Pesti Hírlap, 1936. március (58. szám, 51-75. szám)

1936-03-17 / 64. szám

6 szélesebb és mélyebb népi alapokra építsük a ma­­a­gyarság alkotmányos szabadságjogait, hogy azokat a kitagadottak, a jogfosztottak és a szegények kenye­révé is tegyük és hogy egyetlen nagy és felbontha­tatlan szintézisbe egyesítsük a magyarság nemzeti és szociális gondolatát. Mi is benne érezzük magun­kat ezeknek a koreszméknek sodrában. De vigyáz­zunk arra, hogy újvilág hajósai ne kalózkodhas­­sák el a mag­y­ar­ mi történelmi életéből azokat az eszmei és erkölcsi kincseket, amelyeket egy nagyobb vonalú és boldogabb nemzedék hagyott reánk. Mi igenis megvizsgáljuk a külföldi vignetta alatt hoz­zánk érkező szellemi árukat és azoknak a nagy ma­gyar nemzetvezére­knek példaadását akarjuk kö­vetni, akik az európai koreszméket adoptálták ugyan, de nem lettek idegen portékák közönséges politikai ügynökeivé, hanem a magyarság nagy és sajátos életérdekének mérlegére állították ezeket a koresz­méket s a magyar szellemvilág rostáján szitálták meg és szűrték át azokat. Ezek a nagy magyar re­formerek és nemző vezérek világos és teljes tudatá­ban voltak annak, hogy az ősi magyar alkotmány olyan szilárd és ruganyos konstrukció, amelynek ke­retei közé, minden­­szubverzív és forradalmi kísérlet nélkül is, be lehet építeni a legradikálisabb fejlődési erőket is. Hogy a legfrissebb élmények és tapaszta­latok se hagyjanak bennünket okulás és tanulság nélkül, az októbristák szépesen, könyvszagú, gyö­­kértelen újvilágának bárkája azért futott zátonyra, mert a magyarság­ sohase vállalta azt, hogy alkot­mányos szabadságát kell lerombolnia, vagy kriptába helyeznie s ennek árán juthasson be Jásziék és Kun­­fiék szociális és népjóléti paradicsomába. Mi tehát azt mondjuk: ám jöjjön az szociális megváltás új Sza­turnusz­ korszaka, fie jö­jön a magyar alkotmány és szabadság legitimakciójával, jöjjön azzal a tiszta szándékkal és értel­­ességgel, amely szükséges annak felfogásához, hogy a zsarnokság, a neocezarizmus, a totalitás még nem népjóléti gondolat! Egyszer se bi­zonyult be, hogy a szolgaság és az elnyomás jobb szociális törvényhozója az emberi társadalomnak, mint a jog, a szabadság és az önkormányzat. Egy tapodtat sem közeledünk a nemzeti egységhez, ha elfojtjuk a vélemény­­szabadságot. A sajtóreform tervét érintette ezután Pethő. — Azok a szeljercecsapások — folytatta —, ame­lyekkel idehaza, a szűkebb haza területén ritkítjuk a szabadság fogyó erdejét, — ne felejtsük el! — azo­kat a magyar fákat is földresujthatják, amelyek odaát vannak s amelyeknek terebélye alatt millió és millió magyar lel í m­ég pihenőt, talán oltalmat is a fejük fölött tomboló viharok közepette, a gyümölcsfé­lén barázdákon. Nem gondolhatunk el olyan gondola­tot, amelynek következményeit nem érezné meg az elszakított r1 magyar nemzetrész. Nem írhatunk le olyan szót, amelynek jelentése ne azoknak a hátán csattanna, akik talán a mi bűneinkért is vezekelnek. Nem követhetünk el olyan tetteket, amelyeknek ha­tásait nem lennénk kötelesek elszakított kisebbsé­geink életéhez mért ! Ha nálunk kevesebb a jog, az övéké is csökken, Mia nálunk fogy a szabadság, az övéké sem növekedik. Ha már nem tudunk rajtuk segíteni, akkor nem szabad politikai helyzetüket