Pesti Hírlap, 1906. február (28. évfolyam, 31-45. szám)
1906-02-01 / 31. szám
Budapest, 1906.______________________XXVIII. évf. 31. (9760.) szám. ________Csütörtök, február 1. Előfizetési érák: Szerkesztőség: Egész évre.... 28 k. — 1. Budapest, Váci körut 78. Félévre ...... 14 — *• emeIet> Negyedévre .!!7 ^ BB hová a lap szellemi^ részét Megjelenik minden nap, fnnep ^ szétküldésére vonatkozó fel« és vasárnap cán is. " szólalások intézendők. Közeledik egy évforduló. ^ Senki sem tagadhatja, hogy az u. n. paszeziv ellenállás is egyik neme a hadviselésnek. Mégis, a haditudomány gondolkozva áll meg előtte. Bizonyos, hogy a passzív ellenállásban nincs meg a támadás szemernyi ténye. Sikere mind a mellett lehet. A támadó ellenfél várat ostromol itt; a várba szorultak élete, vagyona forog kockán. Szolgaságra jutni, koldussá válni: a harc végét jelenti, de a passzív ellenállás maga is kétélű fegyver; fenyeget a kiéheztetés réme s várunkon kívül eső javaink eltiprása. A harc nem síkon folyik; lépésről-lépésre nem hódíthatunk tért; a harc vége rendesen a régi jogok megtartása, új birtok szerzése csak ritkán. De más az új birtok, melyhez, az ellenfél szemében, jogunk sincs tisztázva még, s más az új birtok, melyben jogilag benne voltunk a harc kezdetén már. Továbbá nem a passziv ellenállásban nyilvánul egy nemzet egész ereje. Ha passziv ellenállással kivívható a régi, kétségtelen jog birtoka, a passziv ellenállás elérte célját. Ennél többet ne is tűzzön ki célul magának, mert ennél többet csak több erővel lehet kivívni. Márpedig több erő — ha a passzív ellenállás csak fél erőt jelent — ebben a pillanatban nem áll rendelkezésünkre. Forradalmat ma senki sem akar a koalíció katonai programamjáért. Ezért vetni tehát a félerőt a mérleg egyik serpenyőjébe annyi, mint félerőt kockáztatni az egész alkotmányosságért. Ily körülmények közt nem csoda, ha sokan hirdetik most, hogy békét kell kötnünk oly kormányprogramm alapján, mely az önálló vámterület tényleges birtokába vezet egyrészt, a közigazgatást élő közoktatást magyarosító politikának is szabad teret enged másrészt. Anélkül, hogy e kormányprogramul értékét szembeállítanók most annak a másiknak értékével, mely esetleg a magyar vezényszót magában foglalná, de ezen kívül aztán semmi mást: — keressük az okát annak, miért nem adhat Magyarországon felelős kormány ma oly programmot, mely magában foglal magyar vezényszót is, önálló vámterületet is, magyarosító belpolitikát is. A magyarázat az, hogy e programra kivívásához a passzív ellenállás kevés, ennél többet pedig ma nem kockáztathat érte a nemzet. Egész erőnket bele nem fektethetjük a harcba, mert egész erőnk mást mutat a papiroson s mást a valóságban. Röviden: nem vagyunk bizonyosak abban, hogy mit mondhatunk a magunk egész erejének. S ha egy kormányprogramm őszintén elismeri ezt, el azzal, hogy mindent nem hoz, sokat sem hoz, de amit hoz, azt hozza a magunk erejének növelésére, rokonszenvvel kell hogy köszöntse az egész ország. Egy esztendőt tétlenül töltöttünk, való, de pártos vélemény az, mely haszontalannak mondja ezt az eltöltött esztendőt. Ez az esztendő megmutatta, hogy mi mindenünk nincs; a legközelebbi kormánynak az a feladata, hogy amit e „nincs“-ből mai erőnkkel elérhetünk, elérje, s amit el nem érhetünk, ahhoz közelebb vigye a nemzetet, mai elsejének növelése által. Egy kormány sem tévesztheti szem elől a nemzet végcéljainak állomását, de egy kormány sem jelent mást nemzete életútján, mint közbenső állomást. Ez a mostani közbenső állomás a népképviseleti alkotmány alapján álló Magyarországnak harmadik állomását jelzi. 48 után, mely arra volt hivatva, hogy megteremtse a modern Magyarországot s 67 után, mely arra, hogy megteremtse a független Magyarországot, a koalíciós kormányra hárul a feladat, hogy tovább építvén a meglevő alapokon a modern és független Magyarországot, tartományi sorából kiragadja azt, nemzetivé tegye, megkezdje a nagy munkát, a gazdag és magyar Magyarország fölépítését. Jöjjön tehát a koalíciós kormány, mely legyen igazán szabadelvű, mely nelegyen szűkkeblű a munkástörvényhozás sürgető parancsaival szemben, de legyen az nemzetiségeink széthúzó törekvéseivel szemben. Jöjjön ellenségeink régi taktikájával, a „divide et impera“ elvével szemben ismerje fel végre