Pesti Hírlap, 1906. december (28. évfolyam, 346-360. szám)

1906-12-16 / 346. szám

2 PESTI HIRLAi 1906. decemíber 16., vasárnap. A hitbizományok intézményének egyet­len helyes indoka volt, mikor létesítették: az a cél, hogy a magyar föld ne kerüljön idegen kézre. De először is ezt a célt nem lehetett elérni a hitbizományokkal, mert ezeknek tulajdonosai igen sok esetben rosszabbak a teljes idegenek­nél, mert nyelvünket alig tudják, nem élnek hazánkban s a magyar föld jövedelmét idegen földön tékozolják el. Másodszor pedig azt a célt, hogy a magyar föld idegen kézbe ne kerüljön, sokkal hatékonyabban el lehet érni egy hatá­rozott törvényhozási intézkedéssel: ki kell mon­dani törvényben, hogy ingatlant csak magyar állampolgár vásárolhat. Ha ezt kimondják, pedig ki kell mondani, akkor a magyar föld magyar jellege biztosítva van s ez a fő cél. A kiváltságos családok esetle­­­ges faji degenerálását a hitbizományi birtok úgy sem szüntetheti meg. A földéhes népnek pedig földet kell adni, mert kivándorol, vagy ha itthon marad, szociális forradalomban tör ki. A holt kéz birtokainak kezelési rendsze­rét is gyökeresen meg kell változtatni, ha már nem merik propagálni a papi vagyon elkobzá­sát s a tisztán iskolai célokra szánt alapítvá­nyokat tisztán e célokra fordítani, a tisztán egy­házi célokra tett alapítványok jövedelmét pedig a főpapi túlságos jövedelem csökkentésével az alsó papság, (mert ez teljesít igazi hivatást!) helyzetének javítására fordítani. Pedig ez vol­na a helyes. De ha már Magyarországon a he­lyes útra csak századok múlva tud térni a tör­vényhozás, legalább a papi birtokok kezelésében kell behozni a kis bérlet­rendszert a nép javára. Ne késsenek a szociál­politikai mélyre­ható reformok létesítésével, mert az élet nagy igazságtalanságai szociális forradalmakra ve­zethetnek s egy degenerált társadalom, amely­ben a gazdag emberek lopnak és sikkasztanak s a szegény emberek éheznek vagy kivándorol­nak, nem képes semmiféle nemzeti politikai fel­adat keresztülvitelére. Züllött társadalom s erőtlen nemzet nem alkothat erős nemzeti ál­lamot. Bűn ez, veszedelem ez, kárhoztatni való dolog ez? A tót mostani eszünk szerint semmi esetre. Azonban : nemes Zala vármegye nem igy vélekedett ez előtt hatvan esztendővel. Bakony erdeje Zalának is volt s Nagy- Vásonykő, Devecser és Sümeg vidékén össze­olvadt Veszprémnek Bakonyerdejével. Száz meg száz jufmnyáj és disznófalka élt az erdőkben, csalitokban, vágásokban s juhász, kanász, szá­madó és bojtár ezer számra. Juhásznak, kanásznak lopni kell. Ez már természete, mint a szövetkezeti és rész­vénytársasági igazgatónak. Hajdan nem me­hettek az emberek tőzsdékre és pénzintézetekbe elszedni a másét, hát elmentek a Bakony er­dejébe. Az ősember eredeti természetét hajdan is csak ki kellett elégíteni. Király és rablólovag nem lehetett mindenki, hogy tűzzel-vassal, fegy­verrel és halállal vegye el a szomszéd igaz jó­szágát: hát beállott kohásznak, juhásznak, boj­tárnak, számadónak. Ha mulatságra kellett pénz, ha búcsúra, vásárra kellett menni, ha kárt vallott, nem verte fejét a falba, hanem, elment a szomszéd határra vagy a harmadik, negyedik erdőbe s ügyességgel, jó­­szerencsével kiszakított a nyájból húsz-harminc juhot vagy disznót, elhajtotta,­árusa-vásárosa, orgazdája már készen volt s lett pénze, amennyi épen kel­lett. \ '' ’.... ■' - - v:.. • ■ Országgyűlés. I. Wekerle Sándor miniszterelnök a beteg Kossuth Ferenc kereskedelemügyi miniszter he­lyett beterjesztette a kereskedelmi forgalomról és a külkereskedelmi viszonyokról