Pesti Napló, 1850. április (1. évfolyam, 19-43. szám)
1850-04-22 / 36. szám
1850. első évi folyam. " ■ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten házba küldve : Egy hónapra! fr. 30 kr.p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre . . 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egyes szám — „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés bérmentes levélben, s egyenesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. Vidéken postán küldve : Egy hónapra 1 fz. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre .17,20, „ Egyes szám— „ 4 „ „ 36. Szerkesztési iroda : úri-utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. ===== Hétfőn, ápril 22-én. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Emichjusztáv úr könyvkereskedésében. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve a jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, april 22-dikán. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Páris, april 17. Barocke jelenti, hogy minden olly lapnak, melly statusmerényekröl szóland, kiadása el fog tiltatni. Ma a National elkoboztatott. 5% rente 88 frank 45 cent. 3% rente 55 frank 5 cent. M. Frankfurt, april 18. Váltókelet Bécsre: 102. Páris, april 18. A lánczhid Angersben leszakadt. 5% rente 89 frank 25 cent. 3% rente 55 frank 55 cent. Berlin, apr. 19. Egy e végre tartott tanácskozmányban Usedom és Pechlin uraknak átadatott, Poroszországnak a dán ügyet tárgyazó végnyilatkozata. Erfurt, apr. 17. Az állodalmak házában Carlovitz a kiegyenlítés mellett szól, az alkotmány általános elfogadhatásának fentartása által. Brüggeman indítványa, az előleges tárgyalást illetőleg, 58 szavazattal 33 ellen elvettetett. Az alkotmány két első pontja úgy, mint az a népházban volt fogalmazva, elfogadtatott. — Ápr. 18. A népház mai ülésében a választási törvény feletti vita befejeztetett. A centrumnak a pótlékirat V. szakaszát tárgyazó következő módosítványa: „az uniós hatalmat illető hadi- és békét jogot azon jogok és kötelességek épségbentartásával fogja az unió gyakorolni, mellyek az 1815-öi szövetségből keletkeznek “ — elfogadtatott. — És igy a jog az unión kívül álló német tartományok ellen nem gyakoroltathatik, és az országos béke iránti, 1815-ben keletkezett határozatok épségben maradtak. A sereg akként fog szerveztetni, mint azt a keletkezendő német szövetséghezi csatlakozás igénylendi. Radovitz és a miniszterek e kérdésben a többséggel szavaztak. A baloldal azon indítványa, hogy az Unió egyes tagjainak ebbeli jogai némileg megszorítassanak, elfogadtatott. Elfogadtatott továbbá a baloldal által indítványozott záradék, mellynél fogva a jelen alkotmány, ha az módosítványaival együtt az álladalmak háza és az egyes kormányok által elfogadtatnék, a népház által a választási törvény, és pótlékokirattal egyetemben kihirdettessék: Radovitz és a miniszterek ellene szavaztak. „II y a des nations, dönt on ne sait parier qu’avec insulte , parce qu’on a les insultés pendant vingt ans. Les imputations les plus odieuses sont passées dans l’usage général et dans les vocabulaires... etc.