Pesti Hírlap, 1909. március (31. évfolyam, 51-61. szám)

1909-03-02 / 51. szám

xokJV, ÍLUiXCiujd utóaiU «­­töt hb a* Au» - nek fel a következők: „Ha a bérjövedelem égés­ben vagy részben bevehetetlen, a tényleges birto­kos vagy törvényes képviselője kellő igazolás mel­lett a pénzü­gyigazgatóságnál (kb­. adófelügyelő­nél) kérheti, hogy a bevehetetlenné vált házbérre eső adó töröltessék.“ (Helyeslés.) Wekerle Sándor a módosításhoz hozzájárul. A Ház a szakaszt Sümegi módosításával fo­gadja el. A 46. szakasznál Polónyi Géza kérdi, hogy osztott tulajdon esetén a háztulajdonos, vagy a telektulajdonos tartozik-e vallomást tenni. We­kerle Sándor miniszterelnök felszólalása után a szakaszt változatlanul fogadják el. A 47. szakasz­­nál nincs felszólalás, a 48. szakasznál. Polónyi Géza a bevallástól való vonakodás esetén elegendőnek tartja a törvényben kontemp­­lált büntetést, csak ha az újabb felszólítás is ered­ménytelen lenne, akkor emeltessék föl négy szá­zalékra a büntetés címén fizetendő adópótlék. A szakaszt a Ház ezzel a módosítással fo­gadja el. A 49. szakasznál: Polónyi Géza a visszaélések meggátlására a következő módosítást ajánlja: A 3. pontba vetes­sék fel, hogy „ha az összehasonlítás — most jön a­ közbeszűrt mondat — vagy a közvetítő főbérlő­vel, illetve építkezési vállalkozóval fennálló szer­ződés alapján — jön a szöveg — bevallott bérjöve­delem aggályosnak mutatkozik“, ilyen esetben mindig purifikációnak legyen helye. Wekerle Sándor miniszterelnök. Már a ko­rábbi szakaszok során kijelentettem, hogy a fő­bérlők visszaéléseinek korlátozását célzó minden javaslathoz hozzájárulok, ennélfogva ehez is hoz­zájárulok. Őszintén szólva, az építővállalkozókra nézve képzelni sem tudok ilyen esetet, mert ott, mint haszonélvezők, direkt kötelesek az adó fize­tésére és nem az ő vallomásuk, hanem a lakók vallomásai mérvadók. Itt tehát visszaélések nem igen fordulhatna­k elő, de nem teszek ellene ész­revételt, hogy ez a módosítás elfogadtassák. A Ház a szakaszt Polónyi módosításával fogadja el. Elnök: Az ülést tíz percre felfüggesztem. Szünet után az elnöki széket Justh Gyula elnök foglalja el. Az 50. szakasznál: Polónyi Géza módosítást ajánl, mely szerint a szakaszba az utolsó előtti bekezdésbe új mondat gyanánt vezessék be, hogy „Akik az adókötelessel szolgálati vagy alkalmazotti viszonyban állottak, vagy állanak, csak annak beleegyezésével hallgat­hatók ki tanúk vagy szakértők gyanánt.“ Wekerle Sándor miniszterelnök: Én a vég­rehajtási utasításban akarom ezt, a kereseti adó­ról szóló törvénynek megfelelőleg, szabályozni­. (Helyeslés.) Egyéb észrevételem nincs. A Ház a szakaszt Polónyi módosításával fo­gadja el. Az 51—58. szakaszokat a Ház hozzászólás nélkül elfogadja. Az 59. szakasznál: Polónyi Géza kifogásolja, hogy adóeltitkolá­soknál a följelentő, még abban az esetben is, ha része volt, az eltitkolásban, jutalmat kapjon. Nem­csak a házadónál, hanem a kereseti adónál is ün­nepélyesen kell tiltakoznunk az ellen, hogy exisz­­tenciák találkozhassanak, akik embertársaik el­leni spekulációval tartják fenn, mondjuk, tenge­tik becstelen életüket. Ezért kérve kéri a pénz­ügyminisztert, hogy álljon el ezen rendelkezéstől. Ne fogja ezt fel bármilyen tekintetben is bizalmi kérdésnek. Kérve kéri a függetlenségi párt és a képviselőház tagjait is, hogy ejtsék el ezt az in­tézkedést­ .Javaslatának célja az, hogy az első be­kezdésnek a „befizetett“ szavakkal kezdődő utolsó mondata hagyassák ki, vagyis hagyassák ki az, hogy a befizetett bírság a feljelentőt illeti. (He­lyeslés balfelől.) Ezt immorális dolognak tartja, amely ellentétben áll a törvény etikai felada­taival. Wekerle Sándor miniszterelnök: A följelen­tő jutalmazásának kérdése körül mindenütt erős vita folyik. Az etikai szempontokat a maga részé­ről is méltányolja, de a mi viszonyaink között a visszaéléseket másképen korlátozni nem lehet, mint a följelentő jutalmazásával. Ha