Pesti Hírnök, 1865. július (6. évfolyam, 148-173. szám)
1865-07-15 / 160. szám
Hatodik évfolyam 160. szám. PESTI gWAryvTAr/v'^v'ATA/'vv’Arjv’jvvv'A/'/vvvwAr.Arj'wvA/'A/vwv/'A^A/'ArArt/) | Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás- | § sál vagy postán mindennapi megküldéssel: •» | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre | | 5 frt. — Minden hónap 1-től elfogadunk .3 hó- 1 ?napos előfizetést. | CAA/’yvjvyvAfJvyt/'JV'TVjv'jv’^wv’JV’jvAA/vjv’yv'/uwywt/'i/VArAfW^TiA' ö POLITIKAI NAPILAP. Szombat, július 15-én 186 HÍRNÖK C\AA/WW\AAr/\AAAA/'A^A/3AAAAA/,yv/,AAAry\AArA/’ArAfAAA/,lA/\AAA/‘A/VV*t/3 I Hirdetések öthasábos petit sorért egyszerű hir- S r detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krával számíttatnak. ^ | Szerkesztőség és kiadóhivatal: ^ | a himző- és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, | | a 2-dik emeleten. OVAAArtAAAAAAAAAAAAAfJWWVAAW^WVAMA/VWA/VWWWWWWVvS Hazai közugyek. B é c s, julius 14. -i Minél közelebb siet a ministeri crisis megoldása felé, annál nagyobb kezd a nyugtalanság lenni a bécsi centralista táborban. Frissen emlékezik még az olvasó közönség azon erélyes beszédekre a birodalmi tanácsban, melyekkel az utolsó felirati vita alkalmával az osztrák központi kormány eddigi belpolitikájának határozott változtatására, teljes fordulatra sürgettetett. Emlékezik azon meleg sympathetikus nyilatkozatokra, melyekkel Magyarország pacificatiója az illető ministernek lelkére köttetett. Emlékezik ama lovagias elégtételre, melyet a magyar nemzetnek a bécsi birodalmi tanács adott az által, hogy a jogfolytonosság elvének érvényességét elismerte, s ez által a ministeri padokat a jogvesztés elméletének defavoyálására kényszeríté. Emlékezik végre a közönség ama praktikus expediensre, melyet a budget leszállítása és megszorítása által a bécsi alsóház foganatosított a végre, hogy a kormányt oly fordulatra kényszerítse, mely jövőre mind az alkotmányosságnak, mind a változtatott belpolitika folytán a birodalmi financiák rendezésének kedvezőbb legyen. S íme, midőn a Fejedelem, az óhajtott fordulatnak a közvélemény által birodalomszerte támogatott sürgős szükségétől áthatva, az óhajtott cselekvés terére lép, s tanácsosainak változtatása által a lajtántúli országokat és népeket az autonomikus rendszer, Magyarországot a történeti jogalap szebb jövőjével megörvendezteti, — álmélkodva tapasztaljuk azon vakmerőséget, melylyel Bécsben a centralista körök a békés és törvényes kiegyenlítés politikája ellen, s a tarthatatlanná vált s a birodalmat financiális tekintetben is végveszéllyel fenyegető öszpontosítási bureaucratikus programm mellett most újabban küzdenek. A monarchia történetjogi okszerű rendezésének s regeneratiójának ellenei látván azt, hogy a bécsi centralista hírlapok mint nem a népeknek, hanem egyedül a bureaucratiának s börzének orgánumai, sem felfelé sem lefelé többé befolyással és tekintélylyel nem bírnak, s minden rugót mozgásba hoztak a végre,hogy ugyanazon birodalmi tanács , mely a kormány belpolitikájában gyökeres fordulatot sürgetett, most egyszerre önmagát tagadja meg, s az állítólag veszélyben forgó alkotmányosság ürügye alatt, indirect, az eddigi tévesztett rendszer s ennek emberei glorificatiója végett, parlamentáris demonstratiora alázza le magát. A bécsi alsóház többségének józan tapintata eddig a bár hatalmas kezek által font cselszövényt meghiúsította, s a lajtántúli népképviselőket azon helyrehozhatatlan botlástól megkímélte, melyet elkövetnének, ha most azon elvek győzelmét igyekeznének nehezítni, melyeknek érdekében a felirati viták alkalmával oly erélyesen törtek lándzsát. Különösen nagy hibát követnének el, ha mint némely cselszövők szeretnék és jósolgatják, az 1865-ki budget megszavazásában kisértenék meg az akadékoskodást. Ez csak siettetni fogná, s még gyökeresebbé alakítná a februári charta revisióját, anélkül, hogy a teljes birodalmi tanács jelen fictitius állása államjogi tekintetben csak egy hajszálnyival is emelkednék értékében. Valamint nem a februári charta az, mely a