Pesti Hírlap, 1942. május (64. évfolyam, 98-122. szám)

1942-05-07 / 103. szám

4 Pesti Hírlap 1945 máj. 7. csfl­. Igmándi keserűvíz a VILÁG legtartalmasabb természetes hashajtó ásványvize. Nem kell pohárszámra inni - mert már elég 3 ujjnyi. .A magyar revízió története Az az átmeneti békeállapot, amely a két világháború közé eső huszon­egy éves időszakot jelenti, Magyaror­szág számára egyetlen pillanatig sem volt békeállapot, mert minden ma­gyar ember, az egész ország, állandó harcban állt a magyar igazságért fo­lyó küzdelemben. Ez a küzdelem: a magyar revízió, amely abban a pilla­natban kezdődött, amikor a nagy há­ború végén az első idegen csapatok megjelentek az ország területén. Ma új világháború forgatagában harcol­nak honvédeink az ország és a ma­gyar nép jövendő boldogulásáért. Ebben a harcban fokozottabban merül fel a szüksége annak, hogy minden részlet­ét ismerjük azoknak a harcoknak, amelyek az átmeneti bé­keévek során folytak és részben foly­nak még ma is a magyar igazság ér­vényesüléséért. A revízió történetének ismerete nélkül nem tudunk tökéletes képet alkotni arról a történelmi kényszerű­ségről sem, amely Magyarország mai háborújának az igazi magyarázata. Röviden: a magyar revíziós küz­delem minden apró mozzanatát, a­­revízió történetének minden fázisát Ugyanúgy kell ismernie minden ma­gyarnak, akár a honfoglalás vagy az ezeréves magyar történelem más sors­döntő eseményeit. A Sziklay János szerkesztésében megjelent „A magyar revízió 1920— 1941“ című könyv olyan történelmi munka, amelyet azok írtak és azok hordták össze benne az adatokat, akik maguk is átélték, akik maguk is ré­szesei voltak a magyar igazságért folyó küzdelemnek.­ Éppen ez a kü­lönleges értéke a könyvnek, mert tö­kéletes hűséggel elevenednek meg a revízió nagy küzdelmei, a revíziós harc aggodalmai, szomorúságai, re­ménykedései és mámoros örömei, amelyekben minden magyar ember részt vett. Újra megelevenednek az olvasó előtt a trianoni gyásznapok, de nyomban utána egybekovácsolódnak a magyar lelkek a revízió szent meg­győződésében és rövidesen megindul a magyar igazságért folyó céltudatos munka. Ebből a munkából kivette a részét minden magyar azon a terü­leten, amely erejének hatósugarába esett. Hatóságaink, diplomáciánk, a sajtó, a társadalom minden rétege, a kereskedelem, ipar, az irodalom, a művészet mind együtt vívta a fegy­vertelen küzdelmet és velük együtt harcolt minden magyar ember ide­haza és külföldön. A Revíziós Liga, Herczeg Ferenccel az élén, Rákosi Je­nő, az újságírófejedelem és a Pesti Hírlap teljes szellemi és anyagi ere­jével vívta a nagy harcot a külföld közönye, meg nem értése és ellenségeink kétségbeesett ellenak­cióival szemben. Csak később derült rá világosság, amikor már a revízió gyakorlattá vált, hogy milyen esz­közökkel és milyen erők megmozga­tásával igyekeztek meggátolni az igazság érvényesülését. A Trianontól a revízió valóra válása idejéig terjedő időszak története minden regénynél izgalmasabb és tanulságosabb olvas­mány minden magyar számára. A terjedelmes, ízléses kiállítású munka megszerezhető minden könyv­­kereskedésben és a Pesti Hírlap ki­­adóhivatalában. —i —n. Hazatérnek a svédországi amerikai állampolgárok Stockholm, máj. 6. (NST)­­Politikai körökben valószínűnek tartják, hogy a Svédországban élő amerikai állam­polgárok nagy része a május 23-án ki­futó „Gripsholm“ nevű hajóval New Yorkba utazik. Hir