Pesti Hírlap, 1941. november (63. évfolyam, 250-274. szám)

1941-11-09 / 256. szám

Vasárnapi Krónika Írja Márai Sándor Lassítod felvétel éhány napja Budapesten is lassabban forog az élet: a bérkocsik, a személygépkocsik korlátozása, a társaskocsik forgalmának csökkentése, az éjszakai taxitilalom, mindez megváltoztatta a budapesti utca képét, s a magyar főváros is felöltötte a háború csukaszürkéjét. A színes, eleven és nyugtalan pesti utcakép megváltozott, s minden jel szerint még csendesebb is lesz, mint amilyen ma: pontosan olyan lesz mint az európai nagyvárosok utcaképe. A nagy tömegeket a korlátozások egyelőre kevéssé érdeklik. A magyar főváros közönségének igen nagy többsége eddig sem utazott magánkocsin, meggondolta, beüljön-e egy taxiba, s ha választania kellett az autóbusz vagy a kisszakaszos villamos között, az utóbbit választotta. Ez a háború, s mindezt igazán zokszó nélkül lehet elviselni. Az élet csendesebb lesz, olyan lesz, mint a lassított felvételek lassanként a valóság méreteire nagyítva és lassítva látjuk majd 82 életet, nem a rohanó gépek mesterséges távlatából. Ez kényelmetlen annak, aki siet, remélhetőleg nem tart sokáig, mert az élet már nem tudja teljesen nélkülözni a gépek szolgálatát , de ugyanakkor amikor meglassabbodik az élet, egy pillanatra közelebb kerül az európai ember, így a magyar is, a valósághoz. Gépek között nevelkedtem, gépek között éltem, bizonyos, hogy bajosan és akadozva tudok csak meglenni telefon villamos, felvonó, gépkocsi és repülőgép nélkül —s mégis, most, mikor az élet ütemét visszacsavarják félszázad előttire, nem érzem azt a csalódottságot, hogy valami jóvátehetetlen történik velünk Lassabban kényszerülünk élni használjuk ki. Talán tanulunk ebben a kényszerű baktatásban valamit. Azt tapasztaltam, hogy a civilizáció nagyszerű kényelme legalább olyan mértékben eltávolít az élet igazi élményétől, mint amilyen sebességgel tud rohanni mesterséges céljai között. Volt egy idő, boldog évtized, mikor kocsin jártam keresztül és kasul Európát, s nem vagyok hálátlan ez idő iránt. Sokat kaptam, sokat láttam, s titokban mégis mindig bűntudatot éreztem e rohanás miatt, mert még sokkal többet nem láttam Van egyfajta gépidegesség, melytől nem tud szabadulni az, akit egyszer megejtett: az ember a volán mellett mindig csak félszemmel nézi a ragyogó tájat, de idegeivel, egész figyelmével az országutat és a kilométertelző köveket figyeli. A gép ideadta ajándékba a világ teljes élményét, s ugyanakkor megrabolt a részlettől. Gyönyörű tájakon rohantam át, s mennyi mindent nem láttam? rohanásban! S maga a rohanás nem érdekelte sokszor jobban mint a táj, mely kinyílt előttem’ ... Csodálatos érzés volt repülni, Európa felett, tavak és Alpesek tenger és sivatag felett, s ugyanakkor rejtélyesen unalmas is volt az ember a magasságmérőt figyelte, a sebességmutatót, a térképet, néha lepillantott a mélybe, megállapította, hogy ez Róma, s ez már megint Klagenfurt, várta hogy rágyújthasson, lenn kuszán keveredtek a föld örök tervrajzán város és erdő, folyó és tűzhányó s mindez átmenet volt, mellékes anyag. Az ember éppen csak oda nézett s fejét csóválta, ha a gép félórát késett Budapest és Róma között. S az autós utazás csodálatos kényelme, az a bizonyos „akkor indulok, amikor akarok“ és „ott állok meg, ahol akarok“ végeredményben nem rabolt-e meg a látnivalók sokaságától? A gép az utazásból, amely élmény volt és remekmű, lázas