Pesti Hírlap, 1899. november (21. évfolyam, 303-332. szám)
1899-11-01 / 303. szám
Budapest, 1899. XXI. év£ 303 (6903.) szám. Szerda, november 1. Szerkesztőség: Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre . . l1 frt — kr. Félévre..... 7 „ — m Negyedévre . . 3 „ 60 „ Egy hóra ... 1 „ 20 „ Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 6 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. A .jelen“. A költő szerint megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. Most pedig a »jelent« bűnhődi meg. Az ellenőrzési szemléken 3 napig tartó elzárást kap minden tartalékos, aki nevének fölhívásakor »jelent« kiáll a német »hier« helyett. És ezen nem lehet segíteni anélkül, hogy megint lángra ne gyulladjon az alkotmányos viszály. Puszta konnivencia dolga volna, amilyen az életben naponkint millió is előfordul, mert hiszen az élet nagy folyása nem akadhat meg apró kavicsokon. A víz is okosabb annál, hogy az ilyen kicsiségek miatt sodrát változtassa, egyszerűen kimossa a kavicsot a partra és megy tovább. Csakhogy ez a kavics a katonai kavics. Nagyon szerettük volna és a katonai érdek is az lett volna, hogy ezt a jelen konfliktust konnivenciával lökjék félre. A kormány lapjai így is hirdették. Bizonyosan történt is egy kis barátságos pourparler a budapesti hadtestparancsnokkal, aki igen — legális ember s határozottan finom politikai tapintata van. Egy napra meg is szűnt a »jelent« kiáltó tartalékosok‘becsukdosása. A kirendelt századosok megelégedtek a bevett szakramentírozással, a szó pedig, amint tudjuk, nem tör csontot. Csakhogy másnap már »visszacsináltak« mindent és megint elkezdődött a háromnapos áristom, azaz ha nem is »börtön«, mint sokan mondják, de azért mégis csak labanc dolog az, ha a magyar embert az anyanyelve miatt csukdossák be. Mert nemcsak azok a becsukott fiúk magyarok, hanem mi is magyarok vagyunk, a kormány is magyar, a parlament is magyar, József főherceg is magyar, sőt ha az 1867 : XII. t.-c. 11. és 12. §-ának hitelt lehet adni, még hadseregünk is »magyar« és csak mint ilyen egészíti ki a közös hadsereget, melynek egyik része Szóval a konnivencia csütörtököt mondott, mivel a cs. és kir. közös hadügyminiszter az elvet nem engedte s ennek következtében nemcsak a mi derék magyar tartalékosainkat csukdossák be, de becsuktak egy tót legényt is, aki a fölhívásra azt kiáltotta: »jelen vagyom!« Egy hajszálat sem enged a hadügyminiszter jogaiból, ha ugyan jogaiban van, mert épen az itt a kérdés. A katonai fölfogás iránt egyébiránt türelmeseknek kell lennünk, mivel másképen az igazságot meg nem fogjuk találni és hibás jelszavakat kapunk föl a helyesek helyett. Ami a formai jogot illeti, az a hadügyminiszter mellett szól. Az 1867 : XII. t.-c. 11. szakasza ugyanis így rendelkezik és ez fundamentális államjogi rendelkezés. »Ő felsége a hadügy körébe tartozó alkotmányos fejedelmi jogai folytán mindaz, ami az egész hadseregnek és így a magyar hadseregnek is, mint az összes haderő kiegészítő részének egységes vezérletére, vezényletére és belszervezetére vonatkozik, ő felsége által intézendőnek ismertetik el.« Hogy ez a rendelkezés nem apodiktikus, azt jól tudjuk. Az »alkotmányos« szó benne a parlamentáris befolyást jelzi, de érvényesítési módja ismeretlen. A »magyar hadsereg« kifejezés pedig csak lex imperfecta benne. De az bizonyos, hogy a hadsereg nyelve a koronának föntartott felségjog, amelyet a király a hadügyminiszter vagy épen a hadsereg főparancsnoka által hajt végre. A jogállapot 1867 óta az, hogy a hadsereg szolgálati nyelve a német. Tudjuk, hogy ez a közös hadsereg egységének biztosítéka s jobb híján elég jó biztosítéka. De kérdés lehet még az is, hogy ez a szolgálati nyelv vajon az ellenőrzési szemléken is föltétlenül kötelező-e ? Erre a kérdésre a véderőről szóló 1889. évi VT. tc. 62. szakaszának idevonatkozó része így szól: »A közös hadseregnek, haditengerészetnek és a honvédségnek nem tényleges állományú egyénes katonai büntetendő cselekmények miatt, amelyek általuk az ellenőrzési szemle (tiszti bemutatás) ideje alatt, vagy pedig tiszti (katonai hivatalnoki) minőségben katonai egyenruhában követtetnek el, a katonai büntető és fegyelmi szabályok alatt állanak.