Pesti Műsor, 1987. augusztus (36. évfolyam, 31-34. szám)
1987-08-26 / 34. szám
Színészek MÁS szerepben Bubik István Nyeregben: István, a király, azaz lóháton: Bubik István. Egy esztendeje, egy kánikulai napon Apajpusztán, a Budapesti Honvéd hagyományos nemzetközi lovasversenyén ezrek és ezrek tapsolták a Nemzeti Színház népszerű művészét, akit láttak már színpadon, filmvásznon, a televízió képernyőjén, de díjugratásban versenyezni még soha. Tavalyi eredményéről emlékeztetőül csak annyit, hogy az akadályokon hibátlanul lovagolt végig. Aztán újabb szerepben lépett a közönség elé: a színész zenekar nagy sikerű Thália színházbeli koncertjén a dobnál Bubik István ült. Még profi zenészek tetszését is megnyerte játéka. Az ő színpadra lépése volt a Locomotív CT május elsejei tabáni hangversenyének meglepetése. — Nagy megtiszteltetés volt a meghívásuk. Színésztársammal, Sipos Andrással együtt léptünk fel, s nem is csak a Tabánban, de összesen négy LGT-koncerten. — Miért a dobot választotta hangszerének? — Ezt még általános iskolásként, úgy 12-13 évesen tettem meg. Imádtam a zenét, a lüktető jó ritmust, és úgy éreztem, nekem ez a megfelelő hangszer. Saját magam tanulgattam, „hivatalos órákon” talán ha három hónapig vettem részt. Játszottam a gimnázium zenekarában és a katonaságnál is összeállt egy banda. A főiskolán pedig már rendszeresen zenéltünk. — Diplomás színészként csak most ült vissza a dobhoz? — Nem. Van egy együttesünk Sipos Andrással. Dél-amerikai zenét játszunk. Most pedig, hogy megalakult a színészzenekar, remélem, lesz arra időm, hogy ott legyek a koncerteken, na meg az éjszakai próbákon, mert enynyi színész csak éjszaka tud a zenélésre időt szakítani. Másik hobbyjához, a lovagláshoz azonban nem alkalmasak az éjszakai órák ... — Erre való a kora reggel. Persze nem könnyű felkelni. Tavasszal Pomázon részt vettem volna az amatőr lovasok Aranyos Kupáján. A verseny előtti utolsó edzést elaludtam, ezért az edző eltiltott az indulástól, pedig lovammal, Mérgessel nagyon készültünk. — Ki az edzője? — A kitűnő kaszkadőr, Marosi László. — Pedig ő ismeri a színészek életét, az éjszakába nyúló munkákat. — A lovaspályán nem esik szó színészetről. Ott én csak Bubik István vagyok, aki nagyon szeret lovagolni. — Ez i is gyermekkori szerelem? — Akkor főleg a kosárlabda érdekelt, és vonzódtam a síeléshez és a teniszhez. E kettő máig is kielégítetlen vágyam. — A nyolc évszak című televíziós sorozatban pedig síelt. — Síelgettem, csúszkáltam, de tudásomból többre nem futja. Erre már nincs időm, s ha én valamit elkezdek, azt rendszeresen csinálom. — A mozgás, úgy látom, az ön számára nélkülözhetetlen. — Valóban az. Amikor nyaranta elmegyek a nagymamához, Orosházáról naponta átfutok Gyopárosra. Ez 4-5 kilométer. — Többször panaszkodott időhiányra. Mi az, amire már valóban nem futja? — Telefonok lebonyolítására. Sebes Erzsébet