és izgatott hely változtatást csinált. Állandóan rohantunk, kezünk mindegyre a levegőbe lendült, taxi, kiáltottuk, vagy sebességet váltottunk a kocsiban, hogy két perccel hamarább érjünk a Vörösmarty térről a Ligetbe, vagy Budáról Velencébe. S közben — ezt mindig éreztem — elmulasztottunk valamit. Savanyú bölcsesség! — mondja az olvasó. Olcsó, hadi bölcsesség! Az élet ütemét nem lehet mesterségesen visszafordítani; aki egyszer megszokta ezt a százas tempót, béna és boldogtalan lesz sárcipőben, a konflisban és az omnibuszban. Igaza van az olvasónak Nem hiszem, hogy büntetlenül kapcsolhatjuk át idegrendszerünket a másféle életütem döcögésére ''»-ükké hiányzik majd valami. De ha visszanézek a tegnapba, makacsan emlékezem egy életérzésre, mely rohanás közben mindig megszólalt: élj lassabban!. Hová rohansz? ... Emlékeznek a „filléres vonatok“ utasainak levelezőlapjaira és lelkendező dicsekvésekben is bűntudatos vallomásaikra: egy hét alatt „bejárták Itáliát és mindent láttak“, a szerencsétlenek — mindent, Velencétől Nápolyig, beleértve Assisit, féláron. Éjjel utaztak, mert az Harmincöt esztendővel ezelőtt, a múltat megbecsülő, hagyományokat tisztelő kincses Kolozsvár az új nemzeti színház benyitási ünnepét a régi, Farkas utcai színház búcsúztatásával kapcsolta össze. Még egyszer hangsúlyozni akarta, hogy csak a falak újulnak meg, az erdélyi szellem, amely kicsi híján száz évig élt az ősi hajlékban, örök marad. A régi színház élete fog tovább folyni az új palotában. A régi színház lelke lángol, a régi színház vére kering, az új, pompázatos tündérpalotában. A kiszolgált öreg színház ünnepi bezárásával kezdték meg tehát az új szinház megnyitó szertartását A meghívó, amelyet erre a nemzeti ünnepre gróf Bánffy Miklós, mint a Szinügyi Választmány elnöke bocsátott ki, lelkes szavakkal emlékezik meg az öreg szinház szolgálatáról: „Nyolvanöt éves múltja van a Kolozvári Nemzeti Színház korhadt épületének, mely az ország legrégibb magyar színháza és tizenhat évvel előbb nyílt meg, mint a budapesti Nemzeti Színház...“ A régi Farkas utcai színházban tartott búcsú Erdély ünnepe volt. Hogy az a vén színház mije volt Kolozsvárnak, azt csak azok érezték, akik a kincses városban nőttek fel Szívünkhöz nőtt családtagnak temetésén szoktunk úgy bánkódni, ahogy a kolozsvári közönség bánkódott ezen az estén. Akik messze földről zarándokoltak oda, főhajtó tisztelettel vettek részt a kolozsváriak családi gyászában. Az emlékezés másnap, az uj színház megnyitási ünnepen fogadalommá acélosodon A szónokok a múltat dicsőítették és hűséget fogadtak a régi szellemnek. Ünnepi köntöst öltött a város. A házak fellobogózva. Az utcákon tömegekbe verődtek kipirult arcú emberek, az ablakokban virágokszínesedtek. Délelőtt 10 óra: A színház tagjai színészek, énekesek, zenészek, műszaki munkások izgatottan sürögnekforognak, helyezkednek. Az előcsarnokban minden ragyog. Halk utasítások, lázas készülődés Gróf Bánffy Miklós, a Színügyi Választmány elnöke, mint vendéglátó gazda érkezik s elégedetten látja, hogy minden készen várja a szertartás kezdetét Sűrűn érkeznek a vendégek. Politikusok, főispánok, írók, színigazgatók, színészek, más törvényhatóságok fejei és tagjai. Justh Gyulát, a képviselőház népszerű elnökét és Návay Lajos alelnököt lelkes éljenzés fogadja. Pont 11 órakor érkezik a kormány képviselőjének, Darányi Ignác miniszternek pompás négyes fogata. Az erősen emelkedő tükörsima