Pesti Hírlap, 1914. augusztus (36. évfolyam, 181-211. szám)

1914-08-15 / 195. szám

1914. augusztus 12., szerda. PESTI HÍRLAP fő a harc, amely ilyen körülmények közt ne­künk osztályrészül jutott. Nem csupán saját területünk épségét és­ biztosságát védjük, ha­nem az emberiség legfőbb javait, elsősorban a szlávság érdekeit, amelyet megmentünk at­tól a borzasztó sorstól, hogy a maga egészé­ben a moszkovitizmus fojtó ölelésének essék áldozatul; de az egész emberiségért is, mert a moszkovitizmus diadala öt évszázad összes er­kölcsi hódításainak és haladásán­ak megsem­misülését jelentené fajunkra nézve. Megbo­csáthatatlan bűne két nagy kulturnemzetnek, a franciának és az angolnak, hogy ebben a harcban a sötétség, a képmutatás és az orgyil­kosokat foglalkoztató erkölcstelenség oldalán küzdenek. A történelem igazságszolgáltatása majd utoléri őket, nem a mi hibánkból, akik ellenük egy barátságtalan lépést sem tettünk, hanem azon bűnös szolidaritás folytán, ame­lyet vállaltak. A főellenség azonban, az, amely­lyel hosszú időre le kell számolnunk, mégis a moszkovita világuralmi törekvés, pánszláv ru­hájában. Ezt Németországban ép úgy tudják és átérzik, mint minálunk. Nagy erők állanak velünk szemben, ha­talmas, jól kiképzett hadseregek és flották, ko­nok elhatározások. Lesz amott is, a másik ol­dalon, hazafias felbuzdulás, amely nem bí­rálja az összeütközés eredetét, hanem csak azt nézi, hogy mely oldalon áll hazája. Nos, ezen erőtényezők tekintetében semmi esetre sem ál­lunk hátrább. Minden okunk megvan arra, hogy az egyesült német-osztrák-magyar had­erő technikai fölényében higyjünk. Vakok vol­nánk, ha nem látnók, hogy úgy hazánkban, mint Ausztriában és Németországban a nem­zeti felbuzdulás elérte azt a legmagasabb fo­kot, melynél több már nem lehetséges. E rész­ben tehát legalább is egyenrangúak vagyunk. De van egy biztos fölényünk: az, hogy mi nem vagyunk arra utalva, hogy szemünket behuny­va kövessük hazánk zászlaját, hogy a nemzeti egoizmus zajával harsogjuk túl az erkölcsi ér­zék háborgását. Nem úgy; mi megbírálhatjuk annak az összeütközésnek okait, amelybe bele­kerültünk; mi megvizsgálhatjuk lelkiismere­tünket Isten színe előtt; mi alkalmazhatjuk nemzeti felbuzdulásunkra az örök erkölcsi igazságok mértékét; minket mindezek a nagy testi, illetve egészít ki a kultur-népeknél a tu­domány. S azt is csak a művészet és költészet legbensőbb lényegétől eltekintő sznobizmus mondhatja, hogy a primitív népek művészi és költői alkotásai a kultur-népekért túlragyog­jak. Nem, ezeknek — bármily nagy lélektani vagy különlegességi értékük legyen — ily ér­téket nem tulajdoníthatunk. Mindezt persze csak annak megalapozásául mondtam, amit az orosz szellemi életről akarok idejegyezni. Az orosz, főleg az európai orosz nem olyan pri­mitív nép, mint valami afrikai vagy csendes­óceánbeli vad törzs , ép ezért reá a most mon­dottak csak nagyon enyhített mértékben ille­nek, így azonban igenis. Az egész orosz szel­lemi életet a zagyvaság, exaltáltság, éretlenség jellemzi, ezek pedig az érett kultúra harmó­niáihoz képest barbárságok. Bizonyos, hogy az orosz irodalomban halmazával vannak nyu­gateurópai nagyságok. Az orosz irodalom érezte a nyugat hatását s nagy, klasszikus köl­tői igazi kultur­szellemek. De nézzük csak a híres orosz realista regényt és novellát, mely sokak szemében a költészet csúcsvidéke. Nem­e jellemzi ezt is — mindig nagy vonásokban be­szélve — bizonyos kicsinyes bőbeszédűség, er­nyedt álom-teljesség, irreális kóválygás, bete­ges locsogósság? Számomra még a nagyszerű