Pesti Hírlap, 1906. szeptember (28. évfolyam, 255-269. szám)
1906-09-16 / 255. szám
1906. szeptember 16., vasárnap. ESTI HÍRLAP. 3 ményezése mellett ezzel a mintáfelépítéssel igazán megörökítené nevét. A kivándorlás szobrának leleplezésekor elhangzó számos hazafias frázisból mindenesetre jó lenne valami kézzelfogható akciót kihámozni a kivándorlás megakadályozására. A helyzet. A miniszteri tanácskozás után következik más miniszteri tanácskozás. A kabinet tagjai hétfőn ismét konferenciára gyűlnek össze, amely alkalommal az 1907-iki költségvetési előirányzat kerül tárgyalásra. A kiegyezési kérdésekről ma sem tudhatunk többet a miniszteri konferencia után, mint amennyit tegnap tudtunk a konferencia előtt. Az egyetlen pozitívum az, hogy megállapították ama szakbizottságot, amely a kiegyezés dolgában az osztrák bizottsággal tárgyalni fog. A kiegyezési megbízottak a következők: Popovics Sándor pénzügyminiszteri államtitkár ; Szerényi József kereskedelemügyi államtitkár; Hendel Béla udvari tanácsos; Mezőssy Béla földművelésügyi államtitkár; Ottlik Iván miniszteri tanácsos. Amint a névsorból látható, a referenseket az illetékes minisztériumokban az első sorból vették s ezzel is leginkább ki van fejezve, hogy a kormány álláspontját képviselik. A bizottságot a „kiegyezési kérdések megvitatására“ küldték ki. Ez a hivatalos megállapítása a bizottság feladatának. Tehát csakis megvitatása a kérdéseknek és természetesen nem megállapodások létesítése. Az urak e hó 18-ára Bécsben lesznek és ott találkoznak a másik vitatkozó bizottsággal. Aztán jelentéseket tesznek különösen a kormánynak, mindenik a magáénak. A megbízottak megkapták utasításaikat s talán jókívánságokat is kaptak hozzá s a kormány esetleg azzal ereszti őket útnak, hogy:— Kellemes vitatkozást kivánunk Addig pedig tovább folytatódik a hircsinálás és a kombináció a vita anyagáról. A ■mai napon is olvastunk egy közleményt, mely a beavatottság színezetével jelent meg, sőt németül jelent meg (ami a magyarnak szörnyen imponál a politikában), de amelyben szintén igen kevés új dolog van. Ilyenek: 1. Föltehető, hogy a két kormány éles ellentétben áll szemben egymással. Az osztrákok nem akarnak megbarátkozni a szerződési formával a szövetség helyett, a magyarok ragaszkodnak a szerződési formához. 2. Az osztrák kormány követeli a vámjövedelmeknek a közösségből való különválasztását és a beszedési hely szerinti felosztását. Ez oly követelés, melyet Magyarországnak egyedül azon okból is el kell utasítania, mert a vámszedés nem mérvadó az elvámolt áru tényleges fogyasztásának meghatározására. 3. Az osztrák kormány kárpótlást kér a fogyasztási adók szétválasztásáért, amit azonban azért nem lehet adni, mert Magyarországnak meg kell őriznie önrendelkezési jogát a fogyasztási adók felett , mert nem tűrheti továbbra is, hogy fogyasztási területünket az osztrák szesz eláraszsza és hogy a galíciai petróleumnak ki legyünk szolgáltatva. De nem tűrheti azért sem, mert 1907. év végén amúgy is érvényüket vesztik az ezen adónemekre vonatkozó megállapodások és ezáltal teljesen szabad kezet nyer úgy a kormány, mint a törvényhozás. A Széll—Körber-féle kiegyezés e pontjai Magyarországra nézve a fogyasztási dolgokban károsak lennének. (Alighanem ezzel a felfogással függ össze am a tény, hogy Wekerle miniszterelnök most tanácskozásokat folytat Széll Kálmánnal.) 