Pesti Hírlap, 1911. április (33. évfolyam, 77-102. szám)
1911-04-01 / 77. szám
Budapest, 1911. XXXII. évfolyam, 77. (11.388.) szám. Szombat, április ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre .... Félévre................. I. Negyedévre__ Egy hóra............. 2040„ Egyes szám ára 10 1. Hirdetések díjszabás szerint. Az apró hirdetésekre vonatkozó minden tudnivaló a 32-ik oldalon olvasható.Pesti Hírlap SZERKESZTŐSÉG! Budapest, Váci-körút Tfe I. Telefon 25—45. KIADÓHIVATAL : Budapest, Váci-körút 78. Telefon 26—49. Megjelenik hétfő kivételével minden nap. Azokat a t. előfizetőinket, akiknek előfizetése március végével lejár, annak mielőbb való megújítására kérjük, hogy a lap megküldése félbeszakítást ne szenvedjen. Magyarország — rendőrállam. Khuen-Héderváry miniszterelnök és belügyminiszter asztalán egy törvényjavaslat fekszik. Szól az ország valamennyi városa rendőrségének államosításáról. Egy budapesti rendőrtiszt dolgozta ki, de ha a maga fejéből pattant is ki az ötlet szikrája, bizonyos, hogy bátorítás, biztatás, felszólítás nélkül az ötlet kidolgozott és miniszterelnöki mérlegelés elá kerülő tervvé nem vált volna. A terv szerint a városok rendőrségei egy hatalmas állami szervezetté egyesíttetnének, amelynek több fokozata fölött legfelső fórum gyanánt a belügyminisztérium állna. Ennek a kísérletnek a fontossága első pillanatra nem annyira szembeszökő, amilyen hatalmas és a jövőre döntően érvényesülő veszedelmeket hord magában. A rendőrtisztviselők, amikor ezzel a gondolattal, az államosítással előléptek, csak a maguk karrierérdekére gondoltak. Elfeledkeztek ennek a tervnek kárhozatos perspektívájáról és csak az lebegett a szemük előtt, milyen szép és tágas tér nyílik az elemenntelüknek, ha valamennyi rendőrség egy nagy szervezetbe lesz egyesítve és a kis város szűk lehetőségeiből egyszerre egy országos bürokrata-hálózat állásaira lesz kilátásuk. Az illetékes körök és a közönség viszont az első pillanatban nem lát mást, mint azt az adminisztratív előnyt, amit sok helyütt kétségtelenül a városi rendőrségnek államival való helyettesítése nyújthat. Igen nagy azonban a veszedelem és jelentős az a hatás, amelyet ennek a kísérletnek valóra válása maga után vonna. De sőt már maga a fölmerült terv is elég jelentős és jellemző, hogy a közvéleményt résen állásra figyelmeztessük. A rendőrség államosításának kétségtelenül sok helyt igen üdvös hatása lenne a közbiztonság szempontjából. Ámde egy országnak és nemzetnek más, magasabb érdekei és eszméi is vannak. Magyarország e terv megvalósultával a legridegebb rendőrialammá válna. Az, hogy rendőrállam, nemcsak azt jelenti, hogy megtorlatlanul senki se lophatna, rabolhatna többé. Jelent mást is. A rendőrség hálózata a mindenkori kormány kezében formidábilis politikai és szociális fegyverré válna. A rendőrségnek még ma is, amikor pedig nem oly hatalmas és önkényre alkalmas, mint a terv végrehajtásával lenne, ma is számtalan és könynyebbnél könnyebb mód áll rendelkezésére, hogy a törvény igazi szellemét és a polgárság jogát megtorlatlanul kijátszhassa. Hát még, ha az ország valamennyi rendőrsége, a belügyminisztérium központjában összefogva, a kormány gyorsan és egyszerűen kezelhető eszköze volna! Képzeljünk el egy választást ebben, a Khuen-Hédervárynak oly boldognak és kívánatosnak tetsző korban. Képzeljük el azt a működést, amit ez az egységesen kormány alá rendelt óriási államrendőrség kifejtene. Képzeljük csak el, mivé válna a polgárság választás előtti mozgalma, amely nélkül igazi politikai közvélemény kialakulása el sem képzelhető . . . Szédületes perspektívák nyítnak előttünk még abban a véleményben vannak, hogy ha fával tüzelnek a mostani városi főzőgépben az étel alá, hát az még csak istenes, de már kőszénnel nem lehet rendes ételt főzni. Nem tudni e felől sem semmi bizonyosat. Mifelénk a városon már kipusztult a magyar konyha régi szabadtűzhelye, de kint a tanyákon, a jobbmódi polgári szállásokon még megvan s nagyot kell még fordulnia a világnak ahoz, hogy véglegesen elpusztuljon. Behódoltak ugyan ott is a modernségnek, van vastűzhelyes konyha is, de azért megmaradt a régi is, amelynek a térforma helyein úgy ég a szabad tísz, mintha áldozati láng volna. S úgy tetszik, hogy az ott főzött étel más. Lehet, hogy ez képzelődés, de azért az is lehet, hogy van benne valami igazság. Különben az ördög tudja. Vannak jólfőző asszonyok, akik nem szeretik az új főzőkanalat, mert annak faszaga van s az beleszivódik az ételbe. Vannak, akik még azt is tartják, hogy a tüzelőfa minéműsége is határoz. A boldogult napámasszony szeretett főzni, tudott is. Az élete utolsó éveit tavasztól őszig a tanyán töltötte, ott jobban elvolt a szabad levegőn. És bár a szőlőkapásban olyan szolgája volt, aki már harminc éven túl ott egy helyben hivataloskodott, ha az apám egyéb dolgától kijutott a