Pesti Hírlap, 1934. február (56. évfolyam, 25-47. szám)
1934-02-01 / 25. szám
Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeresPesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Kőkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébeti körút 1 Tel. 1. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük Roosevelt kiáltványában a dollár új értékét korábbi súlya 59,06 százalékában állapította meg. Washington, jan. 31. Roosevelt elnök kiáltványában a dollár új értékét korábbi súlya 59,06 százalékában állapította meg. Az új ár amerikai idő szerint délután 3 óra 10 perckor lépett hatályba. Az elnök egyszersmind az arany hivatalos árát csütörtöktől kezdve finomanciánként 35 dollárban állapította meg. Az új aranyárat alkalmazzák majd az Egyesült Államok pénzverdéjébe, továbbá a newyorki és seattlei finomítókba beszolgáltatott minden aranyra. Roosevelt a dolláraláértékelési törvényjavaslat aláírása után bizalmas értekezletet tartott a kincstári hivatal és a jegybankok vezetőivel az aranykészlet áttételéről és a dollár aláértékeléséről, majd — mint jelentettük — rendeletet adott ki a jegybankok aranytartalékának a kincstár által való birtokbavételéről. Morgenthau kincstári államtitkár, midőn később az újságírók a valutaháború lehetőségéről kérdést intéztek hozzá, a következőket felelte: — Mit mondjon az olyan ember, aki tetőtőltalpig fel van fegyverkezve?! Hozzátette azonban, hogy az angol-amerikai valutaháború nagyon drága dolog lenne mindkét félre. A törvényjavaslat aláírását a newyorki értéktőzsde erőteljes és tartósnak ígérkező hosszlendülettel köszöntötte. A forgalom meghaladta a 4.240.000 darabot és eltekintve a vasúti értékek további ellanyhulásától, valamennyi papír emelkedett, sőt egyes ipari értékek új csúcspontot értek el 1931 óta. A nyereségbiztosító eladások sem tudták gyengíteni a szilárd és bizakodó hangulatot. Anglia álláspontja a leszerelési kérdésben. Európa két megállapodás közt választhat — vagy a legerősebben felfegyverkezett államok bizonyos fegyverekről lemondanak, vagy nem növelik jelenlegi fegyverkezésüket. — Az angol kormány érdekes javaslatai egy tízéves egyezmény céljaira. Beleegyezését adná Ausztria, Magyarország és Bulgária részére engedélyezett szállítható tüzérséghez és tankokhoz. London, jan. 31. Az angol kormány leszerelési emlékiratának bevezetésében megállapítja, hogy egyrészt most elérhetetlennek látszik az a cél, hogy a békeszerződésekben bizonyos hatalmaknak megtiltott fegyvereket a világ többi hatalma is megsemmisítse, de másrészt elvitathatatlannak tartja, hogy a bizonyos hatalmaknak megengedett fegyvereket nem lehet az idők végtelenségéig más hatalmaktól megtagadni. A megegyezés meghiúsulása, újabb fegyverkezési versenyre vezetne. Európa tehát csak két megoldás között választhat: 1. Vagy olyan egyezményt fogadnak el, amelynek alapján a legerősebben felfegyverzett államok bizonyos fegyverekről lemondanak. 2. Vagy ha a legerősebben felfegyverzett államok nem hajlandók leszerelni, kötelezzék magukat hogy nem növelik jelenlegi fegyverkezésüket. Az angol kormány a legkomolyabban ajánlja az első megoldási mód elfogadását. A gyakorlati megoldásnak gondoskodnia kell: a) biztonságról, b) jogegyenlőségről, c) leszerelésről a) A biztonságot illetően a javaslat kimondja, hogy a legutóbbi angol tervezet első négy szakaszához további három szakaszt csatoljanak, amelyek közül az első jelentse ki, hogy az egyezmény pontos betartása minden aláíró közös érdeke. A második