4. A tapasztalás az új vám-regime rövid ideifennállása alatt is azt mutatja, hogy a mezőgazdaságra vonatkozó vámtételek mezőgazdasági terményeinknek a legcsekélyebb védelmet sem nyújtják s tapasztaltuk, hogy terményeinkért alig tudjuk a rendes világárakat megkapni, míg ellenben az osztrák gyárak a fölemelt ipari vámok révén vagyonban erősen gyarapodnak. Az osztrák kormány vagy nem látja az óriási előnyöket, amelyek ebből Ausztriára származnak, vagy szánt szándékkal ignorálja, hogy oly követeléseket támaszszon, amelyek a gazdasági viszonynyal vagy egyáltalán nincsenek összefüggésben, vagy csak igen távoli vonatkozásban vannak. Ausztria kormányának például semmi köze nincs a közös államadósság konvertálásának kérdéséhez. Ha Magyarország jónak látja, hogy szerződésileg biztosított jogával éljen, abban az esetben konvertálhatja az államadósságot. Épen oly kevéssé van összefüggés a quota-kérdésben. Nem folytatjuk a magyarázatokat, de egyetértünk ezeknek a konklúziójában, tudniillik, hogy: — A tárgyalásoknak eredményük csak abban az esetben lehet, ha Ausztria nem akarja a húrokat túlfeszíteni, szolgákat rossz fajtájú embereknek ítélték, és a családok úgy ügyeltek a faji kiválasztásra, mint ahogy ma a lovakat tenyésztjük. Mondom, nem tudom mért maradt fenn a bélyegzés. Magamnak én elvenném Adriát, de hogyan vegyem el az anyámnak? Erre még csak gondolni se lehetett. Eltökéltem, nem is tudom hányadszor, hogy nem megyek többé a papházba. De különös valami, hogy az ember nemcsak ételre éhezik és nemcsak italra szomjazik. A szem is tud éhezni és szomjazni. Egy napon megintcsak előkerestem a szeretet apostolainak néhány civakodását, és befogattam. Aztán apránként odahordtam a padlás minden régi könyvét, s ugyanannyi rózsaszállal tértem vissza. Az öreg papot nem érdekelte, hogy én Adriával mit beszélgetek. Volt úgy, hogy ki se mehettünk a kertbe, csak a folyosón ültünk. Az öreg odabent maradt. Vagy megbízott a leányában, vagy nem értett a leánypásztorsághoz. Valahányszor eljöttem a leánytól, mindig aggodalom támadt bennem, hogy tovább haladtam, mint kellett volna. Elvégre is én abba tudom hagyni a barátságunkat, de nem ébrednek-e a leányban olyan érzelmek, amelyek oktalan reményekkel fűzik hozzám? Egy délután, míg az öregúr a fekete kávé álmát aludta, azt kérdeztem Adriától: hogyan van beosztva a lakásuk? — Csak négy szobánk van. Három egymás mellett, és egy külön. Az a káplán szoba volna, de atyámnak eddig sohse kellett káplán. Hát az az én szobám már két éve ott a sarokban. ■— Szeretném látni a szobáját. Egyébiránt néminemű szójátékkal így fejezhetjük be: — A magyar kormány nem fogja megengedni, hogy Ausztria hurkot vessen Magyarország gazdasági életére. ** * * A magyar kormány felmondta a Fejérváry-kormány által szerzett s a mintegy hatvan millió koronát kitevő adósságát a Rothschildcsoportnak s ezt az összeget még az idén, november 1-én, visszafizeti. Ezt jelentik ma hivatalosan. A Wekerle-kormány ezen bejelentett ténye által eltöröl egy dokumentumot, amely a külföld előtt a magyar állam megbízhatóságának ártott. Az abszolutisztikus kormány garázdálkodása erős nyomokat hagyott volt és kiterjedt minden térre, ahol pénzt lehetett szerezni. Csinált az a kormány mindenféle üzletet, eladott mindent, amit hamarjában eladhatott és úgy csinálta az adósságokat, m mint egy lump, aki nem is gondol rá, hogy ki fog kelleni fizetni és még kevésebbé, hogy ki fogja kifizetni. Az abszolutisztikus kormány el van temetve. Annak a becsületét senki sem fogja megmenteni, de nem is gondol rá senki, hogy mentse. Azonban a magyar állam becsületét és hitelképességét külön kell választani a garázdálkodókétól s az országot meg kell szabadítani a könnyelmű adósságok terhétől. Ezért