tanyára, azonnal megkörnyékezte: ugyan, az isten áldjon meg, csinálj legalább egy néhány napra való tüzelőfát, mert ezt a vén kapást hiába tanítom, nem tud tüzelőfét készíteni. Pedig hát egyfajta fából csinálták mind a ketten: venyégének, rezsének, öreg szőlőtőkének, korhadt gyümölcsfának a sorsa az, hogy a tűzre kerülvén, még halálában is szolgálatot tegyen. És azért a szakadékba, amelyet ez az államosítási terv elénk varázsol. Mi lenne a személyes szabadságból, mi lenne azokból az emberekből, akik magukra vették polgártársaiknak, a tömegnek, vezetését és fölvilágosítását! És hová mindenüvé nyújtaná ki a kezét ez a szinte korlátlan hatalommal megszervezett állami rendőrség. Nem állana sokáig és a sajtószabadság már megsínylené, megszenvedné. A gyülekezési és egyesülési szabadság, amely nálunk ma is a hatóságok jogérzetére és méltányosságára bízott szabadság, végleg elköltözne e szép hazából, amely teljesen a véres Oroszországhoz válnék hasonlóvá. És kérdezzük, ha ismét egy nemzeti ellentállás válnék szükségessé és a lelkek eltelve a nemes keserűséggel, föl akarnának emelkedni a nemzeti jogok és a törvény védelmére, a Bécsből küldött kormánynak csak mosolyogva egyet kell majd intenie az ő rendőrségének és Magyarországban az a sík hallgatás uralkodnék, ami uralkodott a provizórium alatt. Emlékezünk rá, hogy a darabont korszak alatt Debrecenben például és más városokban is a municipiumok utasítására, maga a rendőrség volt a végrehajtó szerve a nemzeti ellenlárásnak. Ez természetesen az államosított rendőrség korában nem képzelhető többé. Sőt, a kormánynak kezében volna a biztos és kényelmes fegyver, minden ellentállási kísérlet rögtönös letörésére. És ha ezt átgondoljuk, rögtön megértjük, hogyan került ez a javaslat Khuen Héderváry miniszterelnök és belügyminiszter asztalára és miért fogadták olyan szívesen. Tudjuk, hogy Khuennak régi kedves terve a közigazgatás még sem lehet mondani, hogy ebben némi igazságok ne tartózkodnának. Bálónénál, míg itthon volt, érdemes volt zsíros-piritós kenyeret enni. Azonban ha kértek tőle, megkérdezte, hogy mennyi kell, mert egy-két darabbal nem érdemes vergődni. — Hát nem mindegy az magának, ha három karajat pirít, vagy tizenhármat? Hiszen az egyre megy. — Nem egészen. — mondta. — Aliért? A sparhertre veti, aztán készen van. — Dehogy, — vélte, — dehogy vetjük a sparthertre. Az nem étel. Szabad tűz kell annak az udvaron, ott lehet csak pirítani. Igen, ott puhábban pirul s megjárja a füst. Aki azután az ilyen szabadtüzes kenyérből evett, az akarva — nem akarva is kénytelen volt belátni, hogy ennek csak halvány utánzata az a másik. Ez igy van. A füstölt sonka is különb sonka, mint a nem füstölt sonka s mit érne például az a csipetkés bableves órjával, amelynek az órja előbb a keményfüst keresztséget nem állta ki? Mondják azt is, hogy a faszén izzó parazsának vannak olyan füstillatai, amik az ételnek a savát-borsát gyarapítják. Bálónc is, mikor pirítást pirított, a szabad tűzre faszenet rakott. Régibb, még nem modernizált török katonákban is ezen forralják a kávét, lesz az egészen más ital, mint amit itthon finom fekete kávé, gyanánt adnak. Nálunk a kávét sötétbarnára pörkölik s ha a gazdasszony siet, erős tüzet rak alá, hogy hamarább készen legyen a bab kavargatásával. Pedig a kávébal éfherikus olaj a hetven fok melegnél már el- A füst meg a főzés. Már régen nem főztünk, tehát főzzünk már megint egy kicsit, ezzel úgy sem ártunk senkinek, de még — úgy lehet — használunk is vele, mert egy régi mondás szerint, ha az embernek nincsen étvágya, akkor szakácskönyvet kell olvasni, attól megjön. Ez ugyan nem mindenkire nézve így igaz, mert másoknál a konyha illata hozza meg az étvágyat. Szélcsendes alkonyainkon a tanyák között kocsizva, az alacsony házak kéményeiből szétlegelő rőzselüst szaga, is szokott olyan étvágyat csinálni, hogy ahoz fogható patikaszer nincsen. De ebben mégis elöl jár a célszerű vizenjáró p.Tirti szegény ember, mikor a vízparton vagy a hajóban a földpadkán az ócska bögrében szabad víz mellett paprikás-krumplit főz vereshagymával. Ahogy annak a szaga a vízből kihalászott uszadékfa füstjével egyberlegyedik és elhatalmasodik a levegőben, az már nem is illat, hanem beszéd s lehet látni olykor, hogy az emberek, akiknek módjukban állhatna naponta akár három bankettet is végigenni, a partról mily sóvárogva nyelik magukba ezt az illatot s mit nem adnának érte, ha akkor rögtön, abban a pillanatban a füstös bögre mellé odatelepedhetnének, mint az a főző bocskorosember teszi. Ha úgy elméletben főzünk s az ételcsinálás tudományát feszegetjük, gyakran fölvetődik az a kérdés, hogy az étel jóságához hozzájárul-e a füst? Sokan mondják, hogy igen. Mások azt mondják, hogy a mostani vastűzhelyeken is lehet jó ételt főzni, pedig ott a füstnek már semmi szerepe sincsen. Mások is A Pesti Hírlap mai száma 40 oldal.