Pesti Hírlap, 1922. június (44. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-24 / 141. szám

Bu­apest, 1922. ELŐFIZETÉSI ÁRAK ( Egy hóra ... 100 korona Negyedévre .. 280 korona Félévre 560 korona Egész évre... 1100 korona Egyes szám ára helyben, vi­déken, pályaudvarokon 5 Hirdetések díjszabás szerint, Szombat, Június 24-Kiadótulajdonosok: LÉBRÁDY TESTVÉREK SZERKESZTŐSÉG, KIADÓ­­HIVATAL ÉS P NYOMDA, Bpest, Vilmos császár-ut 78. FI­ÓKKIADÓHIVATAL: Enstbot-kerft­ ! Az indemnitási javaslat. A felhatalmazási­ törvényben, nálunk is, más országokban is egy nagyfontosságú erköl­csi elv jut kifejezésre. Az, hogy még a kivételes esetekben is mindenkor betartassanak a tör­vényszerűség formái. Hogy ne lehessen az or­szág pénzével az esetben sem szabadon gazdál­kodni, amikor a hosszú vitákra sok alkalmat szolgáltató költségvetési törvény kellő időben el nem készülhet. Ezért kell a felhatalmazási törvénynek rövidnek, egy-két szakaszból álló­nak lennie. Mert így lehetetlenné válik a na­gyon hosszúra nyúló tárgyalás. S ezért nem szabad ily törvénybe más rendelkezéseket bele­venni azokon felül, melyek a pénzkezelést, a bevételek és kiadások rendes vezetését biztosít­ják. És tegyük hozzá, hogy a magyar nemzet­nek törvénytiszteletét fényesen bizonyítja az a tény, hogy valaha nagy szerencsétlenségnek tartotta a közvélemény azt a lehetőséget, hogy az indemnitási törvény a kellő időre el nem készül, s az ország csak egy pillanatra is ex­lexbe kerülhet. Az a javaslat, melyet Kállay miniszter a nemzetgyűlés mai ülésén beterjesztett, nincs tekintettel ezekre a magasabb erkölcsi szem­pontokra. Máskülönben nem vettek volna föl abba 33 szakaszt, s e szakaszokba ugyanannyi­féle rendelkezést. Ha e rendelkezések mind olya­nok lennének is, melyeknek szükségessége és helyessége fölött egyöntetű a közfelfogás, még akkor is hosszú vitákra adna alkalmat a javas­lat terjedelmessége. S meg­lenne a veszedelem, hogy a hátralevő rövid idő alatt a javaslatból nem lehet törvényes beáll a törvényen kívüli állapot. Annál nagyobb ez a veszedelemre azon oknál fogva, hogy a javaslatban egész sorozat oly rendelkezés is foglaltatik, amelyek máris nagy ellenkezést váltanak ki az ellenzéken. Teljesen szokatlan és indokolatlan a kor­mánynak ez­­ az eljárása. Meg tudjuk érteni, hogy kivételes időkben — minek a mostaniak is, — a rendes indemnitási rendelkezéseken kí­vül beleveszik például a hivatalnokok fizetés­emelését, mert hisz az illetők csakugyan nem várhatnak tönkremenés veszélye nélkül addig, míg a rendes költségvetési törvény elkészül. De a pénzügyi intézkedések között is nagyon veszé­lyesnek kell tartanunk azt a kísérletet, hogy szankcionálni akarnak jelentékeny túlkiadá­sokat. És ha a pénzügyi diszpozíciók tekinteté­ben is vannak aggodalmaink, mit szóljunk ar­ról, hogy a kormány felvett a javaslatba olyan intézkedéseket is, melyek az ország költségve­tésével semminemű összefüggésben nincsenek! Ilyen például, hogy a választási rendelet jóvá­hagyását, vagy a kivételes hatalom feletti két­értelmű intézkedést is belevették ebbe a javas­latba. Ez nemcsak a mi eddigi egész felfogá­sunkkal ellenkezik, de ilyesmire semmiféle más nemzet törvényhozásában sincs példa, mert ez teljes ellentétben áll az indemnitásnak lénye­gével. Azt kell hinnünk, hogy a kormány ezek­nek az intézkedéseknek nagy részét azzal a cél­zattal vette bele a javaslatba, hogy a hosszabb, vitákat elkerülje. Arra gondolt bizonyosan, hogy a felhatalmazási törvénynek e hó végéig való elfogadása nemcsak a kormánynak az érdeke, de az ellenzéké is. Az se kívánhatja, hogy beálljon a törvényen kívüli állapot. És ez így is van. De az ellenzéktől nem lehet azt jogo­san követelni, hogy lemondjon ellenőrzési köte­lességéről csak azért, hogy a kormány elkerül­hesse a hosszabb vitát. Ebből a dilemmából ki kell menteni a nemzetet. Van rá mód. Kompromisszumot kell kötnie a kormánynak az ellenzékkel. A kormány törölje a javaslatból mindazt, ami nem odavaló. Az ellenzék pedig biztosítsa az így