Pesti Hírlap, 1899. október (21. évfolyam, 272-302. szám)

1899-10-11 / 282. szám

18 PESTI HI 11 LAP 1899. október 11 Vegyes. — (Shakespeare utóda.) Shotteryben, War­wick grófságban, a minap halt meg Mrs Baker, aki Shakespeare feleségének, Anne Hathawaynek, egye­nes leszármazottja volt. A nyolcvanéves öreg asz­­szonyt az angol Shakespeare-társaság tartotta el öreg napjaiban. Ugyanabban a házban lakott, amelyben Shakespeare felesége élt s kegyelettel őrizte halála napjáig azt az ágyat, amelyben Shakespeare szüle­tett. Shakespeare egy karosszékét azonban eladta egy yankeenek.­­ (Victor Bagó iratai) Hugo Victor hátra­hagyott irataiból újabb kötet fog legközelebb meg­jelenni. Ebben a könyvben Hugo mint reporter és újságíró azokat a politikai eseményeket írja meg, amelyekben neki is része volt. A könyv jövedelmét arra a szoborra szánják, amelyet 1902-ben állítanak a Victor Hugo-avenuen a Hernani szerzőjének.­­ (Marseille Jubileuma.) Franciaország legjelentékenyebb kikötővárosa, Marseille, legközelebb megünnepli alapításának kétezerötszázadik évforduló­ját. Marseillet phoceai gyarmatosok alapították. Pho­­cea abban az időben a földközi-tenger partjain a legjelentékenyebb város volt 150.000 lakossal. Ma már csak 6000 lakosa van Phoceának, amelyet a törökök Karadzsa-Fokiának neveztek el. Ez a városka ma olyan szegény, hogy útiköltséget sem szavazha­tott meg bírájának a marseillei ünnepélyre. Athén és Róma polgármestere elmegy Marseille jubileu­mára.­ (Uj golyószóró.) A francia hadsereg szá­mára a puteauxi arzenálban új­ golyószórót készítettek. A Hotchkiss-féle golyószóró kezeléséhez két ember szükséges: egy, aki tölti és egy, aki irányítja. Per­­cenkint száz—hatszáz golyót lehet az új géppel lőni. A lövések gyorsaságát szabályozó készülék könnyű kezelése és az egész gépnek aránylag kicsiny súlya az új golyószóró lő előnye. Egyelőre csak az alpesi gyalogságot szerelik föl vele s csak azután a tenge­részetet is.­­ (Koránkelés mint a degeneráció fele.) Sok lusta ember bizonyára örömmel fogja hallani, hogy vannak, akik a koránkelést nem tartják dicsé­­retreméltó dolognak, hanem azt és ellenkezőleg az elkorcsosodás jelének tekintik. Megfigyelték állítólag, hogy a koránkelés fanatikusai többnyire az idősebb emberek soraiból kerülnek ki és hogy e szokásuk nem erkölcsi, hanem testi okokból ered. Este korán álmosodni és az első kakasszóval ébredni az öregség jele, melynek valószínűleg az üterek megkeményedése és a véredény-rendszer nehézkes működése az oka. Ez a felfogás, melynek legelőször a British Medical Journal hasábjain adtak kifejezést, meglehetős nagy feltűnést keltett, de az egész világon sok orvosi te­kintély megerősítette. Tudvalevő, hogy a degeneráló­­dás jelei, mint amilyenek öreg embereknél mutat­koznak, az úgynevezett öreg népeknél is föltalálhatók és így az említett különös nézetet erősíti meg az is, hogy sehol a koránkelést olyan szigorúan nem veszik, mint Chinában, mely szokásán a mennyei birodalom lakóinak eddig az európai kultúra befolyása sem változtatott. A chinai császár kihallgatási termeit reggel két órakor nyitják ki, a kabinet­tanácsot pe­dig Ghánában hajnali három órakor tartják. Udvari ünnepélyeket akárhányszor már reggel nyolckor tar­tanak és délelőtt tíz órakor a császár napi tevékeny­sége véget ér. Ennél kellemetlenebbet mi persze el sem képzelhetünk. De ha meggondoljuk, hogy a du­naiaknál ez a szokás — a degenerálódás állítólagos jele — már egypár ezer