek-e másformák a szép ifjak ? Aztán csöndes, őszi délutánokon, mikor nem volt egyéb dolog, elővett régi, pántos kocsiládákból mindenféle lakó selymet, keshedt szalagot, rongyos csipkét. A mádi bálok emlékei! A mádi báloké, mikor Bihari húzta a minétet! Még viola di gamba és tárogató is volt a bandájában. De a tárogató hallgatott, mikor ilyen finom francia muzsika szólt. Mert a tárogató szava kemény magyar harsogás. Most már csak koronázáson és püspökök installációján szól. Azt fújják rajta, hogy »piros csizmám nyomát hóval lepi be a tél.« Makacs szomorúság. Hej, mikor az ónodi gyűlésen riadozott! Fújta pedig Keresztúri János, a Trézsi apja. A Trézsi pedig vala egy vén cseléd, aki nagyanyámat a karján ringatta és tizenöt esztendő múlva a fejére tűzte a menyasszonykoszorút. Amaz alakok egyike, akik beleforrnak még az unoka életébe is. Mert igazsággal teljesek. Hogy a vitéz öreg Trézsi miképen oltotta el 1812-ben a mosóházban támadt tüzet, családom előtt és én előttem sokkal nagyobb világtörténeti esemény volt Moszkva égésénél, mely ugyanaz időtájt esett meg. De ismerem a derék Keresztúri Jánost is, ki hű tárogatósa vala a nagyságos fejedelemnek, és még Mária Terézia uralkodását is megérte, mint nemes Szabolcs vármegye hajdúja. Tudva róla, hogy fölöttébb kedvelte a tormás csukát, és egyszer igen megszomorodott, mikor eltört a bajuszpeaze tükre. Ez mind az én életemből való. Mert mindig eszembe jut Rákóczy tárogatós legénye, valahányszor csukát látok, és érzem, micsoda nagy fájdalma az az emberszívnek, mikor eltörik az ötgarasos tükör. Én, a még nem is igen hogy az ellenzéki információkat olvasva és a tényleges állapotokat tekintve, a közönségnek ez a véleménye támadhat: — A Bácsy-kormány napjai meg vannak számlálva, maradhat a hatalmon két hétig, két hónapig, vagy fél esztendeig, de azután buknia kell. A mi véleményünk azonban az ország közönségének azon nézetére támaszkodik, mely higgadtan mérlegeli a történteket és belátja, hogy mindaz, amit a kormány eddig tett, az ország érdekében történt. A kiegyezést és annak előnyeit akarta biztosítani az osztrák túlkapásokkal szemben. Az ellenzék obstrukciója útját állotta, hogy a kiegyezési javaslatokból törvény legyen. Marad egy évig a status quo. A quota ellen országos agitációkat indítottak, mert azt hitték, hogy a kormány a quotát emelni akarja. Népgyűlések voltak és quotavacsorák. És ime, kiderült, hogy a quota királyi döntéssel ugyanaz marad, ami volt s még annyival sem emelkedik, amennyibe a quotavacsorák kerültek annak a függetlenségi pártnak, mely a választásokra állítólag csak bélyeget adott, holott Polonyi Géza, a mostani obstrukció vezetője, a b. Splényivel való ügyében, mint saját maga ügyvédje is többet fog költeni bélyegre, mint amennyibe azoknak a függetlenségi párti képviselőknek a megválasztása került, akik állítólag a kormány segélyével lettek képviselők. Pártkonferenciák és a kulisszák mögötti, veszekedések már semmit sem használnak. A nemzet által küldött képviselők jobb érzése megnyilatkozhatik akár a hallgatásban, akár a folyosói beszélgetésekben, az ország már ezeknek semmi hasznát nem veheti. A szabadelvű pártból kilépett képviselők verhetik a mellüket, hogy saját becses nagy neveik letörlésétől hatalmasabb eredményt vártak, Szilágyi Dezső hiába tárgyal. Láng Lajos hiába sétál, Andrássy Gyula gróf hiába közvetít, az eredmény egy marad: az, hogy az uj évvel az exlex állapot köszöntött be. Most a törvényekből mindent ki lehet magyarázni. Hogy nem kell adót fizetni. Hogy nem öreg ember, érintkezem a kuruc világgal. Beszélni a nyelvén tanultam. Kis ágyam fölött meséi zsongtak. Első nádsípomról azt hittem, tárogató, magamról meg, hogy kemény magyar vitéz vagyok, és ülni szeretnék valakit. Hogy kit ? Alkalmasint a németet, mert kit üt szívesebben a magyar ? Mindez tegnap történt. Harminchárom esztendeje. Akkor meg azt éreztem, hogy tegnap történt a többi, a minden, hogy tegnap szólt a tárogató, hogy tegnap tört el a tükör. Csak azt nem értettem, minek bujdosott el Törökországba a nagyságos fejedelem ? Lelkemnek legédesebb barátja, Mikes Kelemen, veled is úgy társalkodom, mintha a térdeden lovagoltam volna. Olyan közel vagy, te kedves vidám búslakodó, te legmélyebb magyar szív. Látom szép arcodat, hallom hangodat. Mi választja el az én születésemet a te halálodtól ? Potom kilencvenhárom esztendő. S