Pesti Hírlap, 1921. június (43. évfolyam, 117-141. szám)
1921-06-01 / 117. szám
Díszszemle ag 1©20-as Csecsemőriport az Andrássy-úttól a Kálvária-térig. Vasárnap délelőtt az Andrássy-út külső ré szén jártam. A körönd tájékán, ahol már kezdődnek a villák , zöldlombog fák alatt két lovaglóút vezet a három kocsiútvonal között. Mivel úgy gondoltam, hogy az apostolok lovain magam is sétalovaglást végzek, a lovaglóúton igyekeztem előre,de bizony ez csak nehezen sikerült, mert a fákkal és padokkal szegélyezett széles járóka előttem, mögöttem és jobbra-balra tőlem teli volt bonne-nal, dadával, pesztrával s főképen gyerekkel és gyermekkocsival. Kosztümös „gyermeklányok" és kicicomázott dajkák egymás mellett kettes-hármas rendekben tolták maguk előtt a fényesre lakkozott, csipkefüggönyös, elegáns babakocsikat, amelyekből többnyire pufók kis piros-pozsgás csecsemők bámészkodtak az ég felé, meglett emberekhez méltó komolysággal szopogatva a piros ajkocskájuk közé dugott karikás gummivégű cucsit. Már majdnem boszankodni kezdtem, hogy a fel-alá hullámzó népes babakocsi-korzó miatt alig bírok előre haladni, amikor egyszerre csak ismerős hang üdvözöl: — Jó napot! Mi az? Hát eljött ön is a díszszemlére? Ismerősöm, aki megszólított, tudós öreg úr, akadémikus, professzor, filantróp és nagy gyermekbarát.. Megálltam vele s üdvözlés után meglepődve kérdeztem meg tőle: — Miféle díszszemléről beszél, professzor úr? A tudós akadémikus válasz helyett a Természettudományi Közlöny egyik régebbi számát vette elő a zsebéből. — Nézze! Én is csak ma reggel jutottam hozzá, hogy elolvassam. Felütötte előttem a 356-ik oldalt és rábökött 9. második hasábra. — Ezt a nagyon okos és érdekes cikket dr Donáth Gyula írta. Most olvassa el itt . . . nem, a második bekezdés. — „Az angoloknak ... a német faj pusztulásába vetett hite leplezetlen kifejezésre jut Baden-Powell következő szavaiban: 1940-ig kell majd várnunk, hogy megláthassuk, ki nyerte megigazán a háborút. Németország blokádjának igazi következményeit ez a bűnös nemzet csak a jövőben fogja megismerni . . . Fertőző betegségek, mint: difterítisz, skarlát és a tífusz különböző nemei a gyermekek sorában visznek végbe nagy pusztításokat. A tejhiány szörnyű állapotokat teremtett a fiatal anyák, gyermekek és betegek körében." — Látom, — bólintottam, s vissza akartam adni a közlönyt a tudósnak, aki azonban most másik idézetet bökött ki számomra a cikkből. — Most olvassa ezt! — . A Weekly Disputcd 1918. évi szeptember 5-iei számában F. W. Wale A hunok 1940-ben címen következőkép nyilatkozik: „Tudom, hogy az eddig még meg nem született nemzedéknek nemcsak azezrei vannak fizikailag csökkent értékű életre kárhoztatva, hanem, hogy a még meg sem fogantak ezreire is ugyanez a sors vár . . ." — A hunok? — néztem az öreg tudósra. — Szóval ezt a jószándékot egyenest miránk adreszszált át. — Igen. Ámbár elsősorban itt is a jövő német generációk tönkretétele lebegett az angolok szeme előtt. — felelte a professzor. — De nem tűnt fel innek, hogy mind a két forrás az 1940-ik évet emlegeti? Hogy akkor dől csak el majd igazán a győzelem kérdése? És hogy a hunok 1940-ben? Hm. — No igen. És? — Ejh, kérem, — szóltam oda közben ingerülten egy málészájú pesztonkának, — hát muszáj épen énrajtam keresztül kitolni a Ligetbe ezt a gyerekkocsit?! A tudós megfogta a kezemet: — Csöndesebben, uram! A hunok 1940-ben. Erre összpontosítsa most a gondolatait! — Megvallom, kedves professzor úr, de . . . — És nem érti a dolgot! — nevetett az öreg úr. — No hát, kérem szeretettel, ha csakugyan ilyen nehéz felfogása vaj önnek, akkor