feljárón a tüzes fehér lovak ágaskodnak, a parádés kocsis mármár elveszti uralmát ficánkoló álutazási társaság Iparkodott álmukon megtakarítani a szállodai költséget, nappal lógó nyelvvel rohantak múzeumok és emlékművek között, kedden Génuában voltak, szerdán Rómában, pénteken büszkén írták a képeslapot Pompejiből, s egy héttel később, hogy elindultak, már itthon is voltak, a Keleti pályaudvaron. Mindebben volt valami szégyenletes. Az ember így veszti el lassan méltóságát és emberi rangját, e rohanó készenlétben, melynek nincs semmiféle értelme, s élménytartalma kevesebb, mint egy séta jó időben, lassan az Andrássy-úton. A gép, végzetünk, ez a fellázadt bűvészinas — mely most atomjaira szedi szét az ismert világot, s remélhetőleg össze is tudja aztán rakni egésszé —, a gép, életünk nagy élménye, ez a hideg és forró kényelem, s a hatalomérzet, mely a gép fölött urakodó ember lelkét eltöltötte, a gép megajándékozott az egész távlatával, de menthetetlenül elvett valamit: a részletet Talán csak a tengeri utazás nyújtotta meg a régi érzékelés bensőségét: az a ringás, lassú, csaknem személyes közeledés a világhoz, ahogyan csak a hajó tud meglesni és meglepni földrészeket. Nem, a részletet nem találtuk meg százkilométeres sebességgel lefutott útjaink közben: a részletet, egy kapualjat, egy ablak nemes vonalát, egy emberi szempár üzenetét, egy táj gyöngéd rajzát, mindezt elmulasztottuk az elmúlt ötven satok felett, pillanatnyi megtorpanás látható a környező tömegben, de a következő szempillantásban Bánffy Miklós, aki a bejáratnál várta a kormány képviselőjét, a lovak elé ugrik, keményen és nagy szakértelemmel megszorítja a zablájukat s a nemes állatok megszelídülve engedelmeskednek. A környéken állók megkönnyebbülten lélekzenek fel és önkénytelenül tapsolnak. Az első tapsot az új színházban Bánffy Miklós kapta. Az első csarnokban a különböző testületek képviselői aláírják a zárkőbe szánt emlékiratot, amely az új színház építésének történetét tartalmazza. Az emlékirat, melyet Gere Kálmán, műszaki tanácsos szerkesztett, a legpontosabb mérnöki és statisztikai adatokkal, naplószerűen sorolja fel a színház építésének részleteit A tágas előcsarnok és lépcsőház teljesen megtelt a meghívottak százaival, a félemeleti karzaton a hölgyek foglaltak helyet mögöttük az énekkarok, amelyek adott jelre rázendítenek a himnuszra. Áhitatos lélekkel hallgatjuk nemzeti imádságunkat s mikor elszárnyal az utolsó hang, Fellner Ferdinánd, cs. és királyi építési főtanácsos néhány szó kíséretében átadja az épület kulcsait a színházépítő bizottság elnökének, gróf Béldy Ákosnak, aki köszönetet mond a tervezőknek és építőknek a jól végzett, lelkiismeretes munkáért s a kulcsokat átadja a kormány képviselőjének, Darányi Ignácnak. A kormány képviselője lelkes szavakban tolmácsolta köszönetét mindazoknak, akik az új színház emelésén fáradhatatlanul dolgoztak. Bánffy Miklós, mint a Színházi Választmány elnöke, átvéve a kulcsokat, fogadást tesz, hogy ebben a színházban mindenkor a hazafias érzést fogják ápolni és a nemzeti törekvést kötelességtudással fogják teljesíteni. Ezután Szvacsina Géza, a város polgármestere tartotta meg gondolatokban gazdag, múltat idéző, jövőnkben bízó beszédét: „ ... Mi erdélyiek, akik az ország emez exponált őrállomásán a magyar állami eszme és a magyar nemzeti kultúra fejlesztésén dolgozunk, arra vagyunk utalva, hogy minden intézményünket a nemzeti eszme szolgálatára rendeljük.