szerint a stock­holmi amerikai nagykövetség emlé­keztette az amerikai állampolgárokat, hogy a „Gripsholm“ valószínűleg az utolsó hazatérési alkalom. Ugyanak­kor közölték, hogy a naturalizált ál­lampolgárok, akik három évnél hosz­­szabb ideig tartózkodnak származási országukban, elvesztik az amerikai ál­lampolgárságot. Ezért valószínű, hogy a dániai és norvégiai amerikai állam­polgárok is hazatérnek. Bombamerénylet de gaulleistákat szállító vonat ellen Róma, máj. 6. (NST) A „Tribuna" jelentése szerint Szíriában, Ladakije és Idlib állomások között, bombame­rényletet követtek el egy vonat ellen, amely De Gaulle-párti csapatokt szál­lított. A robbanás következtében a vonat három kocsija elpusztult Mo­hamed el Bakri arab nacionalistát, az egyik tettest, letartóztatták és rög­­tönítélő eljárással agyonlőtték. Napról-napra csökken a tengeri hajók száma A német főparancsnokság közlései szerint április 1. és 25-ike között 88 ellenséges járművet, köztük 13 alig pótolható tankhajót pusztítottak el a német tengeri és légierők, összesen mintegy 555.000 tonna hajóteret. Csak a legutóbbi hét folyamán, Anglia pont­jai mentén, a Barents- és Földközi­tengeren, továbbá az Atlanti-óceánon 194.000 tonna hajóteret süllyesztettek el Ebből 166.000 tonna Amerika ke­leti partja mentén s a Karaib-tenge­­ren pusztult el A német U-naszádok hatósugara most már több mint 8000 kilométer­nyi területre terjed ki. Ezen a távol­ságon belül állandóan veszélyeztetik az angolszász hatalmak járműveit. Szörnyű számok ezek. Különösen, ha elgondoljuk, hogy alig négy héttel az­után, hogy a német merülőnaszádok az USA partjai előtt megkezdték műkö­désüket, közel félmillió tonna hajóte­ret süllyesztettek el! . . . Az USA-nak és Angliának hadi-, élelmi- és különösen üzemanyaggal való ellátása veszélyeztetve van. Az amerikaiak maguk is beismerik, hogy aránytalanul sok tankhajójuk pusztult el. Az USA-ban most már a nyilvá­nosság előtt is rámutatnak a straté­giai helyzet nehézségeire. Még a part­menti hajózás biztosítási díjtételeit is felemelték 50 százalékkal, mert a né­met repülőnaszádok parancsnokai a hadihajó kísérettel biztosítottt kötelé­kekből a tankhajókat torpedózzák meg előszeretettel Az Egyesült Államokban annyira kritikusnak látják a helyzetet, hogy a déli államokban lévő olajmezőkről szárazföldi vezetékeken akarják az olajat az északi államokba juttatni, a veszélyeztetett tengeri út helyett. A vasúti szállítás nem jöhet tekintetbe, mert ha csak egy közepes, 5000 BRT- tankhajót veszünk tekintetbe, akkor is 335 darab 15 tonnás vasúti kocsira volna­ szükség, hogy rakományát el­szállítsák Már­pedig ahhoz, hogy a légi és tengeri erők a hadiipar szükségleteit kielégítsék, sokszáz hajó olajrako­mánya szükséges. A vezetékek kiépíté­séhez, illetőleg a csövek lefektetésé­hez, viszont igen sok acél kell. Más kérdés ismét, hogy erről az óriási acél­mennyiségről a hadianyaggyárak le­mondhatnak-e? Hiszen igen nagy mennyiségű hajót, repülőgépet, harc­kocsit, ágyút kell építeni. De ha a gyá­rak a vezeték kiépítésére elegendő acélt is kapnának, ez a munka igen sok időt igényelne. Eddig az ameri­kaiak azt állították, az idő nekik dol­gozik, a legutóbbi hónapok katonai eseményei ellenben azt mutatják, hogy „Idő Tábornok“ igen erélyesen és sür­gősen követeli a hadianyaggyártás te­rén az eddig elmulasztottak pótlását. A rohamosan csökkenő hajótér az angolszász nemzeteknek nagy