álljunk ide félre, uram, az út szélére, és kezdjük meg ezennel a díszszemlét az 1920-iki „hunokon". Vagyis világosabb szóval: a tavaly született, 1920-as korosztályon, hehehe. Mert ezek a pompás kis pufók babák, akiket ül a dajka- meg pesztra-népség most itt ezekben a drága csipkés gyerekkocsikban eldefiliroztat előttünk, ez az a bizonyos 1920-as korosztály, amelyikről majd csak 1940-ben fog kiderülni, hogy . . . Elhallgatott. — Érti már? — és elégülten hunyorított rám a pápaszeme mögül. — Vegye szemügyre csak jól ezt a sok kis babát. Csupa élet, csupa jóltáplált egészség valamennyi! Hát hol itt annak a híres blokádnak a hatása, de? — Na, van azért ezek közt is jó néhány kis penészvirág, hiába a nagy jómód. — Akad, de azért ezekből egész regiment, vasgyúró kerül ki 1940-re. Hát hol látszanak itt a szörnyű állapotok, amiket a tejhiány teremtett, amint az az angol jósolta? Most én fogtam karon az akadémikust. — Kedves professzor úr, erre csak egy vála-Ma vasárnap van, legyen szerencsém szám lehet, délután 5—6 óra tájt a Kálvária-téren. A külső Józsefvárosban. A lakásomon. Majd ott tartjuk meg a díszszemle második részét az 1920-as korosztályon. Úgy is történt. Az öreg úr délután eljött a lakásomra, a Kálvária-térre. Ott kiültünk az erkélyre és néztük az alattunk hullámzó külvárosi sokaságot. Csupa párok, párok és párok. Szerelmes párok, aztán másféle pár: külvárosi anya, gyerekkocsit tolva maga előtt, vagy anya, karján az 1920-as korosztálybeli pólyásbabával. De nem egy, nem tíz . . . tömérdek. És a legtöbb gyerekkocsiban és minden egyes karon hozott pólyában sápadt, vértelen, öklömnyi fejű csecsemő. S ha a gyerekkocsi mellett két-három vagy négy-öt éves gyerek tipegett, az is visszamaradt, vérszegény, sovány. De csak úgy ontották őket a.? utcák a Népliget felöl, mintha csakugyan van,ami nagy díszszemlére jönnének marslépésben. — Lássa, professzor úr, az igazi 1920-as korosztályt. A tejhiány. A rossz tej. Rossz táplálkozás. Szappanhiány. Meleg szoba, meleg fürdő hiánya. Meg az a sok mindenféle nélkülöző?, amelyben a szegény néposztálynak, ép úgy, mint a talán még nálánál is szegényebb lateiner-osztálynak annyi, de olyan végtelenül sok keserű része volt és van még ma is a blokád, a rossz valuta meg az évek óta nyakunkon ülő borzalmas drágaság miatt. Az öreg úr csöndesen dünnyögött valamit, hogy hiszen azért még nincs elveszve semmi, mert az élelmezési és kereseti viszonyok jobbrafordultával még mindent jóvátehetünk. Igen, még mindent jóvá tehetünk. És bízunk a magyar államban s a magyar társadalom honszeretetében, hogy jóvá is teszünk még mindent, tiértetek, ti . . . jövő megváltói, ti szegény vértelen, csöpp magyarok! Mi édes kis, ártatlan és a társadalom mulasztásából máris szenvedő 1920-as korosztályunk! Még mindig az erkélyen álltunk az öreg tudóssal, de már nem szóltunk semmit, és alig bírva levenni átnedvesedő szemünket a nélkülözés ünnepi marsában még egyre felvonuló 1920-as korosztályról, csak nagyokat hallgattunk és csak az egymás kezét szorongattuk görcsösen. Mi ketten, reménykedő, bús magyarok, EZ öreg professzor meg ,én, és én meg azÖreg professzor. Genfi levél. Genf, május. (A Pesti Hírlap futósítójától.) Elevfire megfoghatatlan valami volt,ortílm, aki épen Budapestről érkeztem ide, a garfi villamosok feltűnő üressége (csak délben,, bizonyos vonalakon van egy kis forgalom, vajgr'a vonatok érkezésekor). Most már értem. Irt' csaknem mindenkinek, akinek nincs autója,im kerékpárja vagy motorkerékpárja. Azért bátran nevezhetnék Genfet a „nemzetek városát", a kerékpárvárosnak is. Délben, a Rue