Pesti Hírlap, 1902. április (24. évfolyam, 89-118. szám)
1902-04-08 / 96. szám
XXIV. évf. 96. (7737.) szám. Kedd, április 8. Budapest, 1902. Előfizetési árak: Egész évre.. . . 28 k. — Félévre . . • Kegyedésre • * * 7 . — , Egy bóra.. Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 f. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is.Pesti Hírlap Szerkesztőség, Budapest, vác-körút 78. I- emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci körút 78, hová az előfizetések és lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Ebéd alatt. (dr.) Az ócska német kép: messziről pincében vígan borozó barátok, közelről vigyorgó halálfer jut eszünkbe a tegnapi parkklubbeli ebéden elhangzott miniszterelnöki beszéd elolvasásakor. A pohárcsöngés nem volt vidám, az emberek sem. Széll Kálmán beszéde pedig a jelenlevőknek is úgy hangzott, mintha a szónok tulajdonoírbeszéde volna. Víg lakoma közepette halálsejtelmek, a halál percével járó clairvoyance bölcsesége — akárki mit tart Széll Kálmán eddigi szónoki diadalairól, ez az ebédközi beszédje a legfönségesebb. Széll Kálmán tegnap pesszimista volt. Olyan vallomásokat tett, melyek beválnak bűnbánatnak is. Ne mosolyogjon senki, amikor Széll Kálmán ajkáról hallja, hogy „barátkozással, pajtáskodással nem lehet az ország ügyeit intézni.“ Don Quijotte a sírköve szerint nagy bolond volt, de bölcsőse lett újra a halálban. Amikor Széll Kálmán összemorzsoltatásáról beszél és a csillagok felé vezető útján a tarpeji szirtet is meglátja, akkor neki joga van olyat mondani, amire egész életével rácáfol, mert egy egész élet tévedéseinek az árán busásan jogot váltott az igazság megismerésére. Szomorú, szinte tragikus az ilyen állapot, ne mosolyogjon rajta senki. Nem tudjuk autentikusan, mi történik a belső műhelyekben, csak azt látjuk a külső tényeken, hogy a nótának vége van, az ég borul, Széll Kálmán pedig az árnyaival is viaskodik már. Mégis annyira közel még sincsen az utolsó pillanat, hogy a végső beismerésben, a múltnak e melancholikus jellemzésénél, sőt defavoyálásánál némán megállhatnánk. A sejtelem diktálta a miniszterelnöknek a hangulatot, lehet, hogy holnapra elfelejti a tarpeji szirtet és az asztal alá nyúl a csillagokért. Azért érdekes és fölötte tanulságos dokumentumképen ki kell vágnunk az újságból ezt a kijelentését: „barátkosissal, pajtáskodással nem lehet egy ország ügyeit intézni.“ — Csoda történt Széll Kálmán alatt, vagy csakugyan nem jól intézte az ország ügyeit ? Lám, első föllépésétől kezdve a tegnapi ebédig barátkozott és pajtáskodott. Valahány ellenfele támadt, kiegyezett velük, valahány ellentét állott elő, napirend előtt, baráti intimitásokkal elhallgattatta. Ennek a kormánynak nincs ellenzéke, mégis intézte az ország ügyeit. Ez a kormány nem viselte el a kritikát, mégis a kritikát invokálja segítő társának. Ez a kormány inkább elfogadja az ellenzék irányát, semhogy a magáét kritikának kitenné. Ez a kormány csak az elvi tért vallja a pártok küzdőterének s épen a személyi kultuszt vitte soha sem sejtett, az undoritással határos tökéletességre. S Széll Kálmán most vallja és látja át, hogy barátkozás és pajtáskodás nem vezet célra. Most, amikor a gép őrlő fogait érzi a testén, Kár, nagy kár. Ha nem annyira a hangulat terméke volna e megismerés, óhajtanák, vajha múlna el a keserű pohár ajkáról, mert ezzel a tudással hasznosat is alkotna. De sajnos, a veszedelemmel együtt a hangulat is eloszlik, a hangulattal az igazság is. Ha Don Quijote fölgyógyul, alighanem harmadszor is nekiindul bajnoki útjának s ha Széll Kálmán ismét biztosságban érzi magát, tovább barátkozik és tovább pajtáskodik. S milyen szomorúan csúcsosodik ki egy Növelte a helyzet súlyosságát, hogy az állomáson alkalmazott őrök egyáltalában nem voltak megbízhatók. Két-három esetben ki is derült, hogy az erdő haramiáival cimboraságban álltak s azokkal összejátszottak. Könnyen elképzelhető tehát, hogy mikor az utasítást megkaptam, nem túlságosan jól éreztem magam és hogy pár pillanatig félelemfélét is éreztem. De hát nyugalmam és bátorságom hamarosan visszatért s mikor elindultam, hogy új állomásomat elfoglaljam, épen olyan vakmerő voltam, mint máskor bármikor. Ami legjobban megnyugtatott, az hatalmas revolverem volt, amit pár évvel ezelőtt egyik kollegámtól ajándékba kaptam. A benne levő hat golyó mindegyike beillett volna a puskába is s nyilvánvaló volt, hogy akit ér, annak pár perc alatt befellegzett. Annak a tudata, hogy ez a revolver mindig velem van és hogy kitűnő jövő vagyok, a veszély minden gondolatát távol tartotta tőlem. Átvévén az állomás vezetését, mihamar arról győződtem meg, hogy a közbiztonság a környéken javult ugyan, de kifogástalannak nem mondható. Az erdőn keresztül menőket akárhányszor kifosztották, egy csomó vásárossal pedig valóságos harcot is folytattak. Azt hiszem, hogy ebben az időben még a vonatot is megtámadták és