rontanunk és erkölcsi pozíciójukat aláásnunk. Ha a szabad véleményt elfojtjuk idehaza, akkor hang­jogot illesztünk az ő jajk­áltásukra is, akkor mi szorítjuk beléjük a lélegzetet és tépjük el hang­szálaikat Ne higyy­ük, hogy a nemzeti egység ki­alakulásához csak egy tapodtat is közeledünk, ha elfojtjuk a gondolat és a vélemény szabadságát. És ne feledjük el azt sem, hogy a magyar nemzettel áll és bukik a Dunavölgy népeinek szabadsága és füg­getlensége is. Amikor mi e történelmi magyar állam­­eszmét a jog és szabadság gondolatának fenntartásá­ban és megerősítés­ében képviseljük, nemzetünknek vezető dunavölgyi pozícióját képviseljük, az állam­i és társadalmi életnek azt az európai formátumát, nagy­jáinknak azt a szárnyaló gondolatát, hogy amikor a magunk szabadságáért küzdünk, egyúttal azoknak a­­népeknek politikai megváltásáért is küzdünk, ame­lyek jó és balsorsát a több mint ezer esztendeig vol­­­tak a magyar birodalmi konstrukció alkotórészei. Mi fakk­ok és jogbik módjára nem függeszthetjük fel magunkban az életnek ama funkcióit, amelyek arra köteleznek és képesítenek bennünket, hogy a Duna­­területen, a Kárpátok bástyái alatt egy felsőbbrendű, jog- és kulturállamnak és politikai szabadságnak, a hatalom, a jog és a szabadság hármas egységének dicsőséges terhét hordozzuk.­­ Parittyánkban csak egy kő van: a szabadság köve, az igazság köve, a jogeszme köve, a kulturál­­lam köve, egy magasabbrendű állami koncepció köve, amellyel azonban a legaránytalanabb és a leg­izgalmasabb küzdelmekben is sikerült leteríten­ünk ellenségeink góliáti erejét. Magunkat fosztanánk ki, h­a lemondanánk azokról az értékekről, amelyek va­lamikor az európai népek köztudatában is a ma­gyarság fogalmát azonosították az alkotmányosság és a szabadság fogalmával.­­ Amikor a márciusi nemzedék szellemidézé­sét végezzük ezen a napon és olyan időkben, amikor ennek a nemzedéknek eszmei örökségét és hagyaté­kát ezek a divatos koreszmék kétlik és tagadják, s amikor nem idegenek, hanem a nemzetnek némely megtévedt önfiai emelnek kezet létünk és történelmi hivatásunk c monstranciájára, valljuk és hirdetjük, hogy mi hittel hiszünk nem a szabadságeszme fel­támadásában, hanem annak megmaradásában é­s örök életében. Ha a magyar újságíró társadalomban politikai és világnézeti ellentétek néha megbontják is a lelkek egységét, a szabadság gondolatában, a nemes magyar tradíciók fenntartásában, a jogeszme erejében mindig és mindenütt a bajtársiasság és testvériesség kapcsolja össze az idők végezetéig. A nagyhatású beszédet, amelyet közben is sű­rűn szakított meg a tapsvihar, hosszantartó lelkes éljenzéssel fogadta a hallgatóság. A lakoma Márkus Miksa zárószavaival végződött, amelyekben üdvö­zölte az újságírók ünnepének vendégeit. Március idusán, vasárnap ünnepélyes külsősé­gek között tartotta hatvanadik nagygyűlését a Petőfi Társaság a Tudományos Akadémia dísztermében, ahol megjelentek József és József Ferenc kir. herce­gek, a kultuszminisztérium képviseletében Mak­ay Ödön miniszteri tanácsos, a főváros részéről Sipőcz Jenő főpolgármester és ifj. Némethy Károly tanács­nok, az Akadémia képviseletében Voikovich Géza fő­titkár és Varga Sándor. A Kisfaludy Társaság meg­bízásából Kéky Lajos kormányfőtanácsos, Lenn Ottó és még sokan