gondot okoz! A világháború kitörése előtt a Brit birodalom — a gyarmatokat és Írországot is beleszámítva — 29,949.000 BRT, az USA (a Fülöp-szigetekkel együtt) 9,486.000 BRT, Németország 4,244.000 BRT, Japán 5,007.000 BRT és Olaszország 3,291.000 BRT hajótérrel rendelkezett Vajjon ebből mennyi áll még az egyes nemzetek rendelke­zésére, ha az angolszász hatalmak ál­tal bérelt norvég, görög, svéd, holland, belga, dán és más nemzetiségű ha­jóktól eltekintünk? Az USA elnöke a múlt év májusá­ban egy alkalommal azt mondta, hogy háromszor annyi brit hajót süllyesz­tettek el, mint amennyit ők országuk­ban jelenleg pótolni tudnának. Azóta a viszonyok lényegesen megromlottak, mert most már az Egyesült Államok­nak is gondot okoz az elpusztított an­gol és amerikai hajók pótlása. De ha a szállítás problémáját tekint­jük, nemcsak a fehérhajók elvesztésé­vel kell számolni, hanem a hadihajó­kéval is. A szállítmányok túlnyomó­­része tudvalevőleg karavánokban köz­lekedik. Ezeket cirkálók és rombolók kísérik, de a nagyobbakat, különösen a Földközi-tengeren, csatahajók is. A legutóbbi időben a Földközi-ten­geren haladó nagyobb karavánokat már nem tudják nehéz páncélosokkal kísértetni, mert a „Barham" elsüly­­lyedt, a „Valiant" és a „Queen Eli­sabeth“ pedig súlyosan megsérülve dokkokban vesztegel és vár a kijaví­tásra. Azt, hogy e tekintetben is mennyire komolyan ítélik meg az angolok a helyzetet, jellemzi Acworth tengeré­szeti szakíró mondása: „A még meg­lévő csekélyszámú csatahajó oly nagy értéket képvisel, hogy kímélni kell azokat, illetve gondosan vigyázni kell rájuk . . .“ A fentiek alapján megállapíthatjuk: a stratégiai helyzet mind az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceánon, mind a Földközi-tengeren azt kívánja, hogy az angolszász tengeri haderő fő fela­data egyelőre a szállítmányok biztosí­tása legyen. A flották közötti leszámo­lásra a tengeren egyelőre aligha lehet gondolni, valamint más nagy straté­giai feladatok megoldására sem . . . Suhay Imre. Zsák Mihály megtérése írta Örvös Lajos Egyszer régen, amikor a Felvidé­ken még szorgos takácsok szőtték a vásznat — élt egy bolond Domo­­nyán. Az ilyesfélék többnyire sze­gény emberek s a falu tartja el őket szánalomból, így bizony. Hanem a mi bolondunk, Zsák Mihály, igen módos ember volt. Erdeje, szántója két családot is eltartott volna, csak­hogy­­ az egész föld parlagon he­vert. Alig tellett ki több a szűkös mindennapi kenyérnél. De hát ed­dig rendjén lenne, mert bolond mindenütt akad, a legokosabb em­berek közt is. Megszokták, megsze­rették s néha adtak neki, ha rászo­rult. Egyszer aztán furcsa dolog tör­tént. Éjszaka felöltözött Zsák Mi­hály és kiment a határba. Néhány favágó, aki a hegyekben dolgozott, pillantotta meg hazafelé menet. Tépte a dudvát és lázasan kapálta a földet. Persze fellármázták a fa­lut, hogy mitévők legyenek a bo­londdal. Végtére nem hagyhatják ott éjnek idején. Kimentek érte a férfiak, kérlelték jöjjön haza. De Zsák Mihály két felemelt karjával beárnyékozta a határt: ez mind parlagon hever, oszt én aludjak?, f­ordította és újfent kapálni kezdett. Az atyafiak összenéztek, aztán csendesen megfordultak és kiki ha­zafelé vette útját. Nyilván azt hit­ték, hogy újabb mánia gyötri sze­gény Zsákot. Mert aki harminc esz­tendeig bolond, arról nem könnyű elhinni, hogy egyszeribe észretért Gondolták, majd megunja pár nap múlva és megint a régi lesz. De tévedtek. Zsák Mihály láza­san vetette magát a munkába. Csaknem éjjel-nappal dolgozott. Olykor hajnalon kint látták az er­dőn, amint hatalmas baltájával jobbra-balra osztja a csapásokat Homloka fényes volt a verítéktől s messziről csúfolták a gyerekek, hogy: „még tiz évet várhatott vóna Mihály bácsi, akiro gyan meg a tót­nak is az esze...