hogy te a XVIII. században éltél, én meg a XIX. században élek ? Hát elszakíthat bennünket ilyen két szám? Bennem élsz, mert hiszek benned, mert egy vagyunk, te régi bujdosó, és én, a másik régi ember. Ósdi pennánk nehezen fog arra kanyarodni, hogy azt írja : 1900. Száz esztendő óta megszokta, hogy írásában benne legyen a nyolcas. És mi még látni fogunk gyermekeket, sőt tán ifjakat is, akiknek majd azt kell írni a levelük alá: 2000. Ha ugyan addig nem tűnik el a papiros a zöld színéről, elfoglalván helyét a legigazibb írás, a beszédnek legtökéletesebb rögzítője: a fonográf. De ha el is következik a XX. század minden várt csodája, a tavaszesti égen szálló repülőgépekben a régiekről fognak álmodozni az emberek, a régiekről, rólunk, akik két századdal érintkeztünk, mint ők és sóvárogva fogják kutatni minden századoknak titkát, célját, erejét, szépségét: a boldog embert, az igazi embert, az örökkévalót, kell katonát állítani. Hogy nem lehet végrehajtást foganatosítani. Hogy semmiféle állami hivatalnok nem kaphatja meg a fizetését. Hogy a derék és becsületes 48-asok nyugdíjai megszűnnek. Hogy perelni nem szabad. Törvény elé idézni senkit se lehet, mert nincs törvény. Hogy olyan szabadság lett egyszerre Magyarországon, mint amilyet a szocialisták még álmukban sem remélhettek. Mindent ki lehet magyarázni az exlexből s a képviselők mégis fölveszik fizetésüket. Az ellenzéki képviselők mosolyogva jelennek meg a jobboldali pénztárnál és mondják: — Kérem az exlex fizetést és a lakbért ! Hát az egész exlex csak komédia ! Ha a kormány azt mondaná, hogy feltétlenül minden tekintetben érvényesíteni akarja az exlexet, egyszerre megszűnnék minden obstrukció, mert az ellenzéki képviselők nagy része semmitől sem fél inkább, mint attól, hogy a fizetését nem kapja meg és hogy új választások lesznek." Innen van az ahoz való görcsös ragaszkodás, hogy mig az exlex tart, a képviselőhöz permanenciában legyen. Hogy is ne ! — Az ellenzéki képviselők híven szolgálják a hazát, amikor testi épségük veszélyeztetésével döngetik a padokat, köszvényes lábaikkal toporzékolnak, és számos lendületes beszédet mondanak. Ha az országnak egyébre sem volna szüksége, mint parlamenti heccekre és lendületes beszédekre, már nagyon boldog volna a magyar. Azonban, hogy semmi oly eredménye nem lett az obstrukciónak, mely a szabadelvű eszméknek megrontásával járna, hogy hiúság és merész fantázia volt mindaz, ami azt jósolta, hogy január elsejével az ország lángba borul, ez igen elkeseríti az ellenzéki pártok vezetőit. Mi történik január elsején ? Az adóvégrehajtást az egész országban felfüggesztik, de mindenki tudja, hogy ezt az adót később nagyon meg kell fizetni. Eddig voltak, akik azt hitték, hogy az adófizetés nem okvetlen szükséges ahoz, hogy valaki becsületes ember legyen, most mindenki meggyőződik, hogy ez igen fontos dolog. A pénzügyminiszter a következő utasításformájú rendeletet adta ki: 3568. p. a. sz. Körrendelet valamennyi pénzügyigazgatóságnak és a fővárosi kh. adófelügyelőnek. Utasítom a Címet, hogy jelen rendeletem vételétől további intézkedésig a közadóknak, a közadók módjára beszerzendő kincstári követeléseknek és egyéb tartozásoknak, végrehajtás útján való behajtását egész általánosságban szüntesse be. Ehez képest rendelem, hogy sem a főszolgabiráknak, sem azok segédeinek utielőlegeket ne utalványozzon, valamint az állami végrehajtókat további intézkedésemig ne foglalkoztassa. Budapest, 1898. dec. 29. Lukács, s. k. Ebből pedig az tűnik ki, hogy míg a közönségnek azon része, amely az adóvégrehajtásoktól fél, megkönnyebbülten lélegzik föl, addig mindazok, kiknek ez állapotból káruk van, szidalmazzák az obstrukciós ellenzéket. De a nagyközönség is tudja, hogy a „további intézkedésig“ megjelölés csak ideiglenes állapotra vonatkozik és hogy semmi haszna sincs abból, ha most nem fizeti az adóját. Ez egyszerűen csak azokra lehet előnyös, akik a pénzüket kamatokra akarják elhelyezni, márpedig akinek adófizetésre sincs pénze, az nem gondolhat a kamatokra. Ami a parlamenti helyzetet illeti, ez fölöttébb excentrikus. Mi fog történni a januári ülésekben? A béketárgyalások fogják elfoglalni az időt a folyosón és a klubokban, míg bent végtelen viták fognak folyni a napirendre tűzött tárgyak fölött. Az obstrukció tagjai ma azt hirdetik, hogy minisztereket nem fognak" PESTI HÍRLAP 1899. január 1. 3 Tóth Béla.