Pesti Hírlap, 1908. április (30. évfolyam, 80-105. szám)
1908-04-01 / 80. szám
Ne merjen tehát semmiféle párt vagy frakció a nemzetiségi törvény végrehajtásának ígérgetésével paktálni a nemzetiségekkel. Minden ilyen paktálás egyenlő a hazaárulással. S növeli ennek a hazaárulásnak súlyát az, hogy künn a vidéken épen azért merészkedik a nemzetiségi agitáció terjeszkedni, mert látják, hogy a központban kormány és parlament mily közömbösen veszi a nemzetiségek előnyomulását. A budapesti rossz példa rontja a vidéket. Oly nehezen tudunk mi, magyarok, bármily kérdésben egyesülni. Széthúzunk a bankkérdésben, a választói reform kérdésében s mindenféle közjogi kérdésben. Legalább a nemzetiségekkel követendő eljárásban próbáljunk meg egyetérteni s közös erővel dolgozni. Mert hiába ábrándozunk nemzeti vívmányok légvárairól, ha a nemzeti politikánk bele fog bukni abba, hogy lábunk alatt a talajt aláaknázzák a nemzetiségi patkányt. A Balkán vasutak. Amióta Aerenthal külügyminiszter bejelentette a delegációknak, hogy Ausztria és Magyarország kiépíteni szándékozik a novibazári szandiákon átfutó uvac-mitrovicai vasútvonalat, egy pillanatra sem szűnt meg diskutálni a külföldi sajtó azon eshetőségeket, melyek e terve bekapcsolhatók voltak. A hírlapi harccal párhuzamosan elevenítették föl a rég vajúdó duna-adriai transbalkán vasút eszméjét. Természetes, hogy így még jobban összekuszálták a köztudatban a Balkán vasutak jelentőségének mértékét, holott ily nagyszabású nemzetközi kérdése megítélésében nem közömbös a tisztánlátás. Lapunk egyik munkatársának alkalma volt erről Vörös László volt kereskedelemügyi miniszterrel beszélgetést folytatni , tekintve, hogy e vasúti tervek már régebben, államtitkársága, sőt utóbb minisztersége alatt is felmerültek, alább közölt észrevételei kompetens értékkel bírnak, s másrészt kétségkívül szélesebb köröket érdekelnek. A boszna-bród—Sarajevo—avaci vasútvonalnak a török (keleti) vasúthoz való csatlakozással Mitrovicáig tervezett kiépítése vagyis az úgynevezett Szambák öszekötővasút létesítése, föltéve, hogy a szükségelt költségek beszerzése biztosítható lesz. Magyarország és Ausztria érdekei szempontjából csak annyiban bír jelentőséggel, hogy a novibazári megszálló csapatok élelmezése időnkénti felváltása és esetleges kiegészítése gyorsabban és olcsóbban lesz eszközölhető. Az uvacomitrovicai összekötő vonal útján a közforgalomba bevonandó terület ipari és egyéb gazdasági szükségleteinek ellátásából Ausztria és Olaszország némi előnyöket még húzhatnak, amennyiben e terület ki- és beviteli forgalma a Sarajevo—boszna-bródi vonalnál jóval rövidebb útirányokon, t. i. Sarajevo—Metkovicson s Bugojno—Arsanon át a gravosai, illetve a spalatoi kikötők számára már csak a vasúti átrakodás szükségtelensége folytán is könnyen megnyerhető lesz. Magyarországra nézve ellenben az új vasúti öszszeköttetés gazdaságilag teljesen értéktelen, amint hogy Magyarország érdekköréből Bosznia-Hercegovina és határvidékének forgalma örök időkre elveszett azon pillanatban, amidőn nem volt képes vagy elmulasztotta keresztülvinni azt, hogy a boszna-bród—sarajevói vonalnak szabványos nyomra való átépítése mellett a szerb és török határig (Uvac és Vardiste) létesített folytatólagos vonalak is szabványos nyomtávval építtessenek ki Ausztria és Magyarország hadászati és gazdasági érdekei egyaránt arra utaltak, hogy Boszna-Bród—Sarajevón át a török és szerb vasutakhoz az összekötő vonalak szabványos nyomtávval építtessenek, az 1896—97 évben az akkori magyar kereskedelemügyi kormányzatnak sikerült is pénzügyileg biztosítania a Budapest—Samac—Doboj—Sarajevo— Uvac—Mitrovica, il. vardiste—kragujeváci vonalak kiépítését, a nagyszabású