Pesti Hírlap, 1913. február (35. évfolyam, 28-51. szám)
1913-02-09 / 35. szám
i kor az olasz flotta csak egy pár kis szigetet megszállt, mekkora riadalom támadt Európában, hogy ne merjen egyetlen katona se Gallipolinál szárazföldre lépni. Nos, most még Anglia is hallgat, hogy a szlávok már szárazföldről támadják a Dardanellákat. Egészen olyan színe van a dolgok fejlődésének, mintha Anglia kiegyezett volna Oroszországgal Konstantinápoly s a Dardanellák dolgában, talán épen Egyiptom annektálása címén. A hármas entente tehát nyomul előtérbe s a hármas szövetség hátul marad, persze, mert az utóbbit mi vezetjük. Ha mindez csak egyszerű térképrajzolás volna, akikor közömbösen vehetnénk diplomáciai vereségünket Hogy milyen lesz a földteke egyik-másik távoli részén az államhatárok új rajza, az a geográfia professzorait érdekli s a diákokat, akik tanulják azt. De most olyan merészen rajzolgatják vedbe mártott karddal a Balkán-félsziget új térképét, hogy minket is érdekel ez a munkálat. Mert előbb a zsebünkre, aztán a bőrünkre megy a dolog. A diplomáciánk ügyetlensége ugyanis azt jelenti számunkra, hogy amit miniszteri papirossal, meg legfelsőbb levélpapírral nem tudtunk elérni békésen, azt esetleg majd elkésve karddal akarják elérni. De már ez is késő lesz s csak újabb veszedelembe dönthet. Most már csak azt a jó tanácsot adhatjuk monarchiánk bölcs vezetői számára, hogy ne csináljanak semmit, így nem érheti őket új blamázs; jó öreg uralkodónk hagyjon föl a levélírással, diplomatáink pedig csak olvassák szorgalmasan az újságokat, majd mi híven értesítjük őket a világeseményekről, amelyeket megváltoztatni úgy se tudnak. Az országos képviselőválasztási javaslathoz. Ily címen röpirat jelent meg Externus tollából, mely álnév mögött Gorove László volt orsz. képviselő rejtőzik. A röpirat a választói reform kérdésével foglalkozva, az egyes részleteket illetőleg módosításokat ajánl a tárgyalás alatt levő törvényjavaslathoz. A módosításokat az illetékes tényezők megfontolása alá bocsátja a szerző. Drága, én nem vitatkozom veled! Mi ezentúl hygienikusan fogunk élni, punktum! Az asszony szepegett még egy kissé, de aztán újra felderült. Az ura nem beszélhet komolyan, csak tréfál. Majd délben, vagy estére, amikor megéhül, ételre is, csókra is, majd máskép lesz. De bizony nem lett máskép. Doktor Szörényi úgy vélte, hogy a programra programm és a legszigorúbb hygienikus életrendet állapította meg. Kezet nem lehetett fogniok egymással, amíg előbb meg nem mosták. Minden kézfogás előtt is, után is. A kilincseket puszta kézzel megfogni tilos. A csók természetesen elmaradt. És a többi. Ezer apróság, amely mind egy láthatatlan rém ellen irányult: a bacillus ellen. Rettenetes harc volt. Elszánt, gyötrő, kétségbeesett. Az asszonyka majd belebetegedett. Sírt, magába mélyedt, bánatos lett. Tehernek érezte az életet. De doktor Szerényi nem tágított. A tudós kérlelhetetlenségével hajtotta keresztül programmját. Monostor-Felpéresen előbb bambán bámultak az emberek, aztán nevettek, végül sajnálkoztak. Ez a doktor futóbolond. És sajnálták a feleségét, ezt a szelíd galambasszonykát, akit mártíriumra kárhoztatott a férjének hóbortja. Egy napon az asszonyka végre kifakadt: — Nem bírom tovább a dolgot! Nem búrom! Szakítsuk végét! — Oké! Nem lehet! — De hiszen látod, senki sem követi példánkat. Sőt mindenkit elriasztunk vele, hogy nehogy így cselekedjék. — Mindegy! — jelentette ki doktor Szerényi fanatizmussal, mert már