szóló jelen­tést. Ezután folytatták a vallás- és közoktatás­­ügyi tárca tárgyalását, melyre azonban a ren­desnél kevesebb időt fordíthattak, tzért minisz­teri válaszok és interpellációk voltak bejelentve. A vallás- és közoktatásügyi tárca vitája a sablonos keretben mozog s az egyes szónokok egy és ugyanazon témát variálnak, de legin­kább a felekezeti tanítókról és a nemzetiségi politikáról van szó. Az első felszólaló Szabó Károly, a refor­mátus tanítók és lelkészek fizetésének javítását kérte. Nagy György a nemzetiségi kérdésekkel foglalkozott s eközben ötletesen mutatott rá arra, hogy az oláh ügyvédek leginkább zsarol­ják az oláht. Sziklay Ottó szintén a nemzetiségi kérdéssel foglalkozott s eközben fölemlítette ama gondolatot, melyet a Pesti Hírlap is re­produkált volt, hogy tudniillik a nemzetiségi izgatókat nem államfogházzal, hanem börtön­nel kellene büntetni. Bohus Károly a közokta­tásügy egész területén szemelgetett, de legin­kább a tanítók helyzetével foglalkozott. Még Csernoch János beszélt, nagyrészt a katholikus ügyekkel foglalkozva s azután a vita folytatá­sát félbeszakították. "Wekerle Sándor válaszolt Adamovich István interpellációjára a tiszti biztosítékok visz­­szafizetése tárgyában. A visszafizetések fokoza­tosan fognak megtörténni és 1909-ig befejezik. Válaszolt a miniszterelnök Hodzsa Milánnak az állami napidíjasok fizetési pótléka tárgyá­ban tett interpellációjára is, kijelentve, hogy a pótlékok kifizetése azért késik, mert a napi­­díjasok osztályokba sorozása hosszadalmas munka. A Ház mind a két választ tudomásul vette. Az interpellációk során báró Thorotzkai Viktor afelől kérdezősködött, hogy Rákóczi Fe­renc emlékét miképen akarja a kormány meg­­örökíteni. Wekerle azt válaszolta, hogy a Rá­­kóczi-törvény az ő emlékének legszebb meg­örökítése. Egyébként a szoborállítás érdekében keletkezett társadalmi mozgalmat a kormány kész támogatni. A választ tudomásul vették. Beniczky Ödön az opera és a Nemzeti színház­­jegyeinek elővételi árusítása miatt ter­jesztett elő interpellációt. Ennél bizony haszno­sabbra is lehetett volna fordítani ezt az időt. Ez már együtt jár a Bakonyerdő életével. De hát már most mit csináljon a szám­adó, akinek elhajtották ruhát vagy disznaját? Bizony ő se veri falba a fejét. Panaszt nem tesz se az uraságnál, se a vármegyénél. Panaszkodni hitványság, árul­kodni gyalázatos dolog. Azután kárát a vár­megye úgy se téríti meg. Sőt még újabb bajba, költségbe keveredik a sok pandúr és járás-kelés miatt. Arait tőle éjjel, orvul elhajtottak, azt visszaszerzi hasonló módon. Éjjel, orvul. Káka­bély, gézengúz, nyám-nyámi ember volna az, aki ezt meg nem cselekedné. Megsértené még a szentirás parancsát is. Szemet szemért, fogat fogért. Ezt tanítja a szentirás. Ez pedig bako­nyi nyelven azt teszi: juhot juhért, emlét em­séért. Nemes Zala vármegye váltig törte a fejét a fölött, h­onnan, miként származik a nyájőr­zők tolvaj természete? Arra jött rá, hogy azt nem okozza semmi más, csupán csak a bakonyi cifra szűr. Hogy is szól csak a dal? Cifra szűröm Beszperembert vettem. Érte harminc forintot fizettem. Hogyha azt a nyakamba töm­tem, Még az angyalát is elkerítem. Ím­e: egészen világos. Az a­ cifra szűr idézi elő az istenkárom­lást. Mihelyt nyakában van, rögtön az angya­lert a két színház jegyárusításának kérdése abszolúte nem az országgyűlésre tartozik. A belügyminiszter nem is válaszolt rá. Samassa János a cseléd- és munkásköz­­vetítés tárgyában terjesztett elő interpellációt , ezzel az ülés bevégződött. Hétfőre az indemnitás tárgyalását