du Mont Blanc, az összekötő Pont du Mont Blanc és a rakpartok környékén a gyalogjárás meglehetősen veszedelmes foglalkozás az óriási kerékpár-forgalom miatt. Nemcsak férfiak, korántsem, hanem asszonyok és leányok is — még egészen fiatal leánykák is — járnak kerékpáron. Gyalog leginkább a idegenek járnak; azok, akiknek nincs itt az autójuk és azok, akiknek a 25—30 centimes jegy — drága: „Budapest — 2.55". Pedig május derekán Zürichben már 2.90-en állt a magyar korona. Akkor jött a Benedek-féle cikk a Neue Zürcher Zeitungban; azt mondták a tőzsdespekulánsok, akiknek ez a cikk kapóra jött, hogy ,,es ist doch nicht Alles in der Ordnung in Ungarn". Erre megijedtek az amatőr spekulánsok, akik halomszámra dobták a piacra az addig megőrzött koronákat. A tény pedig az, hogy a korona vásárlási és életfentartási értéke kb. 10 centimes. Egy borotválás mindenestül csaknem egy frankba kerül; egy jobb ebéd 5 és 10 frank között váltakozik; egy jobbfajta pensió 15—20 frank naponta; egy gallér 1,50—2 frank. Csak a vaj (már 25 százalékkal esett az ára), a tej (50 centime literje), a szivar és a cigaretta olcsóbb, mint Budapesten. Természetesen az én számításom szerint, nem a jelenlegi árfolyam alapján. Az utazás rendkívül drága, panaszkodnak is a svájciak, dehát a vasutak akkor szerezték be szénkészletüket, amikor még igen drága volt a szén; most sokkal olcsóbban kell eladniok, mint ahogy vették. * A propos Népszövetség! Egy francia képviselő, akinek az volt a feladata, hogy a főtitkárság működését vizsgálat tárgyává tegye, azt jelenti, hogy nagyon meg van elégedve, mert hogy a Népszövetségben a brit világhatalom leghathatósabb ellensúlyozóját látja. Pedig eddig épen a franciák nem nagyon bíztak a Népszövetség célszerűségében. De hiszen várnunk kell, mert az intézmény még igen fiatal; ha képes lesz kitűzött céljait megvalósítani, nagyon hathatós eszköz lehet az igazság és jogosság és méltányosság végleges diadalának biztosítására. Ebben a reményben kell, hogy Magyarország is csatlakozzék a mozgalomhoz; kell, hogy részt kérjen a világforgalom, a világbéke és ama kölcsönös megértés irányításából, amely hivatva lesz a kultúra felsőbbségjét hirdetni az erőszak és a puszta hatalom fölött és annak a felsőbbségnek érvényt is szereznie Yolland Arthur. rtiYi krii«LAH íy^l. jumus 1., szerua. A kormányzó a vörös tatárjárásról, Az abonyi vértanuk szobrának leleplezése. Horthy Miklós kormányzó kedden délelőtt az Abonyban 1919 május 3-án vértanúhalált halt ellenforradalmárok emlékére emelt szoborleleplezésen vett részt. Az ünnepségen megjelent gróf Ráday Gedeon belügyminiszter, dr Preszly Elemér, Pestvármegye főispánja, Agarasztó Tivadar, a vármegye alispánja és dr Erdélyi Lóránt, Pestvármegye főrjegyzője is. A pályaudvari fogadtatás után a kormányzó és kísérete díszkocsikon a fellobogózott nagyközségen keresztül az ünnepség színhelyére hajtatott A menetet lovasbandérium vezette be. A lepellel borított emlékszoborral szemben a kormányzó és kísérete részére díszsátor volt felállítva. Az emlékszobortól oldalt tábori oltárnál Lévay Mihály címzetes püspök fényes segédlettel tábori misét celebrált. A mise végén Kiss Zsigmond református esperes egyházi imát mondott. Az egyházi szertartás alatt a női kar „Boldogasszony anyánk . . ." és „István király, téged magyar kiván . . ." című régi egyházi dalokat énekelte. Mise után dr Madarász József abonyi főszolgabiró mondott emlékbeszédet. Idézte a vértanukat Lált halt mártírok emlékezetét, akik az élet különböző útjain haladva mint nemes, kisiparos, mezőgazdasági napszámos, kisgazda és a falu