belelogalta magát a programaiba. — Mi így élünk. Tudjuk, hogy ez a helyes, tehát így élünk. A politikai világban felháborodva tárgyalják, hogy Tisza István milyen szervezeti szabályzattal tetézte a parlamenti őrség sulya-Az asszony sírt és tehetetlenül törődött bele a helyzetbe. Ezidőtájt tért haza monostorfelpércsi kastélyába báró monostorpércsi Pércsy Zuárd. Fiatalember volt még, harminc és negyven év közt, jókedvű nagyúr, világfi, aki szépen, stílusosan élte le az életét és időnkint pihenni hazajött az isten háta mögötti kis kastélyba. Pihenni jött, de még itt se tudott nyugodni. — Mi újság? — kérdezte mindjárt első napon az intézőtől. Van-e valami változás? — Új borbély van, méltóságos báró úr. A régi temetőcsősz lett. Ez az új már nem fogja hóna alá az emberek fejét, mikor borotvál. — Oh, ez haladás! — nevetett a báró. — Hát más? — A kaszinóban új kártyaasztalok vannak. Zöldposztósak. — No, ez fényűzés! És aztán? — Ja, igaz a’! Új körorvosunk is van. Az ám a bolond ember! Mindenki neveti. — Miért? — Gyönyörű felesége van, aztán nem damnázza, nem csókolja. Valami bolondéria ütött bele ebbe az emberbe, asszongya, hogy védekezni kell a bacillus ellen. A bárót érdekelte a dolog. Hát szép az asszony? És aztán? Hogy is van ez az értelmetlen história? Az intéző elmondott mindent, amit tudott. A báró felcsillanó szemmel hallgatta. Hm, ez valami új, valami szokatlan ebben az unalmas, elrugaszkodott sárfészekben. Jó volna megismerni ezt az emberpárt. És hívatta az orvost. Doktor Szerényi jött. Úgy viselkedett, mint egy komoly tudóshoz illett. Előadást tartott a környék elmaradottságáról a közegészségügyi viszonyok ziláltságáról és kifejtette egész programmját. A báró elé munkapárti választójogi bizottság szombaton délelőtt tizenegy órakor gróf Khuen-Jiéderváry Károly elnöklésével folytatta a választójogi javaslat tárgyalását. Az elnök bemutatta a Bírák és Ügyészek Országos Egyesületének előterjesztését a bírák és ügyészek passzív választói jogára vonatkozólag. A bizottság elhatározta, hogy az előterjesztéssel a részletes vita során foglalkozik. Ezután folytatták a javaslat általános vitáját, melyben Bujanovich Gyula volt az első felszólaló. Aggályait fejezte ki a javaslatnak nemzetiségi szempontból való túlságosan liberális rendelkezései miatt s kívánja a 80 éves korhatár leszállítását a tisztán magyar kerületekben, ismeréssel hallgatta. Mindenben osztotta véleményét. Háziorvosának nevezte ki és megígérte, hogy nemes missziójában segítségére lesz. Evégből szükségessé vált, hogy másnap már ő keresse fel az orvost. Doktor Szerényi nem volt odahaza, sőt — mintha tegnap említette volna is, — Monostor középpércsre utazott ki, ahol vörhenyjárvány pusztít s bizonyosan csak késő este érkezhetik haza; de különös véletlennél fogva a bárónak ez már csak akkor jutott eszébe, amikor szemtől-szembe ült a doktornéval. — Óh, szép asszony, — mondotta a báró részvéttel, — egyedül, mindig egyedül. Milyen unalom lehet! — Nem épen mulatságos! — jegyezte meg az asszony pirulva. — És amint hallom, a doktornak még hozzá különös elvei is vannak. Nemde? Az asszony olyan zavart lett, hogy felelni sem tudott. A báró fölényesen folytatta .