monarchia egységét s a birodalom különböző történetjogi részeinek összetartozását biztosítja, vagy szintén nem a februári charta az, mely a monarchia fenmaradásának, s akár anyagi existentiájának, akár nagyhatalmi állásának feltételeit biztosítja. Mindezen feltételeknek 1848 előtt, tehát midőn a februári chartáról még senki sem álmodott, a monarchia tökéletesebben megfelelt mint ma. Azt sem tapasztaltuk, hogy a februári charta Ausztria hitelét különösen előmozdította volna , sőt nagyon hajlandók vagyunk az ellenkezőt hinni , amennyiben a szakadás és viszály, melyet a februári charta a birodalom kebelében előidézett, alig gerjeszthetett nagyon élénk bizalmat a pénzes világban. Mi azonban nem hiszszük, hogy a bécsi birodalmi tanács azon dicsőséget, melyet kivételes hatáskörének suppositumában s gyakorlásában négy éven keresztül talált, a végre közelgő valódi alkotmányosság küszöbén kockáztassa. A budget elejtése által egy cseppet sem zavarná meg a birodalom financiáit jobban, mint amely zavarba ezek a birodalmi tanács négy évi gazdálkodása alatt eljutottak, mert a bécsi centralisták kedvéért bizony senki sem tagadná meg egy pillanatig is az adófizetést, sőt bizonyosan még maguk az annyira lejális centralisták sem. Sőt ily eset csak arra szolgálna, hogy a monarchia egyes autonomikus országgyűlései egyrészt azonnal a birodalmi tanács vonatkozását jóvá tegyék, más részről pedig komolyan azon rendszer megvitatásába bocsátkozzanak, mely a birodalmat a költségek tekintetéből is elviselhetetlen bureaucratikus ármádiától megmentse, az egyes tartományoknak pedig azon önkormányzatot visszaadja, melyet a februári charta teljes absorptióval fenyegetett. Bizonyosak vagyunk, hogy az egyes országok testvérileg öszhangzó szavazata s az általuk a Fejedelem sanctiójával eszközlendő gyökeres megtakarítások Ausztria hitelét alaposan restaurálni fognák. Tehát a birodalmi tanácsnak bármily resolutiójára nézve nyugodtak lehetünk, s még inkább nyugodt lehet a Fejedelem, ki midőn magasztos törekvéseinek kivitelében összes népeinek hű ragaszkodására s áldozatkészségére számolhat, egyes önzős ambitiosus factiók támogatására átalában nem szorul. Nem hagyhatom végre érintetlenül azon sajátságos jelenséget, hogy az öreg „Presse“, mely az utóbbi időkben némi részvétet s igazságszeretetet látszott a differentiált történetjogi megoldása iránt tanusítni, s most egyszerre ismét borusba lép a debordírozott centralistákkal, s a jogfolytonosság hibás alkalmazásából ismét a közös parlamentet kezdi sürgetni. A botból csakugyan nem lesz borotva , ■ a „Presse“ úgy látszik eddig csak azért hizelgett a magyar centralista ellenzékieknek, hogy velük és általuk Magyarországot az unificáló keretek közé könnyebben becsalogathassa. Nem csoda ennélfogva azon nem titkolt méreg, melylyel a „Presse“ mai száma a „Hírnök“ azon nyilatkozatát meglöki, hogy ez inkább kész absolut kormányformát eltűrni, mintsem Magyarország törvényes önállását s a magyar nemzetiséget bármily alkotmányos unificatiónak feláldozni. A „Presse“ könnyen lehet cosmopolita, mert meg van nyugtatva, hogy Ausztriában a germán faj az unificatió által csak nyerhet. De viszont a magyar igen jól tudja, hogy könynyebb az alkotmányt, mint az elvesztett nemzetiséget visszaszerezni; s ha a „Presse“ tudná, hogy nemzeti létünk elvárhatatlan szoros összefüggésben van az 1790. 10-dik t. c. biztosításával, akkor tudhatná azt is, hogy a magyarnak semmiféle alkotmány nem kell, melyet nemzetisége árán kellene megszerezni, mert az egyszersmind hazája önállását is megszüntetné. Egyébiránt ily alternatívák miatt kár lenne a „Presse“ ügyfeleinek aggódni, mert szerencsére a dolgok úgy állanak, hogy az absolutismustól sem Lajtán innen, sem Lajtán túl nem kell tartani , s hogy viszont az 1790. 