Pesti Napló, 1850. október (1. évfolyam, 169-195. szám)
1850-10-10 / 177. szám
1850. első évi folyam. előfizetési föltételek. Budapesten Vidéken házba küldve, postán küldve: Egy hónapra 1 fr.30 kr.p. Egy hónapra 1 fr. 50 kr. p Évnegyedre 4 „ — „ „ Évnegyedre 4 , 40 . , Félévre . . 8 „ — „ „ Félévre . . 9 „ 15 „ „ Egy évre . 15 „ — „ „ Egy évre . 17 „ 20 „ „ Egyes azám— B 4 „ „ Egyes szám— B 4 B „ A lap polit. tartalmát illető minden közlés a szerkesztőséghez , anyagi ügyeit tárgyazó pedig EMICH G. úrhoz intézendő. 177 Csütört., October 10-én. Szerkesztési iroda : Ori utcza, 449. sz. A havonkénti előfizetés mindig a hónap 1-től számittatik. HIRDETÉSEK ÉS MAGÁNVITÁK. Ili Jelesek négyhasábos petit-sora 4. pengő krajczárjával számittatik. A beigtatási díj előre lefizetendő Einich Gusztáv ur könyvkereskedésében. Magánviták háromhasábos sora 6. pengő krajczárjával számittatik. A fölvételi díj szinte mindenkor előre leteendő, a Pesti Napló szerkesztőhivatalában. Megjelen a PESTI NAPLÓ — ünnepeket és vasárnapokat kivéve , jelen ívnyi alakjában mindennap, délesti órákban. Budapest, octob. 10-kén. TELEGRAFI TUDÓSÍTÁSOK. Alexandria, oct. 4. A kereskedelmi miniszter Artin Bey három órával azelőtt, hogy a vicze-király által kiküldött vizsgálati biztos megjelent, Bejrutba szökött. Hűtlenséggel vádoltatik. (Tengeren túli posta.) Bombay, aug. 31. Falkland lord az ügyek vezérletét ujjalag átvette. Napier csak novemberre váratik állomására. Az összeütközések Mzamban még folyvást tartanak; ezen ország miniszterelnöke a kegyelemből kiesett, a keletindiai társaságnak megtagadott fizetések végett Torrington lord Ceylonból elbocsátatási kérelmét beküldő Londonba. A benaresi lakosok, egy puskapor kigyulás következtében kárpótoltattak. Bombayban a vasúti munkálatok megkezdődtek. A bevitel Calcuttába a múlt hóhoz mérve %-el, a kivitel %-el szaporodott. Hamburg, oct. 6. Willisen hivatalos tudósítása szerint a süderstapeli főhadiszállásból, az előbbi tudósítások valósultak. A friedrichstadti ostrom 4-kén estve volt. Az árgyúzás a fél várost hamuba dönté. A holsteiniak vesztesége nevezetes. A visszavonulás Süderstapel felé történt. HISZTORIAI JOGI HISZTORIAI ALAPOK. Az ausztriai birodalom nagy, erős és hatalmas volt az által, hogy országrészeit, hisztoriai sajátságait és ősi intézeteit tisztelve s fentartva, egyesítette ezeket a birodalmi közösség által egy testté, hatalmas egységes erővé. Habár ezen egység nem is volt a most úgynevezett organikus státusegység, a mellyben azonban, mint látszik, a részeknek nem egy könynyen fog egyéb szerep jutni, mint kizárólag az egészért élni; s mint látszik, mindinkább távozunk azon óhajtott czél megvalósulásától, miszerint öszhangzásba hozassék az egész birodalomnak egysége az alkotmányszerű részek, t. i. a koronaországok önállóságával és szabad fejlődésével, s hogy az alapítandó új erős birodalmi igazgatás egyaránt távol legyen szűkkeblű és az egyes koronaország nemes erőit a kellő működési tér elkorlátolásával lefojtó merev központosítástól; habár tehát a március előtti birodalmi státusegység nem is volt ilyen organikus egység, de azért legtávolabb volt a csupa personális unió tag kötelékétől; s a magyar koronatartományok, mellyek a birodalom nagy csoportozatában legkülönlegesebb állást foglaltak el saját alkotmányuk és sajátságos jogrendszerüknél fogva, s egyedül bírtak