mások. Az ünnepi nagygyűlésen Pekár Gyula, a társaság elnöke tartott, megnyitóbeszédet „Nemzeti értékeink megvédése“ címmel. — Születésnapot ünneplünk máma — mondotta —, a Kisfaludy Társaság minapi centenáriuma után az ifjabb nővér, a Petőfi Társaság ünnepli ma a hat­vanadik születésnapját. Mi e jubileumi napon ma a hatvanadik mécsest gyújtjuk meg Társaságunk születésének annyi lélektani rejtelemmel ékes legen­dája köré. I-­élre most az érzelgősséggel, március idu­sán, ma csak a hazánkra fenekedő veszedelmek nyers valóságát lássuk, hogy agyarkodásuk ellen a magyar nyelv és irodalom fegyverzetével is felléphessünk Ne feledjük, az anyagi vagyis a területi s gazdasági nemzeti felett ott, a másik, a szellemi nemzet, amely, hogy úgy mondjam, asztrális testeként élteti az előb­bit.. Ez az anyagi nemzetet betöltő, annak arculatot, erőt, akaratot adó szellemi nemzet a maga teremtő eszméivel és eszmélyeivel alkotja ama haza mérték­adó fajsúlyát a többi országokkal szemben. Szent a hitem, — egy nemzet jövőjét nem nyert, vagy vesz­tett háborúk döntik el, hanem szellemi kincseinek ama nemzeti fajsúlya, amellyel a világ szellemi ja­­javainak az összességét gyarapította . Egyre vakmerőbben folyik a merénylet-hadjá­rat a szellemi haza kirablására, nemzeti értékeink aranyfajsúlyának az ellopására. A külföld nevetsé­gébe futó rágalmaknál fontosabb az a bajsza, amely­­lyel irodalmunk, művészetünk és tudományunk vi­lágraszóló nagyjait akarják elcsenni tőlünk. — Ne ámuljunk ellenségeink gyűlöletén, inkább azon csodálkozzunk, hogy a külföldi agyarkodással szemben mi finnen belülről nem teljesítjük százper­­centes méllyel kötelességünket nemzeti értékeink megvédésének a terén. Szomorú való, de nincs meg nálunk az a megalkuvást nem ismerő, egységes szel­lemi front­, amely irodalomban, művészetben, szín­padon, sőt a tudományban is ösztönös együttműkö­déssel képes lehetne a kívánt emberfeletti erőfeszí­tésre. Nézzenek körül hazánk szellemi életében,­­ a mi lángoló magyar táborunkkal szemben, e nacio­nalista magyarsággal szemben ma is ott áll az inter­nacionalista tábor. Ez a nemzetietlen irány büntetle­nül él, virágzik, sőt hódít ama hivatalos nagy téve­dés alapján, amely azt­ vallja, hogy"..mindaz, ami magyarul iratiki magyar s irodalmi jogosultsággal bír“ ... Végzetes tévedés ez, mert csak az a magyarul irt szó magyar, amely nem a hazát tagadja, hanem épp a nemzeti géniuszt szolgálja. — Sötét a magyar ég felettünk — mondotta be­fejezésül Pekár Gyula , világvihar örvénylik már­cius idusa körül, de mi azért a poklok kapuja elle­nére is bízunk a látnok Petőfi örökké időszerű sza­vában, hogy „erős istenség őrzi gondosan a magyar nemzetet“. De mi bízunk a fenkölt MacKellan kiáltá­sában is, mely itt hangzott el a Keresztény Világszö­vetség budapesti ülésén: „Krisztus nem volt jelen, mikor Trianont önökkel aláíratták“. Igaza van, de mi érezzük, Krisztus el fog jönni, mert feltámadt­, el fog jönni, hogy korbácsával elűzze az igazságtalan­ság kufárjait az isteni igazság templomából. Ebben a szent hitben nyitom meg a hatvanéves Petőfi Tár­saság ünnepi nagygyűlését Az ünnepi ülés közönsége lelkesen ünnepelte megnyitó beszédének elhangzása után Pekár Gyulát, majd Havas István főtitkár tett jelentést a