Wekerle felmondta a kölcsönt s a legelső alkalommal fizet. Ez elhatározás örvendetes, mert ebből kiviláglik, hogy a pénzügyi kormányzás rendben van és hogy a kormány a normális viszonyok helyreállítására állandó és folytonos gondot fordít. * * * A legújabb affaire, amiből a szocialista és haladó párti lapok táplálkozni fognak s ami szenzáció gyanánt fog a közönség elé kerülni, a következő: A petrozsényi sztrájk miatt vád alá helyeztek volt 67 embert és letartóztattak két embert. Már most az újjászervezett szocialisták Budapestről leküldötték dr Antos Jenő ügyvédet Petrozsényba, hogy a vád alá helyezetteket és letartóztattakat védje. Az ügyvéd megérkezett és megszállott a szállodába. Alig telepedett azonban le, megjelentek nála a fegyveres csendőrök, foglyul ejtették és Janza Vazul főszolgabíróhoz kisérték, letartóztatták. A pad mellett, ahol ültünk, fehér Burbonrózsa virított. — Ebből volt ma az oltáron? — Ebből, — felelte Adria. — Télfagyig virít. Kinyújtotta a kezét és leszakított egy félig kinyilt szálat. Leszedte a töviseit és nekem nyújtotta: — Ha akarja ... beletűzni a kabátjára ... Ahogy nyújtotta a rózsát, én két kézzel nyúltam érte. A két tenyerembe fogtam be a kezét, mint ő a minap a vérebet, és az ajkamhoz emeltem. Adria elpirult. Rámcsodálkozó szeme megnedvesedett. — Bocsásson meg, — mondottam, — az csak hála csók volt azért a jóságért, hogy a madarak árváit nevelgeti. Adria elmosolyodott:— Hogy jutnak eszébe most a madarak? Itt bárki azt gondolhatná, hogy engem a józanság faképnél hagyott, és csakúgy tengetem a szárnyat, mint más közönséges pulyka. De ez nem igaz. Én csak olyan józan voltam akkor is, mint most. Csak éppen, hogy meglepett, (mert szokatlan volt) annak a leánynak mindenre kiáradozó képzelődése. Hazafelé menet sajnálkozva mondottam: — Milyen kár, hogy rendetlen születésül Ezt az egyet szívesen elvenném. Itt ismét azt lehetne mondani, hogy ha én józan vagyok, mért ítélek a születésben különbségeket? Hát én nem is ítélek. A teremtés műhelyéből egyforma vérrel kerül ki az ember, csak kint osztályozzák aztán a papiroson. Mért nyomják némelyikre a gyalázat bélyegét? nem tüdőül. Az ókorban volt értelme. Akkor a rab— Szívesen megmutatom. Benyitott. Én előre bocsátottam. Az ajtót zárva hagytam, úgy léptem utána. Rózsaillatos kis leányszoba.Csupa csipke és fehérség. Oldalt egy keskeny rézágy, mellette fehér márvány asztalka. A másik sarokban kis ébenfa-íróasztal, rajta egy csokor virág. A két ablak között ódon divatú irredenz, s fölötte persze tükör. A falon egy sárgára avult tengeri térkép, — (hogy a manóba kerül ide tengeri térkép!) — mellette Munkácsi Jézusa a Pilátusi képből. Oldalt egy üveg szekrényt pillantottam meg: csupa fehér kötésű könyv állt benne. Nézem, hogy mifélék, hát holmi szent nők életrajzai, imádságos könyvek, botanikák, versek, olasz és német regények, útleírások, szakácskönyv, Petőfi, Brém. Micsoda más könyvtár, mint az enyém! Nálam fekete bőrbe kötött filozófiák: Pitagorásztól Volterig, és Voltertől Hartmanig. A legutolsó kötet Hekkel, az istentelen. Adria könyvtárában három kötet breviárium. Önkénytelenül is az éjjeli asztalra pillantottam. (Fehér márvány asztalka.) A negyedik kötet ott hevert. — Csak nem imádkozik tán breviáriumot? — De. Minden este. •— És maga ért latinul? — Atyám megtanított rá. Ahogy felnyitom a breviáriumot, látom beleírva a nevét: Bentzefalvy Adria. Hm. Az öreg is Bentzefalvy, ő is Bentzefalvy? Az éjjeli asztalon fekete ébenfa keretben fakó fénykép is állott. — Szabad megnézni? — Tessék, (Vég