Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)
1850-05-23 / 61. szám
tett, s a pesti nemzetgyűléshez tárgyalás végett megküldött, de ez által elég esélytelenül félretett „Emlékirat“ az egész birodalom érdekeihez képest kiegyengette;— mert az 1848. előtti állapotot, vagy az 1848-ki törvényeket úgy, miként hozattak, józan észszel még csak óhajtani sem lehetett, s nem lehet; s hogy a többi néptörzsek nemzetisége is biztosíttassák, a szegedi gyűlésen e tárgyban hozott határozat is életbeléptetett volna. Vagy, támaszkodva az 1849-dik évi mártius 4-kei birodalmi alkotmányra, az egész státus egységi eszméjét megtestesíteni, s beváltani a birodalom s dynasztia érdekében, úgy a tulajdon nemzetiségük megőrzése végett harczolt és sokat szenvedett nemzeteknek az adott ígéreteket a charta 5-ik §-ában kitűzött „minden nemzetek egyenjogúsága“ alapelv nyomán olly formán, miként azt a főeszme, a birodalom egysége, megengedi. Az első eset, kétségkívül kibékítendezte a birodalomnak mindenesetre legtöbb erélyt kifejteni biró, s legharcziabb nemzetét, a magyart, s a forradalmi vágy, vagy viszketeg, valamint az elmúlt idők utáni keserű, jóllehet néma epedést végkép megszüntette volna; mert a nép látván az eltántorodás iránti kegyelmet s nagylelkűséget, azokat, kik a forradalom élén állottak, s utoljára eszöket vesztve nyakrafőre futamodtak meg, a félrevezetetteket hagyván a bajban; a nép mondom, azokat csak átkozni tudta volna, a helyett, hogy, mikép a tapasztalás tanúsítja, most mint ügye egyedüli bajnokait tekinti, s azoktól remél — mint a M. Hírlap május 19-diki számában, Békés megyei közlés mutatja — jobb jövendőt, kik magukon sem képesek segíteni. A többi nemzetek pedig, ha a „szerbvajda, és románok nagy herczege“ czimeket ” felsége fölveendette czimei közé: a szegedi gyűlésen hozott határozat által, nemzetiségeket eléggé biztosítottnak tapasztalhatták volna. A birodalmi minisztérium azonban, melly mindezt kétségkívül igen jól tudta, ezen kiindulási pontot nem fogadta, nem fogadhatta el cselekményeiben, nemcsak azért, mert miután nem angyalokból, hanem emberekből áll, nem bíró magában elfojtani azon méltó neheztelését, hogy az egész erejében kitört forradalom a legyőzésre idegen erőt szükségelt, hanem azért is, mert a márt. 4-bén engedményezett birodalmi alkotmányt, — mellyről számos kiáltványaiban kinyilatkoztatá, hogy tőle egy hajszálnyit sem távozik el, — életbeléptetni szilárdul eltökélte, miszerint megmutathassa Európának , hogy szándéka tiszta, s tette komoly valóság. De más részről egy morális kötelesség is ösztönző erre azért is, hogy a forradalmi ár ellenében küzdött nemzetek kívonatait a lehetőségig kielégítse. Ez irányban haladt eddig a kormány. Hogy minő sükert fog aratni ime működése ? azt csak a jövő határozandja el. A különféle nemzetiségek vágyai kielégítésének elvében fekszik, a nov. 18-ikai pátens következtében közigazgatási tekintetben mint önálló, Magyarországtól elkülönített kerületté alakított, s közvetlen a birodalmi kormány alá rendelt „Temesi Bánság, és Szerb Vajdaság“ alapja is. A birodalmi minisztérium ugyanis múlt évi nov. 18-kan Ő felségéhez benyújtott előterjesztésében hosszasan rejtegetvén a szerb nép által a birodalom érdekében tett szolgálatokat, támaszkodva a bírádó alkotmány IX. fejezete 72-ik §-ában ünnepélyesen biztosított ígéretre , azon intézkedéseket hozó javaslatba , mellyek e czikkünk elején velős kivonatban foglaltatnak. S minthogy az újon alakított önálló közigazgatási kerület legszámosabb ős népessége a román — melly hasonlag tett a császári ügynek, Lippánál, és Bogschánnál némi szolgálatokat — se legyen mellőzve: a tartomány az érintett nevezettel láttatott el. Magának az önálló kerületté alakított tartománynak mellyik koronaországhoz leendő hozzákapcsolását azonban, valamint a birodalmi alkotmány 72-ik §-a, úgy a miniszteri előterjesztés sem dönté el, hanem ígéretet ten, hogy az alakulandó kerületi képviselet nyomán fog ezen igen fontos ügy elhatároztatni. Már most ki a körülményeket, s a Temesi Bánságban, és Szerb-Vajdaságban lakó különféle népek egymáshozi, és különösen a szerb néphezi állását figyelmére méltatván, combinálni tud , és akar, könnyen megfoghatja azon állításom valóságát , hogy a magyarnak a Temesi Bánság és Szerb Vajdaságnak az anyabonteli elkülönítése miatt épen semmi oka sincs kétségbeesni. Miután az azon kerületi különféle népiségeknek a szerbhezi állása erre nézve koránsem hízelgő , mert ki a lapokban megjelenő levelezéseket Szabadkáról, N. Kanisáról, Bajáról sat., hol a lakosság nagy része kath. rácz, azaz bunyevácz, vagy sokacz, olvassa; könnyen tisztába lő magával e tárgy iránt, ha hozzá veszi, hogy még ezek is, kik pedig nyelvre nézve egy eredetüek, s csak a vallás teszi közöttük, s a g. n. e. szerbek között a különbséget, minő idegenkedéssel viseltetnek a g. n. e. valódi szerbek iránt, szüntelen panaszkodván elnyomatásról, és méltatlanságokról; hát akkor a románokról, kik pedig az egész kerületben legtöbben vannak, németek és magyarokról mint mondjunk? !! Maguk a g. n. e. hitvallású igazi szerbek pedig az öszves lakosságnak csak a részét teszik. És így, ha a minisztériumi előterjesztés szerint a kerületi képviselet, természetesen a népiségek számáhozi arányban, — mert az egyenjogúság nem tűri egyik nemzetnek a másik feletti uralmát — megalakuland, s arról leend a kérdés: melylyik koronaországhoz csatoltassék a „Temesi Bánság és Szerb- Vajdaság“ ? az eredmény minden tisztánlátó előtt világos. Szerviához ? nem lehet, mert az, jóllehet a magyarországi király czímében előfordul, de ma az ausztriai birodalomhoz nem tartozik. Horvátországhoz ehhez maguknak a szerbeknek sincs kiváló hajlamuk, mióta a Bécsben volt horvát küldöttség nem engedi a Szerémséget és vukovári kerületet, Horvátországtól elszakittatni; de ha quo casu volna is, mint már mondom , a g.n.e. igazi szerbek az egész tartomány népességének csak egyötödét tevén , a négyötöd rész által contracarrieroztatni fognak, mert ahhoz sem a románnak, sem a németnek, sem a magyarnak nincs hajlandósága. Erdélyországhoz, mit a románok, mint a tartományi népesség egy harmadrésze, szeretnének ? a kétharmad rész által kivonatuktól elültetnek, Styriához, vagy más német közelfekvő koronaországhoz? Meglehet, hogy a németek közöl sokan ráállanának, de ezeknek nagyobb része is megszokván Magyarországot, inkább ez utolsóhoz csatlakoznának. S végre a jelentékeny számú magyarság, úgy a kath. jobbára elmagyarosodott, vagy magyarul érző ráczek, hogy hová szítnak inkább ? az, senki előtt sem titok. Márpedig ezek a fő népességek, s így ezektől függ a fontos kérdés eldöntése. Azért tehát bizalom Istenben, az ügyben, s a kormány részrehajlatlanságában. Egyszerre az ügyet precipitálni nem lehet, erőszakolni kábaság volna. Mi a dolgok kényszerű helyzeténél fogva előbbutóbb meglehet , alkalmasint meglesz, anélkül, hogy a számtalan teendők óriási munkájával elhalmozott kormányt eszélytlenül megrohanni, vagy gyanusítni szükség volna, s megtörténhetik, igen könnyen, ezen csiklandós ügynek Magyarország javára