Pesti Hírlap, 1907. november (29. évfolyam, 259-284. szám)
1907-11-01 / 259. szám
Budapest, 1907. XXIX. évf. 259. XIV,108.) szám. Péntek, november 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci-körut 79. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — f. Félévre . . . Negyedévre• • « ^ » — n Egy bóra, . Egyes szám ára 10 f. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. A Pesti Hírlap következő száma szombaton, —~ november 2-án, hajnalban jelenik meg. A nemzetiségi kérdés megoldása. Körülbelül ki lehet számítani, hogy mennyi idő kell ahoz, hogy Magyarországon egy eszme, reform vagy jelszó gyökeret verjen a közvéleményben. Átlag tíz esztendő kell ehez. Ezelőtt körülbelül tíz esztendővel kezdték divatba hozni a magyar sajtóban „a magyar nemzeti állam“-ról s az „egységes magyar nemzeti állam kiépítéséről“ szóló frázisokat Szathmáry György és Beksics Gusztáv, a soviniszta magyar politikának ez a két kiváló publicistája. E két jeles vezér után sokan nyargaltunk egy évtizeden át ezeken a jelszavakon a sajtóban, de tíz esztendő kellett hozzá, míg egy nagynevű államférfi is ráült azokra. A magyar államférfiak arról híresek, hogy nagyon nehezen recipiálnak eszméket; ez a csökönyösségüket, konzervativizmusukat és a műveletlenségüket bizonyítja. Báró Bánffy Dezsőre dicsőség, hogy ő volt az első magyar államférfi, aki elfogadta a sajtótól a soviniszta,eszméket s ma már „az egységes magyar nemzeti állam kiépítésének“ ő a hivatásos pallérja. De ha igazságosak akarunk lenni, el kell azt is ismerni, hogy ha a frázisokat és jelszavakat csak később recipiálta is, a soviniszta politikának nemes tartalma a lelkében élt már, főispán korában is s amikor alkalma nyílt, miniszterelnök korában is érvényesítette ezt a politikát. Az országra nézve nagy veszteség azonban, hogy egész teljességében csak akkor bontakozott ki Bánffy lelkében is a soviniszta nemzeti politikának egész programmja, mikor már nem volt kormányon, mikor a bukás után volt ideje az írók elolvasására, a nyugodt kontemplációra s az eszmékkel való foglalkozásra. Mert az aktív államférfiakat gyakran annyira elfoglalja a napi harc és a folyó munka, hogy legkevesebb idejük marad az eszmékkel való foglalkozásra. Bánffy azt a nemzeti politikát, mely a lelkében főispán és miniszterelnök korában mint erős érzés élt, utóbb öntudatosprogrammá érlelte s nagy szerencséje volna, Magyarországnak, ha még valaha akár a miniszterelnöki, akár a belügyminiszteri, akár a közoktatásügyi miniszteri székből megvalósíthatná ezt. Midőn ma a képviselőházban ismételtenkifejtette nemzetiségi politikáját, régi ellenfelei, a 48-as képviselők is helyeselték. Ez a körülmény azt bizonyítja, hogy a nemzetiségi politikában le lehetne dönteni a magyar képviselők között a pánikobátokat s egységes munkában forrhatnánk össze. Csak az volna szükséges, hogy ennek a politikának a munkaprogrammját a vezető államférfiak egyértelműen állapítanák meg s tényleg is hozzákezdenének a munkához. Mert nagyon tévednek azok, akik azt hiszik, hogy a nemzetiségi kérdést tisztán politikai eszközökkel a a parlamentben meg lehet oldani. Ézt ellenkezőleg a parlamentben és üres politizálással lehet legkevésbbé megoldani. Három dolog kell ahoz: munka, tapintat és erély. Jól meg kell választani a helyet, az időt s az alkalmat, hogy mikor kell a tapintatot és mikor az erélyt alkalmazni. A legtöbb baj eddig épen abból származott, hogy úgy a központ vezető államférfi ül, mint a politikának és közigazgatásnak vidékre tett közegei összetÜT!!!LZ.—___I___U__ cserélték e két eszköznek használatát s ott voltak erélyesek, ahol tapintatosaknak kellett volna lenniök, valamint tapintatoskodtak ott, hol erélyt kellett volna elárulni. A legfőbb dolog azonban a munka. A nemzetiségi kérdés megoldása hosszú, következetes, kitartó munkát követel egyszerre több irányban. Az egyik irány a békés beolvasztást szolgálja. Éhez kell a legkitartóbb munka. A magyar nyelvet a kultúra békés fegyvereivel kell terjeszteni. A magyar iskolákat szaporítani, a nemzetiségieket fokozatosan beszüntetni, az óvodákon kell kezdeni s a népiskolákon folytatni, aztán betetőzni a népkönyvtárakkal. Ezekkel be kell hálózni az egész országot. Aztán magvas nyelvi tanfolyamokat kell rendezni mindenütt a felnőttek számára. A tanítókat pedig jutalmazni kell, ha a magyar nyelvet jól tanítják. Aztán magát újságokkal s magyar színházakkal is magyarosítani kell. A másik irány az igazságos és becsületes közigazgatással megszerettetni a magyar