Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-02 / 173. szám
yj'U . BUDAPEST, 1927. XLIX. ÉVFOLYAM, 173. (16.349) S7AW. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hóra 4 pengő, negyedévre 10 pengő 80 fillér. Egyes szám éra pályaudvaron is 16 fillér, vasárnap 32 fillér. Külföldön az előfizetési ár kétszeres. PESTI 1927 AUG. 2 KIADÓHIVATALOK: V., Vilmoscsászár-út 78. és VII., Erzsébet-körút 1. Fiókok: 1., Krisztinakörút 133. n., Margit k. 5/b. IV., Váci-u. 30 VI., Andrássy-út Újpest, István-út 1. sz. és Kispest, Kossuth-tér 1 1 4 A barátom barátnője. Irta : Marcel Prévost. Franciából fordította : König György. Mélyen tisztelt Tanár Úr! Nem egy beteg ember írja Önnek ezeket a sorokat, sem pedig egyike ama őrült jelölteknek, kiknek levelei és cselekedetei szakadatlanul háborgatják békéjét. Az én egészséges testemben egészséges lélek lakozik. Ha mégis Önhöz fordulok, ezt azért teszem, mert hallgatója voltam az elmúlt télen azon előadások egy némelyikének, melyeket Ön a kísérleti lélektanból a Collège de France-on tartott. Az a véleményem — s ebben nagyszámú kortársam is egyetért velem — hogy a jelenkor tudósai között senki sem ismerte fel és tudta oly világos szemmel elkülöníteni annak a bajnak betegségi tüneteit, melyet az emberek szerelmi szenvedélynek neveznek. Szemem előtt lebegnek azok a kristálytiszta és merőben új elemzések, melyeket ön a Werther vagy a René-esetről, vagy a Rousseau, Byron vagy Musset-esetről adott. Az ön következtetései minden egyes esetben megállapítják, hogy a szenvedély ezen kitörései pathologikus esetekkel azonosak és hogy a túlfűtött érzelmek krízisei nem egyebek szervi bántalmaknál vagy öröklött terheltségnél. Mégis, tudományos szellemhez illő óvatossággal, Ön intette hallgatóit a túlzott általánosítástól. Feljegyeztem ezt a mondatot az Ön utolsó előadásának végéről: „Éppen úgy, mint ahogy vannak zseniális emberek, kik lelki egyensúlyban élnek, mint ahogy a szokatlanul nagy izomerő nem jelent pszichológiai terheltséget, éppen így vannak emberek, kik azzal a képességgel ruháztattak fel, hogy szerelmi szenvedélyeiket sokkal nagyobb hévvel élik át, mint az átlag s emellett szervezetük tökéletesen egészséges." Azt hiszem, Tanár úr, én ezek egyike vagyok. Amit a költők s a regényírók szívnek neveznek, az én bennem elpusztult, testemnek az a darabkája azonban, melyet az orvosok ugyanezen névvel jelölnek, rendesen ver és semmi sabálytalanságot sem mutat. Fejem tele van gonddal, reményem igen kevés, de agyvelőm azért dolgozik, van eszem és műveltségem, emlékezetem megbízható, képzeletem szinte túlságosan élénk. Amikor az Ön előbb idézett szavait meghallottam, azonnal magamra ismertem: én is egyike vagyok azoknak a szánalmas embereknek, kik a szerelmen keresztül a legnagyobb örömöt s a legrémesebb szenvedést átérezni képesek, de amellett egészségük csorbítatlan, lelki és elmebeli egyensúlyuk kifogástalan. Abban a percben, amikor ezeket az engem annyira nyugtalanító szavakat Ön kiejtette, éppen rám nézett. Próbáljon visszaemlékezni hallgatójára, aki jobb oldalt, a második sor utolsó helyén ült. Az arca borotvált, a haja deresedő, de azért még mindig fess, kissé érettebb, mint az Ön hallgatóinak nagyobb része, elegánsabb és láthatólag magasabb társadalmi osztályhoz tartozó. Az Ön szemei e pillanatban — bizonyos vagyok benne! — megállottak rajta s látszott Önön az az érzés, hogy gondolata ime eleven testet öltött. Ez egyébként még nem ok arra, hogy Ön idejéből egy órát áldozzon annak megismerésére, hogy az élet mit tett velem. Eleve