leendő eldöntése a nélkül, hogy a birodalmi kormány legkevésbbé is compromittáltassék. BANATIANU: Nagyváradon , május 15. Tek. Szerkesztő úr ! A M. Hírlap által 151. sz. a. az úrbéri kármentesitésre nézve javaslatkép felhozott tervre — miszerint „a földbirtokosságot, ha a majd kárpótlásképen nyerendő üszvegnek felét nagylelkűen oda ajándékozná a volt jobbágyoknak , örök hála kisérendené“ — jogosítva érezzük magunkat felszólalni, s megköszönvén, kijelenteni, hogy mi azt üdvösnek nem találjuk. Tekintsünk vissza az 1838 évi törvényekre, midőn a nemzet engedékenyebb lévén, a volt jobbágyoknak apróbb tizedi jövedelmeit elengedte, s azóta országgyűlésről-országgyűlésre szakadatlan engedmények által kedvezőbb állásba helyheztette a volt jobbágyokat, mig végre az 1848. országgyűlés alatt, megyei utasításon kívül, a birtokosságnak minden úrbéri javadalmait odaajándékozván, többen ez által szegény állapotra jutottunk, erőtelenek lévén majoros földeinket is munkálni; a volt jobbágyság pedig nem tekintvén csüggedtségünket, rajtunk nemcsak nem segített, de mindazon odaajándékozott javadalmaink hálája fejében még majorföldeinket s erdeinket is elfoglalni kezdette, kisebb kir. jogainkat bitorolni, sőt tőlünk elsajátítni próbálta, lakhelyeinket sokhelyütt elfoglalni megkísértette, sőt a vadabb, erdősebb helyeken kegyetlenkedéseket is követett el a volt földesurakon. Olly számos ajándékozásokat semmibe sem vett, sőt gyűlöletesebbek lettünk előttök most, mint valánk míg nem ajándékoztunk! Mig az urbér fennállott, 10 p.kron válthatták meg egyegy gyalog napjukat: jelenleg sokhelyütt pénzért sem mennek volt földesuraknak dolgozni, és ha dolgoznak, 48, 30 legkevesebb 24 p.krt kívánnak napjáért; minekünk utolsó fillérig kellett fizetni a kir. kamarának a jószágért, senki semmit nem ajándékozott, sőt midőn magunkat terhes fizetésekkel megváltottuk, adó alá, közterhek viselésére is vettettünk. Nem ajándékozhatunk többé, arra képtelenek vagyunk; az e-conservativek 12 pontját pártoljuk; tisztelettel lévén. Kelt stb. TÖBBEN, volt földesurak. Jegyzet. Hogy a kárpótlási összeg felének odaajándékozása, annyi veszteség után , túlságos kivonat, önként elismerjük ; bár azt, hogy mi üdvtelen volna benne , átlátni szinte nem bírjuk. Hogy a volt jobbágyság az 1848-diki engedmények után itt-ott bizony nem úgy viselte magát volt földesurai irányában , mint kellett volna , az szinte tagadhatlan ugyan , de oka — nem egészen ő volt, hanem inkább azok hanyagsága , kik a körülmények váratlan kényszerűsége által mintegy szükségelt ezen nagy jótékonyságról a volt jobbágyokat kellően felvilágosítni elmulasztották ! De ha sokhelyütt visszaélt a volt jobbágyság nyereményivel, melly visszaélés soha senki által nem menthető , voltak viszont példák arra is , hogy készséggel sietett volt földesurának segítségére a mezei munkában , s nemcsak nem támadta meg sajátját, sőt védte is azt. Hogy a napszám ma drágább az úrbéri 10 p. krnál , az baj a földbirtokosra, de igen természetes, mert hiába félni kell a napszámosnak is, hogy pedig 10 p. krból meg nem élhet, kivált ha többed magával van, az világos. Egyébiránt a napszám méregdrágaságáról mi budapestiek s vidékebeliek még inkább panaszkodhatnánk , mert itt a 24 p. kr. csak megjárná, de mikor a munka sürgős, 60-ra is fölmegy — s még tartást is követelnek ! Végül, hogy a tisztelt TÖBBEN urak az ó-conservativeknek — általunk nem ismert — 12 pontját egész terjedelmükben pártolják, azt múltkori s jelen felszólalásukból , ha nem mondanák is , kitaláltuk