jegyzője, egy eszmében összeforrva adták önzetlenül életüket a hazáért. A hazafias lendülettel megtartott emlékbeszéd végén engedelmet kért a kormányzótól a szobor leleplezésére. A kormányzó intésére a szoborról le-, hullott a lepel. Az emlékszobor, amely Vass Viktor szobrászművész műve, piedesztálon álló, töviskoszorút tartó Krisztust ábrázol. A szobor talapzatán márványtáblán a következő felírás olvasható: Istenért, Hazaírt, vértanúhalált szenvedtek 1919. év május 3-ik napján Sarudi Bartik Béla, Piros Jenő, K. Molnár József, Telek Fehér Mihály, Lajcsak István, Dohy Gábor. Nemzetek jóléte: élők keze, gondja, dicsősége, mártírok homlokára fonva. A leleplezés után a kormányzó a következő beszédet mondotta. - Azért jöttem ide Abonyba, hogy kifejezzem legmélyebb elismerésemet annak a nagyközségnek, amely a hazának vitézeket és vértanukat egyaránt tudott adni. Lelkem mélyéig meghatottak azok a szavak, amelyeket a főszolgabíró úr mondott, mert hiszen sok nehézségen, súlyos megpróbáltatásom ment keresztül hazánk, de a legszégyenletesebb mégis csak a vörös tatárjárás volt. Ha annak okát keresem, hogy miként jutott ez a dicső faj idáig, azt másként nem magyarázhatom, mint ha azokra a szenvedésekre gondolok, amelyek egy hosszú háborúután letargiába sülyesztett nemzetet könnyen megtéveszthettek és megejthettek. Rövidlátóan azt hitték, hogy véres garázdálkodásaikkal kiolthatják milliók lelkéből a magyarságot, a nemzeti érzést, a vallást és a társadalmi rendhez való ragaszkodást és nem gondoltak, arra, hogy minden nemes eszmének vértanúi adják a legnagyobb erőt. Ma, amikor fájdalmas emlékezéssel hajtjuk meg a tisztelet zászlóját az abonyi vértanuk előtt, kiknek hazafiságát ez a szobor fogja hirdetni nemzedékről nemzedékre, merítsünk erőt az ő dicső emlékükből a nemzet jövőjének, boldogságának előkészítéséhez! A kormányzó keresetlen szavai lelkesítőleg hatottak. Ezután a szobrot Madarász főszolgabíró átadta Abony nagyközség elöljáróságának, amelynek nevében Papp Péter főjegyző vette át, majd a kormányzó koszorújának elhelyezése után egymásután helyezték el a különféle helyi és vidéki társadalmi egyesületek emlékezetük jeléül koszorúikat. Az ünnepség befejeztével a kormányzó részvétét fejezte ki a vértanúhalált halt mártírok hozzátartozóinak. A szép ünnepség a Szózat eléneklésével ért véget. Briand beszéde a szenátusban. Paris, máj. 31. (Havas.) (Szenátus.) Briand miniszterelnök emlékeztetett Franciaország magatartására, melyet a londoni értekezleten tanúsított és kijelentette, hogy a szakadás elkerülhetetlen lett volna, ha ő úgy lépett volna fel, ahogy eredetileg szándékozott. Nem jelentőségtelen esemény az, hogy a frankfurti béke 50. évfordulója alkalmával a birodalmi kancellár a következő kijelentést tette a német birodalmi gyűlésen. Legyőztek bennünket — fizetnünk kell. (Tetszés.) Franciaország azt akarja, hogy a német nép vereségének tudatára ébredjen és szembeforduljon azokkal a rossz pásztorokkal, akik rablónemzetet csináltak belőle. Meg akarom győzni a világot arról, hogy teljesen lojálisan és jóhiszeműleg jártunk el. Egy elégtételünk máris megvan. A lefegyverzés a legjobb úton halad. A büntetőrendszabályok addig maradnak érvényben, amíg erőnkből telik. Ezt az erőt a Rajna mentén fenn fogjuk tartani változatlanul, anélkül azonban, hogy a német közigazgatás működését akadályoznák. Tót és rutén kormánybiztos. A kereszténypárt félhivatalosa jelenti: A kép-Hiány legközelebb kormánybiztosokat fog kinevezni a tót és rutén ügyek vezetésére. A kormánybiztosok első dolga lesz „a nemzetiségi szükségletek kielégítése."