Pesti Hírlap, 1914. május 1-15. (36. évfolyam, 103-114. szám)

1914-05-01 / 103. szám

1914. május 1., péntek. _____Pesti Hírlap______ Vetés kell a vasútnál, amit kevésbbé lehet elérni az üzletvezetőségek szaporításával, ellenben több, a központival összefüggő vezető-igazgatóságra van szükség. A költségvetést elfogadja. Az elnök az ülést két órakor felfüggeszti. A délutáni ülés: Szász Károly alelnök fél ötkor megnyitja a folytatólagos ülést és miután több szónok nincs felírva, az általános vitát berekeszti. Báró Harkányi János kereskedelmi miniszter: A lefolyt válság gyenge iparunkat nagy mértékben megtámadta. A kereskedelmi kormány mindent megtesz, hogy a gyógyulást előmozdítsa, de a társa­dalomnak is sokat kell tennie. Rátér az államvasutak viszonyaira. Midőn a tárcát vállalta, tisztában volt a feladat nehézségeivel, mindenesetre össze kell egyeztetni az üzleti szempontokat a lehetőségekkel. Az adminisztrációt befolyásolta azon körülmény, hogy kivitelünk nem állott arányban a behozatallal. Agrár­állam lévén, bevételeink főleg a termények­ből állanak elő, ezért is fő törekvése arra irányul, hogy a kiadások mérséklése révén érjen el ered­ményt. A forgalmi szolgálat redukálása, a kocsike­zelés újjászervezése mind a takarékosság eszközei. A beruházásoknál a vasutak teljesítő­képességére helyezi a fősúlyt. Az egyes állomások berendezése ma sok helyen nagyon hiányos; erre a célra húsz milliót fog a kereskedelmi kormány beruházni s re­mélhető, hogy az összeggel nagyban segítenek a kér­désen. A budapesti személypályaudvarok kihelye­zésének híve, de minden nehézségek ellenére refor­málni kívánja a rendező pályaudvarokat is. Erre nézve legközelebb történik intézkedés. Az egyéni fe­lelősség elvét hangsúlyozza. Az üzletvezetőségek számának további szaporítása nem szükséges, mert a mostani viszonyok között is eleget tettek már a decentralizáció követelményeinek. A külszolgálat­ban alkalmazott egyéneknél is a protekció mellőzé­sével csak az érdemet tekinti s az illetőkre nézve le­hetővé kívánja tenni a magasabb fokozatba való elő­­lépést. A jobb pénzügyi eredmény elérhetése végett a kiadások apasztására kell törekedni. A teheráru­­forgalom jelentékeny emelkedést mutat. A vasúti kocsik kihasználásának kérdésével szándékozik első­sorban foglalkozni. A helyiérdekű vasutak engedé­lyezésénél tekintettel van arra, hogy ezek a vonalak az államvasutaktól ne vonják el a forgalmat. A pá­­lyafentartás költségei nálunk kisebbek, mint más államokban. Komoly törekvése, hogy az államvas­utak egész ügykezelésében az üzleti szempontok ér­vényesüljenek. Az idegenforgalom emelésére is nagy gondot fordít. A nagy pénzügyi nehézségek el­lenére tervbe vette a vizi utak fokozottabb kifejlesz­tését. Azt azonban nem fogadhatja el, hogy a vizi utak jobb felhasználása szükségessé teszi a második csapárakat. A vízi út az olcsó tömegáru legjobb szál­lító eszköze. A Duna-Tisza és a Dráva-Száva csa­torna megépítésére előtanulmányokat végez a mi­nisztérium. A Maros hajózhatóvá tételének nagy akadályai vannak. A budapesti kereskedelmi kikötő­dani a világ, ha megtudja, hogy ebben a bar­langban együtt kerestünk oltalmat a vihar el­len? — Hogy mit fog mondani a világ ... az az ő dolga. De megnyugtathatom, — semmit