10. a magyar nemzetiséggel együtt megmenthető és biztosítható, a nélkül, hogy a lajtán tuli népek alkotmányossága rövidséget szenvedjen. Iszeztergam megye s tisztikarának üdvözlő felirata Majláth György m. kir udv. főkancellári excjához. Nagyméltóságu belső titkos tanácsos, és magyar kir. udvari Főkorlátnok ur! Kegyelmes uram! Ő császári és apostoli királyi Felsége m. hó 26-kán kibocsátott legmagasb elhatározása, melynél fogva közelebbi fejedelmi látogatása hazaboldogító ajándékául nagyméltóságodat magyar királyi udvari főkorlátnokának legkegyelmesebben kinevezni méltóztatott, oly élénk örömmel fogadtatok e megye minden körében, s annyi bálára kötelezte mindnyájunk kebelét, miként sem én a nagyméltóságod magas személye iránti határtalan tiszteletem sugallatait magamba zárni képes nem vagyok , sem pedig a megyének, melynek ezúttal élén állani szerencsés vagyok, közlelkesedése nem engedi, hogy szive hangos örömdobbanásainak viszhangja ne legyek, s hogy Nagyméltóságod újabb fényes pályája kezdetén, e megye legőszintébb szerencsekivánatainak tolmácsolását elmulaszszam. Engedje azért nagyméltóságod, hogy mit a közhajtás tőlem oly hangosan követel, mit hála és örömteli önszivemnek visszafojtani oly nehéz lenne, Urunk Királyunknak a nagyméltóságod magas személyét ért szerencsés választása feletti közöröm lelkesítő hatása alatt, excellentiádat a Fejedelem megtisztelő bizalmából elfoglalt magas kormányszéken tiszteletteljesen üdvözölhessem. A testvérhon történeti lapjain ragyogó múltú név, mely nagyméltóságod kitűnő személyiségét körülfényli, valamint tettdús élete folyamában vallott, s minden körülmények közt következetesen megőrzött elvei, melyek nyolc-százados alkotmányunk s az ősi megyei szerkezet határozott bajnokául tüntetik ki nagyméltóságodat; — és a közügyek kezelésébeni magas avatottsága, mely megyei hivatalos pályája alatt hazánk törvényhozó-testületében, s a birodalom tanácsában, végre pedig a magyar királyi helytartótanács élén, a hazát bámulatra ragadta ; — bizalommal tölti el kebleinket, hogy azon nemzetboldogító nagy munkát, melyet felséges Urunk s Királyunk,— hű alattvalói közvéleményévek szerencsés találkozásában , —• nagyméltóságod avatott kezeibe tett le, hazánk közjogi állapotának, az összbirodalom érdekei és nagyhatalmi állása megsértése nélkül, sőt azok megszilárdításával leendő rendezését, országos önkormányzatunknak a birodalom megváltozott alkotmányos szerkezetévek kiegyenlítését, alkotmányos életünknek ő Felsége legkegyelmesebb Urunk által 1861-dik november 5-dikén, valamint legközelebbi boldogító látogatásakor kilátásba helyezett visszaállítását, s jövőrei biztosítását felséges királyunk atyai szándékához képest, a birodalom és hazánk javára bevégeznie sikerülene. Óriási a feladat, hazánk alkotmányának a szenvedélyek magasan járt hullámzatai közti hányattatásában zátonyra futott hajóját, a jelen kedvező árlat felhasználásával megindítva , a gyakran felmerülő véleménykülönbség szirtakadályai között , biztos kikötőbe vezetni, és itt ügyes kezekkel a haladás újabb felfedezéseihez képest átalakítva tökélyesbíteni ; de annál kitüntetőbb, annál magasztosabban emelő felséges Urunk s Királyunk bizalma, mely őt e nagyszerű feladat megoldására nagyméltóságodhoz vezérli. E megye közönsége és tisztviselősége , kik mindannyian az excellentiád kormánya alá jutott hajó buzgó munkásai óhajtunk lenni, büszkéknek érzendjük magunkat, ha e nagy vállalatban nekünk is szerepet juttatni méltóztatandik ; mi erőnket, csekély tehetségünket, nagyméltóságodnak ezennel lelkesülten felajánlani sietünk. Adja a Mindenható, hogy magasztos működésében nagyméltóságodat állandó jó egészség kisérje, s excellentiádnak legyen fentartva a szerencse, hogy a megoldás óhajtott zárkövekint oly országgyűlést lehessen szerencsés összeállítani,mely felséges Urunknak Szent István dicső koronájávali felkenettetését eszközölje! E megye közönsége, tisztikara és igénytelen személyem részére nagyméltóságodnak magas pártfogását kikérve, mély tisztelettel vagyok Nagy méltóságodnak Esztergom, 1865. julius 9-kén, alázatos szolgája, a megye s a tisztikar nevében Hamar Pál s. k., ez idő szerint kormányzó első alispán. HORVÁTORSZÁGI ÜGYEK. Pest, jul. 15. A fiumei választások e pillanatban a horvát országgyűlés előkészületei között a legkiválóbb figyelmet veszik