beltörvényhozási s beligazgatási autonómiával, de azért fiaik legjobb vérével s minden megkivántató anyagi eszközökkel áldoztak a birodalom oltárán. Nem azon mértékben, (véve a kiterjedést és népességet) mellyben a többi tartományok ? Ezen mértékben nem is lettek volna képesek, mert a gazdászati fejlődésnek nem állottak s nem állanak azon fokán. De nem is képességük arányában? Ez természetes következménye azon alkotmányos viszonynak, miszerint az országban új adónem be nem hozathatott , vagy a létező nem volt öregbíthető a király és az országgyűlés közti öszszeegyezkedés, azaz törvény nélkül, természetes következménye volt e viszonynak akkor, midőn a szerkezeténél s elvénél fogva absolut birodalmi kormány ellentétben a Magyarországon uralkodó alkotmányos elvvel, mintegy szükségesképen volt oda utalva, hogy ezen alkotmányos elvnek minél korlátoltabb fejlődést engedjen, melly úgy is hatalmas élesztőül s ingerlő például szolgált a birodalomnak alkotmányos szabadságért sóvárgó többi tartományai előtt. Ez volt a magyar korona-tartományoknak hisztériai állása a birodalom kebelében. Ezen jogi s tettleges állásuk mellett a birodalom, az egyes részeit martius előtt egybefűző kapocs mellett, valóságos egységes állodalom volt, a personalis uniónál sokkal bensőbb és szorosabb közösség által egybetartva , mert im, a régi jogot és a tettleges állást merőben megdöntő 1848-diki törvények némelly rendelkezéseinek kell hozzájárulni, hogy e közösség puszta personális unióvá táguljon. A martius előtti korban sok nemes erő, sikeresebb gyümölcsözésre érdemes, veszett el azon terméketlen öszszekocczanásokban és folyvást tartó küzdelmekben, mellyekben a birodalom absolut s a Lajthán inneni részek alkotmányos kormányelve állott egymással szemben. E természetelleni feszült állásnak a martius 4-diki charta véget vetett, melly az egész birodalom testére kiterjesztette az alkotmányos érvényességet. A martius 4-diki charta nem semmisítette meg Magyarország hisztoriai jogait s állásának hisztoriai alapjait. Mi, hírlapi működésünkkel, a martius 4-diki charta mezején állunk. E charta, vészes és sürgető körülmények közt kiadva, szerkesztésében nem ölelhetett fel részleteiben minden egyes viszonyt a birodalom és koronaországok közjogi életéből. Maga hagyta nyitva az utat revisiora, kifejtésre. Ezért ha a martius 4-diki charta szükséges czél, mellynek megvalósítására minden polgárnak törekednie kell, még koránt sem azon non plus ultra, mellyen túl nincs pillantás a jövendőbe , nincs czél, mellyet kitűzni lehessen; csak hogy egy illy czélnak avval lényeges ellentétben természetesen nem lehet állnia. Több lényeges kérdést, — egyes koronaországokra nézve nemcsak fontos, de valóságos életkérdéseket — nyitva hagyott. Előttünk természetesen legfontosabb Magyarország jövendő koronaországi alkotmányának kérdése, melly eddigelé nem nyert megoldást. Ismételjük, a mártius 4-diki charta nem semmisítette meg Magyarország hisztériái jogait, s állásának a birodalom kebelében hisztériai alapjait. Csupáncsak ezeket egybehangzásba kell hozni a birodalmi alkotmány mellőzhetetlen igényeivel. Lehetetlen, hogy azon szellem , melly Magyarországnak életelve, megtagadja magát; minél szabadabban fog az uj viszonyok közt is működhetni, annál szebben fog fejlődni, minél inkább fog korlátoltatni, vagy minél inkább fogna épen elfojtatni, annál szerencsétlenebbek, belsejökben