belenyugszom abba, hogy ezek az ívek papírkosárba kerüljenek, hogy el legyenek téve egy szekrénybe, sok egyéb írás mellé anélkül, hogy valaha is valaki elővenné őket, vagy akár abba, hogy suly szerint eladassanak. De azért mégis szeretném, ha Ön elolvasná őket. Ez a dolgozat, hogy orvosi kifejezést használjak, aprólékos és őszinte „megfigyelés". Azok a dolgok, amiket elmondok, úgy történtek, ahogy őket elmondom, ez a valóság, csak a valóság s az egész valóság. Nem haboztam Ön előtt kimondani, hogy eszes ember vagyok, még most is elég fess, éppen így nem haboznám felfedni, amit saját természetemben felháborítónak vagy visszatetszőnek tartok. Az Ön műveinek ismeretében és csodálatában azt hiszem, hogy ezek az adalékok az Ön kutatásaihoz nem lesznek teljesen hiábavalók. Önnek csak egy óra kell ahhoz, hogy a megfigyelésemet elolvassa, nekem azonban legalább egy hétre lesz szükségem a leírásához. E hét alatt legalább valami értelme lesz életemnek. 1. Szeretnék minden fölöslegeset elhagyni s megőrizni e vallomások szigorú , okmányszerű bizonyítékjellegét. A legszükségesebbet fogom tehát csak elmondani gyermekkoromról. Jó polgári családból való vetlen gyermek voltam, aki tisztelte a vallást, a társadalmi szokásokat és a fennálló rendet s anyagi függetlenséget, élvezhettem azon vagyon segítségével, melyet két nemzedék becsületes kereskedői normája számomra hátrahagyott. Versailles közelében laktunk. E városka lyceumában végeztem tanulmányaimat, csakhamar engem tartottak az osztály legjobb tanulójának. Én nyertem el minden esztendőben az összes pályadíjakat, a poétikától a mértanig, az élő nyelvektől a szabadkézi rajzig vagy a tornáig. Volt az osztályomban egy tanuló, akihez már ekkor szoros barátság fűzött. Jóval fölülmúlt engem nemcsak szellemének mélységével, hanem kutató tehetségével és találékonyságával is, valamint a tanulás iránt érzett buzgalmával. Senkinek a természete sem lehetett volna alkalmatlanabb a módszeres iskolai tanuláshoz, mint Moréz Róberté. A tanterv enciklopédikus rövidsége nem volt kedvére, csak azzal foglalkozott, amit megtanulásra méltónak ítélt. Ha egy tanár kérdéseket intézett hozzá, néha a teljes tudatlanság, sőt a butaság benyomását tette. Néha ezt a választ, nem tudom, azzal a nyugodt meggyőződéssel ejtette ki, mintha vaksötétben ezt mondaná: nem látok. Viszont amikor valamit jól tudott, azért haragudtak rá, hogy túlságosan sokat tud. Szellemének magas röpte tette, hogy elbizakodottnak látszott. Ez volt az oka annak, hogy mindennapos könnyedségemmel valamennyi mérkőzésünkön lehúztam és pedig kisebb szellemi munka árán, mint aminő az övé volt. Erőt véve természetesen, mely inkább hajlott a semmittevés felé, szorgalmasan tanultam. Érdemes megmondani az okot, mely miatt munkára kényszerítettem magam; elég különös és ritka egy tizenötéves fiúnál. Magyarázatát akarom adni, hogy már akkor mi vezetett erre. íme: teljesen tisztában voltam szüleim vagyonával, a magam kellemes külsejével, valamint gyors és világos felfogásommal. Ámde még az iskola zárt társaságában is észrevettem, hogy vannak nálam gazdagabb és szebb fiúk. A Róberttel való érintkezés pedig kénytelen-kelletlen arra a meg- , -J 's Erdélyi mozaik. Irta: Urmánczy Nándor. Ki beszél már az erdélyi választásokról? Hamar lekerült a napirendről. Legalább itt a csonka földön. Igaz, hogy nincs is sok értelme tárgyalni. A megszokott balkáni recept szerint intézte Bratianu. "Vagy jobban mondva Bretyán, ahogyan odaát a nevét kiejtik. Választás és minden egyéb balkáni módon megy a mi drága, szép