Pesti Napló, 1850. május (1. évfolyam, 44-67. szám)
1850-05-28 / 65. szám
1850. első évi folyam. ELŐFIZETÉSI FÖLTÉTELEK. Budapesten Vidéken hitiba küldve : Egy hónapra 1 fr. 30 kr. p. Évnegyedre 4 „ — „ „ Félévre 8 „ — „ „ Egy évre . 15 „ — „ * Egyes szám - „ 4 „ „ postán küldve : Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ 40 „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes szám— „ 4 „ „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés kármentes levélben, s egyenesen a kiadó-tulajdonos CSÁSZÁR FERENCZ úrhoz intézendő. 6565. .. Kedd, május 28-án. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Hirdetések négyhasábos petit-sora 4. pengő krajcárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Einich Gusztáv úr könyvkereskedésében. Szerkesztési iroda : Uri utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1 -től számittatik. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve — jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Figyelmeztetjük azon t. előfizetőinket, kiknek előfizetése május 31-ikével véget ér, amennyiben lapjainkat továbbra is járatni akarnak, szíveskedjenek eziránt minél előbb rendelkezni, hogy kiadóhivatalunknál a megküldésben hiány ne történjék. Emlékezetbe hozzuk itt egyúttal azt is — mi egyébiránt lapunk homlokzatán naponkint olvasható — hogy a havi előfizetés mindig a hónap első napjától annak utoljáig számíttatik. Budapest, május 28-jeán. Az „Oest.Reichsz.“ közelebbről igen nyugtató s várható eredményeiben jótékony és engesztelő rendszabályok reményével kecsegtető czikket hozott; ezt a május 24-diki lapban, az előbbi után alig néhány nap múlva, egy második követé, mellynek üdvös iránya: Magyarországon a közhangulatot megnyugtatni s eloszlatni azon félelmeket, mellyek a keblekben a magyar nemzetiség, az ország épségének fentartása s az új helyzet igényeivel összeegyeztethető régi institutióink megtartása tárgyában keletkeztek volt. E czikk ugyan inkább oraculumi hangon van írva, melly többet hagy sejteni, mint mennyit világos szavakkal kifejez, de méltán föltehetvén, hogy inspiratioja azon régióból származik, hol Magyarország sorsa felett az eldöntő koczka vettetik, üdvözöljük e czikket, mint enyhitőrt a keblek sebeire, melly különösen alkalmas a levert hangulat fölemelésére, a tikkadt pangás megszüntetésére, s jövendőnk alakulása iránt kedvezőbb kilátás nyitására. Adjuk e czikket tömött kivonatban: „Képzelhető, hogy Magyarország népe, mellynek politikai élete hisztériailag fejlődött alkotmányos és igazgatási formákkal szorosait egybe volt forrva, biztalanul és rosszul érzi magát annak tudatában , hogy ezen alkotmányos alapot, ha csak ideiglenesen is, elvesztette.“ S alább: „De mi e peretben a magyar alkotmány alakja elvesztése után puszta fogalma maradt fen. Valamint a német szövetség a formális szövetségi alkotmányt, úgy Magyarország alkotmányi jogosítványa alkotmánya formáját túlélte.“ Előadja továbbá, miként a forradalmi események által az aristokratikus alkotmány, és az ezen alapon nyugvó helyhatósági szervezet megdöntetvén, a demokratiai respublika pedig fegyverrel megsemmisiltetvén, az új építés számára kevés jogi alap maradt fen, s tág mező nyilt a kormány kezdeményezésének; mi nagy feszültségben tartja a népet, minő mértékben, és irányban fog élni a kormány initiatívájával. „Tartottak attól, hogy a kormány fegyverrel nyert hatalmát arra használandja, hogy az összes állodalomra nézve veszélyessé vált, és a többi koronaországokat súly- és segédforrásokban felülmúló Magyarországot részekre felbontsa; sokan azt hitték Világos mezőin: „Finis Hungariae-t“ kell kiáltani. „Hasonló félelmeket semmi sem igazol; a kormánynak semmi eddigi cselekvénye nem mutatja azon szándékát, hogy Magyarország épségét megsértse, melly, valamint a többi koronaországoké, a birodalmi alkotmány által biztosítva van. „A kormánynak ugyan mindenek felett az összes állodalom egységét kell megőrtenie. De a mártius 4-ikei alkotmány kihirdetése után bekövetkezett események daczára sem egyeznek meg a józan politika igényeivel, hódító álláspontra tenni magát, s elhagyni a jogi alapot , mellyet maga teremtett, s mellyben ereje fekszik.