olyan pél­dákat látunk, hogy egész városok most a maga­sabb lakbérosztályba való sorozást azzal a meg­­okolással kérik, mert az általános adóeltitkolás miatt kerültek alacsonyabb osztályba, nem lehet eltekinteni a megtorló intézkedésektől. (Helyes­lés.) Ne az álmozás után induljanak. (Helyeslés.) Mindent elkövetek arra, hogy magasabb nívóra emeljem az adózók színvonalát, de nem az emeli magasabb színvonalra, aki tetszetős szavakkal in­dokolja azt, hogy a közmorállal mennyire ellenke­zik, ha a feljelentőknek jutalmat adunk, hanem az emeli azt, aki olyan intézkedéseket tesz, me­lyek a visszaéléseket megakadályozzák. (Helyes­lés és zaj.) Ezért ajánlja a mi viszonyaink között a javaslat változatlan elfogadását. (Helyeslés.) A Ház a szakaszt változatlanul fogadja el. A 60—66. szakaszokat felszólalás nélkül el­fogadják. A 67. szakasznál­ Polónyi Géza azt indítványozza, hogy a tör­vényjavaslat 1911 helyett 1910-ben lépjen életbe. Wekerle Sándor miniszterelnök hozzájárul a módosításhoz. A Ház a szakaszt Polónyi módosításával fo­gadja el. A 68. és 69. szakaszt a Ház változatlanul el­fogadta, s ezzel a házadójavaslatot részleteiben is letárgyalta. Harmadszori olvasását a keddi ülés napirendjére tűzik ki. A tőkekamat- és járadékadó. — Általános vita a címnél. — Elnök: Következik a tőkekamat- és járadék­adóról szóló törvényjavaslat részletes tárgyalása. Vertán Endre jegyző olvassa a törvényja­vaslat címét. Elnök: Az előadó nem kíván szólani. Van valaki feljegyezve? Jegyző: Éber Antal! Éber Antal ismétli a pénzügyi bizottságban elfoglalt álláspontját. A tőkekamatadónak 10 szá­zalékban való megadóztatását nagyon súlyosnak tartja, mert ezzel a takarékosságot adóztatjuk meg. Hosszasan bizonyítja, hogy ezt az adót nem a takarékpénztár, hanem a betevő fizeti. Nem tartaná helyesnek, ha a miniszterelnök intenciója ellenére is ilyen magas százalékban állapítanák meg a tőkekamatadót. A legutóbbi négy esztendő alatt 500 millióval emelkedett a betétek összege, nem szabad most megakasztani ezt a szépen meg­indult takarékossági hajlamot. Polemizál Bozi Barnának azzal az állításával, hogy mindegy an­nak a betevőnek, ha egy-két százalékkal több vagy kevesebb kamatot kap. Statisztikával bizonyítja, hogy az a kisember igenis törődik azzal, hogy mennyi kamatot kap a pénzére. Majd azt bizo­nyítja, hogy a takarékpénztárak vagy az adósra, vagy a betevőre hárítják át az adót­. Igaz, hogy nálunk a takarékpénztárak terén túltermelés van, de a tőkekamatadó felemelésével nem lehet a ba­jokon segíteni. A javaslat 12. szakaszánál indítvá­nyozni fogja, hogy a­­ tőkekamatadó a miniszter­­elnök eredeti álláspontja szerint 10 százalékról 5 százalékra szállíttassék le, vagyis az eredeti szö­veg állíttassék helyre. A függetlenségi párt tra­dícióinak is ez az álláspont felel m­eg. (He­lyeslés.) Napirend. Elnök: A tanácskozást most félbeszakítjuk. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését kedden délelőtt 10 órakor tartsa, s munkarendje legyen: elnöki előterjesztések és irományok bemutatása; a házadóról szóló törvényjavaslat harmadszori ol­vasása, a tárgyalásra kész mentelmi ügyekről szóló jelentések, összesen negyven és végül a tő­kekamat- és járadékadóról szóló törvényjavaslat, folytatólagos tárgyalása. (Helyeslés.) Az ülést bezárom. Az ülés d. u. 2 órakor ért véget. III. A főrendiház ülése március 1-én. Elnök: gróf Dessewffy Aurél. Jegyzők: gróf Vigyázó Ferenc, gróf Almássy Imre és gróf Dégenfeld Pál. A kormány részéről jelen vannak: Wekerle Sándor, gróf Andrássy Gyula, gróf Zichy Aladár, Günther Antal, Jekelfalussy Lajos és Josipovich Géza. Az ülés d. u. 4 órakor kez­dődik. Gróf Dessewffy Aurél elnök megnyitja az ülést és jelenti, hogy március és április hóna­pokra naplóhitelesítőkül Balás Lajos püspök­ös id. gróf Festetich Pál küldettek ki. A délolasz­országi földrengés alkalmából részvétiratot inté­zett az olasz miniszterelnökhöz. (A Ház