Pesti Hírlap, 1902. november (24. évfolyam, 300-329. szám)
1902-11-01 / 300. szám
A Pesti Hírlap következő száma vasárnap nvember 2-án reggel jelenik meg. Görbe sugár-út. (F. F.) Széll nem haragszik a fővárosra. a törvényhatóság küldöttsége járt nála, hogyrzsébetvárosi új sugár-út ügyét sürgesse. Aminiszterelnök nem volt zord és ha nem isztott sugár-utat, kegyének és szónoklatának sugaraiban megfürösztötte az egész küldöttsége" A kormány német nyelvű félhivatalosais, hogy ő kegyelmessége szavaiból a fővá ’ iránt érzett meleg rokonszenv csendült ki és ilyenkit meglepett atyai föllépése. Görbe sunt tervezéséről lévén szó, a polgárság atyja gy kissé eltért a küldöttség céljától és görbe tévékben szórta nézeteit a fővárosi törvény víziójáról. Nincs erősebb érzelem a késői szerelemnél. A miniszterelnök nagyon szereti tehát Budapestet, mert szerelme meglehetősen későn jeentkezik. Eddig a fővárost észre sem vette. Átvette az előző kormányok leltárából és azt hitte, hogy föltétlenül rendelkezik vele. De egyszerre csak a főváros állást foglalt a KossuthSzojor felállítása mellett. Majd most élére állott a póttartalékosok behívása ellen megindult diadalmas mozgalomnak. Erre egy csapásra megváltozott a miniszterelnök kedélye. Nini, a makrancos, hogy ellentáll, hogy dacoskodik. Meghódítom csak azért is. Enyém lessz, szeretlek! Egy-két ellenzéki határozat elég volt ahoz, hogy lángra lobbantsa a miniszterelnök szívét. Mert neki csak az ellenzék imponál, őt csak az ellentállás ingerli és igazi bibliai jámborsággal nagyobb az ő öröme egyetlen megtért makrancoson, mint száz szolgálatkész hajlongón. Micsoda, Budapest ellenzéki pozícióra is képes ? Bocsánat, ezer bocsánat, ezt nem tudtam. Akkor szeressük egymást, béküljünk ki, paktáljunk. Mit kívánnak az urak ? Méltóztassék parancsolni. És a jókedvű padisah nagylelkűségével kitárja keblét a küldöttség előtt, mely csak görbe sugár-utat kér és többet, szerelmi vallomást és a fővárosi törvény revíziójáról szóló szenzációs nyilatkozatot kap. Mily bámulatos átalakulás rövid egy esztendő alatt. A múlt évi belügyi vitában a főváros két országgyűlési képviselője nyílt színen kérdezte meg a miniszterelnököt, hogy mi is lesz hát a fővárossal. A miniszterelnök előkelően hallgatott. Minek feleljen ? Az a két képviselő csak huszonhétezer fővárosi választót és háromszázezer fővárosi lakost képvisel. Tizenöt rottenborough és hivatalos kerület bőven kitelik ebből. De a főváros nem számít, annak nem felel. Később, kényszeredetten, mégis nyilatkozott, mert a legnagyobb ellenzék egyik tagja megismételte a főváros képviselőinek kérdését. Most már megijesztette a kórus. Űzte, hajszolta a vágy, hogy kellemetes és hódító legyen. Nyilatkozott. Kijelentette, hogy a fővárosi törvényt még abban az esztendőben reformálni fogja. Nagy meglepetés másnap reggelig. A kormány nagy félhivatalosában este megjelent a miniszterelnök beszéde, benne a határozott ígéret, hogy még az év leforgása előtt meglesz a revízió. Másnap reggel megjelenik a hivatalos közlöny és abban már ott van a mentőcsónak, egy kis sokat jelentő szó: „lehetőleg.“ Tehát „csak lehetőleg ebben az évben.“ Az esztendő lepergett, de nem jött a reform. Az új munkaprogrammban sincs nyoma a javaslatnak. A miniszterelnök most a küldöttségnek, mely nem kérdezte tőle, megmondotta miért, Ő előbb érintkezni akar Budapest mértékadó köreivel, meg akarja ismerni a főváros óhajait. A miniszterelnök a magyar közélet régi bajára, a feledékenységre számít. A múlt évben kiadta híres leiratát, mely nyíltan kimondotta, hogy a közgyűlési teremben „váltakozó érdekcsoportok“ döntenek és vezetnek. Tehát reformot akart csinálni a főváros „mértékadó körei“ ellen. Most egyszerre sarkon fordul és azt mondja, hogy csak úgy lesz reform, ha akarjátok és olyan lesz, amilyennek parancsoljátok. Micsoda görbe sugárút ez ! Ki ne venné észre, hogy a miniszterelnök, midőn a fővárosi törvény reformjáról beszél, tulajdonképen azt ígéri, hogy nem lesz reform. Ki ne venné észre, hogy meg akarja nyugtatni, kérlelni a városi csoportokat: ne féljetek tőlem, nem lesz bántódástok, de aztán jól viselkedjetek. Emlékezünk, mint toporzékoltak a miniszterelnök közvetlen környezetében, midőn a főváros kimondotta, hogy haladék nélkül föl kell állítani a Kossuth-szobrot. Azt mondották, ez a „panamisták“ boszúja a leiratért, a „váltakozó érdekcsoportok“ válasza a dorgálásra. Sajnálták az indítvány kezdeményezőit, hogy az „érdekcsoportok“ eszközéül szegődtek, puszta taktikát láttak a hazafias felbuzdulásban. Hát, milyen csúf véget jósoltak a „mértékadó kő* Temetőkapuiban. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Régebben szokás volt erre mifelénk, hogy a külsőrészi ember, ha betelt a rovásfája, valóságos körutazást tett, míg belekerült az anyaföldbe. Hozták őt, hat órajárásról is, a tanyákközül a város szélére, ahol fűzfák között megtiisztult lelkiismeretek gyanánt fénylenek a fehér márványkerösztök. Ma nem így van. • Vagy tíz esztendő előtt pontokat rajzolt a városi rendszabály kint a tanyavilágban és azt mondta: hó! ... Itt meg kell állni. Hát meg is állnak az emberek. Azóta ide temetkeznek, ide járnak ,az orvoshoz, paphoz, kántorhoz, ide hozzák az eladnivalójukat és itt iszszák meg sokszor az eszüket is. Ezek az úgynevezett központok. Mikor létesültek, a város csak paplakot,oskolát, továbbá az orvosnak, a kántornak és arasszonynak, no meg a rendőrségnek (ez itthonképen a fődolog) építtetett egy-egy csi- hajlékot. Az évek folyamán azonban ezek megzaporodtak, úgy tudniillik, hogy egy napon megjelent a mészáros, az széket nyitott és korcsmát rendezett be. Bort minden nap lehetett nála kapni húst azonban csak vasárnap, mert kiróanó lenne az a könnyelmű ember, aki hétközben is hússal terheli a gyomrát. A mészáros után elkövetkezett a bognár, meg ennek az ikertestvére a kovács. Utánuk jött a boltos. Egy himlőhelyes ember, aki azelőtt a városban lisztet mért. A lisztmérés idekint nem érne semmit, r/.... t kellett „vegyes“ üzletre fordítani a sort. Hogy legyen dohány, a gyerekeknek pedig krumplicukor. Az erre járó tanyai nép később úgy gondolkozott, hogy miért vegye meg a petróleumot a városban, mikor az ki- kilöttyen az úton és idekint is megkapja, talán valamivel kevesebb vízzel, mint odabent a „vadember“ boltban. Mert hej, régen letűnt ám a mécses kora. Nem mécs, nem faggyúgyertya járja már idekint a tanyán, hanem petróleumlámpa. Ezért pusztul ki a gyertyamártónak még a magja is. Hát bement petróleumot venni. Az ügyes boltos később rászoktatta, hogy ott vegye a gyufát is, a fehércukrot is, meg a lencsét, rizst, szóval mindent, amit itt kaphat. A híre természetesen nem maradhatott idekint ennek a dolognak. A „vadember“ gazdája megütközött először a petróleumon, hogy miért nem viszi a Péter gazda vagy a Rúzsa néni most ő tőle. Talán nem jó, talán másutt olcsóbb. Nem a’ . . . Hanem most már a szomszédban is lehet kapni, tudatták széles ábrázattal s a beszéd folyamán nyilvánvalóvá lett, hogy a központi boltosnak valóságos aranybányája van odakint. Házat építtetett. Lovat, kocsit vett. (Eddig más kocsiján járt be a városba) Mi sem természetesebb, a gyönge, kapzsi emberekben föléledt az irigység, ami tudvalevőleg olyan, mint a parázs, nem kell, csak egy szélfúvás, egyszeribe fölgyúlt és ime, egy házzal ismét több lett kint a központon, így van most két szatócsbolt, két korcsma, két bognár, két kovács és egy borbélymester. Tíz év múlva nem mernék rá hitet tenni, hogy meg nem változik ez az állapot, ugyan arra sem, hogy valamikor esztendők múlásával nem-e lesz valóságos falu belőle. Az lesz, bizonyosan az ... A házak is sűrűbben fehérlenek majd a tanyaközökön s amit még ma mivel idekint az ember a távolság okáért, lassan kint eltűnik és csak emlékek gyanánt fog élni az emberek között. így múlik ki a bűbájos magyar puszta is összes költészetével és virágaival együtt. Hát mondom, a temetkezésnek ezt a régebbi rendszerét ma tökéletesen megváltoztatta a városi szabályrendelet. És hogy az idő halad, az onnan is kitetszik, hogy évről-évre kevesebben jönnek be a tanyáról, így halottak napján, a temetők látogatására. Nem a kegyelet vesz ki a szivekből, hanem azok pusztulnak el lassan kint, akiket ide köt a szivek érzése. Már nem sokáig hordják be kívülről a ház előtt termő őszirózsa virágaiból font koszorúkat és a temetők előtt se sokáig állanak meg a tanyai kocsik. A sírok lassan kint besüppednek idebenn, nem lesz, aki föligazgassa őket: uj nemzedék támad, mely az uj sírokat keresi föl bánatával. A régi időnek ezen elmúlását kétségkívül a koldusok sajnálják majd legjobban, mert vele együtt eltűnik a magyar parasztnak az a hagyományos szokása is, amelylyel ma, a halottakra való emlékezés napján, megajándékozza az elesett embereket a temető kapujában kaláccsal és borral. A városi paraszt ezt nem igen teszi, de a külterületen élő földmíves nép is nem mondana semennyiért erről az ősi szokásról. Nem a koldussal való jólét készteti erre, hanem a kegyelet, amelylyel esztendőben egyszer visszaemlékszik eltávozottaira, a lelkükért egy-egy viaszgyertyát éget el a fejfájukon s az egy napi étel és italban való részét pedig odaadja a koldusnak, úgy veszi, mintha visszatérne hozzájuk •' v i C / )st, 1902. XXIV. évf. 300. (7941.) szám.) Szombat, november I. Előfizetési árak: Szerkesztőség : 150 évre____28 k. - t Budapest, váci körut 78. 1 r mn msrm I« emelet, nedévré" * * ' 7 * * |§I fű hová a lap szellemi részét ^lenik minden nap, ünnep ''f ) szétküldésére vonatkozó félig vasárnap után is. _________________________ szólalások intézendők. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.