megváltoz­tatott szöveg sima tárgyalását. Ezt kíván ki az­­ országnak az érdeke, a az ellenzék felvonul az indemnitás ellen. Tíz őrlési adó. 71 pénzügyminiszter nyilatkozatai. Vázsonyi a sajtóról? A nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága pénteken délután öt órakor megkezdte az indemnitási javaslat tárgyalását, hogy az minél előbb a plénum elé ke­rülhessen. Az előjelekből ítélve azonban a bizottság tárgyalása több napot fog igénybe venni, úgy, hogy a nemzetgyűlés hétfői ülésére — mint tervezték — aligha lehet még napirendre tűzni. A pénzügyi bi­zottság első ülésén a felszólalók csak általánosság­ban szóltak hozzá a javaslathoz és annak inkább politikai oldalával foglalkoztak. Tulajdonképen nem is hangzottak el formális beszédek, a gyűlés különö­sen a vége felé már egészen eszmecsere jellegű volt. A bizottság tagjainak még nem állott rendelkezésre kellő idő a javaslat alapos áttanulmányozására és azért állásfoglalásukat csak a holnapi értekezleten kezdődő részletes tárgyalás során fogják konkreti­zálni. Az őrlési adó, . A pénzügyi bizottság ülésén, amelyen gróf Bár­­­day Gedeon elnökölt, részt vett gróf Bethlen István miniszterelnök is. Napirend előtt Sándor Pál azt a kérdést intézte Kállay pénzügyminiszterhez, mi az oka annak, hogy az őrlési forgalmi adót tizenöt szá­zalékról tíz százalékra szállítják le. Kállay pénzügyminiszter azt a felvilágosítást adta, hogy az őrlési forgalmi adót azért szállítják le, mert az nagyon igazságtalan adó, amennyiben a legszegényebb néposztályt sújtotta legerősebben. Az adó leszállításával szemben azonban pénzre van szüksége az államnak, hogy az ellátatlanok számára lisztet szerezhessen be. Ezért fel fogják emelni a ho­zadéki adókat, a föld­­ház és kereseti adókat. Eze­ket az adónemeket a békebeli paritásra kell emelni. Vázsonyi, Rassay és Friedrich helyeselték ezeknek az adóknak az emelését az őrlési forgalmi adó bevételeinek pótlására. , Mit mond a pénzügyminiszter. Az indemnitási javaslatot a bizottságban Ivády Béla előadó ismertette, majd a pénzügyminiszter az ország súlyos gazdasági helyzetére való hivatko­zással kérte az ellenzéket, tegye lehetővé a javaslat gyors és sima letárgyalását. Kifejtette a pénzügymi­niszter, hogy az elmúlt gazdasági évben tizenkét milliárd deficitünk volt és az államháztartás egyen­súlyát csak akkor tudja garantálni, ha azokat az in­tézkedéseket, amelyeket a kormány már megkezdett, amilyen a tisztviselők létszámapasztása és az adók­nak a békebeli paritásra való emelése, tovább foly­tathatja. A gazdasági helyzet szanálása azonban ezek mellett is csak úgy lehetséges, ha az antant a jóvátételi követelésekkel nem akadályozza meg az ország fejlődését Mert Magyarország — mint azt már többször hangsúlyozta — nem képes repará­cióra. Ha reparációt követelnek tőlünk, akkor még a háború előtti magánjogi ügyletekből származó külföldi tartozásainknak sem tudunk eleget tenni. Végül bejelentette a miniszter arra, hogy a közellá­tásból kiveszik azokat a tisztviselőket, akik kedvező anyagi helyzetük folytán ellátásukról­ saját maguk képesek gondoskodni. Vázsonyi Vilmos­­fogásai. Ezután Vázsonyi Vilmos a következő észrevé­teleket fűzte az indemnitási javaslathoz: — A pénzügyminiszter úr összehívott bennün­ket tegnapelőtt, és azt kívánta, tegyük lehetővé az indemnitási vita letárgyalását. Ehez azonban az is szükséges, az indemnitási javaslat olyan szerkezetű legyen, hogy ez lehetővé tétessék. Már­pedig, ha megnézzük a javaslatot, látnunk kell, hogy az tele van alkotmányjogi, és politikai vonatkozásokkal. Különösen áll ez a hatodik szakaszra, amely a vá­lasztójogi rendelet törvényesítését jelenti ki. Nem lehet azt követelni az ellenzéktől, hogy az indemni­tással együtt, csak úgy mellesleg, törvényesítse a választójogi rendeletet és a választásokat is. Ezt a követelést nem lehet azzal megokolni, hogy 1920-ban is így jártak el, mert akkor nem indemnitásban, ha­nem alkotmányjogi törvényben törvényesítették a választásokat. Ezenkívül a törvényesítésre