sem fog mondani, mert senki sem fogja megtud­ni, hogy itt voltunk. Én nem fecsegek. — Megteheti. — Arra céloz, hogy nem volna mit ki­fecsegnem. — Arra. — Hm ... ez helyesnek látszik, pedig nem az. — A pletykára gondol ? — Úgy van. — Nem félek a pletykától. — Ez a baja az éjjeli lepkének is ... Az is bátran neki megy a gyertyának és persze összeég. Az asszony halavány arca egy pillanatra mintha most átmelegedett volna. Könnyű vér­­hullám suhant végig finom vonásain s a hangja sem volt oly gúnyosan száraz, mint eddig. — Nem mondom, hogy nincs igaza — válaszolta halkan, meggondolva, bizonytalanul — de nekem még sincs okom a félelemre, mert azzal a bizonyos ismeretlen ,,világg­al nem tö­rődöm, aki pedig minket ismer, az úgysem gon­dol arra, amire talán maga gondol .. . Mert én igazán nem gondolok. *— Nem arra gondolok, amire ön céloz . . . édes Giza . . . hanem arra gondolok, hogy mit adtam volna érte, ha húsz évvel ezelőtt ilyen helyzetbe kerültem volna önnel, mint most . . . Szent isten ! Bizonyos, hogy megbolondultam volna a boldogságtól... És az is bizonyos, hogy akkor nem lehetett volna a más felesége, csak az enyém . . .­­— Ejha . . . •­ Megengedte, hogy őszintén beszéljek... hoz való területeket a kormány már biztosította ma­gának. A közigazgatás államosításával kapcsolatban felállítjuk a községi és járási utak kategóriáját, amelyről külön törvény fog intézkedni. A posta- és távirda országos fejlesztésére öt milliós tétel van felvéve a költségvetésbe. A telefondíjszabás meg­változtatására törvényjavaslat készül, amelyet leg­közelebb ankét elé terjeszt. Az átalányrendszer meg­szűnik és az igénybevitel arányához mérten fogják megszabni a díjakat. Nagyban és egészben lényege­sen mérsékelni fogják a díjszabást azok számára, akik kevéssé használják azt. A nagyobb igén­yű elő­fizetők díját méltányos alapon általánosítani fog­ják, a vidéki és interurbán díjazásban pedig a zóna­rendszert hozzuk be, úgy, hogy a közelebbi relációk­ban lényegesen olcsóbb lesz a díjszabás, de még a legutóbbi zónában sem fogják a mai díjszabást meg­tartani. A postatakarékpénztár a csekkezelést foko­zottabb mértékben fogja kultiválni, úgyszintén az állami és a községi pénzek kezelését is. Bevonják az összeköttetésbe a balkáni államokat is. A Déli Vas­út államosítását illetőleg az az álláspontja, hogy a vasút ügyének rendezése a magyar kormány hozzá­járulása nélkül lehetetlen. A kiegyezési tárgyalások előkészítésén nemcsak a minisztériumban dolgoz­nak, hanem az érdekeltségek körében is. Ha kellő anyag áll rendelkezésére, az érdekelt körökkel beha­tó tanácskozást fog tartani. A kereskedelmi levele­zői kar fokozottabb figyelemmel lesz a jövőben a balkáni összeköttetésünkre is. Törvénytervezet ké­szül a múlt évben hozott vasárnapi munkaszüneti törvény megváltoztatásáról. A munkásbiztosítási re­form érdekében naponta kap magánosoktól és tes­tületektől felhívásokat. A reformot nem akarja el­­odázni és még ez év folyamán javaslatot szándéko­zik előterjeszteni. A komoly, céltudatos munka a jel­szava­l, ennek reményében elfogadásra ajánlja a költségvetést. (Éljenzés.) A miniszter beszéde után a kereskedelmi tár­ca költségvetését általánosságban és részleteiben el­fogadták. Este fél nyolckor