írja elő a hatalmak közös tanácskozását arra az esetre, ha az állandó leszerelési bizottság jelentené, hogy valamelyik aláíró nem tartotta be pontosan az egyezményt. A harmadik mondja ki, hogy e tanácskozás célja eszmecsere folytatása a helyzetkövetelt a lépések ügyében. Hangoztassák e rendelkezések az egyezmény aláíróinak azt a szigorú kötelezettségét, hogy meg kell akadályozniuk vagy jóvá kell tenniük az egyezmény megsértését. Ezek a szakaszok a német kancellárnak azzal a javaslatával együtt, hogy kész megnem támadási egyezményeket kötni, a teljes biztonság általános elfogadható mértékét nyújthatnák. 61 Jogegyenlőség. Az angol kormány kijelenti, hogy a jogegyenlőség elvének gyakorlati alkalmazása az egyezményben nem kevésbé fontos, mint biztonsági elv. c) Leszerelés. A német kancellár önként lemondott a támadó fegyverekről, noha az erősen felfegyverzett államok nem hajlandók mostani fegyvereikről lemondani. Az erősen felfegyverzett államok tényleges leszerelése nagyban csökkenthetné az általános fegyverkezés méretét és mérsékelhetné azokat a követeléseket, amelyeket Németország egyébként előterjesztene. Az angol kormány tízéves egyezmény céljaira a következőket javasolja: a) Létszám. A tervezet 200.000 embert javasol Franciaország, Németország, Olaszország és Lengyelország számára. Németország 300.000 embert követel 12 havi szolgálattal. Angiia azt hiszi hogy fontosabb az egyenlőség elve, mint a számok, tehát nem volna nehéz a kiegyezést létrehozni a 200.000—300.000-es szám között. Anglia hajlandó hosszabb szolgálati időbe is belenyugodni, ha ez volna az általános kívánság. A haderőknek a megállapított számokban való rögzítését négy év alatt fejezzék fe b) Szárazföldi hadianyagok. Az egyezmény-ter A Saar-probléma. írta: Nagy Emil. Szinte közhellyé vált már az az igazság, hogy Európa sorosának jobbrafordulása attól függ, hogy Franciaország és Németország valóban és igazán ki tudnak-e békülni egymással? Nem holmi megnemtámadási szerződést értünk ez alatt, amely diplomáciai irásmű dicséretes példányai újabban gombamódra szaporodnak, mialatt megbukott a lefegyverzési konferencia s mindegyik ország gondosan és aggódva vigyáz arra, hogy fegyverkezés dolgában el ne maradjon szomszédai mögött. Olyan őszinte békére gondolunk, amely mindkét országban bent éljen úgy a vezetőknek, mint a népeknek a lelkében. De ettől még nagyon messze vagyunk. Hitler sokszor megismételte már békevágyát, de mi tagadás benne, a dolog mégis csak úgy áll, hogy a franciák elhiszik ugyan Hitlernek, hogy tíz évig valóban békét akar . . . mert kell ennyi idő Németországnak, hogy erőre kapjon ... de aztán . . . aztán... jön az irtózatos német revanche! Nincs olyan hatalom, amelyik meg tudná változtatni ezt a francia érzelmi és gondolatvilágot. Hisz jól tudják a franciák, hogy ők nem is tíz évig, hanem negyvenkét évig tudtak lesni a kedvező alkalomra, hogy kiküszöböljék nemzeti életük dicsőséges világából a frankfurti békében kapott lelki és testi sebeket és semmi áron se hiszik el azt, hogy Hitleréknek a hágai nemzetközi bíráskodás legyen az ideáljuk, nem pedig a katonai erő . . . Van egy nagyon aktuális kérdés, amely rövid időn belülpróbaköve lesz annak, hogy franciák és németek egyáltalában képesek-e arra, hogy egymás szempontjait méltányos érzülettel kölcsönösen megértsék, márpedig enélkül valódi békeérzés nincs. Ez a próbakő az úgynevezett Saar-probléma, amellyel a közelmúlt napokban annyit vesződtek Genfben s fognak vesződni rettenetesen