volna ; s nincs is erre nézve más mondanivalónk mint , hogy : értjük, urak , értjük ! A Szerkesztőség, vagy más kiadónál jelenhetett meg, míg Eötvös regényei Hartleben által ezrekkel dijaztattak , addig a szinte nagy közönségű Jósika ivenkint csak néhány nyomoru forinttal dijaztatott! Avagy — és e vád illeti általában a magyar könyvkiadókat — rokonszenvre, áldozatkészségre mutat-e az, hogy Garayné., a Magyarországban, ha nem is meggazdagodott, de legalább biztos existentiát nyert könyvkereskedők szeme láttára egy második Camoenskil szükséggel küzdött: míg gyönyörű műveinek nem akadt kiadója? avagy a magyar irodalom ápolásának jele-e az, hogy a Kisfaludy társaság Évkönyveinek VII-dik kötetére kiadó nem akadt ? Mellyik kiadó és könyvárus gyámolitá Toldyt, ki a magyar irodalom történetén dolgozik? mellyik indított meg a nép számára hasznos olvasmányt, mint jön egykor a derék Wigand a külföldre utazó Vajda Péter fölsegélésére a Fillértár megindításával? mellyik járult segélylyel a beteg iró ágyához? serkenté a tehetséges irót? előlegezett olly művekre, mellyek hosszú, fárasztó munkát feltételeznek ? ... Egy sem! Sehol sem találjuk fel azon jóakaratot, azon áldozatkészséget, miről fentebb születtünk. És mig ez igy van : ez alatt Heckenast Gusztáv úz irodai - munkát a röpiratok özönével árasztja el. A forradalom napjai után boldog volt az, ki feledni tudott. Minek tehát felrázni az elalélt emlékezetet ? minek felszaggatni a hegedő sebeket ? Még minden olly közel van hozzánk, hogy szívünknek még minden név, minden szó fáj, még érezzük arczainkon a lelkesedés lángját, még le nem apadt bennünk a keserűség hulláma, minek tehát elmondani, miként történt a temetkezés, ha a gyászolók számára nincs és nem lehet vigasztaló szavunk? Azonban illy műveknek mindig van közönsége. A sajtószabadság harmadik évét éljük. Az ember tudni kívánja : mint mondatnak el e művekben dolgok és események, miként bíráltatnak meg személyek és tények? E mellett, e kivételes állapotban irodalmunk pang, journalistikánknak köre szűk, természetes tehát az olvasónak azon mohósága, melylyel minden új művet, mi olvasmányt nyújt, megragad. És a jámbor olvasó megvásárolja e gyárműveket, s ha türelme volt azokat végig olvasni, önkénytelen fogott benne a kérdés támadni: mi czélból irta azokat a szerző ? Valamint Francziaországban egykor a kormány legkeserűbb kritikája volt Béringer tíz évig tartott hallgatása, úgy jelen állapotunknak leghűbb tükre, irodalmunk jelen állásának legszomorúbb jellemzése azon körülmény, hogy most egyedül csak Szilágyi Sándor ír és irhát, Szilágyi Sándor, kiről néhány nap előtt még mit sem tudott a civilizált világ. Szilágyi Sándor azonban, Heckenast G. rendeletére, eddig megírta: A MAGYAR FORRADALOM NAPJAIT JULIUS 1-je UTÁN, melly már 3-dik kiadásban jelent meg; A MAGYAR FORRADALOM TÖRTÉNETÉT 1848 ÉS 1849-ben, mellyből már két füzetet leírunk; A MAGYAR FORRADALOM FÉRFIAIT, mellynek átdolgozott 2-ik kiadásából eddig három füzet jött ki; a FORRADALMI ADATTÁRban fordításban és jegyzetekkel adta Kossuth viddini levelét, s MAGYAR EMLÉKLAPOKat ad ki a FORRADALOM KORÁBÓL, mellyekről a PESTI NAPLÓ tárczája más alkalommal már emlékezett. Mi, főkép fiatal embernél, nagyra tudjuk becsülni a munkásságot és szorgalmat, méltánylattal üdvözlünk minden munkát, melly a Studium, a hideg fejtörés, a gondos combinatio bélyegét viseli magán. De ép ezért legjobb szándékunk mellett sem szólhatunk dicsérőleg, de csak méltánylólag sem , Szilágyi S. művei felöl, mellyeknek egyetlen érdemük, miként a külön hírlapokban és plakátokon elszórva levő adatokat fűzte egybe a forradalom történetének és a t.