“ A közönség mély meghatottsággal hallgatta a polgármester szavait. Az után a zárókő befalazás végső akkordjaként Justh Gyula, Darányi Ignác, Fellner Ferdinánd s a képviseletek többi tagjai egy-egy kalapácsütéssel jelezték az építés befejezését. Az ünnepély most az előcsarnokban elhelyezett, még lepellel borított márványszobrok előtt folyt tovább. A színház első igazgatója ugyanis kinevezése után esztendőben. S most, mikor a gép olyan félelmes erővel zakatol életünkben, mint soha azelőtt, mikor eldönti ütemével a harctereken a világ sorsát, a front mögött az élet lassúbb és csendesebb lesz. Kényszerű bölcsesség ez, tudom, hadibölcsesség, mű-belenyugvás. Sorsunk már összekötöztük a géppel, életre és hallásra. De addig is, amíg a villamosra várunk, kisszakasszal kezünkben, lélegezzünk mélyen, nézzünk körül... Nézzünk körül, s látunk valamit: az élet lassabb lesz, s a részletek előválnak abból a homályos általánosságból, melyet a rohanás varázsolt eddig elénk. A lassúbb élet talán kényelmetlenebb, de lehet, hogy vannak pillanatai, mikor emberibb és teljesebb. Céljainkhoz a jövőben kényelmetlenebbül és lassabban érünk el, de útközben talán alkalmunk lesz arra, hogy mélyebben elgondolkozzunk céljaink igazi értékéről. Éjjel majd gyalog megyünk haza, taxi helyett, de útközben talán eszünkbe jut valami. S csakugyan olyan nagy baj lesz, ha néha lekésünk valamiről?__Hajolj közelebb, olvasó, csendesen mondok valamit: nem kész baj. Az élet bennünk teljes, :(sem a világban, s ezért nem is lehet lekésni, mert nincs itt vagy ott, hanem bennünk van, s mindig éppen a helyen és a pillanatban, melyet megélünk. S ehhez nem kelll taxi. Ez minden vigasz, amit a csendes pesti utcán átnyújthatok kortársaimnak, felterjesztésben kérte a minisztert engedné meg, hogy az új palota csarnokába saját költségén a rég színész-dicsőség két legendás alakjának márványba vésett szobrát helyezhesse el: Kótsi Patkó Jánosét, akinek alakérólelőször hangzott magyar szó a kolozsvári színpadon és E. Kovács Gyuláét, a régi színház lángoló lelkű és művelt vezéralakjáét, hogy mindenkor emlékeztetői legyenek a múlt idők érdemének és útmutatói a jövő idők törekvéseinek. A szobrok előtt a színház első igazgatója emlékezett meg a régi magyarokról. Justh Gyula, a képviselőház elnöke néhány mélyen átérzett szóval helyezte el a törvényhozás koszorúit a talapzatokra. Utána Somló Sándor a budapesti Nemzeti Színház hódolatát tolmácsolta és két hatalmas koszorút tett a szobrok elé, mire a színházi zene- és énekkar a Szózatra zendített. A megnyitó előadásra este 7 órakor szinültig megtelt a fényárban Úszó nézőtér. Ünneplő lelkek, ünneplő arcok, csillogó szemek várták a vasfüggöny emelkedését Lelkes taps köszöntötte Kacsóh Pongrácot, a János vitéz szerzőjét, amint a karmesteri emelvényen megjelent, hogy erre az alkalomra komponált nyitányát vezényelje. Azután a függöny elé lépett a színház igazgatója és először a régi, elhagyott ház előtt tisztelegve, köszöntötte az uj tündérpalotát „Te pompázó csarnok, mely úgy keltél életre az agg szinház poraiból, mint a bíbor- és aranytollazatú mesebeli szent madár, mely el nem pusztul soha, mert önmagát megégeti ugyan, de hamvaiból megifjodva támad fel,— légy hirdetője a régi szellemnek. Légy ébresztője a szunnyadó nemzetnek. Karcsú tornyaid az egekig érhetnek, vakító fényességed • a napot szégyenítheti meg, ha hirtelen leszel az eszméhez, ■mely drága örökségül reánk szállott, sötét, néma Sírgödör maradsz, melyet mindenki elkerül e hazában.