Petőfi Tár­saság működéséről. Megemlékezett a főtitkár az el­hunyt tagokról is, majd közölte,­­hogy a legutóbb tartott tisztújító tagválasztó közgyűlésen újból el­nökké választották Pekár Gyulát és egyhangúlag újra az egész tisztikart. Ezután általános ünnepléstől kísérve, bejelen­tette a főtitkár, hogy a Petőfi Társaság tiszteleti tag­jainak sorába választotta Lőrinczy Györgyöt, aki 28 éve rendes tagja a társaságnak. Rendes tagok lettek: agyagfalvi Hegyi István költő és Földi Mihály re­gényíró. Kültagok lettek: Kisfaludy-Stróbl Zsigmond és Luff Elek szobrászművészek. A főtitkári jelentés után Dutka Ákos a Gyulai­­nagydíjról tett, jelentést, majd az elnök átnyújtotta a nagydí­jat jelképező s Lux Elek szobrászművész ál­tal készített plakettet Lázár Bélának és Szász Károly­­nak, a nagydij idei két nyertesének. neti fejlődés haladó irányában, a jövőre nézve me­­liorista. —­ Melyek Petőfi sokszor jelentkező pesszimista hangulatának s ebből folyó világfájdalmas költemé­nyeinek forrásai? Kora világnézetének egyik fő jel­lemző vonása a pesszimizmus. Petőfi fejlődése idején uralkodó költői irányzat a romantika, amelynek hangulata természeténél fogva borongós. Petőfi lelké­ben sokáig kavarog a XIX. század első felének sötét, romantikus korhangulata s a XVIII. századvégi fel­világosodás racionalista optimizmusa, amely szerint a világ az ész alkotása, az ész a világ veleje. A XIX. század eleji romantika azért borongós, sőt pesszi­mista hangulatú, mert lelki visszahatás a XVIII. szá­zad optimizmusára, amelynek a puszta ész alapján a társadalmat történeti sarkaiból kiemelő gondolat­­rendszere­s társadalmi álma a francia forradalom­ban, ebben a rémes történeti experimentumban, cső­döt mondott. Petőfi fejlődésének első szakában Kis­faludy Károly, Vörösmarty, Bajza romantikus légkö­rében nő fel, amely a múlton borong, honfikút énekel, egyéni és társadalmi eszményeit nem észből rajzolja ki a jövőbe, hanem a régmúltból meríti. Petőfi, mi­helyt a saját lábára áll, visszafordul a XVIII. század optimista racionalizmusához. Pesszimizmusának leg­bővebb és legőszintébb ihletforrása fiatalkorának hi­hetetlen nagy nyomorúsága, nélkülözése és szenve­dése. Később pesszimizmusának egyik jelentős kút­feje — bármily paradoxul is hangzik — mélygyökerű erkölcsi és társadalmi idealizmusa. — Nem a pesszimista Petőfi az igazi Petőfi. — Így fejezte be előadását Kornis Gyula é velejében nagy eszményhivő optimista. Minél megrendítőbb lelki válságok sújtják, annál szebb álmokat álmodik a jövendőről, annál erősebb hittel hisz eszményeinek megvalósulásában. Kornis Gyula előadását a nagygyűlés résztvevői elismerő tapssal fogadták, majd vitéz Bodor Aladár költeményeit olvasta fel nagy sikerrel. Ezután Csathó Kálmán olvasta fel derűs novelláját. A nagy­gyűlés tárgysorozatának utolsó pontja Kiss Ferenc, a Nemzeti Színház tagjának szavalata volt. A kiváló művész Petőfi: Nemzeti dal­át adta elő gyújtó lelkese­déssel. A Petőfi Társaság díszebédje. Az ünnepélyes gyűlés után a meghívott előkelő­ségek és a társaság tagjai a Dunapalota különtermei­ben díszebéd­en vettek részt. Elsőnek Pekár Gyula n. kormányzóra ürítette poharát, majd Győkössy Endre mondott nagyhatású beszédet kezében a Petőfi-ser­­leggel —­ Petőfinek a