“ Ő azonban se nem látott, se nem hallott. Dolgo­zott inaszakadtáig. _ Esztendőre meg is lett a gyümöl­cse. Olyan volt a földje, mint a mennyország, pénze is termett bő­ven. Akadt, aki jó szemmel nézte Zsák Mihály megtérését, de legtöb­ben kételkedve figyelték s nem hit­tek benne. Ekkor eltűnt a faluból. Keresték, kutatták a környéken, de nem volt sehol. Azt hitték, elkóborolt s út­közben halálát lelte. De tévedtek. Két hét múlva szép sárga kocsi gördült be a faluba. Zsák Mihály ült rajta fiatal felesé­gével. Az asszony olyan szép volt, amilyent még emberfia nem látott a vidéken. Hosszú aranyhaját, mintha a podolini takácsok fonták volna napsugárból. Volt nagy felfordulás a faluban. Hisz, akinek van esze ilyen gyö­nyörű asszonyt szerezni, az nem le­het bolond. De akkor ki a bolond? Bizonyára azok, akikkel a bolondot járatta. — No, megállj csak Zsák Mihály — mondogatták az atyafiak. — Mi is értünk a tréfához. Csakhogy nem várunk vele harminc esztendeig. Mihály tudta, hogy addig úgyse nyugszanak, amíg nem történik va­lami. Elhatározta, hogy ő majd hoz­zásegíti őket. Néhány nap múlva sugdolódzni kezdtek háta mögött az emberek. Egyesek szemébe mosolyogtak, a gyerekek meg már csúfolták is tisz­tes távolból. Hanem ő úgy tett, mintha észre sem venné. Egy nap aztán, nem bírván már magukkal az atyafiak, küldöttség jött hozzá. Úgy mondták: nem tud­ja nézni a falu, hogy amíg ő a napi munkától elfáradva alszik, addig szépséges felesége az ablakon át kacérkodik egy idegen legénnyel. — Mi a fene? — hüledezett Zsák Mihály. — No jól van. Azt mondom majd: dógom van az éjszaka, ne aggóggyék — oszt meglesem. De ott legyen az egész falu, amikor meg­büntetem a hűtlen asszonyt. Nosza volt izgalom a faluban. Fe­­je tetején állt minden. Csak az idő mászott olyan lassan, mint a csiga. Esztendőnek beillett, amíg éjfél lett. Akkorra már mindenütt moz­dulatlan emberek hasaltak a sötét­ben. Egyszerre, a kertek felől közeled­ve, előtűnt a legény. Nem lehetett jól látni a sötétség miatt. Magas, karcsú, fekete alakja úgy mozgott, mint az árnyék. Aztán megzörrent az üveg. Ott is­ megjelent valaki s a két árnyék összeborult. Akinek jó füle volt, még a csókokat is hallotta. Aztán szétváltak s a legény besurrant az ajtón. Halálos csend volt. Mindenki lé­­lekzetvisszafojtva várt. Csak a ku­tyák vonítottak olykor a szomszéd határban. Mert itt még azok is hall­gattak. Aztán csoda történt Petróleum­­lámpással a kezében, megjelent az ajtóban a fiatalasszony. — Hát kendtek mit hasalnak itt a földön? — kérdezte kacagva. Tán megbolondultak? Akkorra már Zsák Mihály is ki­jött, akiben felismerték az előbbi legényt. — Csak azt gyüttem mondani — kezdte —, hogy pontban éjfél van, oszt ha sebtiben hazatakarodnak kigyelmetek, még aludhatnak vagy két fertály órát. ! Kirándulások az emberi szervezetben Irta dr. Weninger Antal VIII. Szellem és szellőzés A lélekzés, a szervezet szellőzése, csak egy mozzanata az anyagcseré­nek: míg táplálkozás közben szilárd és folyékony anyagokat veszünk fel és alakítunk át — a lélekzés gáznemű táplálékunknak