“ A beköszöntő elhangzása után szétnyílt az aranydiszítésű, piros bársonyfüggöny. Ünneplő magyar ruhákba öltözötten, festői csoportozatban állottak a színpadon a színház összes tagjai s áhitatosan csendültek fel a himnusz hangjai. Rövid szünet után a színházavatás elinti kis alkalmi játék előadása következett. Ezt a kis gyöngyszemet az igazgató felkérésére Herczeg Ferenc írta az ünnepi megnyitásra Sajátságos, hogy Herczeg Ferenc, aki délvidéki születésű és hosszabb időt sohasem töltött Erdélyben, milyen mélyen tudta érezni és kifejezni azt, ami az erdélyiek lelkét áthatotta. Az erdélyi szellemet. A homályos színpadon szerelő munkás dolgozik, az utolsó kalapácsütésekkel illeszti a sugólyukhoz szolgáló villanyvezetéket. A munkást az öreg Szentgyörgyi István játszotta, akinek személyében a gazdag múlt fonódott át a reményektől fűtött jövendőbe. Szerszámtáskáját az utolsó kalapácsütések után összeszedte a szerelő s kc-t A Kolozsvári Nemzeti Színház megnyitása 1906-ban írta Janovics Jenő BUDAI FIÓKJA XI., HORTHY MIKLÓS UT 19. Napona at keres 10—15 évi, lehetőleg építőipari gyakorlattal is rendelkező Feltételeink: tökéletes jártasság az adminisztráció minden ágában és az átírókönyvelési rendszerben, , kiván levelezőkészség, önálló munkára való képesség. Csak e feltételeknek megfelelő őskeresztény uraknak curriculum vitae-val, fizetési igényekkel ellátott ajánlkozását kérjük „Állandó alkalmazás" Jeligére Arató hirdetőirodájába, Erzsébet-körút 14. MAIEOSZ engedélyhez társa! keresek 5 tonnás kocsival, vagy készpénztőkével. ..azonnal 6988" .jeligére főkiadóba Bérháztulajdonos (Jelzáloggal terhelt is) Nagyobb rendelés lebonyolításának biztosítására. Mielőbbi megkeresést: „őskeresztény régi vállalkozó 6983" főkiadóba. Fővárosi ismert keresztény cég kéri működő cégek ajánlatát tejtermék, húsáru, konzerv, hüvelyes, gyümölcs és rokontermékek állandó szállitására. Márkás cégek képviseletét vallalja. Nagy összegű előleget adunk, esetleg finanszírozunk. „Tőkeerős 6984" jeligére főkiadóba. ÉLELMISZERT, terményt, magvakat stb. vásárolok ,,Exportra 1333—7058“ főkiadóba. üzemépület 369 sün XIV. kerületben üzem- és üzlethelyiségekkel, lakásokkal főútvonalon, közvetlen villamosnál sürgősen eladó. Telefon: 138—598. Keszer. Majom eladó “án££Se«£ ,,Hevesvármegye 7003“ Jeligére főkiadóhivatal további t.llagpállamat kevés hosszabb gyakorlattal rendelkező, kartotékvezetéshez is értő, önálló őskeresztény r r ■ rerro . Ajánlatokat „Kimerítő adatok" jeligére a Központi Hirdető Irodába, Budapest, IV., Váci-u. 1—3. (bejárat Türr István-u. 8.) kérünk Újpest, Jókai-u 35. házamat. 115.6 C3-as, saját telken, 2184 pengő nyersjövedelem, tehermentes, 6x1, 1x2 szoba-konyha-spejz, békebérek. Aszfaltos út a centrumban. Ajánlatok „45 KP" jeligére Rudolf Mosse r. t. hirdetőirodába, Erzsébet-körút 23 Nagyvállalat keres azonnali belépésre, őskeresztény perfekt német gép- és gyorsra! Ajánlatokat „Pontos munkaerő“ jeligére a Központi Hirdető Irodába, Budapest, IV., Váci u. 1—3. (bejárat Türr István u. 8.) kérünk GÉP- és GYORSITÓNCK kerestetnek (németül tudók előnyben részesülnek). Csakis őskeresztények iskolai és működési bizonyitványmportokkal felszerelt ajánlatai fizetési igény és referenciákat szolgálók megjelölésével „Nagy textil vállalat“ jeligére Tenzer hirdetőjébe, IV., Szervitatér 8. keretnek.