Pesti Hírlap, 1905. június (27. évfolyam, 151-164. szám)
1905-06-01 / 151. szám
1905. junius 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP ORSZÁGGYŰLÉS I. A mai ülésnek majdnem egész tárgyalási idejét Polonyi Géza nagy beszéde foglalta, el, melyet az önálló magyar vámtarifa elkészítése érdekében mondott. A beszéd mélyreható tanulmány, egyúttal ötletes polémia s a politikai helyzet markáns ismeretetését tartalmazza. Polonyi mindenekelőtt Hieronymi Károly kereskedelemügyi miniszternek a külön vámterület ellen mondott beszédével foglalkozott, megróva azt, hogy a „kereskedelmi helytartó“ az osztrákok részére ad fegyvert és hogy a külön vámterületet szerencsétlenségnek nevezi. Foglalkozott aztán a horvátok álláspontjával s a politikai akadályokkal, melyeket Ausztriában is, nálunk is a vámelkülönítés elé gördítenek. Magyarázta az 1899 : XXX. törvénycikket, a viszonosság megsértését, a vámháboru dolgát és kimutatta, hogy a közös vámterület Ausztria érdeke és nem Magyarországé. Beszédeinek végén nagy figyelem között szólott a válság okairól és idézte a történelem tanulságait az alkotmányos uralkodás érdekében. A képviselők, akik hallgatták a beszédet, sokat tanulhattak belőle és hálásak lehettek Polonyi Géza iránt, aki ama kevesek között is kitűnő, kik nagy tudással, szorgalmas munkálkodással vesznek részt a politikai életben. Beszédét elvtársai éljenzésekkel jutalmaztál s a szónokot sokan üdvözölték. Bár az idő előrehaladt, a súlyos beszéd folytán gróf Tisza István miniszterelnök nem halaszhatta el, hogy nyomban reflektáljon. Polémiáit Polonyi Gézával és tiltakozott az ellen, hogy a gazdasági kérdést politikai szempontból bírálják meg. Tisza újra a közös vámterület mellett argumentált. S amikor Polonyi emlékezette, hogy a többség álláspontjával szemben ezt a miniszteri székből tenni nem szabad. Tisza azzal felelt, hogy amikor valakinek igen, van, hát igaza van a miniszteri székben is. Erősen hangoztatta, hogy a jövő márciusig lhetetlen megcsinálni a külön vámtarifát és hogy tiz évig még feltétlenül fenn kell tartani a kóös vámterületet. Pénteken a vámtarifa indítvány tárgyalását folytaják II. A képviselőház ülése május 31-én. Elnik Justh Gyula. Jegyzők: Szakács Zoltán, Hertendy László, Pozsgay Miklós. A miniszterek közt jelen vannak: gróf Tisza István, Lukács László, Hieronymi Károly, Tallián Béla. Ülés kezdete d. e. tiz órakor. Pozsgay Miklós jegyző felolvassa a múlt ülés jegyzőkönyvét, melyet észrevétel nélkül hitelesítenek. Elnök jelenti, hogy a kivándorlási bizottság megalakult s elnökévé Kossuth Ferencet, jegyzőjévé és előadójává Simonyi-Semadam Sándort választotta meg. Felhatalmazást kér, hogy a gróf Keglevich István halálával megüresedett técsői kerületben az új választás kitűzése iránt intézkedhessék. (Helyeslés.) A Radisics Jenő mandátumai ellen beadott panasz tárgyában vizsgálat rendeltetvén el, felhívja Mezőssy Bélát, mint akit a vizsgálattal megbíztak, hogy az esküt tegye le. (Megtörténik.) Lacimé Hugó, a számvizsgáló bizottság előadója, beterjeszti a bizottság jelentését a Ház számadásairól. Szakács Zoltán jegyző jelenti, hogy sem az indítvány-, sem az interpellációs könyvben újabb bejegyzés nincs. Az önálló magyar vámtarifa. Következik Kossuth Ferenc indítványának folytatólagos tárgyalása az önálló magyar vámtarifa ügyében. Polonyi Géza Hieronymi kereskedelmi miniszter minapi felszólalásával polemizál. Elismeri, hogy úgy Hieronymi, valamint Tisza is nagy szaktekintélyek a gazdasági kérdésekben. Felszólalásaik aggodalomra adnak azonban okot, mert a külföldön úgy fest a dolog, mintha a két miniszter itt az ország túlnyomó felfogását képviselné. Furcsa dolog az is, hogy a többség által promulgált politikát Hieronymi veszedelmes politikának hirdeti itt a magyar parlamentben. Ez a leghatározottabban visszautasítandó. Kossuth fejtegetéseit szóló aláírja, mert ezek a fejtegetések helyesek. A fő cél az, hogy az új