év óta tart, akkor bajos elképzelni ennek a konzervatív birodalomnak a pusz­tulását. — (Szoborrá változtatott halottak.) Saját­ságos hírt közölnek Amerikából, amelynek szavahihe­­tőségét azonban maga a tudomány is megerősíti. Egy találósony philadelphiai polgár kedves oldalbor­dáját, amikor ez meghalt, galvanoplasztikai után réz­­szoborra változtatta és azt, akit esetében oly forrón szeretett, igy megóva az enyészettől, szalonjában a zongora és a jatékasztal közé állította. Az amerikai lapok ezt a hírt közölve hozzáteszik, hogy Ameriká­ban kezd divatba jönni, hogy az ember drága halot­­tait rézbe burkolva lakásában tartsa, ahelyett, hogy a sötét sírnak vagy a halottégető kemencének adja őt. E célra a holttestet a bebalzsamozáshoz hasonló módon praeparálják, azután tömény salétrom-ezüst fürdőbe helyezik és fosztor, valamint kéngőzök ha­tásának teszik ki. Az ily módon kikészített test na­gyon jól vezeti a villamos áramot és most már csak galvanoplasztikai fürdőbe kell tenni, melyben lassan­­kint rézrószecskék rakodnak le a bőrre és a test tíz nap alatt tökéletes bronzszoborrá válik. Ez az eljárás különben már nem új, mert egy francia orvos azt egy kis leány holttestével már évekkel ezelőtt meg­csinálta és ilyen módon a halottnak a legkisebb rész­letekig is hű másához jutott. De mi lesz, ha a ha­lottak e galvanoplasztikai megörökítését általánosan fölkarolják ? Minden családnak meg volna a maga családi szoborkiállítása és sír és halottégető kemence fölöslegessé válna. De mert az eljárás nagyon költsé­ges, egy pár haláleset a kevésbbé jómóduakat csak­hamar tönkretenné, a végrehajtó lefoglalná a családi szobrokat és az ember megérhetné, hogy jó nagy­apjából vagy kedves anyósából közönséges rézust vá­lik, amelyben szennyesruhát főznek.­­ (Kívülről világított vasúti kocsik.) Sajátszerű berendezéssel látják el a párisi városi vasút batignollesi alagútját, melyben az áthaladó vo­nalakat kívülről fogják megvilágítani. E célra az alagút falain egy-egy méternyi távolságban és a vasúti kocsik ablakmagasságának megfelelőleg tíz gyertya­­erejű villamos izzólámpákat alkalmaznak. De hogy az áramot ne pocsékolják, az egész berendezés úgy van megszerkesztve, hogy a lámpák csak akkor gyűlnak föl, ha vonat robog be az alagútba és nyomban elalszanak, mihelyest az alagutat a leg­utolsó kocsi is elhagyta.­­ (Különös halászat.) A mennyei biroda­lom sok egyéb furcsaságai között a halászat egy kü­lönös neme érdemel fölemlítést. A cbinaiak egy­ ma­­dárfajta, a kormorán szelidített példányai segélyével halásznak. Bámulatos, mennyi halat hoznak föl ezek a madarak és pedig jó nagyokat, melyeket lenyelni nem képesek. Az ilyen halakkal a kormorán a part­hoz úszik, hogy ott erőt vegyen rajta, de miközben egy prédáját lenyelni igyekszik, akárhányszor másik madár csap le oda és mialatt a két szárnyas a pré­dán marakodik, a hal sokszor elmenekül. A halász, hogy ezt megakadályozza, csolnakján folyton ide-oda evez a halászó madarak között és mihelyest azt látja, hogy valamelyiknek hal van a szájában, a ha­lat egy kis háló segélyével madarastul együtt elfogja. A halász erre elveszi a kormorántól a halat, melytől az nem szívesen válik meg, kielégíti a madarat egy kisebb hallal és újra a vízbe dobja. Minden madárnak a nyaka tövére egy kis zsinór van kötve, hogy a halat le ne nyelhesse, hanem a torkán akadjon. A halász pedig látva, hogy a madár fuldoklik, csak meg­nyomja egy kicsit a nyakát és az elfogott hal­­ ki­csúszik.