Tolsztoj, és pedig nem a nyilvánvalóan gyönge­elméjű­ aggkori művek Tolsztoja, hanem a Há­ború és béke s a Keranin Anna Tolsztoja is gyakran bőbeszédű és locsogó. Dosztojevszki, hallatlan lélektani gazdagsága dacára is, mű­vészi szempontból gyakran ellenszenves és egyenetlen. E nagy egyéniségek persze azért kétségtelen nagyságok. De ha ép ezt az agyon­magasztalt modern orosz irodalmat nagy, nem­zeti jellemvonásai alapján ítéljük meg, nem és végeredményben diadalra rendelt szempon­tok nem tehetnek kétkedőkké, nem ingathatnak meg elhatározásunkban; mi ép ellenkezőleg, azokból erőt, elszántságot és nyugodtságot me­rítünk, annak az embernek nyugodtságát, aki amellett, hogy magát erősnek érzi, tudja azt is, hogy igaza van. És ha minden egyéb erőtényező a két oldalon egyenlő volna is, ez a végső tényező, az erkölcsi igazság tudata, a mi javunkra bil­lentené föl a mérleget. Hatalmas Isten! Segíts minket ebben, mert ez a Te országodhoz tartozik, melynek eljöveteléért naponta imádkozunk. J1 vonu Elfoglaltuk Sabácot. - Megkezdődtek a hadi operációk. - Orosz területen lesznek a döntő ütközetek. - Orosz­ország ujabb perfidiája. - Letartóztatta pétervári diplo­máciai levéltárunk őrét. - Kiviteli tilalom Romániában és Bulgáriában. — Behívják a szabadságolt katonákat. Pénteken este kilenc órakor megérkezett a várva-várt hadijelentés. Hivatalos jelentés számol be arról, hogy csapataink ma több pon­ton bevonultak Szerbiába. Beszámol ez a hadi­jelentés arról is, amit reménykedve és bizton vártunk: hogy csapataink valamennyi akciója sikeres volt. Sakác, ez az ősi vár, amelyhez a dicsőséggel teljes magyar fegyvertények egész sorozata és nagy emléke fűződik, megint a mienk, megvívtuk, meghódítottuk, kapitulá­cióra kényszerítettük. A déli harctér eseményeiről most érke­zett először fontosabb és jelentősebb hír. A lel­kek fölszabadultak; a sok kombináció, suttogó, kósza hir, ami végigkeringett az országban, most mind megsemmisül: bizonyosat tudunk hadseregünk győzelmes előnyomulásáról. Aminthogy bizton reménykedhetünk abban is, hogy a közeli napok újabb győzelmekről fog­nak beszámolni Az északi harctérről jelentősebb fegyver­tény hire ma nem érkezett. Ellenben előttünk fekszik egy megnyugtató és fölemelő érzéseket keltő hír: a döntő ütközetek, az eddigi sikeres előnyomulások következményeképpen, orosz te­rületen fognék lejátszódni. Ha az orosz harcté­ren nem is játszódott le ütközet, Oroszország azért mégis szerepel a nap krónikájában, ter­mészetesen a megszokott orosz módszer szerin. Megint olyan fölháborító példáját adta perfi­diájának, amely megdöbbentően hangzanék, ha már sokkalta súlyosabb dolgokhoz nem lennénk hozzászokva. Abban az elvetemült országban, ahol a cár jár elöl a hazudozásban, nem is cso­dálni való, ha fölrúgják a nemzetközi jog elemi követelményeit. Arról van szó, hogy pétervári nagykövetségünk diplomáciai levéltárának őrét, akinek biztonságáért az orosz külügyi hivatal garanciát vállalt, hadifogolyként letartóztatták. Az amerikai nagykövetség, amely az osztrák és magyar alattvalóknak Oroszországban való vé­delmét magára vállalta, eredménytelenül tilta­kozott a perfidia ellen.Természetes, hogy a mon­archia megtette a megtorló intézkedéseket: le­tartóztatta a bécsi orosz nagykövetség diplomá­ciai levéltárának őrét, Jakubovski orosz nagy­követségi lelkészt és a Budapesten tartózkodó Igelström sarajevó­i orosz konzult. * A Balkán-államok magatartásában nem történt jelentősebb esemény Följegyzésre mind­össze az kívánkozik, hogy Románia és Bulgária elrendelték a kiviteli