gazdasági berendezkedésben minden közgazdasági faktor meglelje a maga érdekét. Axiómaként áll, hogy az állam akkor éri el a gazdasági ideált, ha sem behozatalra, sem kivitelre nem száad. Szerencsétlen dolog épen miniszteri székből dogmaként hirdetni, hogy mi más alapon, mint a közös vámterület alapján, nem boldogulhatunk. Ez veszdelmes dolog. (Helyeslés a baloldalon.) A horvát tartománygyűlésnek nincs meg az a hatásköre, hogy gazdasági kérdésben dispozitiv határozatokat hozzon. E kérdésben semmi ingerenciája nem lehet. Utal az 1868: XXX. t.cikkre, mely e tekintetben világosan intézkedik. Közjogi okokból ki van zárva, hogy a gazdasági berendezkedés kérdésében a horvát tartománygyűlésnek bármilyen beleszólása lenne. Ez nem Horvátország autonom joga. Ezt a kérdést Horvátország területére is a magyar országgyűlés intézi el. Ha mégis találkozunk ily természetű propagandával, ennek oka az, hogy ugyanazon kezek, amelyek a válság elnyújtásában közremunkálnak, ebben a kérdésben is felbujtják a horvátokat ellenünk. Magára Kossuth Ferencindítványának érdemére rátérve, lehetetlennek tartja, hogy a kereskedelmi miniszter elolvasta volna azt az indítványt, mert különben lehetetlen, hogy oly ellenérvekre talált volna, mint amilyeneket felhozott ellene. Szaló kifejti, hogy Kossuth, indítványára, minden körülmények között szükség van. Elmondja a Széll Körber-féle tarifa létrehozásának történetét, majd a német és olasz kereskedelmi szerződés létrehozatalát és kifogásolja, hogy egy lemondott, most már csak helytartó kormány a törvény világos rendelkezése ellen ilyen szerződésekatt fentart. Bizonyítja Hieronymival szemben, hogy egy magyar autonóm vámtarifa létesítése épenséggel nem szerencsétlenség. Idézi Széll Kálmán i öi, november 20-iki beszédét, ki azt mondta, hogy a kereskedelmi tárgyalások megkezdése előtt az új tarifát meg kell csinálni. Hosszasan foglalkozik , német kereskedelmi szerződéssel és ennek kapcsát bizonyítja, hogy épen itt boszultat meg maga, az autonóm vámtarifa hiánya. Kéri Vészit, hogy kisérje figyelemmel, fejtegetéseit, mert bizonyára igazat fog neki adni. Vészi József: Megjegyzi, hogy ő híve a külön vámterületnek. Polonyi Géza: Tudjuk, hogy Vészi rád ki külön vámterületista, de épen az a baj, hogy arról az oldalról hirdeti, ahol erről hallani ígyt akarnak. Gyakorlati példákkal illuztrálja, hogmennyire van szükségünk gazdasági életünk biztosítására, az autonóm vámtarifára. A vám.nk elméletére térve, kijelenti, hogy senki sem akarja a vámháborút, de azt a dogmát se állítja fel senki, hogy minden körülmények között el kell kene ai vámháborút. Hisz akkor nem kell vámtarifa . Akkor csak azt kell kérdezni a másik féltől, hogmi kell neki és ezt megadjuk neki. Úgy kell eljárni, mint a fővárosi tanács, mely egyszer egy bécsi utcai házat ki akart sajátítani és kiadta utasítását a bizottságnak, hogy a házat meg kell tenni 150.000 forintért, de ha a tulajdonos nem adj ennyiért, akkor adni kell neki 180.000-et ... És ezt a tulajdonos tudta előre. (Zajos derültség.) Ive., elméletek mellett nem csoda, ha Hieronymi lett a szabadelvű párt kereskedelmi minisztere. A ■akok között a félszemü a király. (Derültség.) Gróf Tisza István miniszterelnök: Csirán politika. Polonyi Géza: Rátér Hieronyminek a 1 kérdésről elmondott nézeteire és azt fejtegeti, hogy a kereskedelmi miniszternek erről a kérdésről mér kevesebb fogalma van, mint a tarifakérdésről , tőkeszegénység vagy gazdagság nem a bank kédése. Mit veszít a nemzet akkor, ha akár egy földi vagy egy más pénzintézet Budapesten szétváltozik-e a kamatláb a hurcolkodás által. Szikét kér. Szünet után Polonyi Géza érveléseit folytatva, rámutat arra, hogy a német kereskedelmi szerződés törvénytelenül oly időben köttetett meg, amikor egy törvény által tiltva volt. Maga a miniszterelnöki Ellenállás. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — . . . hogy milyen lenne az az ellenállás? Én rég láttam a másikat. És annál a rejtelmes törvénynél fogva, hogy az öregedő ember előtt a közelmúlt elmosódik, de legrégibb emléki előrajzanak a lélek mélységeiből, mind csodáabban elevenedik meg előttem az a kor, kicsi a gyermekségem kora. El-elmerülök benne; sisak a harangszó hív vissza és juttatja eszem, hogy már megint órákig éltem — ott. Tuom, mi ez. Gyönyörködés az erős, az üd gyermeki érzésekben; az öröm, hogy még én is látok színeket, hallok hangokat és él benne a világ ő minden hatalmával. Schopenhaue azt mondta, minden álmodó Shakespeare.Azt is mondhatta volna: minden gyermek Shaespeare. Oly teremtően nagy a zsenge kis lék befogadó és képalkotó ereje. Emlékeimmel egy mindenség újul meg bennem. De ha kisi robog el ablakom alatt vagy megszólal a tetőn csengetyűje, már csak emlékszem rá, hoy emlékeztem az imént, csak álmodom, hogy imádtam. Legerőseb egy hangulat, vagy hogyan is nevezzem, hogy az eget amikor mindig szelíd, fehér ború takan, a nap halaványan sütött és szomorú volt minden. A Tisza-menti Borsod füzesei, pusztul udvarházunk, a komondorok, az emberek és ős kis ün is. Pedig akkor vetkőztettek ki a pendelyből, s adtak rám magyar nadrágot, atillát és valami Rákos nevű furcsa, zsinóros csurapét. Nagy öröm, nagy büszkeség ez, s én mégis szomorú voltam, mint a hideglelős. Igazi vidám embert csak egyet láttam. S ez Julius volt, a szőke morva fájdinánd, akit a nyakunkra szállásoltak egy csomó vasas némettel, mivelhogy nem fizettük meg az adót. Ez a becsületes Julius szörnyen röstelte csúf expedícióját, és azon igyekezett, hogy kellemes vendég legyen. Még előttem is. Minthogy a nyelvét nem értettem, mindenféle állathangokkal mulattatott. Brekegett, csiripelt, nyávogott, ugatott — fonográf volt Edison előtt sok esztendővel. Esténkint aztán pártás, pruszlikos nagynéném zongorakísérete mellett mindig valami biomugen után jajgatott, mint egy kis tenor boldog birtokosa. Búsultak az istálló előtt naphosszat fehér szíjjaikat lomhán kenegető vasas németek is. Julius reggelenkint sorra botoztatta vitézeit, holmi nyomtalanul eltűnt libák miatt. Olyankor mi mind elbújtunk a szobákban és befogtuk a fülünket. De még most is hallom a puffogást, a k. l. puffogást. Akkor még nem volt und, de ez, úgy vélem, keveset változtatott a hangon. Én faragtam, én hasítottam az akácfa rovást, a katonaságnak kijáró hús rovását. Minden reggel nagy kétfülű kosárban hozták a húst a németek, a felső zsidótól, aki tőlünk a mészárszéket árendáta. Sok anyába ment arra bizony. És borzasztó teher volt rajtunk az a beszállásolás. De Unverdorber úr, az adószedő, egy petákot sem látott tőlünk,, mármint a nagyanyámtól, egynéhány forint, a fizetés szándékát mutató, megszabadított volna a csapástól. Mindegy. Kiböjtöltük a vasas németeket, míg végre elvitte őket az ördög, vagyis mikor Bécs kitapasztalta, hogy így sem boldogul a konok magyarsággal. ... S most? .. .Most, úgy vélem, nemes versengés keletkeznék: ki fizeti pontosabban az a törvénytelen adót, mert csak így lehet belekerülni a gutgesinntek lajstromába. S ez még csak nem is ocsmány dolog. Hiszen pártkérdés az egész, semmi más. A nemzet? Bűn ezt a szót ebbe keverni. Szélbaliság az egész. Ha pedig vége lesz az izének, az érdem jutalma nem marad el. Megnyílnak a dísz és a haszon zsilipjei. * Egyszer szép, barna szivaros ládából faragott késecskcét küldött nekem édesapám a Károly-kaszárnyából. Egynéhány havi börtönt ült ott pinceszobában, azért, mert ő volt a Bolond Miska. Ama jámbor, mai szemmel nézve együgyű vicclap szerkesztője. Csakhogy az az újság is az ellenállás erői közül való volt, s nem épp a legcsekélyebb. Mert amit a cenzúráit sajtó nem fejezhetett le: a nemzet minden keserve és reménye ott lappangott a csendes tréfálódzás soraiban, vagy még inkább a sorai között, s azok a durva faanetszetű, ártatlan karikatúrák mind nagy dolgokat rejtő rébuszok voltak a magyaroknak. Osztrák érzelmű lap egy 3