« Ennek mindenben megfelel a véderő törvény végrehajtására vonatkozó honv. miniszteri Utasítás III. részének 10. és 38. szakasza és igy nem lehet afölött kétség, hogy a jelentkezés napján, annak óráiban a tartalékos katona, nemcsak büntetőjogilag, de fegyelmileg is a megfelelő katonai közeg (ez esetben a százados) joghatalma alatt áll. Ez hatáskör dolga. A lényegesebb kérdés az, hogy a jelentkezésnek ez az anyanyelven történt módja beleütközik-e tehát anyagi rendelkezésbe? Alaki értelemben erre is azt kell mondani, hogy: igen, mivel itt a jogszabály maga az előre kiadott parancs, tehát annak tudatosan vagy gondatlanságból történt megsértése maga után vonja a fegyelmi büntetést. Valaki. ■— A Pesti Hirlap? eredeti tárcája. — írta: Kóbor Tamás. Megfoghatatlan, mi köze a rendőrségnek ahoz a Valakihez, akit állítólag mostanában keres. Valaki bátran hivatkozhatik a büntető törvénykönyv összes paragrafusaira, melyeket meg nem sértvén feddhetetlen életű, becsületes ember maradt mind a mai napig. Ha a rendőrségnek bűnös kell, hát keresse a menyországban, ahol most már a szép, bűnös leány rakosgatja szíve sebére a mennyei írt. Valaki, aki gyöngéd érzelmeket táplált itt e földön a szép teremtés iránt, mert, hogy bűne kiderült, megvetéssel és keserű csalódással fordulna el felé, föltéve, hogy nem menekül a menyországba, hanem a rendőrség kezébe került. Mert Valaki fölötte becsületes ember és nem szerethet olyan leányt, aki rábízott idegen pénzeket hűtlenül kezel. Hiszen ismerik a szegény postásleány esetét. Nyolcszáz forint hiányzott a kasszából és meghalt szó nélkül. Nem tőle tudjuk, hogy a hiányzó pénzt Valakinek adta. A riporterek igen gyöngéd emberek, nem tehetnek róla, hogy ez az adat is kiderült. Nem is vet semmi árnyat az elköltözött sikkasztó szánnivaló lelkére. Úgy van az, ha férfi költ sikkasztott pénzt nőre, undor kél bennünk. De ha nő sikkaszt egy férfi kedvéért, sírni szeretnénk. Hanem azt a férfit ... No, az a Valaki még él és igen becsületes ember, tartok tőle, hogy ha megírom róla véleményemet, kénytelen vagyok neki lovagias elégtételt adni. Hát ez az emancipáció hajtása, a kereső leány, aki nem riad vissza a sikkasztástól sem, mikor Valaki szerelemmel, házassággal biztatja. Az a Valaki — mérget vehetünk rá — valami ilyesmiről fuvolázott neki. És pénzt kért tőle kölcsön. Tőle, a szegény teremtéstől, akiről tudta, hogy pénze nincs. De ha ezt a Valakit ma a rendőrség kinyomozza — mi sem könynyebb, mint egy becsületes leánynak egyetlen Valakijét kinyomozni — akkor egyszerűen azt mondja, nem igaz, az a hölgy ruhára meg cukorsüteményre költött (volt már ilyen eset) vagy ha nobilis, akkor bevallja, hogy kapott tőle kölcsön, de nem tudta, hogy lopott pénzt. És ezzel a rendőrségnek be kell érnie, mert a sikkasztásban a bűnrészességet nem bizonyíthatja rá. Minek keresi tehát ? Talán, hogy megtorolja rajta, amit az élő igazságérzet hangosan megkíván, a szegény leány bűnbeejtését és kora halálát ? Az az úr, az a rejtelmes, névtelen Valaki voltaképen becsületrabló és gyilkos. Ha nem modern a lelkiismerete is, mint a vétke, akkor a rúnák üldözésétől soha meg nem fog nyugodni a földi életben. De a rendőrségnek semmi köze a bűnéhez, erre sehol a világon nincsen paragrafus. Egynéhányszor a bölcs jogászok néhány bölcse már kinevetett, mikor ilyesmiről szóltam, mert beszédem merőben jogtudománytalan. Mégis csak újból állok elébe, hadd nevessenek ki. Azt mondom, hogy égbekiáltó tudománytalanság — igazságról nem is beszélek már — hogy mikor az életnek egy új elfajulása támad, a jogtudomány nem vesz róla tudomást, pusztán azért, mivel a római joggal minden bölcseséget kimerítettnek lát. Pedig hát itt van, az esetek a szemünk előtt történnek meg, nem is kivételesen, hanem tömegesen. Minden nap meghozza a maga gyermekgyilkosságát, minden nap meghozza a szerencsétlen női teremtéseknek öngyilkosságát vagy nyomorba, bűnbe züllését — mind azért, mivel a római jogban nincs paragrafus a férfi lelkiismeretlensége ellen. A tudomány kategóriák szerint gondolkodik. Azt mondja: nincs bűn, ahol nincs bűnös szándék. Márpedig Valakinek nem volt szándéka halálba kergetni a szegény postás leányt. Azonkívül a tudománynak vannak elvei : ilyen a felelősségről szóló. A szerencsétlen leány tudta, hogy mit cselekszik s mik lehetnek a következései. És ezzel a tudomány főbe kólintotta az én tételemet: ide azzal a Valakivel, aki mindezt a tömérdek bűnt okozta, viselje ö is következéseit annak, ami miatta történt! Én nem az igazság és nem az erkölcs nevében követelem azt, hanem pusztán a jog hivatása nevében. A legmodernebb elmélet is azt mondja, hogy a büntető jogrendszer hivatása nem annyira a megtorlás, hanem a társadalom megvédelmezése. Nos, védjék meg a szegény, könnyen bolondítható nőket a halálos veszedelemtől. Ezt a nők megkövetelhetik, föltéve, hogy csakugyan olyan embernek ismeri el őket a törvény, mint a férfiakat. S ha nem teljesítik e követelést, nos, akkor az igazságérzetünk mondja ki és ne röstelje, hogy vannak esetek, amikor a férfi joggal szerezhet magának mulatságot valamelyik szép leány élete árán. Hát persze, a szerelemnek is vannak jogai. A világnak sem lehet megtiltani, a leány- A Pesti Hírlap mai száma 30 oldal.