a magyar politika elsődleges hivatását, a magyar nemzeti állam egységesítését. Ellenségeink kijátszották a régmúltban katholikus magyarunk ellen a protestáns magyart; nem is oly rég még a magyarajkúak ellen nem magyarajkú nemzetiségeinket, s legújabban osztályharcot idézvén fel, a nemesség ellen — mint ők mondják — a népet, igazabban a nemzet ellen a nemzetköziséget. A „divide et impera“ taktikájára csak egy logikus válasz adható: egyesíti és csak azután szállj szembe az ellenséggel. Ha ugyan lesz még. De érje bár el végzete Ausztriát s veszvén: veszítsük bár el benne ellenségünket. — Európában akkor sémi leszünk egyedül. Horváth Boldizsárral azon szerényebb mérvű optimisták közé tartozunk, a kik előtt az, hogy Hazádnak rendületlenül . . . — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: Eötvös Károly. I. Ne féljen a nyájas olvasó. »Szent fájdalmak sóhajtása, hazafi gerjedelmek harsogása, költői borongás és mámorba ejtő szónoki buzgóság nem lesz e kis olvasmányban. Nem írok én verset, ha tudnék ,se. Hanem azért ama fönséges nemzeti dalnak két első szava meglehetősen ide illik. Ama dalról is megemlékezem kissé. Ismerd meg tenhazádat! Ez a címe is lehetne e kis csevegésnek. Sok bölcseség van abban az igében. Mert a hazát szeretni kell. Mindennél jobban és örökké. Ám, aki hazáját igazán nem ismeri, igazán nem is szeretheti. Már a régiek is tudták. Ignati nulla Cupido. Ami körülbelül azt jelenti magyarul, hogy szerethessem én azt a leányt halálig, akit nem ismerek? Hanem hát ne bölcselkedjünk sokat. Kezdjük a dolgot egyenesen a közepén. Úgy se akarok mást, mint emlékezni, mesélni, a múltat fölidézni. Nem az egészet, nem is sokat, hanem csak valami kis kedves tünetet belőle. Ha azután megérdemli, bölcselkedjék fölötte maga az olvasó. 1844-ben vagyunk és jurátusok vagyunk és Pozsonyban vagyunk, mivel hogy országgyűlés van Pozsonyban s ott van az országgyűlésen a tekintetes királyi tábla is. Mi a jurátus? Könyvekből, hagyományokból, öregek szavaiból mindenki tudja. Nótarius inelytae tabulae regiae judicientis juratus: ime, ez a jurátus. Ez a hivatalos címe, közjogi állása s állásának természete. Végzett jogász, végzett patvarista, fölesküdt királyi táblai jegyző, ügyvédi oklevélre vágyakozó. Lesz belőle majd ügyvéd, tisztviselő, vármegye ura, követ, kormányzó ember, főispán, szónok, nagy hazafi, minden. Ha lesz. Ha pedig nem lesz, az se nagy baj. Hazamegy az ősi kúriára, gazdálkodik, vadászgat, dőzsöl, megházasodik, szaporítja a világot , szidja a németet, a rossz időjárást s az uzsorás zsidót. Így is jól van. Ez volt a jurátus általában. Hanem 1844-ben nem ez volt a jurátus. Hanem aki lángol az eszmékért, rajong a világszabadságért, utál minden koronás főt, macskazenét ad a pecsovicsnak, megkergeti Uray Bálintot s Tiszát, Lukát, Benőt, a hírhedt adminisztrátorokat agyongúnyolja, kineveti a papokat s azután készül a harcra, oda is megy, ha épkézláb, utolsó emberig s honvéddé lesz, meghal a csatatéren vagy a bitón, vagy elmegy bujdosónak, közben-közben addig is fölveri a kávéházak csöndjét, szavalja Vörösmartyt, énekli bús nemzeti dalainkat, könye pereg, de minden lelke és minden izma feszül és minden átka harsog a zsarnok ellen, aki rabigában tartja Árpád nemzetét. 1844-ben ez volt a jurátus. Hajh, a mostani ügyvédbojtár, joggyakornok s a mindenféle segéd, tollnok, királyi aljegyző, ülnök, állnok és járulnok dehogy énekelné a Szózatot a kávéházban s dehogy merülne afölött éjfélig vitába, hogy mi történt volna akkor, ha a mohácsi csatát mi nyerjük meg s nem a pogány hitű török s nem a kutyahitű osztrák? Mit szólna most az ilyen bolondsághoz a principális, a törvényszéki elnök s az ügyvédi kamara? Nézzünk csak be a kávéházba, Hollinger uram kávéházába, ahol minden estéjüket vidáman töltik el a jurátusok. Ott van az a kávéház Pozsonyban a sétatéren. A kemence se füstösebb. Gyertya világit s nem villamosság. A félhomály szelidíti a füstöt. Minden ember pipáz. A szivar még nem divatos. A cigarettet hírből se ismerik. Gsibuk járja és tajtpipa. A trafiknak még se hire, se hamva. Csak néhány bécsi zsidó s néhány fanyar képű magyar, mágnás szopja meg a szivart. De ilyet ott nem látni, ahol jurátusok dévaskoduak._________ A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.