vasúti tervezet megvalósítása azonban Magyarország gazdasági érdekeinek soha helyre nem hozható hátrányára Ausztria akkori kormányának a monarchia összérdekei szempontjából is alig indokolható ellenzése folytán meghiúsult. Sajátságos, hogy Bosznia-Hercegovina halhatatlan érdemű regenerátora, Kállay Béni, e kiváló politikus és közgazda e kérdésben Ausztria kormányával tartott, nyilván, mert magyar ember létére a két államot közelről érintő közös ügyben meg akarta óvni semlegességét, avagy ami valószínűbb, a szabványos nyomtávra való részbeni áttöréssel nem akart rést ütni Bosznia-Hercegovina keskeny vágányú vasút rendszerén. Az akkori magyar kormány magatartását máig sem tudom magamnak megmagyarázni, de ép oly rövidlátó azon későbbi magyar korány is, amely Ausztriával szema bizonyos „izé“-re? Azonban hagyjuk ezt. Inkább arra legyen kegyes őszinte választ adni, hogy fizet-e úgynevezett tartásdíjat Lenkének és ha igen, mennyit? A gavallér: Havonként száz forintot. A bácsi: Ez sok az ön fizetéséhez képest. Bizonyára nagyon megérzi? És bizonyára örülne, ha ettől a súlyos tehertől megszaba- dulna? A gavallér: Szívesen teszem. A bácsi: Jó, jó, hiszen nem is várom én, hogy panaszkodni fog, — de alighanem szívesen venné, ha Lenke egy új házasság által, — fölmentené önt a további fizetés alól. Közhivatalnoknak, kinek gázsija ugyancsak szűkösre van kimérve, — ismétlem — súlyos teher az ilyen fizetés, melyet olybbá kénytelen venni, mintha kidobná az ablakon. Ez pedig egy ily szolid és korrekt embernek, mint ön, épen nem kellemes. Ennélfogva bizonyára nem tévedek, ha azt hiszem, hogy ön . . . mindent elkövetne, csakhogy Lenke férjhez menjen az én szamár fiamhoz, akit különben szeretek, mert tisztességes, jó fiú, csak csúnyán meg van bomolva, mióta az ön elvált nejébe belebolondult. A gavallér: Nem követhetek el „mindent“, mert semmi sem áll hatalmamban. A bácsi: Ez igaz . . . mégis, azt hiszem , örülne, ha fiam elvenné az ön nejét? A gavallér: Örülnék, mert meg vagyok róla győződve, hogy kedves fia nagyon, de nagyon boldog lenne. A bácsi (ránéz): Mondjuk, hogy legalább is oly boldog, mint ön volt? A gavallér: Sokkal boldogabb! A bácsi: Azért, mert Lenke jó és szép? A gavallér: Jó és szép és nemesszívű és tökéletes ! A bácsi (belerúg): Szóval, páratlan!ben minden ellenszolgáltatás nélkül a Sara ,jevotól Vradisleig, illetve Uracig vezető folytatólagos vonalaknak szintén keskenyvágánynyal történt kiépítéséhez hozzájárult, örökre föladván Bosznia-Hercegovinában és hátvidékén Magyarország gazdasági érdekeit. A Szandsák összekötő vasút megépítésének kilátásba vételét a mondottaknál fogva Magyarország szempontjából egyáltalán értéktelen kezdeményezésnek tartom, sőt Ausztria sem várhat ezen összeköttetés létrejöveteléből hasznot, mihelyt török részről, amit nagyon valószínűnek tartok, az új vonalnak szabványos nyomtávval való megépítése fogna követeltetni, amely esetben természetesen az új vasút által átszelt tartomány ki- és beviteli forgalma már csak az átrakodási költségek megkímélése miatt is kizárólag Szalonikin át fog lebonyolódni. Ausztria és Magyarországnak s az ezen országok mögött fekvő európai államoknak Szalonikivel s a Balkánnal fennálló nemzetközi forgalmában a Szandiák összekötő keskenyvágányu vasút üzembe helyezése változást nem fog előidézni, ezen nemzetközi forgalom továbbra is a szabványos nyomtávú belgrád dnisi útirányon fog mozogni, teljesen érthetetlen ennélfogva előttem, hogy az orosz és francia sajtó a szandsáki összekötő vasút megépítésének tervét oly idegességgel fogadta és tárgyalja. Ezen kizárólag az átszelendő tartomány helyi érdekeit szolgáló összekötő Vasút megépítéséből a Szandzsákkal szomszédos