“ Előadván továbbá, hogy Horvátország elválása és az Erdélyi unió felbontása bevégzett tény, a vajdaság kérdését a birodalmi alkotmány 72-dik §-a szerint nyílt kérdésnek állítja, s azt hiszi: nincs mit félteni Magyarország fenállását azon határok között, mellyek között a háború hagyta, s helytelenül tekintik az ország felosztását katonai kerületekre az ország felosztása előjátékául. S így folytatja tovább: „Nem kétkedünk, hogy Magyarország saját középpontjából fog a birodalmi alkotmány igénye szerint helytartó által igazgattatni, kinek meghatalmazottsága Magyarország jövő statútumának megfelelő teend. S itt épen az a megoldandó feladat: az ország belügyi önállóságát az oszthatatlan végrehajtó hatalom feltételeire megkívántató tekintetekkel összeegyeztetni. „Magyarország alsó felosztását illetőleg nincs ok, miért mellőztetnék a régi vármegyei felosztás. Ez Horvátországban sem történt, s meg vagyunk győződve, hogy azok Magyarországon is hisztériai neveikkel s határaikban fen fognak tartatni. Egyes változtatások létezhetnek az igazgatás és az új törvényszéki szervezet igényei tekintetéből, de ez hasznossági, nem pedig elvkérdés. „Ily viszonyok között nem hiszszük, hogy Magyarország definitív igazgatása idegen jellemű leendjen, hanem ha annak neveznének mindent, mi javítás, és nem a régi rendszer hívei kezéből jő. Eddigelé is igyekezett a kormány a hivatalokat többnyire az ország fiaira ruházni, s ez bizonyára még nagyobb mértékben történt volna, ha az országnak sok tiszteletreméltó ereje meg nem tagadta volna együtthatását hazája viszonyai rendezésénél. S mivel nincs okunk a Magyarok hazafiságán kétkedni, hajlandók vagyunk azt tenni fel, hogy sokakat a kormány végczéljai iránti bizonytalanságuk tartott vissza, s e visszavonulás meg fog szűnni, mihelyt a czélpontok tisztábban ki lesznek tűzve. „Meg vagyunk győződve, hogy a kormány az ország minden fiaitól, kiknek Magyarország java szivükön fekszik, gyámolíttatni fog.“ „Legközelebbi alkalmat szolgáltatand azon statútum feletti bekövetkező tanácskozás, melly Magyarország alkotmányát állapitandja meg. Reméljük, elismerik Magyarországon, milg fontos e pillanat hosszú jövendőre , s nem fogják azt tétlenségben, vagy alaptalan duzzogásban elpazarolni; nézetünk szerint a kormány nem találná el a helyes utat, ha a bizalmi férfiakat kiválókig azon kizárólagos körökből választaná, hol eddig kevés gyámolításra talált, de honnan sok nehézség gördíttetett ebbe. A birodalmi alkotmány a jövő országgyűlés számára tisztes és önálló működés széles mezejét hagyta fenn; e ezekkel a 68. és 71-ik §§-ra utalunk, melly által a beltörvényhozási tárgyalás ennek körébe soroztatott, s Magyarország alkotmánya annyiban fentartatik, hogy csak azon határozmányai vesztik el érvényességöket, mellyek a birodalmi alkotmánynyal össze nem egyeztethetők, és minden nemzetiség , s országos nyelv egyenjogúsága biztosittatik.