“ DE PRADT, Congrés de Vienne. II. f. 236. I. * Vannak, kik gyönyörélvezetet találnak abban, ha rajtunk újabb és újabb fekély foltokat fedöznek föl, s azok ellen újabb és újabb specificumokat ajánlanak, s igy magyar fölötti bölcseségeket folytonos fényben ragyogtathatják. Hihetőleg, csiklandja őket, megnevettetni a világot a mi rovásunkra s mindenütt, hová jutnak, tapsokat aratni azért, hogy az európai botokudoknak olly hatalmas borsot törnek orruk alá! Bizonyosak is lehetnek benne, hogy valamint minden illyés, kivált egész népek ellen intézett gúnyiratok sokaktól olvastatnak , úgy az egyetemes magyar irtószerek iránti ajánlataik is — nem kevesebb áhítattal, épületességgel és tanulsággal fognak a polyglottok országában, kicsinytől és nagytól olvastatni. Ezen csakrgyants firkászok, kik — közbevetőleg legyen mondva — bizonyosan nem legjobb szolgálatot tesznek a kormánynak , igen nagylelkű emberbarátok, kik hazánkat és népünket annyira szeretik, hogy sülve talán meg is ennék, s bölcseségek felől bizonyára többet tarthatnánk, ha fölvilágosítólag és kiengesztelőleg lépnének föl ahelyett, hogy eddig csak eltakart vagy világos mocskolódásaik által gerjesztettek és nyertek némi figyelmet a gyöngeeszü betűfalók seregében. Mi szinte igen természetes, mert hiszen mindennap tapasztalhatjuk, mikint a legokosabb emberek is megállanak és hallgatják a részeges bohót, ki az utczán hetvenkedve szitkozódik, a múlt örömeit földre sújtván s a jövendő reményeit sárba tiporván! Hogy minket egészen boldogokká tehessenek, a magyarságnak — mint az országos műveltség, műipar, takarékosság és civilizatio legnagyobb akadályának — gyökeres kiirtását vagy legalább elemésztő zagyváltatását tanácsolják , hogy aztán a tudákosság eleme annál mélyebben meggyökerezhessék s minél hatályosabban működhessék emberlétünk valósítására ! Itt már a fölbugyogó ábrándozás csakugyan félre nem ismerhető, mint szinte az sem tagadható, hogy egy kiábrándult józan eszűlő ennyire nem vetemedhetik. Int pedig az idő a mindenoldalú kiábrándulásra, mi nélkül mi, az ausztriai birodalom egyenjogú státuspolgárai — az engedményezett birodalmi alkotmány daczára — boldogulhatni nem fogunk. „Jó szomszédság többet ér, mint vérrokonság“ mond egy régi példabeszéd, melly a magyarokon s az őket környező népeken is már rég megvalósulhatott volna, ha mindannyian képesek lettünk volna, — lemondva nagylelkűleg minden rokon- és ellenszenvről — egy nagyszerű politikát elfogadni s ennek igazán és igazságosan, bölcsen és következetesen tettleg hódolni , ellökvén magunktól az ábrándozók ámizgatásait. Ausztria népei, úgy látszik, szomszédságuknál fogva már a természettől rendeltették arra, hogy egymást viszonosan gyámolítsák. Ausztria kétségkívül sokat tett Magyarországért, de ne feledjük, miszerint Magyarország sem maradt adósa. 1364-ben a marchfeldi eldöntő ütközet után, Magyarország közbejöttével alapittatott meg Ausztria nagysága s 1741-ben csak Magyarország mente meg másod ízben uralkodó házát. Milly szomorú sorsra juthatott volna Magyarország a franczia zendülési háborúk viharai között is, ha saját királya alatt elkülönzött ország volt volna ? — Viszontagy várjon mi történt volna Ausztriával, ha korábbi időkben a török ellen védfala, az újabb időkben pedig — hogy nagy királynénk szavaival éljünk — a magnanima et percara gens hungara olly hatalmas és hű szövetségese nem volt volna? Illyesmit nem lehet ugyan számokra kivetni, de sejteni igenis lehet. És illyesmi feledésére bizonyos firkászokat a magyar nép egy részének legújabb időkbeli tévedése sem jogosíthat fel ! — Háromszáz év óta az uralkodóházhoz szerződések és törvények által szorosan csatolva, a magyar nemzet megtanulta , királya egyéb alattvalóit rokonnéi tekinteni s velök szakadatlan közlekedésben élni; tanulják meg ezt viszont ők is, versenyezvén a jó egyetértés gyakorlatában, kivált most, midőn a birodalmi alkotmányban kimondott nemzetiségi egyenjogúság elvét tiszteletben tartva, tudtunkkal legalább, mindeddig semmi gáncs-nyilatkozatokat magának nem engedett, s csak azt óhajtja, hogy viszont vele, vagy szomszédságában élő polgártársai is hasonlót