igénybe s a következőkben összeakarjuk állítani e választások történetét. Négy évvel ezelőtt, midőn szintén a horvát országgyűlésbe való képviselő-választásról volt szó, a választási urnáknál Fiuméban senki sem jelent meg. Most is, juldikán 1206 választó közül csak 439 szavazat adatott be, s ezek között 249 „nessuno“val. A választók négy kerületbe voltak osztva, de nem, mint másutt, az általuk fizetett adó, hanem lakásaik szerint. Minden kerületben egy egy képviselő volt választandó. A szavazatok azonban annyira eloszoltak, hogy mind a négy kerületből csak egy képviselő került ki. A nessuno-t az illető hatóság elveszett szavazatnak nyilatkoztatta ki s így Co 11 a brit többséggel, ki egy kerület számára megválasztottnak ki is jelentetett s igy még a többi három kerület számára volt választandó képviselő. Ciottát a fiumei levelezők a horvát párt jelöltjének nevezik. Előterjesztett programmjában Ciotta a Fiume állását illető államjogi határzatot a pesti és zágrábi országgyűlés kölcsönös megegyezése, Fiume közreműködése s a kir. szentesítés által kívánja eldöntetni. További követelményei a következő négy pontban foglaltatnak : 1) Teljes autonómia, mint azt Fiume 1848 előtt élvezte ; 2) ama nyelv szabad használata, melyet Fiume viszonyainak a legmegfelelőbbnek tart, s teljes tanítási szabadság ; 3) az összes municipális tisztviselők szabad választása ; 4) szabad rendelkezési jog a nyilvános jövedelem felett, mely a községtanács határzatain alapul. A többi három képviselő választására a lakosság azon tudatban, hogy a nessuno érvénytelensége mellett mindenki, aki csak néhány szavazatot kap, megválasztottnak tekintetik s hogy ily módon nagyon valószínű, hogy a horvát párt a más három képviselőt is a maga számára nyeri meg, a fiumei hazafiak vezérlete és Sgardelli lelkes beszédének hatása alatt, a fiumei tricolorral élén, Magyarországra hangoztatott lelkes éljenek között, csoportosan vonult. Megválasztatták közfelkiáltással Martini, volt hatósági elnök , Verneda városbiró — mindketten 1862-ben hivataluktól megfosztottak és Cosulich Kázmér hajótulajdonos. „Ezek a zágrábi országgyűlésen — úgymond a „P. L.“ fiumei levelezője — nem csak Fiume jogát s érdekeit fogják méltón képviselni, hanem kifejezik majd a fiumeiek azon egyhangú törekvéseit s óhajait is, hogy Fiume Sz. István koronájával közvetlenül ismét egyesíttessék. Horvátországnak Magyarországgal való uniója mellett is fognak szavazni.“ Sgardelli beszédét az említett levelező szintén közli. A választás indokolása s a (megválasztott) jelöltek bemutatása után Sgardelli így szól : „Fiumeiak ! Ne legyen senki csalódásban a felett, hogy reményeink ugyanazok maradtak , melyek 1848-ban s 1861-ben voltak. Fiume közvetlen uniója Szent István koronájával. De be kell ismernünk azt is, hogy mielőtt Horvátország uniója Magyarországgal meg nem történt, a mi reményeinknek teljesedése is lehetetlen. Az igazi fiumeiaknak kötelessége tehát e képviselőket megválasztani, hogy a zágrábi országgyűlésen kinyilatkoztassák, hogy a sorsunk feletti eldöntés csak a magyar-s horvátországi országgyűlésekre, Fiume hozzájárulása mellett legyen bizva s hogy szavazataikkal Horvátországnak Magyarországgal való uniójára közreműködjenek. Fiumeiak Mint szabadelvű s értelmes nép, mely a haladás és civilisatio utján jár, egy érzelemmel menjünk az urnákhoz, de előbb hangoztassunk Ervirát a magyar korona minden népének egyesülése s testvérisülésére ! Evvivát Fiume közvetlen uniójára Szent István koronájával! — és háromszoros Evvivát alkotmányos magyar királyunk mielőbbi megkoronáztatására !!! — Evviva!“ Pest, jul. 13. Tudván azt, mily szomorú állapotban volt füvészkertünk ezelőtt még csak két évvel is, lehetetlen szívből nem örvendenünk azon nagyszerű gyarapodásnak és csinosodásnak, melyet egyetlen hazai intézetünk, a szépért jóért buzgó Linzbauer Ferenc orvostudor és tanárnak igazgatása alatt tett kifáradhatatlan szorgalma, utánjárása, kérései és sürgetései által, — amint arról mindenki meggyőződhetik, — a kertet majdnem egészen újjá alakította.