akkor­a szükség volt, mert nem lehetett másképp megejteni a választást, mint a Friedrich-féle rendelettel. Vázsonyi ezután arra kérte a miniszterelnököt, hogy hagyja ki ezt a szakaszt a javaslatból, majd így folytatta: " Súlyos kifogás alá esik a hetedik szakasz is, amely első bekezdésében kimondja ugyan a ki­vételes hatalom megszüntetését, de a következő be­kezdésben fentartja a kormánynak azt a jogot, hogy a kivételes rendeletekből annyit megtarthasson, amennyit csak jónak lát. A kormány nem kivánhatja az ellenzéktől, hogy ilyen bizalommal legyen iránta, hogy ilyen kivételes felhatalmazást adjon neki. A kivételes rendelkezések ugyanis három kategóriába sorozhatok: 1. A magánjogiak és gazdaságiak, 2. a közjogi természetűek (közszabadságok), 3. a büntetőjogi vonatkozásúak. — A magánjogi és gazdasági rendelkezéseknél Aranyvonat. Irta: Somlyó Zoltán. Márciusban, egy illatos, melegszellős ifjú napon, amikor a határban az eltakarodott hó nedve alól kibújtak a legelső ibolyák, az elenség a metropolis határába ért. A hónapok óta mar­soló, verekedő katonákat egy harcoshangú tá­bornok vitte ennyire. Már napok óta a békésen visszavonuló ellenség után ballagtatta a serege­ket és amikor a kifáradt hadak visszaérkeztek a fővárosukba, körülzáratta azt és elhatározta, hogy a várost kiéhezteti. A nap percről-percre izmosodott. A csillogó hidegségű télre szelid, ájtatos tavasz jött. A barna föld lihegve dobálta ki magából a forró párát, amely gomolyogva szállt föl a nap felé a lerongyolódott katonák izzadt teste alól. Az első napon alig hittek ennek a rémíte borzal­mas fordulatnak. A hadvezetőség pontos kimu­tatást készített és kitűnt, hogy az összes hadba szállt seregek elvesztek. Az egyetlen hadtest maradt meg, amelyet most az ellenség hazáig kisért hátulról és amelyet oly végzetesen rásze­dett. Az egész ország úgyszólván fegyveres erő nélkül állt. Az öreg férfiak sírva ültek otthon az ablakban és a h­almok felé sóhajtoztak, ame­lyek alatt fiaik és lányaik szerelmesei feküdtek. El kellett végül is hinni a teljes összeom­lást, a híres és fiatal ország teljes bekebelezését. Néhány katonaszökevény a kloákákban bujdokolt. Némelyik gyávaságból bújt el­ő a csa­tornák szennyébe, de sokan a reménytelen jövő miatt keseredtek el. Akadtak olyan tisztek, akik dinamittal robbantották ki a testükből egy-egy karjukat, combjukat; ezek is a csatornákba kerültek, a hadbíróság sajtoló kezétől való félelmükben. Most ott feküdtek bénán, véresen és mocskosan és nem volt, aki megbüntesse őket és nem volt, aki ápolja őket. Az éhság rémének fekete feje beleszúrta zöld tekintetét a város szennyvizé­nek szakkoltó, földalatti rejtekeibe, ahol kiáll­hatatlan bűz és riadalom öldökölte az embere­ket. Véres volt a csatornák alja. Cafatokban ló­gott az elgémberedett­ hús a menekültek öklé­ről, amelyet dühükben a kábelek cementburko­latához verdestek, nem tudván már különbsé­get tenni reggel és éjjel, délelőtt és délután kö­zött. Végre tudatára ébredtek annak, hogy az anyák, nővérek és szeretők elhagyták őket és megfeledkeztek róluk. Két fivér is guggolt a kloákákban. Két szen­dearcú, fiatal­ művészek mindketten. Vértelen testű fiuk, akik hosszú éveken át tanulással foglalkoztak és megrettentek a háború hírére. Már hónapok óta bujkáltak a főváros boule­vardja alatt és végül már annyira kifinomodott a hallásuk, hogy megismerték alulról az ismerő­seik lépéseit, akik két-három naponkint fölke­resték őket, hogy élelmet adjanak át. Ezalatt a városban könnyek között fogyott a kenyér és a vágóhidakon az utolsó állatokat vágták. Az emberek még egyre nem voltak tisz­tában azzal, hogy egymást ölik meg. Egy­ hara­pás élelmiszer aranyakba került és még­ így is csak korrupcióval lehetett ennivalóhoz jutni. A fejetlenség és elkeseredés pokoli zsivaja tombolt az utcákon, amelyeken megszűntek a távolsá­gok. Az emberek a hatodik­ utcába kiáltoztak át egymásnak és éjjelenkint félmeztelenül sza­ladgáltak a paloták alatt. A rendőrök egy darab kenyérhajért elfor­

Next