megszaggatottabbak leendőek azok, kik nem lehetnek azok, miknek lenniök kellene, s nem válhatnak azokká, mikké őket átalakítni akarnák. Úgy hiszszük, ez azon jóérzés és szempont, mellyet mindenki érez, mindenki említ, s melly néha a nyilatkozók lelkét annyira elfogja, hogy bajosan tudják felfogni a birodalmi alkotmány öszszeegyeztethetését Magyarország hisztoriai jogainak s állásának hisztoriai alapjaival. Miután a birodalomnak, mint egésznek, alkotmányi kérdése a martius 4-diki charta által meg van oldva , nincs kérdés , melly lényegesebb és behatóbb összekötettésben állana a birodalom egész jövendőbeli állandó virágzásával mint ez. A dolog fontos és kényes természete daczára megkisértendünk megoldhatása körül, miután nyílt kérdés forog fen, kifejezni némelly eszméket, elfogulatlanul azon meggyökerezett s a lélekben önként s észrevétlenül most is ható, bár tisztes előitéleteiröl azon kiváltságos osztálynak, melly Magyarországon politikailag és anyagilag legtöbbet vesztett; de elfogulatlanul azon kedvezőtlen benyomásoktól is, mellyekkel Magyarország legközelebbi múltja elfátyolozhatja azoknak szabad ítéletét , kik hivatásuknál fogva a birodalom egységes hatalma fölött kiválólag őrködnek. London , sept. 30. 1850./Barátim! fényes esti társaságba vezetem önöket, de mielőtt belépnénk, meg kell jegyeznem, hogy Angolhonban, különösen Londonban, hol a magasabb társalgási körök, csak hasonszőrű embereknek nyitvák, a magyarok irányában jelenleg példás kivételt tapasztalhatni. A gazdag angol, szívesen fogadja a magyart, habár szegény is , azért, mivel magyar, örömmel mutatja be vendégeinek , s a vendégek, őszinte rokonszenvvel nyújtják kezeiket : sajnálják, ha hivatalban van; sajnálják, ha hivatalban nincs! Fáj lelkem, hogy ennyire sajnálatra méltók vagyunk , megvallom, inkább óhajtnám, a sárga irigységet magam körül látni. Az említett estvelin, jelen volt néhány előkelő, szopott arcza, mint az alföldön mondanák, asszonyias kinézésű férfiú, de annál több és szebb hölgy. Thea, kávé, zongora, hárfa, ének, kiszabott udvarias társalgás képezik felváltva a mulatságot ----.Az idő eljárt, már búcsúzó szépségeken töröm fejemet, midőn a mosolygó arczokat hirtelen elkomolyodni látom------: néma csend, a férfiak egyike, a szent bibliát veszi kezébe, olvassa Dániel próféta egyik titokteli jóslatát, s nagy ügyességgel kihozza belőle, hogy hosszú küzdelmek után, elvégre is a szabadság napja fog sütni az égen, s felelevenitendi a haldokló népeket, s boldogitandja az élőket! A PESTI NAPLÓ MÉTÁRA. KÉNYTELEN MULATSÁG. (Humoresk). BÁTOR MIKLÓSTÓL. Folytatás. . . . Lám ! megmondtam Angyal Bandi! Népdal. És nekem nincs most kedvem a csillagokat nézni. Nézem azon érdekes férfiút, ki szolgálatban született, szolgálatban nőtt fel és szolgálatban fog meghalni. Vagyis a hajdani Kis Tükör szavai szerint: árva fuisti Petre! árva eris et in Arva morieris! Ez azon érdekes drabant, ki most engemet szolgál, azaz ebédemet és vacsorámat helyembe hozza. A többiek Bregyónak szólították. Én is megadtam neki e nevet a mint illett... Bregyónak borotvált nagy szöszke képe volt. Orra alatt, mint két tapintószál, két vékony czérnabajusz nyúlt el, mellynek minden reggelre egy garasára fekete kulimáz dukált. Hanem aztán állott is az a bajusz, mint a Sión hegye. Egész légmérője volt az Bregyó kedélyének. A mint Bregyó a küszöbön