állam hatalmát a nemzetiségekkel. Nem szabad, hogy az oláh és a tót csak a korbácsát érezze a hatalomnak. Látnia s élveznie kell az áldó, a védő kezét is. Gazdasági és ipari segítséget is kell nyújtani, hogy boldoguljon a magyar állam kegyelméből az idegen ajkú nép. A nép ingyen semmit sem szeret meg. A harmadik irány a nemzetiségek intelligenciájával törődik. Ezt nem szabad üldözni a nemzetiségéért,, sem a társadalomban, sem a hivatalok osztogatásánál. Az érdemes és tehetséges embereket, ép úgy jó állásokba kell juttatni, mint a született magyarokat. De politikusan kell a kinevezéseket csinálni. Sohasem *— Gyere zsidó, gyere cigány, muzsikálj haza, húszast kapsz. Ha nem jösz, hátba ütlek. A huszas többet ért, mint a hátba ütés, így telt el Pesten hét esztendő. A fiatal művész megélt, tisztesen ruházkodott is, de tőkét nem gyűjthetett. Nem is fért volna össze természetével. Egyszer-kétszer szülei fölkeresték, egyszer-kétszer hazarándult Balassa- Gyarmatra is. Jó apja, az öreg Rosenthal, lassanként hozzászokott ahoz a késégbeejtő gondolathoz, hogy fia lehet ugyan híres muzsikus, de jóravaló, komoly kereskedő sohase lesz, hanem kozhely marad örökre. Hacsak a házasság nem segít rajta valahogy és valamikor. Csak az is késő ne legyen vagy végkép el ne maradjon. Mégse volt gyümölcslétén ez a hét esztendő. Sok zenekölteményt alkotott. Ezek közül valami hat darabot valamelyik pártfogója Bécsben ki is adott. Itthon nem is adhatott ki. A mi édes Magyarországunknak ehez még akkor nem volt ereje. Világverő Napóleon ellen el tudtunk menni csatázni, de hangjegyet rajzolni, metszeni, kinyomatni nem tudtunk. Ezt a hat zenealkotást nem ismerem, a hangjegyeket se láttam. Nincs meg a családban sellentzi ágyúi 1849-ben ezt is elégették. Nem valószínű, hogy Bécsben is meg lehetne-e találni ma már, száz esztendő múlva. Ezenkívül még három különös magyar Rózsavölgyi fiatalsága. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Irta: EÖTVÖS KÁROLY. III. Ügynök lett, közbenjáró. Boltot, üzletet önállóan nem nyithatott. Fiatal is volt, pénze se volt hozzá. Zsidónak az állandó lakás, letelepedés is nehéz volt akkor Pesten. Pest is olyan királyi város volt akkor, amilyenről azt tanultuk a híres Kis Tükörben, „kitiltatnak innen a zsidó lakosok“. Faluból vagy Ó-Budáról befutkozni nem volt kedve. Rácok, görögök, németek voltak a kereskedők. Zsidó kevés volt. Magyar se volt sok s aki volt is, többnyire ott lakott a Magyar-utcán, Bástya-utcán, Kecskeméti- és Üllői-úton s a tanyákon. Kézműves volt többnyire és szántó-vetőt A Dunán felülről, alulról vontató hajók jártak, nyers terményeket s vásárkor vásári cikkeket hordtak. A Rosenthal-fiú ezek közt s a rác, görög és német kereskedők közt szőtte-fonta, oldozta és kötözte az üzletet, adás-vevést, csereberét. Megélt belőle szegényesen, tisztességesen. De bizony nem volt kedve hozzá. Istennek alkotó ereje duzzasztotta szívét s a magyar zene fensége nem hagyta nyugodni. Hegedűjét nem vágta a földhöz. Éjjel, nappal gyakorolta a zeneművészet kézművi részét, amíg csak benne lehető tökéletességet el nem ért. Időnként alkalmas cigányokat vett maga mellé s egyes házaknál is, ünnepenként, búcsúnként, vásáronként közhelyeken is zenélgetett. Ő vezette a zenekart, ő volt a prímás, az első hegedűs; majdnem önkéntelenül, minden fejtörés nélkül, hangjegyzéssel se törődve, csak úgy lelkének vidám mozgásával zenekölteményeket is alkotott. Dalokt hegedűjén, mint a rigó az iharosban. Se kiadót nem keresett, se pártfogót. Nőtt, fejlődött, izmosodott művészi ereje s illattal töltötte el környezetét vadon, mint a mezők virága. A kereskedők nevették, a nagyközönség nem tudott róla, újságok nem hirdették. Újságok a mai értelemben nem is voltak. Akik voltak, a zenével nem törődtek. A német világ a magyar zenét észre se vette, zenetudósítónak híre se volt a nagy világon. S azután ki törődnék jött-ment, lóti-futi zsidó gyerekkel, aki egyszer babot, lencsét, kását árul, másszor meg rongyos muzsikus cigányokkal dőzsöl és éjszakázik. Ismerősei azonban mégis csak támadtak s lassanként mégis csak szaporodtak. Nagy divatban volt akkor éjjeli zenét adni az imádott nő ablakai alatt, gyakran elhívták efféle szolgálatra. Még nagyobb divatban volt, hogy a dőzsölő urat muzsikaszó kísérje háza hajnal felé végig az utcákon, keresztül a hídon egészen a kapuig, a lefekvésig, az alvásig. Vidéki nemes úr, gazdag budai rác, rakoncátlan jurátus ifjú gyakran akadt, aki szól szólt hozzá. A Festi Hírlap mai száma 36 oldal.