— Hiszen szépek, szépek az elvek, aszszonyom, nemde? De azért ne zavartassanak össze. A doktor maradjon doktor, a férj férj. Nincs igazam? A kicsi, szelíd, bánatos galambasszony megrebbent a beszédre, amelynek némi kritikai éle a férje ellen irányult és remegve jegyezte meg: — Az uram mindent úgy tesz jól, ahogy tesz, báró úr! — Ja, ja! Szép asszony, ez nagyon kedves magától, hogy így védi az urát! — legyintett a báró. — Ez nagyon szép! De azért, pardon, egy kicsit tökéletlen úr a maga férje, amiért nem csókol meg egy ilyen, pardon, kívánatos, szép szájat! Én, pardon, igazán nem haboznék, becsületemre egy pillanatig sem ha- Pesti Hírlap 1913. február 9., vasárnap. A. helyzet. Munkapárti hang a magyar írás-olvasás választójoga mellett. Fegyverhasználati jog az ellenzék ellen. Abban a szalmacsépelésben, amit most a választójog ügyében bizottsági tárgyalás cimén a munkapárt válogatottjai nap-nap után végeznek: — szombaton megszólalt egy hang, melylyel kivételt kell tennünk, amely számára csendet és figyelmet kell teremtenünk azzal az óhajtással, hogy bár minél messzibb visszhangja támadna e hangnak, bár tetté, valósággá váltódnék, amit e hang követelt, mert a mi óhajtásainknak, a mi álláspontunknak adott kifejezést ez a hang, a mi választójogi programmunknak, a Pesti Hírlap követelésének, a magyar írás-olvasás tudásának jogcíméhez kötött választói jognak, amelynek kizárólagos érvényesülésére megfelelő átmeneti idő szabandó. Antal Géza munkapárti képviselő szólalt föl ebben az értelemben a választójogi bizottság szombati ülésének végén és állította föl a magyar írás-olvasás jogcímének kritériumát olyan érveléssel, mely méltán formálhatna jogot a megszívlelésre és méltán szolgálna rá arra, hogy Antal Géza képviselő úr részéről is több legyen, mint egyszerűen a jámbor óhaj megnyilatkozása, több, mint formai alibiigazolás, több mint egy szép tableau, festett kép, amely ábrázolja a kirohanásra készen álló harcost, aki azonban —óh, a festett képek, a tableau-szerű pózok átka! — csak nem rohan ki tényleg soha. Elvárjuk Antal Gézától, hogy ezt a szép pózt, melyet szombaton elfoglalt s melynek következményeiért szívesen előlegezünk neki minden elismerést, komoly küzdelemmé szélesíti ki a magyar írás-olvasás jogcímének tényleges érvényesülése érdekében, komoly küzdelemmé, melynek sikeréért nemcsak beszélni, de cselekedni is kész. Csan sérelmes intézményét, melyet tudvalévően a munkapárti Ház szabálytalanul, az ellenzék erőszakos eltávolításával emelt törvénynyé. Közöltük e szabályzat részleteit, melyek a többi közt nem kevesebbre adnak jogot a fegyveres őrségnek, mint arra, hogy benn a parlament épületében egyszerűen lepuffanthassák a képviselőt. Milyen szédületes fejlődése a vakmerőségnek, a caesaromániának, ami Tisza Istvánban 1904-től máig végbement! 1904-ben még szigorú tilalmat adott ki az általa szervezett darabont-szolgahadnak, hogy visszaütniük sem szabad, még ha tettleg is bántalmazzák őket a képviselők, ma pedig éles golyót töltet Tisza a képviselőházi őrség fegyverébe és alig várja, hogy kiadhassa a vezényszót: — tüzelj! Csakugyan, minek az egész választójogi komédia, mirevaló az a tenger rafinéria, amelylyel Tisza ki akarja semmizni a jövendő parlamentből az ellenzéket? A probléma meg van oldva: éles töltényt a képviselőházi őrség fegyverébe és kiadni a vezényszót: — tüzelj! Ezzel aztán ellenzék volt — nincs. • A Désy—Lukács-per nyolc nap múlva kerül főtárgyalásra és minden jelenség szerint döntő politikai esemény lesz. Lukács László szombaton Bécsbe utazott és hír szerint útjának célja az is volt, hogy jelentést tegyen a királynak a peranyag részleteiről. A közvéleményben páratlan érdeklődés mutatkozik e főtárgyalás iránt. * * * * A választójogi bizottságból.