­­ (Átlátszó plakátok.) A papírgyártás a fa rostjait és cellulozás részeit annyira földolgozza, hogy teljesen átlátszó papírt tud már produkálni, és pedig oly olcsón, hogy plakátokat is készítnek be­lőle. Londonban alakult is már egy részvénytársaság, amelyik ezen az üvegnemű papíron fogja a reklám­hirdetéseket kitűzni. Az első, a hirdetővállalat meg­alakulását jelző reklám tíz méter hosszú és magas üvegplakát volt. Mögötte egy nagy sötét kamara állt, amelyből a legváltozatosabb mozgóképeket vetítették az üvegpapírra. A Gewerbeblatt szerint már Berlin­ben is vannak átlátszó plakátok, amelyek állítólag szebbek volnának a londoniaknál.­­ (Hummel távolba író készüléke.) Ca­­selli megcsinálta az első távolba iró gépet. Úgy mű­ködött, mint a lukas rosta, olyant is írt, amit a feladó állomáson soha sem írták le, el is feledték érte teljesen. Rickinson, londoni technikus találmá­nya egészen hasonló sorsra jutott, igaz ugyan, hogy ez jobb volt Caselliénél, de mivel pontokban vitte el az írást s a gép­­csak akkor tett pontot, mikor akart, nagyon hiányos volt az írása. Amstart telefotográfia úgy fényképezte le a kézírást a messzeségbe, de mi­vel száz eset közül csak kétszer sikerült a fotográfia, találmányát sehol sem használják. Gray telef­oto­­gráfja immár sokkal jobb volt az előbb említettek­nél. Azon az elven alapult, hogy a papírlapba bele­vágta az írást s fémlapra helyezte el. Mikor aztán egy tünegy végig sraffozta a bemetélt papírt, azokon a helyeken, hol a tű fémhez ért, vezette a villamos áramot s a másik állomáson levő tű bemetszette a papírt. Gray találmánya, mivel metszett és nem irt, nehézkes volt, úgy, hogy szintén nem terjedhetett el, de alapelve már jó s­zámmel is ezen a módon oldja meg távolba iró készülékét, de span­ol papírra ír szigetelő tintával. Hummel találmánya teljesen megfelel a kitűzött célnak. Jelenleg New-York és Saint-Louis közt kísérleteznek vele s a newyorki aláírásokat, kézzel készített rajzokat Hummel készü­léke teljesen élethűen lerajzolja. Egy hibája van csak s ez a lassúsága. Percenként akkora területet tud be­írni, mint az ív papír tizenhatod része. Az igaz, hogy ezt bármily sűrűn írjuk is tele, lemásolja, de a mai sietős világban ez mégis kevés. Fontossága csak az üzleti világban lehet, ahol néha nagyon jó, ha táviratilag lehet kézírást sze­rezni egyes kényes ügyekben. Az a merész eszme azonban, hogy a telefonállomásokon beszélőt lefoto­­grafálnák és egy rajzoló készülék a hallgató előtt le­­pingálná azt, aki beszél. Hummel távolba iró és raj­zoló készülékével kivihetetlen és némileg fölösleges is, mert a telefonon rá lehet ismerni a hangjáról is arra, aki beszél. Sok esetben jó volna ugyan, ha látni is lehetne a beszélőt és hallgatót, de ez nem a távolba rajzoló probléma megoldásával kapcsolódik, hanem a távolba látás problémájával, amit a múlt évben Szczepanik közelített meg oly érdekes módon. (Francia divatáruk.) Az amerikai nők Franciaországból kalapokat és mesterséges virágokat évenkint harminchat millió frank értékben szállíttat­nak. A német hölgyek már kevésbbé díszelegnek fran­cia kalapokkal, — ők erre évenkint csak három mil­lió frankot költenek. Az angol hölgyek francia kalap­számlája körülbelül húsz millió frankra rúg. Törvénykezés. — Hogy lehet 500 forintot keresni? E fölött töprengett a Drechsler-féle kávéházban Kohn Izidor pénz- és házügynök, aki a leányát férjhez akarta adni, de a vőlegény az esküvő előtt három nappal