Erdélyországunkban, Trianon óta. Akármilyen magas hegylánc választja el Oláhországtól, a balkáni szokások átmásznak azokon. Számarányuk szerint 160—170 kisebbségi képviselőt kellett volna választani. És lett tizenöt. A kisebbségi választók zöme vagy nem szavazhatott, vagy ellopták a leadott szavazatokat. Mert ilyen a Kárpátokon átmászott rendszer. A kétmillió magyart talán nyolc képviselő fogja képviselni Bukarestben. A magyar uralom alatt a kétszázezer erdélyi szásznak tizennégy képviselője volt. Most öt van. De azért mi voltunk a szászok elnyomói. Telesírták, telelármázták a világot a magyar barbársággal. És a nagynémet agitáció, mely pillanatig sem szünetel és állandóan ellenünk is dolgozik, most azt hirdeti, hogy a németeknek jobb dolguk van az utódállamokban, mint volt a magyar uralom alatt. Velünk szemben mindig és mindenkor az igazságtalanság, a gonoszság diadalmaskodott. Mert mamlaszok voltunk s vagyunk. Hagytuk mindig, hogy rágjanak, hogy ócsároljanak, mellőzzenek, kizsaroljanak. Ahelyett, hogy szembeszállanánk, hallgatunk. És ráadásul hasravágódunk minden idegen előtt. Még ha ellenségünk, akkor is. Az idegeneket mindig fölöttünk álló tökéletesebb lényeknek képzeljük és tiszteljük. No de jobb erről nem beszélni, mert az embernek elmegy az étvágya még a töltött káposztától is. * Nekünk, akik rabságban hagytuk s hagyjuk testvéreinket, nincs jogunk az ő magatartásukat irányítani, kritizálni. Magukra hagytuk nehéz sorsukban, nincs tehát jogunk beleszólni a dolgaikba. Én is épen csak jelezni akarom, hogy milyen érzést váltott ki belőlem mostani politikai magatartásuk. A Magyar Párt most mint ellenzék ment bele a választási küzdelembe. Azelőtt az Avareszku-féle választás alkalmával paktumot kötöttek a kormánnyal. A paktumot csak a magyarok tartották meg. Az oláhok hűségesek maradtak nemzeti tulajdonságukhoz. Nekik, ha kilencszer egymásután megesküsznek a feszületre, akkor sem szabad hinni. Ha már ideiglenesen Bukarestbe kell az erdélyieknek képviselőt küldeni, akkor mégis jobb, hogy a kisebbik rosszat választották. Inkább menjenek a maguk erejéből oda, mint a rablókkal szövetségben. Így nincsenek semmi obngóban. És nem támasztják azt a látszatot, hogy belenyugodtak új helyzetükbe. Igaz, hogy az oláhok magyarpusztító politikáját nem tudják így sem megakadályozni. Mint ahogy nem tudták a paktum nh ,'ólx-n. De így legalább több elszántsággal, toMBÖLI érzettel léphetnek fel az elnyomók elé . Az oláhok nem is tudják, hogy mire szerencséjök nekik Bretván. Ha ő nem lenne, most már a legnagyobb felfordulás képét mutatná „Nagyrománia". Ő az egyetlen erő, mely, összetartja az egészségtelenül felpuffadt országot. A trónváltozás is csak az ő személyéhez fűződő és az ő kezében összpontosuló hatalom mellett eshetett meg ilyen zökkenés és felfordulás nélkül. Károly extrónörökös sem fog vele boldogulni. Csak ha neki behódol. Persze Bretyánnak ez a hatalma csak az oláh politika harcterein érvényesül. Nagyrománia belső nagy betegségét száz Bretyán sem tudja meggyógyítani. Nagyrománia is hamarosan Curtes de Argesbe kerül. A szerencsétlen báburalkodó Ferdinánd koporsója mellé. Nagyromániát nem a gyenge Ferdinánd és nem Bretyán teremtette meg, hanem Károlyi Mihály, Linder és Kun Béla. És a mi gyávaságunk nyújtja életét. De azért dicstelen kimúlás vár reá. * Veszett lojálisak tudunk lenni. Hamar alkalmazkodunk. Ha kényszerhelyzetben vagyunk, akkor is tovább megyünk a kelleténél. Mussolini nyilatkozata Ausztriának Németországhoz való csatlakozása ellen. ( Tudósítás a 9-ik oldalon.)