kifosztották volna, ha az éjjel is közlekedik. De hát szerencsére csak nappal jártak. Az erdőben egy nagyobb ipartelep volt, igen kiterjedt üzletkörrel s ez volt elődeim szerencsétlensége, mert a telep sok árút utánvéttel indított útnak s ez az utánvett összeg, ha egész, rendszernek elnevezett kormánykorszaknak az apotheozisa, mikor még a negyedik esztendő derekán az ünnepi szónok csak a kezdet első lépéseiben találja meg az érdemet és a dicsőítés jogcímét. Három esztendő múltán sem mondhatnak egyebet, mint hogy ő csinált rendet a parlamentben. Barátkozással és pajtáskodással, de rendbe szedte az instrumentumot, melyen egyetlen nótát sem játszott el azóta. A parlament munkaképessége valóban nagy kincs, de sajnos, ez a parlament máig is csak képes a munkára, ám nem dolgozik. Óriási java az országnak a szabadelvűség is, melynek megmentésére kellett a parlamentarizmusnak föláldozni személyeket és elveket, ám megint három éven át nem látjuk a biztosított szabadelvűségnek a gyümölcseit, mert folyton-folyvást föl kellett őket áldozni a béke és a munkaképesség érdekében. Igen, megmentette a parlamentarizmust. Széll Kálmán barátkozással és pajtáskodással, a parlamentarizmus sarkalatos elveinek az árán és föntartotta a liberalizmust a liberális irányzatról való lemondás árán. Az ellenzék nem vet semmi akadályt a munka elé, mert a veszély elkerülésére Széll Kálmán nem végez semmi munkát, nem bontja meg a rendet, mert Széll Kálmán csak olyat akar, amit az ellenzéknem ellenez. Ezt az országot Széll Kálmán kormányozza, de az ellenzék dirigálja. Az ország ? — Ez különös fogalom. Jellemző, hogy a Száll Kálmán dicsőítésében ez a fogalom csak alárendelt minőségben szerepel. Sokat beszél ő maga is a parlamentarizmusról, mint legfőbb érdekről, amelyért mindent megtett. De az ország? Erről hallgat. Érzi azt ő A revolver. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Jó néhány esztendővel ezelőtt, mikor még kezdő vasúti hivatalnok voltam, azt a parancsot kaptam,hogy a kabajdi állomás vezetését azonnal átvegyem. Átolvasván az utasítást, a szivem megdobbant, noha mindent el lehetett rólam mondani, csak azt nem, hogy félénk vagyok. Bármennyire bátor, sőt vakmerő voltam is azonban, ez egyszer nem tudtam uralkodni magamon s pár pillanatig félelmet éreztem, aminek megvolt a maga természetes oka. Úgy állt ugyanis a dolog, hogy a kabajdi vasúti állomás a lehető legrosszabb hírben állt s annak az ügyeit intézni igazán félelmetes volt. Az állomási épület egy nagy erdőség közepén húzta meg magát és minden falutól távol esett. Az erdő mindazonáltal lakott volt, amennyiben abban igen sok rossz hírű ember tanyázott, barátságtalanná téve az egész környéket. A csendőrség az erdő lakosaival szemben tehetetlen volt s különösen abban ■az időben nem állt hivatása magaslatán. Ilyenformán történt, hogy a kabajdi állomás főnökei három-négy esztendőn át úgyszólván kivétel nélkül rosszul jártak. Az elsőt, mindjárt a vasút megnyitása után leütötték, még pedig fényes nappal. Az utána következőt éjjel, ágyában alva támadták meg, bemászva hozzá az ablakon, amit benyomtak. A harmadik ellen, aki már óvatosabb volt s az elővigyázati intézkedéseket megtette, valóságos ostromot intéztek s igy ölték meg, hogy kirabolják. • ■■ ■■■ . ......................... .«w —■ ........ ^gjanmaw-nimnnir,^ ■, megérkezett, egy két napig is az állomás pénztárában hevert. Azok, akik az állomást annak idején kirabolták, rendszerint ezekre az összegekre számítottak s ezeket vitték magukkal. Egy héttel azután, hogy az állomás vezetését átvettem, nagyobb összeg érkezett s az ipartelep .vezetősége, noha az értesítést elküldtem, a pénzért nem jelentkezett. Ekkor kissé nyugtalanul éreztem magam s az est beálltával mindenre elkészültem. Veszélyt éreztem magam körül s egyedüli megnyugvásom revolveremben volt, amelyet napközben a zsebemben, éjjel pedig az éjjeli szekrényen őriztem. Ezen az éjszakán háromszor is fölriadtam s mintha kint, neszt hallottam volna. Kezem a riadás után nyomban a revolver után nyúlt s amint azt megérintettem, úgy éreztem magam, mintha egy század katonaság őrizett volna valamely erős várban. Megtörtént akárhányszor, hogy mikor hivatalos helyiségemben egyedül voltam és dolgom végeztem, ilyen vagy olyan, de rendszerint barátságtalan alak lépett be hozzám, nyomban azt a gyanút ébresztve bennem, hogy rabolni jöttek. Olykor ketten-hárman is voltak s igen, förtelmes módon vizsgálódtak a helyzet után, hosszasan nyugtatva tekintetüket a pénzszekrényen. Ilyenkor önkéntelenül a zsebembe nyúltam s amint a kezem a revolver agyán pihent, semmi aggódást, semmi félelmet nem ismertem. Az is sokszor megesett, hogy alkonyat tájban, mikor az utolsó vonatot is útnak indítottam, sétáim mentem jó távol az állomástól. Ez utamban szintén találkoztam minden rosszra hajlandó emberekkel, akikben a támadási, rab A Pesti Hírlap mai száma 24 oldal.