a jövőben. Félő, hogy ezen a kényes kérdésen fog felborulni a Nemzetek Szövetségének amúgy is ingataggá vált intézménye. Mert a lefegyverzési blamage inkább csak elviéleti bukás, hisz papirosformulákkal sokat meg lehet oldani, ami azért az életben még sincs megoldva, ellenben a Saar-probléma vérbe megy, húsba vág, itt papirosformulával semmire se lehet menni, itt valóban adni kell, súlyos százmilliókban kifejezett értékeket. A danzigi korridorra lehetett adni tízesztendős moratóriumot, mert az a kérdés ma még a cselekvési lehetőség szempontjából nem aktuális, ellenben cudarul aktuális a Saarprobléma s tisztában vannak azzal a gyakorlati eszű németek és a praktikus franciák, hogy ma egyedül ez a kérdés időszerű a két nemzet között, hisz ennek végleg el kell dőlnie már 1935-ben. Hitler meg is mondta november 16-án és ugyanezt megismételte legutóbbi, keddi nagy beszédében is, hogy a Saar-probléma elintézésével megszűnik minden zavaró momentum a két ország között, mert valóban most minden német a Saar felé tekin,magának az egész Hitlerrezsimnek az ellörési súlya is ott dől el a németek szemében a Saar-folyó körül. Talán nem, járok messze az igazságtól, ha azt hiszem, hogy Hitlernek Genffel szemben megcselekedett tánoló föllépése sokkal inkább szólt már előre a Saar-kérdésnek, mint a lefegyverzési konferenciának . . . Vizsgáljuk meg tehát kicsit alaposabban ezt a bizonyos végzetes Saar-problémát. A Saar-medence 740 négyszögmérföldnyi terület, 800.000 lakossal, akik közül 100.000 gyári munkás. A többi 700.000-nek nagy részét teszik ezeknek a gyári munkásoknak a családtagéi. Ez a terület az újból Franciaországhoz visszakerült Lotharingia északi határán fekszik , Luxemburg mellett délkelere. A lakosság 95%-bans tiszta német. A Saar-medence mint határterület stratégiailag is végtelenül fontos, hisz, hogy egyebet ne említsünk, csak 20 kilométerre van a Thionville és Briey melletti francia ércbányáktól s ha a Saar-medence francia kézben van, ez védelmi fajnak számít a német birodalommal szemben. De talán még ennél az elsőrendű stratégai szempontnál is fontosabb egy bizonyos öntőipari termelési körülmény. Ugyanis a közvetlenül határos Lotharingiában óriási terjedelmű vasérc-mezők vannak, de ott nincs szén, ami igen nagy mennyiségben van viszont a Saar-medencében s miután a vasérc csak úgy bír értékkel, ha van hozzá közel szén, amelynek a segélyével ki lehet olvasztani, a lotharingiai vasérc és a saari szén úgy összetartoznak egymással, mint a szoptatós dajka és a csecsemő. A Saar-medencében termő szén — körülbelül 33 millió tonna az évi termelés — Isten által arra van teremtve, hogy kiolvassza a lotharingiai vasércet, ez pedig úgyszólván értéktelen a saarvidéki szén nélkül. Ezek az ipari és súlyos pénzügyi erejű szempontok vezették arra Bismarckot, hogy az 1871—72-iki győztes háború után elvette Franciaországtól Lotharingiát, annak dacára, hogy ez egészen francia lakot a lotharingiai vasérc és a saarvidéki szén ipari egyesítésére. Gőgös kapzsiság és a néprajzi szempontok lábbal tiprása dominált 1872- ben is és 1919-ben is ... * De a franciák nem tudták teljesen keresztülvinni az akaratukat s be kellett érniök egy egészen sajátságos közbenső megegyezéssel, amibe kénytelenségből azzal a hátsó gondolattal mentek bele, hogy azért végeredményben mégis csak az övék lesz a Saar-medence. A Versailles békeszerződésben úgy alakult ki a megmányt vette el Franciaországtól Bismarck. Mi- Vin azután 1918-ban győzött a francia re-