áttértek a Polónyi Dezső sürgős interpellációjára. Ezt megelőzőleg javasolta az elnök, hogy a Ház legközelebbi ülését pénteken délelőtt tíz órakor tartsa és napirendjére a költség­­vetés tárgyalásának folytatását tűzze ki, így hatá­roztak. Polónyi Dezső interpellációja. Polónyi Dezső kijelenti, nem akart prece­denst szolgáltatni arra, hogy Ausztria belügyibe beleavatkozzanak. A függetlenségi párt a 48-as tör­vény és a pragmatika szankció alapján áll s h­a a 67-es törvény alapján terjeszti elő interpellációját, azzal nem érinti a függetlenségi párt elveit. A pragmetica sanctióból folyó kölcsönös védelem fo­lyományaként rendeli az 1867. évi XII. t.-c. 13. §-a, hogy a védelmi rendszer megállapítása vagy átala­kítása csak úgy eszközölhető, hogy a két miniszté­rium előleges megállapodása után egyenlő elvekből kiinduló javaslat terjesztendő mindkét törvényho­zás elé. Ha pedig a törvényhozások nézeteiben kü­lönbségek merülnek fel, úgy ezek kiegyenlítésé regnikoláris deputációk által történik. Az 1867. évi XII. t.-c. 25. §-a a közös ügyek együttérzéssel való kezelhetésének egyik alapfeltételéül jelöli meg azt, hogy az osztrák örökös tartományokban is teljes alkotmányosság lépjen életbe. A magyar kép­viselőházban azonban parlamenti csínynyel monda­tott ki a javaslat elfogadottnak és e törvényellenes eljárása dacára a javaslat szentesítve az 1912. évi XXX. t.-c. gyanánt kihirdettetett. Az osztrák tör­vényhozás, noha a fent idézett alkotmányjogi alap­feltételek fenforgását vizsgálni nemcsak jogosítva, de köteles lett volna, az elkövetett törvénytelensé­gek negligálásával és a­nélkül, hogy azok ellen til­takozott volna, sietve meghozta a majdnem teljesen azonos szövegű 1912. évi július 5-iki törvényt. Az 1912. évi XXX. t.-c. 13. §-a megállapítja, hogy maga az újonclétszám fölemelése a törvény életbe­léptetésétől számított 12 év lejárta előtt csak ő fel­sége kezdeményezésére és csak törvényhozási meg­állapítás útján eszközölhető. A 7-ik bekezdés pedig külön is rendeli, hogy az ujoncjut­alékok tényleges kiállítása csak akkor történhet meg, ha a törvény­­hozás azokat arra az évre már megszavazta. Az osztrák 1912. évi julius hó 5-iki Wehrgesetz 13 §-a szószerint azonos rendelkezéseket tartalmaz Ezek szerint mindkét törvényhozás meghozta az 1867. évi XII. t.-c. és az osztrák Staatsgrundgesetz szellemének megfelelő reciprok törvényt. Mindket­tőnek az volt az egyezményes alapelve, hogy az ujonclétszám úgy az 1912-ben 12 évre megállapított mennyiségében, valamint később bekövetkezhető föl­emelésében az utóbbi 1910-iki népszámlálás ered­ményei arányában fog törvényhozásilag megállapít­­tatni. Az egyezményes megállapodásnak megfelelő­­leg a magyar törvényhozás 10 évre előre megállapí­totta — és pedig fokozatosan emelt arányban — a magyar szent korona országaiban kiállítandó újonc­­létszámot. Az osztrák törvényhozásnak kötelessége lett volna ugyanilyen elvek alapján hasonló tör­vényt hozni. Ez azonban nem történt, meg. Az elnök kéri, kerülje még a látszatát is an­nak, mintha Ausztria belügyeibe akarna beleavat­kozni. Polónyi Géza: A hadsereg közös ügy. (Zaj jobbfelől. Felkiáltások: Orosz!) Polónyi Dezső: Az egyezményes törvény meg­hozatala helyett az osztrák örökös tartományok ré­szére az 1867. évi december 21-iki 3. Staatsprund­gesetz 14. §-ára való hivatkozással 1914. évi már­cius 20-iki kerettel merőben alkotmányellenesen szükségrendelet adatott ki, amelyben a fölemelt ujonclétszám dispositive csak az 1914. évre állapít­tatott meg és a további évekre csupán egy elvi deklaráció létetett, úgy az 1867. évi XII. t.