részvé­tének most jegyzőkönyvileg is kifejezést ad ) Kegyeletes szavak kíséretében parent­álja el a fő­rendiház újabban elhunyt tagjait: gróf Zichy Pál Ferencet, Latinovics Jánost és­ Gugler Pált egész országot s még a szomszéd osztrák örö­kös tartományokat is. El is tudta*. Hiencek vastag keréktalpú szekerei kul­logtak örökké a folyó mind a két partján, gyűjtötték, szedegették össze a falvakon a rá­kot s vitték ki Ausztriába, Becsnek városába, s még onnan is tovább. A németnek is volt ugyan rákja a maga patakjaiban, de ez nyo­mába se ért se ízletességre, se nagyságra néz­ve Szala rákjának. Ha eleven volt, nem volt olyan sötét színe; ha megfőzték, nem volt olyan ragyogó piros; ollója korán se volt és farka olyan telt és tömött. Büszke is volt a bécsi vendéglős Szala rákjára. Mindig külön irta föl, külön tüntette ki étlapjain. Hanem minthogy a német a magyar betűt nem tud­ja igazán kimondani, a szájában az „a“ min­dig o betűnek hangzik: étlapiró étekhordói „Szalarák“ helyett a maguk nyelvén mindig „Szoborák“-ot, s utóbb csak Solo­rákot írtak. Lassankint aztán mindenki elfeledte a Szala folyó rákjának eredetét s igaz nevét s azt hit­ték, azért hívják a nagy és gyönyörű rákot Solo-ráknak, mert azt csak egyenkint s nem csomóban, adagonkint adják föl étkül a közön­ségnek. És mert Solo latin szó s azt jelenti: egyedül vagy egyenkint, így vélekedik Budapesten is ma is a jó bécsi eszejárású közönség. Ezelőtt mintegy húsz évvel hoztuk meg a halászati , törvényt, , ha nemm csalódom, gróf Szécheny volt a földmivelésügyi miniszter, ő terjesztette elő a javaslatot. Ebben szó van a rákokról is. Elrendeli különösen, hogy bizo­nyos kiméleti idő alatt rákokra se szabad ha­lászni s különösen a folyami rákot és a kecs­kerákot kímélni kell. Szala rákja is folyami rák. Jól belát­tam, ezt érdemes kimélni, szaporasága ne csökkenjen. De mit akarnak a kecskerákkal, ezzel a haszontalan, kártékony, rabló fenevad­dal? Hisz ez annyi halat, rákot, ikrát el­emészt, képzelni se lehet. Utálja minden ha­lász. Éles ollóival összevagdalja a viz alatt az értékes háló finom fonalát. Ha a balatoni ha­lász kihúzza hálóját s látja, hogy benne sok a kecskerák, nem szedi ki őket a hálóból, ha­nem marokra fogja a hálót s úgy veri a rá­kot, káromkodva, kőhöz, sziklához, úgy pusz­títja el őket. Enni sem érnek semmit. Ollójuk nyurga, farkuk sovány s félig üres s ha meg­főzik, színük nem piros, hanem szennyes, sár­gás, fehéres, amolyan halottszín. Mit kell és mit lehet ezeken kímélni? Kérdem a minisztert, mi indította őt ar­ra, hogy kímélje a kecskerákot? — A szakértők véleménye. No hiszen, nekem hivatkozzék a minisz­ter szakértőre. De mégis tovább kérdeztem. — Hát azután mit mondtak a szakértők a kecskerákról? Miért tartják hasznos állat­nak, akit kímélni kell? ■. — Azt mondták, érdekes állat. Ő egyéb­iránt kijelenti, hogy azt a rákot nem ismeri, sohase hallotta hírét a kecskeráknak. Elnevettem magam, így készül a tör­vény. Olyan dologról terjeszt elő a miniszter törvényjavaslatot, amelynek hírét se hallotta soha. — Hát, tisztelt miniszter úr, a lótetű, a gsyllatalpa százszor szebb és érdekesebb ál­lat, mint a kecskerák. —­ hát most már azt is kíméljük a kertben, hadd pusztítsa szaba­don zöldségeinket? Nevetett a képviselőház is. Mégis odafordultam a törvényjavaslat előadójához. Emich Gusztáv barátom ült az előadó katedrában. — Hát az előadó úr mivel indokolja, hogy a kecskerákot csakugyan kímélnünk kell? Egyenesen nem felelt, hanem kijelentet­te, hogy ő bizony csak kétféle rákot ismer, úgymint porció­rákot és szóló­rákot. Tudni kell, hogy csak e kétféle rákot ismerik a ven­déglősök. Törődik is ő egyéb mindenféle rák­kal! Ezeknek ugyan csinálhatott verset és közpélda­beszédet a jó táblabiró, Pálóczi Hor­váth Ádám. Térjünk át azonban Szala menyecskére­«,, re , a példabeszéd és költemÖnY harmadik, hi­res alakjára. — Ki volt ez? ''Folyt, köv.j t l *'»!•­­

Next