az elenynek beszívása és széndiokszidnak, e mérgező égési terméknek a kilehelése. A lélekzés voltaképpen csak a sej­tekben folyik. Minden sejt külön gon­doskodik arról, hogy a körötte folydo­­gáló vérből és szövetedényekből ma­gához ragadja a szükséges élenyt, to­vábbá, hogy leadja a hulladékokkal együtt a gáz­salakot, a széndiokszidot. A tüdők szerepe csak az, hogy a lég­körből kellő adagban közvetítsék a keringő vérnek az elenyt és kilégzés­kor megszabadítsák a szervezetet a felhalmozódott széndiokszidtól. Erre a szerepre utal a tüdők ágas-bogas, te­rebélyes fához hasonlítható szervezete és a „gallyak“ végén ülő hólyagcsák nagy felülete. Elől, a nyakunk közepén tapintható a légcső, amely lejjebb két hörgőre oszlik, jobb és bal tüdőbe vezető csö­vekre. A hörgők egyre vékonyabb ágakká finomodva parányi rostkosa­rakkal bontott hólyagosakban végződ­nek. Ezek a hólyagcsák (alveolusok) kiteregetve kilencven négyzetméternyi felületet jelentenek. A hörgőkben és a kisebb csövekben a levegő csak felmelegszik és megtisz­tul; az egész hörgő­rendszer tehát ve­zetékhálózat. Tüdőmunka, gázcsere azonban kizárólag a hólyagcsákban folyik. Ahhoz, hogy a levegőtengerből előny jusson a vérbe, a tüdőhólyagcsáknak ki kell tárulniuk. Ez történik a belég­­zés folyamán. A hatalmas rekeszizom, amely mint vastag, húsos-inas fal vá­lasztja el a mellüreget a hasüregtől, összehúzódása közben kitágítja a mell­kast, a bordák rugalmas csontkosarát; ebben a tevékenységben segítségére vannak a külső bordaközti izmok is. A tüdők a saját erejükből nem tágulhat­nak, hanem csak engedelmesen köve­tik a mellkas domborulását. A kitá­gult tüdőhólyagcsák falán a légköri nyomás átpréseli a levegőt a vérbe. Eközben rendkívül bonyolult fizikai és kémiai folyamatok játszódnak le. A levegő útja tehát a következő: az orrnyílásokon keresztül lép be a szer­vezetbe; az orrkagylókon, mint sűtő­testeken, részben felmelegszik; az orr­járatokból a gégén keresztül érkezik a légcsőbe és innen a hörgőkbe; a finom nyálkahártyával bélelt falakon átnedvesedik, még jobban felmelegszik és porától, szennyétől megtisztul (ezek a hörgők falaira tapadnak); a tüdő­­hólyagcsákból átjut a vérbe; a vér to­­vaszállítja a sejteknek. Eközben azon­ban párhuzamosan folyik az ellen­áram is, a széndiokszid kiküszöbölése. A tüdőszellőzés és a vérkeringés szoros együttműködéséből következik, hogy központi irányítás szempontjából is benső kapcsolatban állanak egy­mással A vérkeringés csak azért oly elevenen patakzó, gyors áramlás, mert a lélekzés szolgálatában is áll. Ha csupán tápanyagokat szállítana, ele­gendő lenne a lassúbb ütem is. Bár az agyban külön központok irányítják a légzést és keringést, e központokra ható ingerek mégis azonosak. Legfon­tosabb inger a vér széndiokszid-tar­­talma. Ha ez növekedik, a légzés sza­porábbá válik, így javul a gázcsere. A tüdőgyulladás azért életveszélyes betegség, mert ha a hólyágcsákat ki­töltő gyulladásos termék, az izzad­­mány, túlságosan megkisebbíti a lég­zőfelületet, a beteg megfullad. Termé­szetesen egyéb körülmények is súlyos­bíthatják a beteg helyzetét: szívgyen­­geség, a kórokozók méreghatása, stb. Szívbetegségben viszont előfordul (a kis vérkörben uralkodó nagyfokú pangás vagy a tüdő hajszálereinek el­romlása következtében), hogy a tüdő­­hólyagcsákba savó kerül. Ez a tüdő­vizenyő, ami ugyancsak fulladást okozhat érthető okokból. Ha a tüdőket