államoknak hasznuk alig lesz, de igenis, érzékeny megterhelést vállal magára azon állam, mely az építési költséget lesz hivatva előteremteni, amennyiben több mint bizonyos, hogy a vasút jövedelmei még az üzemi kiadásokat sem fogják hosszú időn át fedezni. Ezen vasúti összeköttetés eszméjének fölvetése egy veszélyt azonban mindenesetre előidézett s ez a Balkánon létesítendő Duna—Adria vasút s ezzel összefüggésben Szerbia és Bulgária részéről a tengerrel való összeköttetéseket biztosító kiegészítő vasútvonalak megépítésének napirendre hozatala, amely vonalak, ha előbb-utóbb megépülnek, Bulgáriának, különösen Szerbiának ki- és beviteli forgalmában, Ausztria és Magyarország igen csekély ménben fognak részesedni. PESTI HÍRLAP 1908. április 1., szerda. X. bízhatók, sőt roppant csalékonyak. Férfikollégáim véleménye — A bácsi: Nemcsak az urak vélekednek így önről, hanem az asszonyok is. (Rázza a fejét, gyanakodva) Az asszonyok pedig nem szoktak ilyesmiben csalódni. A gavallér: Dehogy nem szoktak! Mit tudják azt az asszonyok, hogy mi keserítette el a feleségemet? Nem kötöttem senkinek az orrára, hogy . . . hogy . . . hogy izé . . . szeretőt tartok és gyalázatosan megcsalom a hitvesemet. A bácsi (hirtelen): Sokba került? A gavallér: Mi? A bácsi: Hát az az . . . „izé“. A gavallér: Bizony sokba! Külön lakás, kocsi, ékszerek, páholy, stb. . . . A bácsi (ránéz): Hm, hm . . . Kocsi, ékszerek, páholy. Mindezt abból a 3000 forint gázsiból méltóztatott fedezni, melyre soha egy krajcár előleget sem méltóztatott fölvenni, s amelyet 20 forint zsebpénz híjján, minden hónap elsején pontosan át méltóztatott adni Lenkének? A gavallér: Ki mesélte ezt önnek? A bácsi: Ő maga. A gavallér (beharapja az ajka szélét): Úgy? A bácsi: Igenis, úgy. A gavallér: Persze, persze ... A feleségem nem tudta, hogy — váltóadósságot csináltam — uzsoraszövetkezeteknél . . . A bácsi: Lám, lám . . . Gondoltam erre. Tetszik tudni, az ilyen magamfajta üzletember keze messze ér és mindenre gondol. Tehát körültelefonoztattam az összes budapesti uzsora és nem uzsoraszövetkezeteket, bankokat, takarékpénztárakat és hitelegyleteket, de sehol sem találtam öntől egyetlenegy váltót sem. (Bálint) Talán máshol méltóztatott pénzt szerezni arra A gavallér: Az! A bácsi: Nincs különb asszony az egész világon? A gavallér: Nincs! Sehol az egész világon! .1 bácsi: Még a túlvilágon sincs? A gavallér: Még a túl . . . (elhallgat, kijavítja magát) Azaz, hogy ezt nem mondom, mert nem akarok sem túlozni, sem többet mondani a kelleténél. A bácsi: Oh, oh . . . (Fejét rázva.) Kérem, épen eleget mondott. Lelkesedése, heve, ékesszólása . . . épen elég. Nem bánom, hogy kitettem magam ennek a kényes és nevetséges helyzetnek, amelyben vagyok, mert most már tisztán látok. Igen, már tisztán látok! A gavallér (meghökkenve): Az ördögbe... csak nem azt akarja mondani, hogy megtagadja beleegyezését fia házasságához? A bácsi: Ahá! Meghökkent, uram, ön meghökkent . . . A gavallér: Szó sincs róla! A bácsi: De igen, uram . . . tisztelt uram ... ön meghökkent, mert azt hiszi, hogy az a kellemetlenség fenyegeti, hogy azokat a bizonyos száz forintokat továbbra is ki kell löknie az ablakon . . . Hát ezt nagyon jól hiszi, uram, mert én ki fogom dobni fiamat, ha az ön elvált nejét el merészeli venni. Én üzletember, vagyok és tudom, hogy azt az árat dicsérjük ily nagy melegséggel, — amint ön a nejét, — melyet minden áron rá akarunk sózni a vevő nyakára, mert az áru semmit sem ér és az üzleten csak nyerhetünk, de nem veszthetünk. Alászolgája! Megyek, Isten önnel! (Kisiet az ajtón.)* A gavallér (elgondolkozva tolána néz): Szobán bántam ezzel az okos bácsikával . , Fordítva jobb lett volna: Abonyi Árpád.