-c. és az osztrák Staatsgrundgesetz idézett alapvető ha­­tározmányai, mint az 1912. évi magyar és osztrák véderőtörvény külön kiemelt rendelkezései merő­ben kizárják, hogy a közös egyetértéssel elintézen­dő ügyek s ezek között különösen a védelmi rend­— Meg. — Hát én őszintén mondom, amit mon­dok. —­ Elrabolt volna erőszakkal ! — Nemcsak ... — Hanem ? —• Mondom, hogy nem lehetett volna a más felesége ... — válaszolta nagy melegség­gel az osztályfőnök úr. Az asszony ártatlan arccal, naivul kér­dező szemekkel tekintett rá, mintha semmit sem értene abból, amit hallott. — Miért nem lehettem volna a más fele­sége ? — Nem érti ? — Nem. — Nem érti, hogy miért nem lehetett volna a más felesége, ha akkor is egy ilyen robinzoni barlangba kerültünk volna össze, mint most ? — Nem értem . . . — Nem érti... Hát ez elég szomorú reám nézve, mert azt bizonyítja, hogy nem szeretett.. . — De igen ... — válaszolta hevesen, szinte durván, az asszony — szerettem ! Eb­ben nem szabad kételkednie . . . ebben nem szabad kételkedned mert akkor olyan csúnyán hazudnál, amit sohasem bocsátanék meg ne­ked . . . Évekig tartott amig nyomorult sor­somba bele tudtam törődni ... de sohasem annyira, hogy a fájdalmat többé ne éreztem volna . . . — Giza ... — mormogta felindultan a férfi, — miközben megragadta az asszony dere­kát és magához szorította — hiszel a fátum­­ban ? — Nem. — Én sem . . . pedig van fátum­, különben nem szakadt volna most reánk ez az­­orkán, mely igy egymás mellé kényszeritett. . . egészet közel. .. hogy érezzelek . . . E pillanatban ismét oly hatalmas meny­­dörgés rázta meg a sziklákat, hogy az asszony egész testében összerázkódott és ösztönszerűei a mellette levő férfiba kapaszkodott. — Borzasztó ... — rebegte megrémülve — Ne félj ... — bátorította az osztály­főnök úr — s miközben még szorosabban ka­rolta magához az asszony karcsú alakját, izga­tottan a fülébe súgta : istenem ... ha húsz év előtt is igy tarthattalak volna a karjaimba! mint most . . . esküszöm, hogy nem lehettél volna a másé . . . — Visszaéltél volna egy fiatal leány sze­relmével, — válaszolta remegő szájjal az asz­­szony — és ez nem lett volna szép . . . De nem is merted volna . . . — Mertem volna . .. — Nem, nem ... nem merted volna. — De igen, mertem volna . .. — Nem lett volna elég bátorságod . .. — Lett volna. — Nem lett volna ... tudom, hogy nem lett volna . . . — Olyan gyávának tartasz ? — Igen , olyannak ... de ez csak szép ... — A gyávaság szép ? — Az . . . — válaszolta az asszony inkább a szemeivel. — Nem akarom, hogy gyávának tarts . . — mormogta ingerülten a férfi és magához kény­szerítve az asszony fejét, lezárta ajkait egy he­ves, szinte indulatos csókkal. . . azt aka­rom . . . — Legyen eszed — suttogta védekezve az asszony — s félig lehunyt szemeiben meg­villant alattomos tüze a győzelemnek ... le­gyen eszed, Gyurka ... legyen eszed ... Ne ___________________3

Next