átbotorkázott, mindjárt láttam, hogy nem úgy jött elő, a mint eltávozott. Bajszának egyik fele még úgy volt a mint reggel kipödöretté, hanem a másik igen szomorú állapotban összevissza gyűrve csüggött alá. Komoran közeledett hozzám. Hol jobbra, hol balra ténferedett, mintha mázsányi teher lett volna azon ételcsésze, melylyel balkezében lógatott. — Már maga a mint látom megvacsorált, Bregyó ? — Csak egy félmeszely bort megittatott a kocsmába , dadogó alig érthető tótos magyarsággal. — Egy félmeszelyt! csak egy félmeszelyt! illy derék szálas ember mint maga! — Bízom isten csak félmeszely. Nekem több, ha úgy foly mint víz, nem kell. Mert megvagyok ám mindig talpon, mikor szólityak; a becsület nagyobb a félmeszely bornak. E beszéd közben kézzellábbal olly hevesen kezdett ágálni, hogy én folyvást hátráltam előre az ablak felé. Épen a csészét akarta föltenni az asztalra, s mivel ő úgy látta, hogy az asztal sokkal szélesebb most, mint máskor, tehát csak a székbe tette, azaz oda, hol az asztal már elvégződön, s csak puszta levegő volt. A csésze darabokra szakadt, és az én vacsorám ki lett tálalva a sáros padlóra. — Hopp! elkiáltá magát Bregyersztyi matyere! most az urnákkal megcsinálik. — Már Bregyó mégsem egy félmeszely bort ivott maga; magát most magyarul részegnek hívják. Bregyó neki tüzesedett. Még azt a cserepet is elhajtja kezéből, mit már fölszedett. Haragos szemmel nézett rám. — Én részeg, én nem részeg! Azt nekem senki sem m mondja. Azért, hogy az edény megesett a Bregyónak nincsen semmi baj. Én megállok a talpán, mint egy ember, én csak egy félmeszely bort ittak. És Bregyó valóban mód nélkül törekedett a talpán megállani. De a feje mindig arra unszolta, hogy ő rá álljon. Mikor épen igy küzdött magával, s azon félmeszely borral, mellyet igazabban két szerének mondhatni, egy biztos érkezett, ki egyike a szoba lakóinak, s most épen, mint soros velem töltendi az éjét. Bregyó röstelni látszott e véletlen megjelenést. Ismét a cserép fölszedéséhez fogott. — Hát bízom ez esik akárkin, zugye komizarus úr ? — Azt mondom kendnek Bregyó, egyszeribe kitakarodjék, válaszolt a biztos, hivatalos kemény hangon. — Egyszeribe, komizarus uram! Bregyó kitántorgott. Ketten maradtunk. Egy darabig szó nélkül társalogtunk egymással. Azután én leültem, ő pedig fel s alásétált, s öklelő pillantásokat szórt felém. Szólni, beszélni akart igen, de nem mert, vagy átallotta. Végre, neki köhögött, és elkezdte. — Kérem az urat, e szobában nem szabad föltett kalappal mulatnia... Kalapom épen fejemen volt, mivel a szalon, azaz a börtön levegőjét nem akartam volna egy könnyen fejem fájdalmával érezni. — Hát küldjenek haza e mulatságból. — Már arról nem szólok, csak a kalapját tegye le. — De mi okból, ki parancsolja? — Látja, hogy én is leteltem. — Értem!... kalapomat félredobtam. Kevés idő múlva a másik biztos is elérkezett. A beszélgetés élénkebb jön közöttünk. Mindketten nyájasabbak lettek irántam, hogy a kalapom letettem. Bregyóról kérdezősködtem. S azon meglepő fölfedezésre jutottam, hogy Bregyó két nap óta eszik, iszik és dorbézol az én kontómra azon vendéglőben, honnan nekem ételt hord. Ez lesz aztán a gyönyörű mulatság!.. Most itt vagyok, s ha kimegyek, viszont ide hoznak azon hitelezők, kiknél a nyakamra kifizethetlen adósságot csináltak örszeim, jóltevőim, a világvárosnak Bregyói.... És Bregyó egy félmeszely bort ivott!