tűzték ki. . . II. A képviselőház ülése december 15-én. Elnök: Justh Gyula, később Návay Lajos. Jegyzők: Hammersberg László, Darányi Ferenc, Benedek János. Ülés kezdete d. e. tíz órakor. A jegyzőkönyv hitelesítése után Nagy György, a gazdasági bizottság elő­adója, bemutatja a bizottság jelentését a képviselő­ház 1907. évi költségvetéséről s kéri a Házat, hogy a­ jelentés kinyomassék, szétosztassék és napirendre tűzessék. A Ház ilyen értelemben hatéroz. Wekerle Sándor miniszterelnök. A kereske­delemügyi miniszter nevében benyújtja a külkeres­kedelmi és forgalmi viszonyokról szóló törvényja­vaslatot. Raisz Aladár jegyző felolvassa az indítvány-és interpellációs könyveket. Az indítvány­­könyvbe újabb bejegyzés nem történt, az inter­­pellációs könyvbe Samassa János kétrendbeli és Petrovics István jegyzett be újabb interpel­lációt. Elnök javasolja, hogy a Ház két órakor tér­jen át az interpellációkra. A Ház a javaslatot elfogadja. Következik a vallás- és közoktatásügyi költségvetés tárgyalásának folytatása. Szabó Károly: Át van hatva a közoktatás­­ügyi költségvetés fontosságától s attól bármely nagy összeget nem sajnál. A kultúra a leghathatósabb fegyver a nemzetiségek ellen s a legveszélyeztetettebb vidékeken állami iskolákat kell építeni, hogy a nép gyermekeinek szivébe oltsuk a haza iránt való sze­­retetet. (Helyeslés.) A nemzetiségiekkel szemben a legmesszebbmenő sovinizmus sem hibáztatható. A tanitók ügyéről szólva, kéri a minisztert, hogy a ta­nítók fizetésrendezésénél­ semmi költségtől ne riadjon vissza s a felekezeti, tanítókat tegye egyenlővé az ál­lami tanítókkal. Majd a protestáns egyházakról szól s kéri a minisztert, hogy a protestáns egyház iránt való jóindulatát továbbra is tartsa meg. A javaslatot elfogadja. (Helyeslés.) Nagy György: Kéri a minisztert, hogy ter­­jeszszen a Ház elé törvényjavaslatot, mely elrendeli, hogy az összes iskolákban a magyar nyelv tanítása kötelező legyen. Statisztikai adatokkal bizonyítja be, hogy több száz olyan iskola van ma is az országban, melyből teljesen száműzve van a magyar nyelv, így érthető azután, hogy a nemzetiségieknek csak igen kis százaléka beszél magyarul. A nemzetiségieknek már azért is szükségük volna, hogy magyarul megta­nuljanak, mert igy belátván az agitátorok veszélyes munkáját, a magyar törekvés mellé csatlakoznának. Jókat szedi le az égről a bojtár. Maga danolja, maga vallja. Azután harminc forint, nagy pénz az. Igaz, hogy váltóban kell érteni, de így is bor­zasztó fényűzés. Dolmányt lehet venni öt forin­tért, ködment tízért s az a bojtár mégis harminc forinton vesz bakonyi szűrt. Pedig nem telik tőle. Csak úgy telik, ha lop. Nyilvánvaló, hogy ezért lop. Derék, nagy emberei s igazi bölcsei vol­tak Zala vármegyének. Még Deák Antal és Csányi László is ott voltak a vármegye gyűlé­sén. De mégis elhatározták 1824. évi december 13-án, hogy ezentúl nyájörző erdei embernek veszprémi szűrt, bakonyi szűrt, cifra szűrt vi­selni nem szabad. E szűrnek használata örökre eltiltatik s a szolgabírák utasíttatnak, hogy já­rásuk területén jövőre 6 szűr viselését meg ne engedjék s a tilalom ellen vétők testi fenyítés­sel illettessenek. De még ez se elég. Atyafiságos átirattal meg kell keresni a szomszéd vármegyéket, Vast, Veszprémet, So­­mogyot, Varasdot, hogy ők is tiltsák el a ba­konyi szűrt s ezzel vessenek ők is gátat az er­kölcsök elvadulásának s a köznép közt is mind inkább terjedő fényűzésre való hajlandóság ki­csapongásainak. Veszprém vármegye nemesi közönsége Zala átiratát 1840-ben, jó későn, tárgyalta

Next