“ S ezekkel végzi a czikket: „Az egységes állodalmi hatalom lényege meg lévén őrizve, a formákra nézve azok, kik őszintén kívánják az egyetértést, a kormányt hajlandónak fogják találni, hogy Magyarország népei minden méltányos kivonataira, és szokásaira tekintettel legyen , így különösen még nyílt kérdésnek látszik lenni a két tábla további fennállása. Azért szívünkből kívánjuk, hogy a nyújtott kezet ne taszítsák vissza, s minden oldalról bizalommal hassanak együtt oda, hogy a magyar nemzeti képviselet lehetővé tett egybehívása által végezettessék azon provisoriumnak, melly alatt az ország szenved. Legelső előfeltételnek látszik lenni erre a helységi, és megyei község uj szervezése, hogy organi de alakult választói testületek létesíttessenek. A paraszt s földbirtokos állása, és a megyei igazgatásban kizárólagos nemesi jogosítvány eltörlése e kérdés megoldását a helyhatósági szabadsághoz szokott népnek első elemi szükségévé teszi.“ E szerint tehát nincs okunk csüggedni vagy épen kétségbeesni hazánk s nemzetiségünk boldog jövője, felvirágzása iránt. A minisztérium lehetlen, hogy be ne lássa fontosságát és szükségét azon gyémánt-kapocsnak, mellyel Magyarországot s a magyar nemzetet az összes nagy birodalomhoz állandóul fűzheti: a viszonos rokonszenv előidézését és megszilárdítását! Székesfejérvár, május 21. R. „Ordo est anima rerum ,“ kiáltjuk fenhangon mi is Fejérvárott szünet nélkül, habár tettleg mindig e jelszó ellenkezője állít bennünket szégyenkőre, miután mindent inkább, mint rendet fogunk itt találhatni. — Sajnosan hat ugyan ránk, hoszy ős városunk ellen annyiszor kell támadólag fellépnünk, holott ezen kényszerült helyzetnek épen nem vagyunk baráti. Azonban mittevők legyünk , ha ezt a rideg szükség úgy kívánja. Pedig megvalljuk, hogy az lelkünkből, és szülőföldi előszeretetünkből olly édesörömest óhajtanánk már egyszer valami dicséretest róla mondani, de minden öröködésünk A PESTI NAPLÓ MÍJJÁRA. HETI SZEMLE A NEMZETI SZÍNHÁZRÓL. Május 22. először ÖCSÉM, HÁZASODJÁL! eredeti vígjáték 3 flv. Irta Dobsa Lajos. (Folytatásul a múlt számhoz. Valódi jellemeket, azaz olly egyéneket, kik gondolkozásukból (beszédükből) és cselekvésükből kitűnő vonások által minden más egyénektől meg legyenek különböztethetők, s mint önálló, mással föl nem cserélhető, emberek tűnjenek fel, a legnagyobb költők feladata s előnye, alkothatni, illy jellemek , miként a valódi történetekben a kitűnő egyes egyének, a művészettörténeteiben, mondhatni, hisztériai személyekké válnak, úgyhogy ha említtetik például egy Percy, vagy egy Falstaff, vagy egy Malvolio, mindenkor szemünk előtt áll egy egész, bevégzett, minden oldalról csak rá illő vonásokkal megkülönböztetett, ember képe. Minél kisebb vagy minél gyakorlatlanabb a költői tehetség, annál kevesbbé liz illy egyes egyént rajzolni, annál inkább lesz a költő minden egyes személye egész nemének, vagy bizonyos lelkületű fajnak, egyes osztálynak stb. képviselője. Egyéneket, lehet mondani, Shakspearen kívül, igen kevés költő teremtett, még kevesebb minden tekintetben olly bevégzetteket , mint ő. Maga Moliére mindig egy egész jellemfajt ad elő egy személyben, bár tekintsük például a képmutatót, a fösvényt, a képzelt beteget, stb., míg ellenben az újabb franczia iskola egyes személyeivel mindig egy egész (társas) osztályt képviseltet, amintegy cselekednie saját czéljánál fogva (1. múlt heti szemlénket) szükséges is___Bár a költői jellemzés legmagasabb foka az egyéni jellemzés, de azért nem vagyunk olly túl szigorúak, hogy a faj- vagy osztály- jellemzéstől épen minden érdemet megtagadjunk, különben meg kellene tagadnunk sok olly drámai vagy eposzi költemény becsét, mellyet a müveit világ méltán számlál a remek müvek közé.. . Egyébiránt minden műveit olvasó tudja, hogy a jellemzés a drámaköltő legmagasabb és legnehezebb feladata. A felebbieket irányzatul előre bocsátván, a szóban forgó vígjáték személyeit azok közé számítjuk , mellyek egyént nem, de —még pedig igen bő —jellemfajt képviselnek, a nélkül hogy épen általánosságban vesznének el. Ennek oka az, mert hiányzik a darabban egy alapeszme, mellyhez ragaszkodva a szerzőnek a jellemzésben kiindulni lehetett volna, melly az egyes személyek lélek-tartalmának mérlegéül szolgálna. Ez alapeszmének, melly minden költemény lelkét teszi, valamint a tettek külső összeállitása testet ad neki, hiánya okozza egyszersmind, hogy a darabban nincs főszemély, ki közül a többiek kellő világban csoportosulnának, s viszonyos ellentételek által a jellemzést könnyítenék, egyszersmind biztosítanák. Mivel czélunk nem az, hogy egyes műveket ,levegőben lovagolva, magasztaljunk vagy megrájjunk, hanem hogy vizsgálódásunk által fiatal kezdő íróknak némi használható tanulságot nyújtsunk , vegyük elő s vizsgáljuk a mondottak értelmében Iráborit. Ő mindenekelőtt ember, ez első s legáltalánosabb bélyege. Azután férj, és ezzel már szorosabb fogalom alá van vonva. Továbbá jószivü férfi, — ez ismét szorosabb fogalom, s itt Stáborit már a férfiak sorában is kisebb körre látjuk szorítva, tehát minduntalan közelítve az egyénihez, de még igen messze tőle, mert jószivü férfi millió és millió van a világon. De ő nemcsak általában jószivű , hanem akaratát tettben is gyakorolja. Ő Ármánd jótevője, és a jó akaratnak valódi tettben gyakorlása ismét kisebb körre szorítja őt, ahol már hevesben vannak, kik hozzá hasonlítnak , és többen, kik tőle különböznek. Keressük most további ismertető jeleit: koros ember létére fiatal nőt vett el. Ez ismét szorosban bélyegzi őt, ismét kisebb térre látjuk szorítva, hol ismét kevesbed bragával áll, mert jószívűségéhez és jótettre készségéhez az önzés némi vonása járul, melly nyilatkozik abban , midőn egy más emberi lényt olly viszonynyal csatol magához, melly viszonyban a valódi boldogság különösen a kor egyenlősége által is’föltételeztetik. Tovább menve: Kálori fiatal neje mellett még két fiatal embert is tart házánál. Ez ismét uj jelv, melly túlságos önbizalmat vagy rövidlátóságot tanúsít, s melly által ő ismét több más emberektől különbözik, és, együttvéve, többi ismertető jeleit, kevesebb másokhoz marad hasonló. Így haladva, látjuk őt tovább féltékenynek, féltékenységében vizsgálódónak, a vélt csalatás fájdalmát mélyen érzőnek, de végre eredeti jószívűségéhez ismét szinte könnyelmüleg visszatérőnek, midőn megbocsát olly embereknek is, kik azt teljességgel nem érdemlik___Mind ezek nem kis számmal összeillesztett jellemvonások, mellyeknek egyik, szinte megkivántató, bár csak tagadólagos, érdemök az, hogy köztük ellenmondás, egymássali megférhetlenség símes, tehát a felállítni szándékolt jellemet nem rontják meg önmagukban. Azonban bár e személy a felállított jellemvonások által igen sok mástól különbözik , de nem különbözik meg mindeniktől, azaz nem egyéni jellem , mert olly ember, ki gazdag, ki fiatal nőnek koros férje, jószivü s jótékony, féltékeny, melegkeblű , vizsgálódó , könnyen megbocsátó, illyen ember elég van még a világon, kikkel ő egészen azonosittathatik; minél fogva róla azt kell mondanunk, hogy ő nem egyén , hanem csak bizonyos jellemfajnak, melly a mondott ismertető bélyegekkel bir, képviselője, Róza egypár ellentételes tulajdonnal bír, mellyek őt szorosabban jellemzik, több más egyéntől megkülönböztetik, bárha ez ellentételek ollyanok, hogy szinte lélektani ellenmondásokká válhatnának: kiváncsi, könnyelmű, hiú és hiszékeny egy részről, helyzete s kötelességei felöl komolyan gondolkozó, s e kötelességeknek magát alárendelő más részről. Ármándot szereti, inkább a fiatal ábránd felhevülésével, mint szive valódi melegével, férjét tiszteli, könnyen csábul, könnyen kiábrán-