kereken kijelentette, hogy ő addig feléje se néz az anyakönyvi hivatalnak, amíg 2000 forintban megállapított, de 1000 forintra lealkudott hozományt kézhez nem kapja. Kohn Izidor úgy gondolkozott, hogy habár a vőlegény 1000 forintot követel, de bizonyára megelégszik öt­százzal is, ha azt kész­pénzben kapja. És ezért törte a fejét azon, hogy juthatna annak az 500 forintnak a birtokába. A vé­letlen kedvezett neki. Egy Hagy Ignác nevű többszö­rös háztulajdonos fordult hozzá azzal, hogy szerez­zen neki a házaira 30000 forint hitelt. Az ügynök a legnagyobb készséggel vállalkozott erre, természe­tesen előbb a financiális viszonyokkal igyekezett tisz­­tába jönni. — Mennyit ér a Nagy úr három háza ? — Négyszázezer forintot ? — Mennyi a bankteher ? — Háromszázhúszezer. — És a többi adóság ? — Harmincötezer. — Az ön számítása szerint tehát még 15000 forint fölösleg van. Most már az a kérdés, mennyire be­csülik a hitelezők az ön házait ? — Háromszázötvenezer forintra. — No akkor nem talál ön sehol olyan embert, aki egyetlen krajcárt adjon ingatlanaira, sőt ha va­lakinek ingyen akarja odaadni a három házat, az bi­zonyára a szeme közé kacagna. — Hiszen épen ezért fordulok önhöz. — Ez már más. Nekem van egy tőkepénze­sem, aki föltétlenül megbízik bennem és az én infor­­­mációmban, s én rajta is leszek, hogy kieszközöl­jem a kivánt hitelt, de csak azzal a föltétellel, ha ön nekem 2000 forintot ad, még­pedig ezret a szer­ződés megkötésekor, a másik ezret pedig a pénz átadásakor. A háztulajdonos elfogadta a feltételeket és a következő órában az ügynök Nagy Ignácnak bemu­tatta az ő tőkepénzesét Sternhorn Kálmán dúsgazdag magánzó személyében. Sternhorn kijelentette, hogy hajlandó belemenni az ügylet megkötésébe, de előbb személyesen kíván meggyőződni arról, hogy mennyit ér az ingatlan és mennyi a teher rajta. Az ügynök megnyugtatta Nagyot: — Ezt csak bízza rám! És Kohn Izidor csakugyan szép simán elin­tézte a dolgot. Délután a tőkepénzes megkötötte Nagygyal az ügyletet és ez nyomban kifizette a pro­vízió első részletét Kohnnak. Másnap délben a ház­­tulajdonos előzetes megállapodás szerint fölment a Sternhorn lakására, hogy a pénzt fölvegye. A tőke­pénzes helyett ennek a fia fogadta Nagyot, még pe­dig azzal a meglepő hirrel, hogy az ő atyja már négy hét óta Ostendeben tartózkodik. — Az lehetetlen, —­ szólt megütközve Nagy, — hiszen én tegnap beszéltem vele, sőt egy nagyobb hitelügyletet is kötöttünk. — Lehet, — felelt nyugodtan az ifjabb Stern­horn, — csakhogy az bizonyára más Sternhorn volt, mert az én atyámtól épen tegnap kaptam levelet Ostendéből. Aztán vele különben sem tárgyalhatott, mert ő, biztos tudomásom szerint, hitelügyletekbe nem bocsátkozik. A kétségbeesett háztulajdonos erre az ügynök­höz rohant, aki arcátlanul letagadta még azt is, hogy ő Nagygyal előző nap beszélt. A becsapott ember most már ügyvédhez fordult, aki csalás bűntette miatt följelentést tett Kohn Izidor ügynök és egy ma­gát Sternhorn Kálmánnak nevező ismeretlen tet­tes ellen. Akármi lesz a per eredménye, annyi bizonyos, hogy a könnyen hivő háztulajdonos nem igen jut az ő ezer forintjáh­oz, mert az ügynök már férjhez adta a leányát, ami csak úgy történhetett, hogy a proví­zióból reá eső 500 forintot kifizette a vőlegénynek. — Uzsorás házaspár, Ötvös Nándor hír­hedt pénzügynök nem egy kétes ügyletet bonyolított már le életében. Pénzt szerzett és adott a sajátjából, de természetesen uzsora kamatra. Így tett tönkre

Next