borító mellhártya be­teg és ebből izzadmányos mellhártya­­gyulladás keletkezik, akkor a tüdőre nehezedő nagy folyadéktömeg gátolja a lélegzést A modern orvos azonban gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy gyógyítás céljából szándékosan kikap­csolja az egyik tüdő működését. Ez úgy történik, hogy a tüdőt körülölelő mellhártyaüregbe levegőt juttatunk. E „légmell“ következtében a tüdő összenyomódik, nem vesz részt a lé­­lekzésben, pihen­és pihentetése köz­ben jobban gyógyul Különösen egy­oldali gümőkóros folyamatok kezelé­sére alkalmazzák ezt az eljárást. Már ebből is kitűnik, hogy a szervezet mi­lyen előrelátó, célszerű berendezések­kel bővelkedik: fél tüdő­r* elegendő az életbenmaradáshoz! Hasonlót ta­pasztalunk a többi páros szervnél is, amilyenek a vesék, mellékvesék, stb. A nyugati orvostudomány és a ter­mészettudományos-racionális életlátás a lélekzésben is csak a pontos vizsgá­latokkal ellenőrizhető erőműtani és vegytani működést látja. A keleti böl­csek azonban valószínűleg mélyebben járnak, amikor azt állítják, hogy a lé­lekzés ezenfelül még szellemi műkö­dés (szél-szellem), óriási horderejű lelki tevékenység (lélek-lélekzés) is. Ha elolvassuk a hindu és kínai böl­csek és jógik írásait, általában a kö­vetkező szemléletre bukkanunk: a lé­lekzés révén kapcsolódik az ember a nagy mindenség életébe; a lélekzés te­hát több, mint gázcsere, ritmusos hul­lámzás, szellemjárás, világölelés. Ha ez a misztikus szemlélet a mi szű­­kebb körzőnyítású tudományunk szemszögéből talán túlzásnak is lát­szik, mégsem mondható alaptalan kép­zelődésnek. A lélekzőmozgások kultú­rája és rendszeres gyakorlása révén ugyanis nemcsak tüdőnk egészségét szolgálhatjuk, hanem idegeinket csil­lapíthatjuk és lelkünket is nyugtat­hatjuk. Ezt kizárólag erőműtani alapon megérteni nem lehet Ha magasabb vártáról tekintjük az életet és meg­értjük a goethei szavak mély értel­mét, hogy „minden múló csak hason­lat“, akkor a lélekzést jelképnek is te­kinthetjük, amely csodás valóságokat takar. A látható mellkas-hullámzás és a­­mérhető, elemezhető tüdőszellőzés mögött talán több lelki tényező húzó­dik meg, mint amennyit mai tudomá­nyosságunk átélni, felfogni képes. Egy évszázaddal ezelőtt alig gondol­ta volna valaki, hogy egy kis szek­rény, néhány csavarral, dróttal és te­kerccsel, összeköthet bennünket az egész világgal; a kis rádiókészülék még ma is fejtörést okoz akárhány embernek, aki keveset ért az elektro­mossághoz. Hogy a tüdőmozgások és az emberi kebel hullámzásai mennyire alkalmasak összeköltöztetést teremteni a szellemi szférákkal, azt egyelőre csak­ a keleti bölcsek írásaiból tudjuk. De talán a jövő század természettudomá­nya több fényt dorít ezekre a ma még homályos területekre. Annyi kétség­telen, hogy minden testi tünemény lelki tartalmat is fejez ki Valószínű tehát, hogy a szellőzés és szellem fo­galmai között is szorosabb a kapcso­lat, mint azt pusztán biológiai gondol­kodás alapján sejthetnék. A természet csodáinak és mélyebb összefüggéseinek élvezete különben is csak szellemi fensíkokról nyílik meg előttünk. Burma elesett. A Szent László­hét. Éjszakai repülőúton Buda­pest felett. Eredeti fényképfel­vételek a bombázott Csungking­­ból. A hajótérkérdés. Rostock és Köln. Japán kardok. Képek a hét eseményeiről. Szépirodalom, epizódok híres emberek életé­ből, tarka krónika, divattudósí­­tás, rejtvények, tréfák stb. ÁRA 20 FILL.

Next