tilalmat, ami természetes is, mert hhszen ennek a két semleges államnak, amelyet nap-nap után sikertelenül­­ igyekszik megkörnyékezni az orosz befolyás, be kell ren­dezkednie a rendkívüli állapotokra, térhetünk ki az alól a következtetés alól, hogy ez az irodalom is inkább érdekes, mint értékes. Hogy egy jó szót mondjak a franciákról — szegényekről most ez nem könnyű —: csak a modern francia irodalomhoz kell ezt a mo­dern oroszt hasonlítani s rögtön látjuk, hogy az utóbbi egy fejletlen, éretlen, elnyomorodott lelkű, sivár életű közösség kivirágzása. S va­lóban, ha politikáikig tudtak is szövetséget köt­ni a franciák az oroszszal, e nép modern iro­dalmát épen a francia csak igen mérsékelten kedvelte: nagy kritikusai, élükön a most el­hunyt Lemaitre-rel, meglehetősen hidegen nyi­latkoztak az orosz lélek emez ünnepi megnyi­latkozásairól is. Távol áll tőlem, hogy ezt a mindent ösz­szevéve mégis nagyszerű irodalmat becsmérel­jem. Szükség volt azonban e néhány kritikai megjegyzésre ahhoz, hogy méltó koronát he­lyezzek erre a rövid fejtegetésre, melyben az oroszság minden vonalon való túlbecsültségé­re igyekeztem reámutatni. Igen, ez a babo­nás tisztelettel emlegetett modern orosz iroda­lom sem az az imponáló kincstár, mely meg­győzhet az orosz nép kivételes értéke felől. Pedig ez a legszebb, amit ez a nép nyúj­tani képes. Minden más: hadserege, közigazga­tása, bürokráciája, tudománya, jogélete a hozzánk viszonyított kétségtelen alsórendűség képét nyújtja. Csak elfogulatlanul kell nézni azokat a tényezőket, melyek Oroszország életét meghatározzák s rögtön egyszerű gondolko­dással is reá jövünk arra, hogy ez a nép nem lehet az a veszedelem, melyre megbabonázva kell gondolni a középeurópai kultur­nemze­teknek. Oroszország legnagyobb része oly ég­hajlat alatt fekszik mely nem kedvez egy erős, lendületes nép kifejlődésének; gazdasági viszo­nyai szintén inkább a nép elnyomorodását, mint fejlődését segítik elő; uralkodóháza, fel­sőbb osztálya, eg­sj: állami és társadalmi szer­­kezete a tömeg-kizsákmányolás hallatlan mér­tékének köszönheti nagyságát és gazdagságát; népműveltsége siralmas, nyolcvan százaléka népének analfabéta s végül a népe nagyobbára szláv és pedig a szlávok leggyengébb válfaja. Nem akarom most a szlávság jellemzését adni csak jelzem, hogy az a félig babonás tisztelet, melylvel Oroszországot sokan szemlélték, jó­részt kijárt általában a szlávoknak is. Nos, bár távol áll tőlem minden szláv-ellenes dogmatiz­mus — s ezt nehézzé is teszi a­ kiváló szláv népek léte, mint a lengyel, a cseh s a horvát — mégis nagy általánosságban megint csak két­ségtelennek tartom, hogy a szlávokat túlbecsü­lik, lévén ez a népcsalád, akár a latinokhoz, akár a germánokhoz viszonyítva, igenis alsó­rendű, fejletlen. Mindenütt, az egész vonalon, ha Orosz­ország érték­listáját szemléljük, az alsórendű­ség ötlik szemünkbe. Ne bódíttassuk tehát el magunkat azoktól a számoktól, melyeket ez a hatalmasság esetleg ellenünk szegezni képes s ne higyjük, hogy érzésünk számára idegenszerű és távoli lévén az orosz világ, talán indokolt vele szemben a borzongás és ijedelem. Minden arra vall, hogy ez a háboru nemcsak az orosz államra, de az orosz legendára nézve is vég­zetes lesz. Mint ahogy a kozákságról, erről a legendás csodalovasságról is kezd kiderülni, hogy rossz gebeken szaladgáló, katonának csak félig számító parasztcsürhe, úgy fog a szent, a titokzatos Oroszországról kiderülni, hogy nemcsak földrajzilag, de kulturális értelemben is jórészt egy óriási jeges, mossaras sivatag csupán.

Next