cselekedjenek iránta. Egyébiránt aligha hiába nem szólunk az illy firkáló népelemészeknek, kik a piszkolódást és gúnyolást már megszokták. Ők ebbeli ügyességöket gyakorlandják rajtunk tovább is, mert írva van : Quam quisque novit artem, in illa se exercent!s ettől azok, kik az osztrák birodalmi státuspolgár magasztos állását, ennek jogait s kötelességeit méltányolni nem képesek, annál kevésbbé fognak elállani, minthogy a piszkolódási, rágalmazási és gyanusitási literatura időszaki szolgái úgy szólnak az emberekhez, mint a hajdankor álprófétái, kiknek nem feküdt más szivökön, mint meghallgattatni a jámboroktól s hiedelmet találni az együgyüeknél! Bécs, ápril 19-ként1. Mint utóbbi levelemben megjegyzem , a kormánynak csakugyan komoly szándéka Magyarország anyagi, s ez által — minthogy a kettő kétségtelen viszonhatásban áll — szellemi erejét is azon fokra emelni, melly hazánkat gazdag kincsforrásai tekintetéből czélszerű intézkedés mellett maholnap a birodalom első országává teendi, és melly polgárai jólétét olly karba fogja helyezni, hogy ezeknek ne kelljen a többi tartományok polgáraiét irigyelni. A finánczügyi és kereskedelmi minisztériumoknak van itt igen téves mezejök a cselekvésre. Ők, mialatt a birodalom javára intézik közvetlen figyelmöket, kénytelenek egyszersmind tekintetbe venni hazánkét, sőt az egyes polgárokét is. Csak úgy és akkor nyerhet az állodalom biztosan bő jövedelmet , ha van, miből az szedhető; lesz pedig, ha a lakosok jólétének növelésére azon arányban fordíttatik gond, mellyben a terhek viselendők. Mint bizonyos tényt írhatom önnek, hogy a Tisza szabályozásának ügye, hazánk s a magyar faj ezen egyik életkérdése, mint bölcsen nevező egykor nagy Széchenyink, egészen előtérbe nyomóit. A kereskedelmi ügy minisztériuma által t. i. egy állandó bizottmány fog felállittatni, melly a szabályozási társulat tagjainak az eddigi szerződéseken alapuló, minden jogai épségben tartása mellett, fog e fontos ügyben munkálkodni addig is, mig az állodalom velők ugy, mint ez a m. középp. vasútnál történt, egyességre léphet; a hajókázás elő- I A FESTI NAPLÓ M&TÁRA. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. April 13. Bawinger H. jutalomjátéka és utolsó előadása 3 szakaszban. — Ezt megelőzte KÉT ÖZVEGY vagy HŰSÉG A SÍRIG vígjáték 1 flv., irta Holbein, ford. P. H. D. Kellemesen mulattató kis vígjáték, a helyzetek élére állítása által inkább azon nemhez tartozó, mellyet a német Schwankink nevez ; magyarul tréfának mondhatnak. Egy özvegy férfi, több phantaziával és érzelgéssel, mint valódisággal és érzelemmel, kesergi elhunyt nejét, ráfogott fájdalmát hirdetvén mindenfelé fekete öltözetével és sápadt arczával. Hasonlót cselekszik egy özvegy nő, ki lakszobáját is gyászposztóval vonatta be, hol elvonulva él, visszataszítván minden kínált vigasztalást, s képzelgése kéjelegve játszván elhunyt férje emlékével, így találkozik a két özvegy. Viszonyos szerencséjükre egyik sem vigasztalja egymást; mindegyik valóban feltaláltnak véli a másiknál azon mély fájdalmat, melly önmagában csak képzelete által él, s ez mindegyiknél rokonszenvet gerjeszt. Midőn egymásnak panaszkodnak, s gyász fájdalmuk nagy voltát rajzolgatják, e fájdalom elragadtatásában egymás nyakába borulnak, s néhány csekély akadály közbejöttével kész a szerelmi vallomás. ... A vígjáték helyzetei élre állitvák ugyan, de de ez mit sem von le az egésznek becséből, sőt ha ez egyen túlemelkedünk, a minél, a valószínűség korlátain belül is, alig van valami könnyebb; mihelyt meggondoljuk, hogy a darab azon tréfák nemébe tartozik, mellyeknek épen hasonló túlzott helyzet teszi első