halhatatlanságon kivül semmi sem sikerült­­— mondotta — tragikus életű ember volt.. Mindig szépet álmodott, folyton a csúcsra tar­tott, haláláig tiszta maradt s mégis egy-egy legyőz­hetetlen botlása fiatal életét szinte apró részletekben törte össze. Tele volt ez a fékezhetet­len ifjú a tanu­lás szomjúságával s nem tudta iskoláit rendesen el­végezni. Tele volt ez a robbanó férfi a fiúi szeretet hihetetlen gyöngédségével s majdnem tehetetlenül kellett néznie, hogy édesapja és édesanyja öregkorá­ban a nyomorúsággal birkózik és koldusán hull egy­másután egyik a tífusz, másik a kolera halottjaként a sírba. A továbbiakban arról szólt az ünnepi szónok, hogy Petőfi költészete és élete egyszerre izgatóart és fölemelően fejezte ki és hordozta a magyar végzetet. — A trianoni szétszaggatásunk és arculvezeté­­sünk tizenötödik évében azzal a megcsafolhatatlan hittel emelem meg a Petőfi Társaság márciusi ün­nepségén a Petőfi-serleget, hogy a halhatatlan Pe­tőfi nemzete is halhatatlan. A megjelent előkelő közönség a befejező szavak után hosszasan ünnepelte Gyökössy Endrét. Ezután József Ferenc királyi herceg emelkedett szólásra, aki lendületes szavakkal adott annak a reményének kifejezést, hogy a március idusa meghozza végre en­nek a meggyötört nemzetnek a boldogulást és szebb nyugodtabb jövőt. A királyi herceg kegyeleten sza­vakkal emlékezett meg a közelmúltban elhunyt nagy államférfiról, Almásy Lászlóról, aki a Petőfi-kul­­tusz egyik vezéralakja volt. A megjelentek felállással rótták le kegyeletü­­tüket A­im­ásy László emlékezetének. A továbbiak során Szathmáry István az újonnan megválasztott elnökséget és a tisztikart köszöntötte. Gáspár Jenő titkár az ünnepi nagygyűlés szereplőit, Dutka Ákos az újonnan megválasztott tiszteleti tagot, Lőrinczy Györgyöt üdvözölte, Bónyi Adorján az új tagokat üdvözölte, majd felszólaltak még Császár Elemér, Lőrinczy György és mások A PETŐFI TÁRSASÁG HATVANADIK ÜNNEPÉLYES NAGYGYŰLÉSE. PESTI HÍRLAP 11­36. március 17., tedd. Kornis Gyula a pesszimista Petőfiről. A továbbiak során Kornis Gyula, a társaság tiszteleti tagja székfoglaló előadást tartott „Petőfi pesszimizmusa“ címmel. Többek között azt fejtegette, hogy Petőfi lelkét a fájdalmak iránt való nagy fogékonysága és inger­lékenysége különösen hajlamossá tette az érzelmi pesszimizmusra. Fokozott önérzete, tehetségének fölé­nyes tudata, az embereknek vele szemben tapintat­lannak, sőt rosszindulatúnak érzett bánásmódja, bí­rálóinak meg nem értő, sőt gyűlölködő modora ha­mar belehajtja az etikai pesszimizmusba. Ezt azután csakhamar belevetíti a történelembe is: a magyarság és az emberiség múltját és jelenét a képzeletétől meg­rajzolt ideális társadalmi állapothoz mérten merő­ben sivárnak látja. Történetfilozófiai pesszimizmusa azonban kevésbé vonatkozik a jövőre, hisz a törté­ Néhai erényi dr. lovag ULLMANN ANTAL hagyatéki ingóságainak aukciója: ékszerek, ezüstök, szőnyegek, festmények, porcellá­nok, műtárgyak, bútorok, nagyértékü régi hímzésgyű­jte­­m­ény stb.­­ Március 19.20. 21-án délelőtt 10-16. éV lClIll 3S ■ délután 5-ig Má­ria Valéria­ utca 12 • 1 M so. * Ruke­­ll. rm. 14. 1 7.. a. áreiue 2­5 34. 36-an délután fél 3 tói '•n délelőtt 16 órától. Mária Valéria* Neiti 12.. a Tes Lroyd-Társu­lt dísztér

Next