-nek nevezett munkáiban. De ép ez érdemben fekszik egyszersmind e mű bírálata is, miután ez adathalmaznál a szerző forrásul egyedül a magyar és német hírlapokat használta. Azonban tegyük fel, hogy szerző több titkos s a hírlap— olvasó közönség előtt ismeretlen adat birtokában volt, kérdjük : miután e művek egy része a nagy és szomorú katastroph után néhány hétre jelent meg, az augustus és October hónapokat rögtön követő idő olly kedvező volt-e az illyféle vállalatra, miként a forradalom történetét írni kívánó ember abban bátorítást találhatott fel ? De szerzőben és műveiben nem ez az, mi leginkább megrovandó ; nem azon speculatív szellem, minél fogva a könytől nedves hantokon irta meg a halott történetét, hanem azon elbizottság és szerénytelenség, mellynél fogva históriai jellemek és be nem bizonyult tények felett mond ítéletet, és ezt hírlapi czikkek, tábori anekdoták- s egyoldalu mendemondákra építve, hanem azon könnyelműség, minélfogva szól dolgokról , mellyekre világot csak a jövő vethet, és szól elitélőleg, szól törpe vétkekről, mellyeket a nép nagysága mellett el kell felejtenünk, hanem megrovandó azon ignorantia, melly e művek minden lapján szemünkbe ötlik. Miután a tisztelt olvasó ismeri a letűnt napok történetét, miután sok ténynek, eseménynek szemtanúja volt, meg vagyunk győződve, miként e műveknek hiányait, hamis adatait, első tekintetre észreveendi, s meg fogja ítélni azon leírások hűségét, mellyeknek forrása: a sz. Pétervárra küldött hadi bulletinek, az augsburgi Allgem. Zeitung bécsi tudósításai s a szerzőnek minden helyismerés nélkül tett hadi combinatiói. E miatt nem is ereszkedünk e müvek analytikus bírálatába; s mert ha azoknak minden hiányát ki akarnék mutatni, ha e müvekről eddig általában mondott ítéletünket e művek részletes bírálatával akarnék igazolni, akkor e munkákat kellene ide nyomatnunk, miután állításunkat e munkák minden lapja igazolja. Hanem kötelességünknek ismerjük eddigi állításunk igazolását, s e czél miatt e munkákból egy két helyet fogunk megismertetni , hogy azon fövádunk, minél fogva szerző műveit ignorantiával bélyegezzük, az olvasó, s maga a szerző előtt, alapot nyerjen. Vége köv. VEGYES HÍREK és ESEMÉNYEK. Budapest. Május 23. Nemzeti színházunkban, ma csütörtökön adatik: AZ EZRED LEÁNYA, víg opera 2 felv. Saint- Georges és Bayard eredetije szerint ford. Egressi Béni, zenéjét szerzette Donizetti. —s Tegnap estre adatott Dobsának ,Öcsém házasodjál, czimü társalgási vigjátéka. A darabnak egybevágó ügyes szerkezete, jellemrajzai, s a benne eretetés nélkül vittele jókedv, megtették a közönségre azon hatást, mellyet e darabtól várni bátrak voltunk. A közönség — dicsérettel legyen említve a karzat is — megmutatta, hogy ízlése nem jár olly alant, mint azt egy némelly szinmasra képzeli, hogy tetszését, tapsait nem szükség fölezifrázott absurditásokkal kierőszakolni, mert meg tudja érezni, tudja élvezni egy társalgási könnyű vígjátékban is azt, mi valódi jó, s át bírja látni czifra szűr alatt is azt, mi valódi rész... Színészeink nem épen jól fogták föl szerepeiket, egészen komoly drámai szint adván a könnyelműség eleven színe helyett. Szorgalmas játékuk azonban dicsérettel említendő. Mind őket, mind a szerzőt, kétszer tapsolta elő a közönség. Dobsa szép jelét adta e darabbal színműírói hivatásának, s nagyon sajnálnák, ha a rendezőség tovább is háttérbe akarná őt szorítani beadott s elfogadott műveivel. Egy drá