alapját, akkor ez 1 flusos kis művet béltartalmára, lélektani becsére, könnyű ügyes szerkezetére nézve föléje kell tennünk sok másoknak, mellyek 3—5 felvonáson keresztül affectálják azon jellemzetest, mi bennök nincsen, és erőtetik azon komikumot, mellynek nagyon messze maradtak mögötte.. . A rendezőség igen jól tenné, ha hasonló jobb művek iránt több figyelmet tanusítna az által, hogy azokat sűrűbben hozza fel színpadra. Különben is nem kell nagy jóslói tehetség annak belátásához , hogy a közönség ízlése változni kezd, mint ezt a figyelmes vizsgáló mind abból, milly számmal jelenik meg külhatásokra belső valószínűség nélkül számolt színművekre, mind abból, miként és honnét adja azokban tetszésének jeleit, nagy fáradság nélkül kipuhatolhatja. A közönség ízlése változni kezd, s ha a rendezőség e tekintetben figyelemmel körültekint, a művészet érdekét és a nemzeti színház jövendőjét szivén hordozza, (mint ezt róla fel is teszszük), akkor tudni fogja, hogy itt az idő, ez ízlésnek olly nemes irányt adni, melly midőn a művészetnek becsét emeli, valódit állitván az ál helyett, egyszersmind olly szilárd alapot vet a magyar színművészet alá, mellyen annak fényes csarnoka fog fölemelkedni, minörül eddig alig álmodhatánk. Ha azok, kiknek a nemzeti színház körül az előadandó darabok választására eldöntő befolyásuk van, a fönebb mondottak valósága felől kétkednének, kisértsék meg a dolgot a nemzeti színművészet csarnokából újabb időben száműzött Shakspeare darabjaival, s látni fogják, nem fog e legalább is annyi közönség gyűlni be rája, mennyi a franczia ephemer művek látására összegyűl. Ez ugyan nem sok, az igaz. De ha egy iránt kevés közönség látogatja meg a színházat csekélyebb becsű valamint remekművek előadásakor, akkor a rendezőségnek, mindig egy lévén a jövedelem, kötelessége a jobb műveknek elsőséget adni a gyöngébbek fölött. Miért ? Mert ez által a művészetnek hódolnak a művészet csarnokában a művészet papjai. Mert a világszerte elismert remekművek soha sem kopnak el, mint elkopik sok első látásra csillogó látvány és pattogó szavalmány. Mert a remekművek nemesítik az ízlést, nevelik a művészet iránti szeretetet, s ha egyszer fölébreszték a rokonszenvet maguk a közönségben, e rokonszenv, örök szabályok szerint csak nő és nem sülyed. Mert saját anyagi érdekét is előmozdítja az által az intézet, ha múlékony napi becsű csillogások helyett maradandó becsűeket nyújt. Némellyek tán azt mondhatják erre: a közönség nem érti Shakspeare műveit. Csodálnék ugyan, hogy mit a közönség már érteni kezdett, mikor Egressy Gábor itt volt, most midőn ez első rendű művészünk nincs jelen, már nem értené___ Aztán azok előtt, kik tán a fönebbi ellenvetéssel élnének, mi nagyobb becsű: az- e, a mit a közönség egyszeri látásra s hallásra megért, s megértvén mint könnyű ürességet nem tartja többé megnézésre érdemesnek, vagy az, amit egyszerre meg nem ért ugyan, de amit minél inkább kezd érteni, annál inkább becsül?... Ha mit nem értene a közönség, elzárás által előre még kevesbbé fogja megérteni. De mi különben is elég józan tapintatot látunk a nemzeti színház közönségében, melly ízlése tisztulásának épen az által adja szembeötlő jelét, hogy titkos sóvárgással jobb után fordul el a kisbecsüektől, s épen ebben látunk kezességet az iránt, hogy a darabok választásában a rendezőség is nagyobb figyelmet kezdhet fordítani a valódi belbecsűekre. Feledhetetlen derék művészünk EGRESSY GÁBOR, neve színházunk történetében egy koszorúba van fonva Shakspeare több remekének czímeivel. Sajnálnunk kellene, ha mindaddig, míg e derék művészt színpadunkon újra láthatandjuk, senki